Tolna Megyei Népújság, 1967. május (17. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-13 / 111. szám

t TOLNA MEGYEU vaAG HKXEnaUL SBESBUEZEK • NEPljJSAE A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA £S A MEGYEI TAI.ACS'LAPJA XVII. évfolyam, 111. szám ÁRA: 6« FILLER Szombat, 1967. május 13. Száz asszony adja tovább, hirdeti a párt szavát Tsz-asszonyok tanácskozása a szekszárdi járásban A szekszárdi járási nőtanács módszereire támaszkodik. Ahhoz, tsz-vezetőség és az elnök jog­rendezésében pénteken délelőtt hogy a termelőszövetkezet ga- köre. A tsz egyrészt, mint az tsz-asszonyok tanácskoztak Szék- ramtálni tudja a tagok jövedel- emberek egyesülése, társadalmi szárdon, a városi tanács nagy- mét, olyan önállósággal kellren- szerv, másrészt termelő vállalat. Ebből következik. a népgazdaság érdekeit szem előtt tartva, maga döntsön, milyen termelő tevékenységet folytat, s termékeit hogyan értékesíti. a vezetésnek úgy kell dol­goznia, hogy érvényesüljön a társulási és a vállalati jel­leg. termében. Annak ellenére, hogy delkeznie, hogy a távaszd munkák már megkez­dődtek, több mint száz aszony jött el a megbeszélésre. A fej­kendős, idősebb asszonyok mel­lett feltűnően sok volt a fiatal. Valamennyiük napbarnított, lát­szott rajtuk, hogy „hivataluk" a A tsz-tagok. mint tulajdonosok határban van. A termelőszövetkezetek önáHó döntenek a lényegesebb kérdé­Takács Istvánmé, a nőtanács munkája természetesen be kell, sekben, de a jövőben csak az szekszárdi járási titkára nyitotta bogy illeszkedjék a népgazda- alapvető kérdéseket, mint pél- meg a nőgyűlést. Utána Eigner Ság vérkeringésébe — mondotta, dául a termelőszövetkezet mű- György, az MSZMP Szekszárdi A termelőszövetkezetek a jövő- ködése, a gazdálkodás alapvető ben is tervet készítenek, s esze­rint gazdálkodnak. Lényeges a változás, az elmúlt évek gyakor­latához viszonyítva, hogy sem­milyen kötelező előírást nem kapnak. Az önállóan elkészített “ terv alapján azt termelnek, ami­hez az adottságok a legjobban biztosítottak. Járási Bizottságának. munka­társa „A tsz-ek helye, szerepe az áj gazdasági mechanizmus­ban” címmel tartott előadást. Ezenbelül a termelőszövetkeze­tek első országos kongresszusá­nak határozataival és a gyer­mekgondozási segély bevezetésé- £pl tartott ismertetést. A közvetlen formában megtar­kérdése, a tagok életviszonyait érintő döntések kerülnek a köz­gyűlés elé. Az előadás második részében gyermekgondozási segély be­szóló rendelkezést ismertette. Az MSZMP IX. kong­resszusán elhangzott beszámoló kimondja: „A pártnak a jövő- A gazdasági irányítás uj rend- ben is állhatatosan keil dolgoz- tott előadás közel hozott néhány szere lehetőséget nyújt arra is, n;a a^ért, hogy a nők egyen- kérdést, többek között; hogyan hogy a tsz-ek a növénytermesz- jogúsága mind valóságosabb lé­keli értelmezni a tsz-ek növekvő tésen, az állattenyésztésen kívül gyen. a társadalomban ténv- önállóságát, a központi tervszerű mezőgazdasági termék feldolgo- legesen és teljesen érvénye- irányítást, amely nem adminiszt- zásával foglalkozzanak, és szol- süljön. Részben ezért is szüksé- ratív utasításokra, hanem köz- gáltatásokat végezzenek. Az ön- gesek további intézkedések, ame- gazdasági, s az anyagi ösztönzés állóság növekedésével bővül a iyek a ngt, mint anyát és a ■háztartásban nagyobb terhet vi­selő családtagot segítik, védel­írásbeli vizsga A KÖZÉPISKOLÁKBAN Javában folynak az érettségi írásbeli vizsgák középiskoláinkban. Felvételünk, a Szekszárdi Garay János Gimnáziumban készült, ahol ebben a tanévben a levelező hallgatókkal együtt 215-en tesznek érettségi vizsgát. Foto: Bakó Jenő Román szövetkezeti vezetők Dunaföldváron A Román Általános Értékesí- rést adott esetben megoszthatta tési és Fogyasztási Szövetkezetek a termelő vállalattal, ami a jobb országos központja árucserefor- áruellátásban és a választék bő- galmi vállalatának igazgatója vítésében realizálódott. A duna- László Fodor és tervgazdasági fő- földváriak! éltek a számukra biz- osztályának vezetője Emil Lusz- tosított önállósággal, minimálisra tig, a Dunaföldvár és Vidéke csökkentették az adminisztrációt Körzeti Földművesszövetkezet és a gyakorlatban bevált ösztön­vendégei voltak. A látogatásuk ző prémiumrendszert vezettek célja: tanulmányozni azokat a be. Mindennek az eredménye, módszereket, amelyeket az or- hogy forgalmi terveiket minden szág tíz földművesszövetkezete — vonatkozásban túlteljesíthették közöttük a dunaföldvári — al- megfelelő áruellátást és választé- kalmazott, amelyek már az el- kot biztosítottak. Miután pedig múlt évben az új gazdasági me- személyileg is minden kereskedő chanizmus bevezető elemeivel érdekelt volt abban, hogy a for- dolgoztak, és megismerkedni galmat növelje, mintegy tíz szá- azokkal az eredményekkel, ame- zalékkal emelkedett a termelé- lyeket ezek a szövetkezetek el- kenység, és ennek megfelelően a értek dolgozók átlagkeresete. Közel egy­A román vendégeket elkísérte ^n kívüli kész­Kádár István, a SZÖVOSZ terv- pénzjuttatást kaptak a dolgozok gazdasági főosztályának vezető- ,A szövetkezeti vezetők je, Dunlföldváron pedig Kálmán elmondották, hogy habjukban is Gyula, a MÉSZÖV igazgatóságá- napirenden van a gazdaság iné­nak elnöke és a község párt-, chanizmus reformja, ame yne valamint tanácsi vezetői fogadták bevezetesehez ertekes tapasztaJa- a testvérszövetkezet képviselőit. t?kat szereztek Dunafoldvaron. Az elmúlt év tapasztalatairól ^.Vlon?sen hasznosnak talaltak a Rigóczky István a dunaföldvári foldrrmvesszovetkezetek es a te- földművesszövetkezet igazgatósé­gának elnöke tájékoztatta a ven- ”eic részleteiről a peszeigetes dégeket. Elmondotta a többi kö- hezjeesobb kapcsolódó - Szabo- zött, hogy a közel 140 millió fo- pál Antal a megyei tanács vb- rint évi forgalmat lebonyolító elnöke tájékoztatta a vendégeket, fmsz minden tagja és minden dől- Megnézték román vendégeink frÄnvitve?ett 3 etl W a földművesszövetkezet duna­földvári üzleteit, ahol elsősorban A szövetkezet kozvetlen vásár- áruválaszték ékelte őket fásokat eszközölhetett mar az el- , múlt évben is a termelőüzemek- es az, hogy a dolgozok mennyire tői és nem voltak olyan kötött- tájékozottak a szövetkezet álta- ségek, hogy csak a kijelölt nagy- lános ügyeit érintő kérdésekben, kereskedelmi vállalatoktól sze- látottakról & a hallottakról rezheti be árucikkeit. Olyan le- , , bet őségé is volt a szövetkezet- nagy elismeréssel nyilatkoztak. bogy a kiskereskedelmi ár­mezik' Pártunk politikájában nagy sújt kap a gyermeket nevelő családok megbecsülése, támoga­tása. A gyermekgondozási segély lehetővé teszi, hogy a nő szülési szabadsága letelte után, fizetés nélküli szabadságot kapjon. Ez alatt két éven át, gyermeke har­minc hónapos koráig havi 600, illetve 500 forint gyermek- gondozási segélyben részesül. A társadalom jelentős anyagi ter­het vállal azért, hogy az át­menetileg gyermeke mellett ma­radó nő családjának életszín­vonala ne csökkenjék. Számítá­sok szerint a havi 500—600 fo­rintos segély évi 600 millió fo­rint terhet ró a társadalomra. Végül néhány, szekszárdi járás­ból vett konkrét számadattal szolgált: (Folytatás a 2. oldalon) Aláírták a szovjet—bolgár szerződést Szófia (TASZSZ). Szófiában gáriai látogatása alkalmából pén- pénteken aláírták a Szovjet Szó- teken szovjet—bolgár barátsági cialista Köztársaságok Szövetsége gyűlést tartottak Szófiában, A és a Bolgár Népköztársaság ba- gyűlés Sztefan Vaszilevnek, a rátsági, együttműködési és köl- Bolgár Kommunista Párt szófiai csönös segélynyújtási szerződést, városi bizottsága első titkárának A szerződés húsz évre szól. megnyitó beszédével kezdődött, Szovjet részről L. I. Brezsnyev majd a szófiai dolgozók több az SZKP Központi Bizottságé- képviselője üdvözölte a vendége- nak főtitkára, és K. T. Mazurov, két, méltatta a két ország ba- az SZKP Foditikai Bizottsága- rátságát. nak tagja, a Szovjetunió minisz- A gyűlésen beszédet mondott tertanácsának első elnökhelyette- Todor Zsivkov és Leonyid'Brezs- se, bolgár részről pedig Todor nyev. Zsivkov, a Bolgár Kommunista Georgi Petkov, a szófiai népi Párt Központi Bizottságának első tanács elnöke, a gyűlésen be- titkára, a bolgár minisztertanács jelentette, hogy a városi tanács elnöke írta alá' a szerződést. Leonyid Brezsnyevet Szófia dísz- Ugyanosak aláírták a szovjet polgárává választotta és azonnal —bolgár közös közleményt. átnyújtotta az SZKP Központi A Brezsnyev vezette szovjet Bizottsága főtitkárának az erről párt- és kormányküldöttség bul- szóló oklevelet. Szabadságharcosok sikeres támadásai Saigon közelében Pénteken hajnalban a szabad- francia hírügynökség szerint vi- U Thant ismét követelte az ságharcosok a vietnami háború szont legalább 30 amerikai repü- amerikai légiháború befejezését, eddigi leghevesebb aknatüzét zú- lőgép teljesen használhatatlanná s rámutatott, hogy a jelenlegi dították két Saigon környéki vált, vagy erősen megrongálódott, helyzet veszélyesen közelebb hoz- amerikai repülőtérre. Mintegy a partizánok rakétarendszerű za e8Y harmadik világháború ki­negyedórán át lőtték a Saigontól aknavetővel körülbelül tíz kilo- robbanásának lehetőségét. méter távoiságból támadták a Goldberg, amerikai ENSZ-fő- Bien Hoa->. repülőteret, ahonnan repülőtereket. Hírügynökségek delegátus nyilatkozatot tett köz- az amerikaiak del-vietnami harci mP(np!?v7ik 140 milliméteres ak- ■ „Ti r-TV'i « . remiléseinek: csaknem fele ki megjegyzik, 14U munmeteresak ze> amelyben lenyegeben elutasít- repüléseinek csaknem tele ki- navetoket első ízben használtak tt Tiani rr,eaáns>v>ítá=ait------------------------------------------- ja U Thant megállapításait. . .. - . s^a . a szabadsagharcosok Saigon koz- Goldberg azonban egyetlen szót aitai nasznau vétlen közelében. a főként indul, valamint XTrevetlen közelében- sem szólt arról, hogy amerikai kisebb Phuoc Vmhi repülőteret, amerikai kormány haladék- részről az elmúlt időszakban igen amely a del-vietnami fovarostol az amerikai kormány naiaaek . .. .. h“' ■ körülbelül 55 kilométernyire talanul. visszautasította U Thant X™ v£re a tiemamiháborű­w omprikoi ENSZ-főtitkár csütörtöki megái- ban> pedig U Thant nyilatkoza­tai meghalt, legalább száz utasait, amelyek az Egyesült tában rámutatott arra, hogy az hírügy- Államokat tették felelőssé a viet- ilyen lépések lehetetlenné teszik megsebesült. Amerikai nökségek szerint 25—27, az AFF nami háború folytatásáért. a békés megoldást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom