Tolna Megyei Népújság, 1967. május (17. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-21 / 118. szám
í 8 TOtNA MEGYEI NEPŰJSAO 1961. májú# 21. Legutóbb, amikor otthon voltam, hallottam, hogy nálunk rendelet nélkül semmi sem megy. Anélkül nem boldogulnak az emberek. Még az új mechanizmust is majd rendeletben kell bejelenteni, hogy elkezdődött, mindenki elkezdheti alkalmazni. Szó, ami szó, megnéztem egynéhány külhoni rendeletet is. Mondhatom, hogy a mi rendeleteink az ottaniak egyikének-másikának még az öccsei sem lehetnének. „Aki meg akarja változtatni a légköri viszonyokat — esőt csinálni, vagy megakadályozni, hogy essen —, köteles előbb engedélyt kérni a Szövetségi Meteorológiai Intézettől. Ha ezt elmulasztja, ötévi Ibörtönbüntetésre ítélhető”. Ezt a rendeletet nem Magyarországon hozták, hanem Amerikában, méghozzá az amerikai kormány. Mert nálunk kinek is jutna eszébe esőt csinálni, vagy éppen megakadályozni az eső esését? Senkinek. Hisz nincs rá rendelet. Ha lenne rendelet, akkor olyan esők lennének, hogy csak na, vagy olyan szárazság lenne, hogy olyant még a világ nem látott. Mert mi rendelettisztelő emberek vagyunk. A szabály az szabály nálunk is, mint Angliában. Ha szabályos valami, akkor mi is ráütjük a stempln, mint a londoni banktisztviselő a szőke csekkre. Igen, a szőke csekkre. Az történt ugyanis, hogy egy kilencéves londoni diák gondolt egy nagyot és bemutatott a bankban egy ötfontos szőke csekket. A csekk tizennyolc éves volt. Helyesebben a csekket egy tizennyolc ivet szőke lány bőrére írta vastag ceruzával. Ott, a banktisztviselők szemeláttára. Lefektette a lányt a pultra és ráírta a mély dekoltázsra: „Fizessenek öt fontot a bemutatónak”. Aláírta és ráragasztotta a kétpennys okmánybélyeget, amelynek minden csekken szerepelnie kell. A pénztáros rendíthetetlen nyugalommal ellenőrizte a diák csekkszámláját, majd rányomta az ifjú lány keblére a „Kifizetve” pecsétet és átadta az öt fontot. Igaza volt, A csekk szabályos volt. Es mit csinálhat az ember egy szabályos csekkel? Kifizeti. ís mit csinál az ember, ha kiseprik a bolháit? Pert indít a takarítónő ellen. Ezt tette Lower angol bolhaidomító is. A szállodában ugyanis a takarítónő kiseperte az idomított bolháit. A szokatlan per elé nagy érdeklődéssel tekintenek a világ jogászai. F.n ugyan nem vagyok jogász, de rettenetesen kíváncsi vagyok többek között a következőkre: „Mennyi munka veszett kárba? Mennyit ér egy idomított bolha7 Hogyan lehetett volna elkerülni a kiseprést?”. Képzelje el, szerkesztő úr! Megyek, mendegélek a londoni utcán és egyszercsak látom ám, hogy egy ember, vagy két méter hosszú spárgát húz maga után. Nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem: „Elnézést kérek, megtudhatnám-e, hogy miért húzza ezt a madzagot?". „Hogyne! — válaszolt. — Tudja, az előbb megpróbáltam tolni, de nem ment". Ki gondolta volna, hogy ezért húzza? Mint ahogy Gilbert Béoaud, neves francia sanzonénekes és zeneszerző sem gondolta, hogy az a gyönyörű melódia, ami eszébe jutott a medvevadászaton Kanadában, kimegy a fejéből. Ezt egy táviratban tudatta barátjával. Medvevadászaton voltam stop. Lesben állva gyönyörű melódia jutott az eszembe stop. Menekülés közben az egészet elfelejtettem stop”. Kár volt, hogy eszébe jutott. Láttam egy családot. Éppen költözött. Olyan boldogok voltak, hogy boldogságukat nem lehet leírni. Végre lakáshoz jutottak. Am. alighogy beköltöztek, megkezdődtek a bajok. Először a tizenöt évés kislányt megrázta az áram, amikor be akarta kapcsolni a melegítőt, aztán megrepedt a vízvezeték és a víz az egész lakást elárasztotta. Néhány nappal később beázott a tető, majd a háziasszony fejére ráesett a faliszekrény. A családfő végül kártérítési pert indítóit. s a bíróság neki adott igazat. Az épitővállalat fizet, mint a köles. Mindez nem otthon történt, hanem Angliában. Erre különben is egyszerű rájönni. Nem mondom, nálunk is vannak ilyen házak, de ezek akár össze is dőlhetnek, az építőipari vállalat nem fizet, mert áthárítja a hibát a tervezőre, a tervező a talajra, a talaj a vízre, a víz a felhőre, a felhő a Napra... Egyébként én már kezdem kitanulni, hogyan lehet túljárni a tárgyak ravaszságé- Mert ravaszak ám a tárgyak, de az ember azért ember, hogv túljárjon a tárgyak ravaszságán. Hosszú tanulmányozás után például rájöttem, hogii a WC-lehúzó zsinórját csak éppen meg kell érinteni, mert különben kiugrik az úszó. a szekrényajtót először térddel meg kell lökni, aztán belerúgni a jobb sarkába. .. A konyhaajtó kilincsét úgy kell lenyomni, mintha az ember le akarná tömi — és így tovább, és így tovább. A szekszárdiaknak van egy jó hírem. Amerikában új divat van. Divatba jött a világító ruha. Villanyégő-füzérek égnek a ruhán. Olyanok benne a nők, mint a mozgó karácsonyfák. Úgy hallottam, hogy divat lesz a világító ruha Magyarországon is. Akkor bizonyára eljut majd ez a divat Szekszárdra is, amelynek áldását a most még gyengén kivilágított utcákban érezhetik az emberek, ha csak a est5- kolózó párok csókolózás közben le nem oltják a lámpákat. Annak reményében, hogy nem így lesz, zárom soraimat. Tisztelettel: Hogyan látják a neonácik Németországot és a világot? James Cameron ismert angol újságíró és publicista röviddel ezelőtt az NSZK-ban járt és a neonáclzmus felemelkedését elemezte. A háború előtt Németországban élt, mint tudósító; alábbi cikke ezért bővelkedik rendkívül érdekes történe'mi összehasonl í tások ban. Hitler halott. Ez biztos. A történelem sohasem ismétlődik azonos módon. Amióta a berlini bunkerben elpusztult a náci Reich, a németek nagy többsége 21 éven keresztül lenéző undorral szemlélte a jobboldal váltakozó kis csoportjait és pártjait, melyek megalakultak, egy darabig tartották magukat, aztán feledésbe merültek. Ezek a kis csoportok és pártocskák nem sokat j ?len- tettek, életük rövid volt. Legalábbis ezt beszélik. Azt is mondják, hogy a németeknek elegük volt a nácizmusból. Erről azonban ma már senki sincs oly nagyon meggyőződve és okkal: a Nemzeti Demokrata Párt politikai vitalitása meglepetésszerűen, teljesen váratlanul kerítette hatalmába mindazokat, akik visszakívánj ók az egykori jobboldali pártokat. E nyugat-németorszagi politikai szervezetek hirtelen megerősödése sok demokratát borzongat meg Euróoaoan. Emberek milliói emlékeznek jól, milyen eredményeket ért el Hitler a huszas évek választásain. S azok madnem azonosak voltak az NPD jelenlegi eredményeivel. A Német Nemzeti Demokrata Párt jód tudja, hogy a rveonáciz- must a törvény tiltja és ezért nem is olyan módszerekkel lelkesíti híveit, amilyenekkel Adolf Hitler pártja dolgozott, de el sem veti őket. Tagjai nem viselnek egyenruhát — azt egyébként is tiltja a törvény. Mik- roszkóplkusan apró pártjelvényeket hordanak: tölgyíalevélből kötött koszorút, s benne három betűt: NPD. A gyűlések résztvevőit arra szólítják fel, hogy balkezük felemeléséved szavazzanak, nehogy indiszkrét fotóriporterek esetleg valamilyen következtetésit vonhassanak le ebből. A párt végrehajtó bizottságának 18 tagja közül 12-en voltak nácik. 9-en töltöttek be magas állásokat és voltak a náci párt aranyjelvényes tagjai. A párt elnöke Friedrich Tillen, egv brémai cementgyár igazgatója. A mozgalom általánosan elismert vezére azonban Adolf von Thadden, a párt alapítója, volt tüzérségi tiszt. Hatalmas, nagydarab ember és már a háború befejezése óta szoros kapcsolatban áll a szélsőjobboldallal. Egy délutánt töltöttem együtt von Thadden úrral a párt hannoveri helyiségében. Ritkán találkozik az ember nálánál udvariasabb lénnyel. Az „egységes hazafiság” jelszavait ismerteti. A németek — „Európa lelke" Rendkívül világos fejtegetései tulajdonképpen szóról szóra ismétlik a párt kiáltványát, amely szerte a Szövetségi Köztársaságban megvásárolható. Németországot már több mint húsz éve fal és szögesdrót osztja ketté. Ez a szövetségesek műve. A keleti övezet (melyet az NPD minden tagja „Közép-Németországnak” nevez, mivel a „Kelet” fogalmán a Lengyelországhoz csatolt olyan területeket értik, melyeket a jövőben „vissza kell adni”) szovjet fennhatóság alatt áll; Nyugat- Németország a maga részéről amerikai ellenőrzés alá tartozik. A németek teljes mértékben elkötelezték magukat a külföld, vagyis Amerika részéről előidézett testvérgyilkos konfliktusban. A mai nyugatnémet kormány indokoltnak tartja ezt a helyzetet és kész magáévá tenni a nemzet szüntelen séiegetéset. „Külföldi kombináción eszközévé lettünk — mondotta von Thadden. — Elvesztettük méltóságunkat. A német népnek már nincsen meg a saját .én”-Je, pedig Európa leikévé lehetne. Ép ésszel elképzelhető vajon, hogy az amerikaiak fizikai erővel védenék meg Eurónat, ha ugyanakkor veszély fenyegetné saját hazájuk biztonságát? Ezt természetesen nem teszik meg. Szabadítsanak hát meg bennünket jelenlétüktől. Európának csak európaiakra van szüksége.” Az NPD valamennyi tagjának beszédei a kétségtelenül külföldnek szánt „felszabadított Európa” témájának rendelik alá a „Deutschland über alles”-t, Ismeretes, hogy ez a pórt a háborús bűnösök üldözése ellen küzd és ezért tettem fel ilyen irányú kérdést. „Igen — mondotta von Thadden — kitartóan ismételnünk kell, hogy fel kell hagyni ma már a hamis állítással, mintha Németország lenne oka minden háborús bajnak. Abba kell hagyni a visszatérést a múltba és a németek elítélését un. háborús bűnökért, mialatt a másik oldalon ezrével élnek szabadon emberek, akik bűnöket követtek el a német néppel szemben...” A zsidókérdés — megoldott „A ma élő németek 40 százaléka nem is ismerte Hitlert. Igaz, voltak olyan dolgok, mint Auschwitz és ezek sajnálatosak. De örökké ezzel kellene élnünk?” „Igen, voltak bizonyos nehézségek a zsidókkal. De drága uram, Németországban nincs többé zsidókérdés. Egész Németországban mindössze kb. 30 000 zsidó él. Javarészük öreg és csendben vannak. A zsidókra már oda sem figyelünk”. Aztán más témára terelte a vitát. Azt a szomorú következtetést vonhattuk le, hogy Nyugat- Németországban csak azért nincsen zsidókérdés, mert az elmúlt években végrehajtott „végleges megoldás” oly hatékony volt „Látja, most a zsidókérdés helyett itt van Izrael. Itt olyasvalamiről van szó, amit én diplomáciai zsarolásnak nevezek. Egyfolytában vagyonokat fizetünk ki a zsidóknak, kárpótlásul olyasvalamiért, amit „jóvátételnek” neveznek. Szüntelenül a múltat siratják. Állandóan többet és többet követelnek és a bonni kormány minden esetben enged. Meddig megy ez így?” Von Thadden úgy beszélt velem, mint férfi a férfival és ez volt számomra a legkellemetlenebb. „Nem tökéletesen érthető, ha azt mondjuk, hogy a német politikát két évtizeden keresztül ez a kollektív felelősségről szóló elmélet mérgezte meg? Végeredményben mi olyan borzasztó abban, amit mi csináltunk?” Mit akar tulajdonképpen a Nemzeti Demokrata Párt? Kiáltványa, tekintetbe véve a fennálló törvényes rendelkezéseket, a lehetőséghez mérten ezt eléggé világosan 1 ki is fejti. Követeli, „annak a nemzeti lealacsonyítás- nak” megszüntetését — a katonai megszállást, — követeli, hogy véget vessenek Németország megosztottságának és számolják fel „hibás keleti határait”. Ragaszkodik ahhoz, hogy „Németország a németeké és Európa az európaiaké” legyen. A párt programja azt állítja, hogy a külföldi, vagyis az amerikai — tőke behozatala tette tönkre az ország gazdasági életét. „Fegyelmezett, a kommunizmus elleni harcra felkészült német ifjúságot” követel. Furcsa, szigorú követelésekért száll síkra, mondván, hogy „klikk” tartja ellenőrzése alatt a sajtót és televíziót és ez a „klikk” eltorzítja a nemzet jellegét. „A német hadsereg dicső múltja" A párt állandóan nagyobb létszámú és erőteljesebb hadsereg mellett ágál. „Az egykori német hadsereg dicső múltja, mondja a program — szolgáljon példaképpen a Bundeswehrnek. Dicsőség Németországért harcolni. Mindaddig azonban, amíg az állam tüzes vassal bélyegzi ellenségnek, vagy bűnözőknek az apákat (mint á háborús bűnösök perein) a mi embereink nem lehetnek jó katonái a hazának.” Igaz, hogy a párt taglétszáma alig haladja meg a 18 000-ret. Mégis titok, kik mi módon finanszírozzák. Frankfurt közelében, Langen községben tartották meg a párt egyik gyűlését és mint az NPD minden összejövetelén, — zsúfolásig megtelt a terem. A németországi gyűlések szokásaihoz híven, a teremben nem székeket állítottak sorba, hanem friss sörrel megrakott asztalokat. A szónok az ifjú Herr Horst Fullrot megindultan beszélt a múltról, melyet csak könyvekből ismerhetett. Hallgatói, főleg fiatal, vagy középkorú emberek időnként felemelték fejüket és alkalmas pillanatban szinte ugattak a helyeslés jeléül. Lényegében ellentmondásos összejövetel volt. Egy idősebb ember felkapaszkodott a szószékre és onnan kiáltotta: „Azokban az időkben ejtőernyős voltam. Semmi közöm a koncentrációs táborokhoz. Mondhatnám, azt sem tudtam, mi történik Németországban. Pedig tudtam. Nem tettem semmit. Nincs itt helye bűnhődésnek?” A szónok rávetette magát: „Ha van még valaki ebben a teremben, aki háborús bűncselekményben, Németország elleni bűn- cselekményben vétkesnek érzi magát, jelentkezzék az államügyésznél és követelje, hogy ítélkezzenek felette”. „Ez az igazi veszély" Kiderült, hogy Frankfurt főügyésze, dr. Fritz Bauer volt, aki tavaly a végtelen és keserves auschwitzi pert folytatta. A per alatt és után sokan fenyegették meg, de még tettleg is bántalmazták. Megkérdeztem tőle, nevetséges jelenségnek, vagy reális Veszélynek tekinti-e a Nemzeti Demokrata Pártot? „Véleményem szerint a jövő szempontjából ez az igazi veszély, sokkal nagyobb, mint most hinnék. Igenis, veszélyesekké válhatnak. Félek, hogy a legközelebbi választásokon növelik befolyásukat. S ez riasztó”. A párt zászlója ritkán látható, s ennek is megvan az oka.. Kellemetlen emlékeket idéz: vörös mező közepén fehér kör, minden percben azt várja az ember, hogy megjelenik benne a szörnyű horogkereszt. A pártsajtó pedig egyre gyarapodik: számos újságárudábán kapható, a „Deutsche Nachrichten” és a „Deutsche National Zeitung und Soldaten-Zeitung”. A jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy a Német Nemzeti Demokrata Párt sokkal szélesebb körre terjesztette ki befolyását, mint arra a néhány németre, akik vágyakozva em'ékeznek a náci múltra
