Tolna Megyei Népújság, 1967. június (17. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-07 / 132. szám

4 Tolna megyéi népüj§ag 19CL Junius 1: Várrestaurálás ISLINGTONI ANZIKSZ Yízsótalanítás—tablettára! Jó ütemben halad a simontornyai vár helyreállítása. Leszedték a stílszerűtlen palatetőt és újra hódfarkú cseréppel fedik az épületet. Helyreállítás után a Dunántúl egyik legszebben felújított vára lesz, melynek alagsorában borkóstolót, földszintjén múzeumot, emeleti helyiségeiben pedig könyvtárat és más kulturális célokat szolgáló létesítményeket alakítanak ki. '■* - Foto: Bakó Jenő Macskák és adók la. Helyette felemelték egy pennyvel a tea árát. II, Bobot, szakmunkás lévén, ez nem érinti ilyen súlyosan. Ő a 18 fontjából 16-ot tisztán haza­hoz. Ebből heti 4 font a lakbér, 10 schilling, vagyis fél font a gáz-villany, másik fél font a tv heti bérleti díja, 3 font Bob zseb­pénze és a fennmaradó 8-ból leg­alább 7, de többnyire az egész elmegy ételre, mosószerre. — És van egy önkéntes adónk is — szól közbe June. — A 7—3 font kosztpénzemből a három macskára, meg a három kis- cicára is elég sok jut. Elfojtom a mosolyt, mert ez az állatkulitusz sajátja minden britnek. „Az én házam az én vá­ram” — tartja az angol köz­mondás, és a mindenek fölébe helyezett otthon barátságosságá­hoz, melegségéhez elengedhetet­lennek tartják az ölbéli ked­venceket. Az a brit ember, aki ad magára valamit, vakon köve­ti e hagyományt és inkább maga eszi meg a maradékot, másnapos ételt, de kutyájának, macskájá­nak boltban vásárolt konzerv- tápszert és friss tejet ad. — Szerencsém, hogy maguk­kal ismerkedtem meg — fordu­lok ismét Bobhoz. — Egy angol­lal semmire se mennék, ha a pénzügyeiről kívánnék tudako­zódni. Bob lelkében hízik a skót nem­zeti önérzet, s már csak azért is nagy lendülettél folytatja, hogy bizonyítson. — Amíg nem volt gyerek, June hetenként 2 fontat is el­költött ruhákra, mindig mindene divatos volt. Én ritkábban vá­sároltam magamnak, de akkor drágább dolgokat. Évente két- három pár cipőt, egy pulóvert, legalább egy öltönyt, s kabátot, ballont mindjárt, ha kellett. Most a gyerek mellett June-nak évi 15 fontra telik, én három évvel ezelőtt vettem az utolsó A félkarú öltönyt és tavaly télikabátot. A zoknira kényes vagyok, 15 párat most is kiszorítok magamnak évente. Aki már megfordult Nyugaton, vagy jártas a bankszakmában, ne sértődjék meg, csak ugorja át a most következőket. A font és a forint viszonyáról ugyanis szót keli ejtenünk, mert anélkül a Mac Kennan-család költség- vetési tételei némileg a levegő­ben lógnak. Egy font egyenlő 67 forint, 1 schilling egyenlő 1/20 font, azaz 3,35 forint. Persze, csak élelmiszer-vásárláskor je­lent pontosan ennyit, ha szín­ház-, vagy villamosjegyet ve­szünk, lakbért fizetünk belőle, akkor sokkal kevesebbet, ha meg ruhát, akkor sokkal többet ér. June évii 15 fontja például nagyobb összeg, mint amilyen­nek tűnik, hiszen ezen vehet magának több szoknya-pulóvert, bármennyi harisnyát, s ha épp kabát nem kell, akkor cipőt, ru­hát is. Igaz, csakis áruházban és nem akármelyikben, csináltatott holmiról meg nem is álmodhat. — Tulajdonképp eszembe se jut — erősítgeti June vidáman. — Itt Londonban kimeríthetet­len a konfekcáóválaszték, és mind csinos. De egyszer azért elszomorodtam. Vadonatúj 10 fontos télikabátomban megáll­tam a Peter Jones áruház előtt és láttam a kirakatban egy ka­bátot 206 fontért. Nem bunda volt, szövetből készült, mint az enyém, csak éppen húszszor annyiba került és lesz majd nő, akinek arra is telik... — Megtakarítás? Ahogy ki­számoltuk az előbb, átlagos hé­ten semmit sem tudunk félre­tenni, csak a túlórás időszakok­ban. Olyankor vásároljuk a ruhafélét, másegyebet és min­dent összevetve marad talán 70 fontunk az év végén. De, ez is csak úgy, ha lemondunk szinte minden szórakozásról..; rabló ára — Hol ebédel? — Itthon. Egyes gyárakban van étkeztetés három és fél shillin­gért, nálunk nincs. Az ebédszünet egy óra, s ezalatt szabadon ki­be járkálhatok a gyárból. — Segít June-nak a háztartás­ban? — Mint minden férj — mond­ja Bob magától értetődő termé­szetességgel, és én szégyellném fel-, világosítani, hogy ez csak Ang­liában olyan nagyon természetes. — Ha nincs túlóra és korán megjövök, sétálni viszem Gin- nie-t. Pénteken este összeállítjuk a heti étrendet June-nal, azután a nagyobb dolgokat, a cipelniva- lót én vásárlóm meg egész hétre, hogy neki a délelőtti gyereksé­tál tatás után csak tejet, kenyere^ friss gyümölcsöt kelljen hoznia. És vasárnap én végzem a heti nagytakarítást: megtisztítom a bútorokat, kihordom őket, felmo­sok, majd visszahordok mindent. — És a hét vége? — Bob legfőbb szórakozása a lóverseny — említi June körül­belül akkora lelkesedéssel, mint magyar asszonytársai a futballt és a rablóultit De Bob még a magyar férjeknél is erélyesebben tiltakozik. — Junenak egy szava sem le-- hét Nem járok ki az ügetőrej csak itt, egy környékbeli totaliza. tőrnél tippelek, azután szombaton kora délután, a tévén nézem a versenyt A heti három font zseb­pénzem nagyrészét felteszem, igaz, de nyerek is, legalább any- nyiit — Nem szoktak elutazni ví- kendre? —*• Míg nem volt Ginmie, min­den héten mentünk valahova. Néha leutaztunk Brightonba, a tengerhez, máskor a Hyde- parkban sétáltunk, vagy teni­A tengervíz sótalanítására alkal- ken. összehasonlították több hasonló más tabletták gyártását kezdték meg nyugati készítménnyel és kitűnt, hogy az NDK-ban. Mintegy fél óra alatt , v , _ . . , . ihatóvá tcsszi a tengervizet, hatására kétszer olyan gyorsan hat, mint az a víz sótartalma 0,2 százalékra csők- eddig ismert tabletták. Szórakozásra tehát nem jut pénz, pedig idő jutna rá bőven. Akkor hát hogy telnek az esték és egyáltalán, hogyan telik el a snap? itlIIIIIIIIIHIMIIIIIIimilllllllimiimmumillimilimmiimillllllllllimilim = Bob reggel fél nyolckor kel,-reggelire felhajt egy pohár tejet, -és negyed óra múlva már a ka- Spuból integet Nyolcra jár, s a S gyárhoz vezető tíz-tizenöt perces Sutát gyalog teszi meg, közleke- Sdésre tehát nem kell költenie. sTíz órakor 10-perces teaszünet, 5 teát és szendvicseket lehet kapni ja vállalat büféjében. Egérfogó módra — Négy penny volt egy csésze tea, — meséli Bob — egészen ad­dig, míg az igazgatóság egyszer úgy döntött hogy szerencsejáték automatákat állít fel a kantái­ban. A munkásak „félkarú rab­lónak” hívják ezeket a masiná­kat melyek marokszám nyelik el a hatpennys ezüstpénzt, márpedig efajta állandó kísértés a munka­helyen tarthatatlan. A szakszer­vezet tiltakozott, nem engedte be a félkarú rablót, de azt hiszi a tisztelt igazgatóság lemondott a betervezett haszonról? Szó se ró­szeztünk, kriketteztünk, tollas­labdáztunk egész vasárnap. Elő­fordult, hogy a Vidám Parkban töltöttük a napot: rászántunk akár öt fontat is, és felültünk mindenre, amire csak kedvünk támadt. Két keresetből tehettük is, ma viszont nem engedhetünk meg magunknak se ilyesmit, se másfél napos vfkendezést. (Folytatjuk.) Zilahi Judit PINTÉR ISTVÁN DOKUMENTUMREGÉNYE iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiíiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiimimiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiniiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiia — 175 —í — Az volt a terve — magyarázta a tábornok. — Csakhogy mielőtt ő kihallgatást kérhetett vol­na a kormányzótól, Horthy üzent neki, holnap délben akar vele beszélni. Nyilván a fegyver- szünet megkötését akarja bejelenteni. Veesen- mayer bízik abban, hogy Rahn segítségével szép szóval, vagy legalábbis egyszerű fenyegetéssel megint sikerül eltérítenie a kormányzót szán­dékától .., — Ostoba alak — mondta Höttl. — Most már fut a pénze után — nevetett Winkelmann. — De sokba kerül neki a dolog. Képzelem, milyen arcot vág majd, amikor köz­löm vele, hogy a kormányzó fiát a háta mö­gött letartóztattuk! — Ez a pillanat nekem is sokat megér! — duplázott Höttl. — Veesenmayer megmutatta előttem Rahnnák a Berlinből érkezett legújabb táviratot. Az áll benne szó szerint, hogy fejükkel felelnek Hor- thyért... — Nem túlságosan értékes fejek — cinikusko- dott Höttl. — Sokkal jobban tették volna Vee- senmayerék, ha már hónapokkal előbb belát­ják, hogy nekünk van igazunk. Sok kellemet­lenséget megspórolhattak volna maguknak és sok bosszúságot nekünk. A fontos, az hogy végül is jó úton haladnak a dolgok. Veesenmayert megelőzzük, Bach-Zelewskit pedig szükségte­lenné tesszük... — 176 —i — Apropo — jutott eszébe Winkelmannák. — Beszéltem Bach-Zelewskivel. Az Obergrup­penführer igazán bajtársiasan viselkedik. ígére­tet tett, hogy csak akkor veti be az ágyúit, ha mi is szükségesnek tartjuk. Egyébként pedig csak fenyegetésképpen állnak Budapest körül, s ez megteszi a magáét... Krumholz lépett a szobába. Előírásosan je­lentkezett a tábornoknál. Winkelmann helyet mutatott neki. — No, beszéljen Kurt — mondta Winkelmann. — Mi újság a Pasaréti úton? — Minden rendben van, Gruppenführer úr, minden rendben — mondta derűsen Krumholz. — A szükséges fegyverek, karszalagok és egyen­ruhák készenlétben vannak. Kovarcz nagy ha- zudozó. Amikor azt állította, hogy elegendő nyi­last tud egy óra alatt mozgósítani a legfontosabb objektumok megszállására, nem hittem neki. Képzeljék, igaznak bizonyult. — iEzek a nyilasok mindig meglepik az em­bert! — jegyezte meg Höttl. Felállt. — Gruppenführer úr, kérek engedélyt távozni! Még sok dolgom van! — Menjen! — bocsátotta útjára kémfőnökét Winkelmann. — Ha valami rendkívüli esemény történik, azonnal jelentsék. Bármikor. Éjszaka is. — Természetesen! — tette a fejére a sapkát Höttl. r- 177 —• Winkelmann, jóllehet kettőjük között nagy volt a rangkülönbség, amint kedves vendéget szokás, egészen a villa kapujáig kísérte. Höttl úgy autózott vissza a Dísz térre, hogy út­közben egy pillantást vetett a budai Vár abla­kaira. Horthy rezidenciáján látszólag minden csendes volt. A magyarországi német kémfőnök arra gondolt, hőgy bezzeg, holnap ilyenkor már minden a feje tetején fog állni. A csendes budai Várban Horthy elhatározta^ hogy éppen másnap, október 15-én jelenti majd be proklamációjában: fegyverszünetet kötött. Úgy érezte, nem várhat tovább. A debreceni páncéloscsata már eldőlt. S Utassy Lóránd ez­redes, akit Horthy átküldött a fronton, hogy Deszken, Szeged mellett találkozzék Malinovsz- kij marsallal a fegyverszünet végrehajtása ügyé­ben, szombat délelőtt visszaérkezett a Várba. Azt jelentette: Malinovszkij azt hitte, a kormány­zó küldöttét eligazították katonai kérdésekben, megállapodhat vele a magyar csapatok átállá­sának módjáról, hiszen a fegyverszüneti szer­ződés egyik pontja szerint a magyar csapatok­nak szembe kell fordulniuk a németekkel. Utassynak azonban nem volt ilyen felhatal­mazása, s Malinovszkij visszaküldte őt a Vár­ba azzal az üzenettel, hogy 48 órát hajlandók várni, amíg a kormányzó elküldi a kívánalmak­nak megfelelő katonai megbízottját. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom