Tolna Megyei Népújság, 1967. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-30 / 101. szám
1SS7. április 30. TOI/NA IWFOYE1 NÉPÚJSÁG 5 Nemzedékről nemzedékre Sütőüzem Törzsökös Dombóváriak. — Először tisztázni kéne, hogy alkalmasak vagyunk-e mi ehhez — húzódozik a második generációhoz tartozó műszaki szakember, amikor meghallja jövetelem célját. Meg kell győzni, hogy korábbi ismereteim szerint alkalmasak. Szerény ember. Olyan család az övék, melyben az öreg harcos át tudta vinni a íarradalmd tüzet gyerekeire is. * * * Sokan vannak ilyenek Dombó- várott. Rövid gondolkodás után hat famíliát neveznek meg a járási pártbizottságon. Ismerik őket. Tudják, hogy kik a régiek, a 45-ben kezdők, és a kevésbé eseménydús, későbbi mozgalmi munkában kommunistává érlelődött legfiatalabbak. A Rajna-családnáll kötöttem ki. Két generáció, hat kommunista. Ha a Rét utcai házban az öregeknél körülülik az asztalt, nem maradnak ki a fiatalabbak sem a vitából. Különféle foglalkozásúak. Vasutasok, pedagógusok, földművesszövetkezeti dolgozó, községi párttitkár, mozgalmi tisztségviselők. Szabad idejük na gyón kevés. Ezeken a rövidre szabott családi vitákon kevésből is értik egymást, a vitákon sok minden szóba kerül. A társadalom, a család, az iskola hazafias neveléséről, Dombóvár kereskedelmi ellátottságának gyengeségeiről irodalomról, esztétikáról, a magyar munkás mentalitásánál ejtenek a Rajna-családban őszinte szavakat. A mában élnek, a holnapra gondolnak. Akinek életszükségletté vált a munka A fűtőház emeletes irodaházából a füstfel legeken át is észrevették a figyelő asszonyszemek idős Rajna József, 64 esztendős nyugdíjast. — Klárika, nézz már ki egy percre! — szólította a fiatal- asszonyt munkatársa. — Nahát! Hát látjátok? Ilyen az én apósom — nevetett a fiatalaszony. Nevetve-bosszan- kodva, de mégis büszkén ismerte fel az ezermester, örökké nyughatatlan, nagyrabectülü apóst a kőművesekkel versenyt munkálkodó idős emberben. A fűtőházhoz közeli sportpálya kerítésénél apósa hajladozott. Elszegődött a kőművesekhez, mert nem akar megöregedni. Őt keresem. — Az imént még itt volt. Biztosan bementek anyagért a községbe — találgatják. Eltűnt, mint a tünemény. Meglelni nem tudom. Mondják róla, hogy örökmozgó, amolyan nyughatatlanul dolgos ember. Amíg tisztességgel felnevelte az öt gyereket, úgy megszokta a munkát, hogy most sem tud megmaradni otthon. Ezren felül van a nyugdíja, feleségével ket- tecskén meglennének belőle. Valamihez mindig hozzákezd. Hol a kőművesekhez szegődik — nagy munkabírású még mindig, — hol pedig, jubilált munkásor- veterán létére elvállalja mások helyett a szolgálatot. Négy éve pihenhetne. Nem tud. Szerelteiből. féltésből ered feleségénél, gyermekeinél a kedves, megrovó neheztelés. Hiába a kímélet, még az Indulat is, ő csak megtalálja mindig, hogy mit tegyen. Ismeretlen nála a tétlenség. Kár, hogy nem sikerült megtalálnom az 1945-ös öreg kommunistát, a fáradhatatlan embert, akinek életszükséglete a munka. A nőfelelős öt megye vasutas nődolgozóinak ügyesbajos gondjait veszi társadalmi munkában a vállára a sudár termetű szocialista brigádvezető. Úttörői voltak a nők közti brigádmozgalomnak, négy éve alakultak. A bronz- plakett várományosai. Rajna Józsefné az öt megyére kiterjedő pécsi igazgatóság vasutas-szakszervezetének nőfelelőse. I Nemrégiben a szakszervezetek szekszárdi megyei küldöttértekezletén figyeltek fel az első felszólaló talpraesett határozottságára. Szüksége is volt akkor találékonyságára, mert alig fújhatta ki az eltörött kocsikerék és a késés miatti Izgalmát, máris szólították. — Tényleg így volt — mondja. — Miről beszélt? Milyen gondok foglalkoztatják a nőfelelőst? — kérdezem. — Régi, és sajnos tartós gondjainkról. Nem egyéniek ezek a problémák. Nagy akadálya még mindig a nők valódi egyenjogúságának, hogy nem mindenütt vállalkozik mindkét fél a családban az otthoni munkára. Másodlagos az asszony érdeke, neki kell lemondania művelődéséről, saját fejlődéséről. Persze, ebben legalább annyira hibásak vagyunk mi is. Elfogadjuk, hogy ennek így kell lenni. Pedig dehogy kell. Nem az én érdemem, de a mi családunkban gyakorlat a munkamegosztás, megvan az egyenjogúság. Egyikünknek sincs sok ideje, de így tudjuk csak megoldani, hogy jusson, amire kel. Elvégzem a pártmunkámat is, bár fiatal párttag vagyok még — mondja. — Mióta párttag? — A kongresszusig tagjelölt voltam, utána vettek fel. Hogy is volt? Elhatározásom fokozatosan érlelődött meg. öcsém is kommunista, mint pedagógus, úttörővezető egyik dombóvári iskolában. A férjem családjának beállítottsága, a nevelődés, a közel egy évtizedes szakszervezeti munka, mind észrevétlenül hozzájárult elhatározásomhoz — feleűi. Munkásból lett műszaki vezető Nagy vitában találom ifjú Rajna Józsefet, aki fiatal ember létére többet töltött a fűtőház- ban, mint amennyi idős volt odakerülésekor. Egy ideig lakatos volt, az erős mozgalmi hagyományokkal bíró mozdonyműhelyben dolgozott. A most 37 éves férfi hármasban tanácskozik a fűtőház vezetői irodájában. A kötetlen eszmecserében az emberi gyarlóságról, nevelési gyengeségeikről, politikai tennivalóikról esik szó, egy konkrét ügy kapcsán. A műszaki vezető, mint a csomóponti pártbizottság tagja vesz részt ezen a beszélgetésen. Esti tagozaton végezte el a gépipari technikumot, majd a marxizmus—leninizmus esti egyetemét. Tíz éve műszaki beosztásban dolgozik. — Mondják, hogy szerelmese a szakmájának — jegyzem meg, a kurtára szabott beszélgetést indítva. — Hááát... Mindig szerettem a motorokat. Úgy vagyok, mint édesapám a kőműveskedésse’.. Végtelenül örülök, hogy a2 idei dieselesítésben nagyon komoly i megbízatást kaptam. Emberi, I — előregyártóit elemekből szakmai, politikai fejlődésemben sokat köszönhetek apámnak és korábbi mestereimnek, Kerekes és Hajdú elvtársaknak. Mostani megbízatásom hozzájárul, hogy szakmailag fejlődhetek. Muszáj is lépést tartani — mondja, tömören fogalmazva ifjú Rajna József elvtárs. Érti a dolgát, kiváló szakembernek, nagyszert! politikai vezetőnek tartják. Benne is lobog az a tűz, amely a fel- szabadulást követően gerjedt a kommunista mozgalomban, édesapjának szivében. Hús-vér emberek. A Rajna- családot megkülönbözteti, hogy semmi iránt nem közömbösek. Van véleményük, küzdenek meggyőződésükért. Vasutas, pedagógus, munkás, községi párttitkár, különböző párt- és tömegszervezeti tisztségviselők a népes család tagjai. Törzsökös dombóváriak. Kommunista család. Minél több párttagnak sikerüljön az, ami idős Rajna József nyugdíjas munkásnak, az öreg kommunistának sikerült. SÖMI BENJAMINNÉ Dunaföldváron már régóta esedékes egy új sütőüzem létesítése. A községben most napirendre került a beruházás, a programot már elfogadták, készülnek a kivitelezési tervek és minden valószínűség szerint a közeljövőben megindul az épitkezés. Az új üzem helyének a malommal szembeni területet jelölték ki. A beruházás érdekessége, hogy az új sütőüzem lényegesen különbözik majd az eddigiektől. Az eddig épült — és most épülőben lévő — sütőüzemek is lényegében típustervek alapján készülnek. A különböző nagyságú, kapacitású üzemekre kialakultak a típusok, azonban a tervek zömében hagyományos építőipari technológiát írnak elő. A dunaföldvári üzem nem ilyen lesz, hanem a Dunai Vasmű lemezfeldolgozó gyáregysége által sorozatban előállított, DV—Hl típusú, általános ipari hőszigetelt csarnok megfelelő változatát készítik el. Ez a csarnok vasszerkezetű, hőszigetelt könnyűbeton panelekből szerelik össze a I falait, különféle üzemi célokra használható fel, természetesen különböző nagyságúra lehet a csarnokot kialakítani. Előnye többek közt, hogy elemei sorozatban készülnek, tehát a beruházás átfutási ideje nagymértékben lerövidíthető. A beruházás elhatározásától a befejezésiig jóval kevesebb idő telik el, mint a hagyományos épületeknél. Kivitelezői kapacitást is könnyebb találni hozzá. A dunaföldvári sütőüzem tehát egyben kísérlet is lesz, a DV—Hles csarnok alkalmazására a sütőiparban. Ha beválik — márpedig a szakemberek erősen bíznak ebben. — másutt is alkalmazzák, jelentősége különösen ott lesz nagy, ahol rövldebb idő alatt kell nagy kapacitású sütőüzemet létesíteni. Tekintélyes összegű megtakarítást is várnak a dunaföldvári beruházástól, másutt egy ilyen teljesítőképességű sütőüzem létesítése hatmillió forintba került, ennek költségei alig haladják meg a négymilliót. Madotsa és „... az engedelmesség az ember méltósága és az élet boldogsága”. égi, elsárgult papírlapokról való a fenti idézet. írója a madocsaiaknak szánta. Folytathatnánk az idézetek sorát ugyanezen papírlapokról: „Adjátok meg mi a Császáré a Császárnak és a mi ISTENÉ az Istennek", „Minden lélek Felsőbb Hatalmasságnak engedelmes légyen”. Még a falu bíráit is figyelmezteti, hogy „...nem ember képében ítéltek, hanem az Urnák képében”. Mindez tulajdonképpen bevezetője egy nyilvántartókönyvnek, amely rendeltetését így jelölte a nótárius: „Madotsa Helységének Protocolluma. melyben a Felséges Királyi Parancsolatok, a Tek. Nemes Vármegyének, Úri Székeknek minket illető Határozásai és a mi külső, belső elöljáróinknak Rendelései, más nevezetesebb és emlékezetre méltó dolgokkal együtt beirattassa- nak". A kézírásos könyv Madocsa hiteles krónikája, a madocsaiak életének hű tükörképe. Amikor a ma embere járja a Duna menti község utcáit, határát, szemrevételezi az embereket, bepillant az emberek életébe szokásaiba, csak csodálkozik. Azonos lenne ez a mai Madocsa a régi Mado- t sóval? „Az 1740-dik esztendő — mondja a régi feljegyzés — Helységünkre nézve nevezetes azért, mert a Tekintetes Nemes Vármegyének hozzánk kiküldetett bizottsága Törvényes megvizsgálás után Biztonság levelet adván a felöl, hogy földünk alig termi meg annyi mennyiségben a gabonát, mint belé vettetik, és ezen ■ kívül mely nagy nyomorúságban vagyunk”. Másutt így siránkoznak a ma- docsai — akkor még madotsai — parasztok: „...A haza hajtás után marháinak elromlanák. Tavaszig egy nagy részét megnyúzo- gatták szegény gazdák, az az oka, hogy sok gazdának vagy igen erőtlen marhája van, vagy pedig egészen is kipusztult a járó jószágból”. Az emberek engedelmesek, hatalomtisztelők voltak és úgy látták. hotry a sok baj, nyomorúság oka a Duna gyakori áradása. Az öreg folyam valóban nagyon rakoncátlan volt még annak idején. „...ámbár s-á/rtr*’ ’■ ' - vetettek mind őszit, mind tavaszit de tsak egy szálat sem arathattak az árvizek miatt. Lehet e kínosabb sorsot tsak képzelni is, mint amilyen sok lakos társunké?” Odébb: „Kenyerek sem terem, mert a kévék héjéin halak úszkálnak. tÍTVh'ől szerezzen élést magának és marhájának? Miből fizesse sokasodó adóját?" rettegett veszély leküzdésére nagy lépést tett Széchenyi a reformkorban. A Duna szabályozása érintette ezt a vidéket is: új mederbe terelték a folyamot, ezzel megszűnt a madocsai határ nagy részének lápos, mocsaras jellege. Kiváló termőföldet nyert a falu. A föld termett, ám kiderült, hogy ez mégsem minden. A bő termésből az egyik ember asztalára bőségesen került, a másikéra viszont alig. A régi krónika az életnek e társadalmi oldaláról természetszerűleg nem beszél; „...az engedelmesség az ember méltósága és az élet boldogsága” jegyében íródott és megállt a természeti csapásoknál. Sok évtizednek kellett eltelni ahhoz, hogy más szellemű gondolatokat is papírra vessenek. Pintér József iskolaigazgató 1955-ben megkísérelte papírra vetni a tulajdonképpeni folytatást. Rögzítette a népi mondákat az állítólagos rejtett pincéről, amely tele van kinccsel: arany vályúnál arany bika arany szénát eszik. A kó- csikerék alatt különösen dübörÉ. M. Budapesti Betonáru- gyár, Budapest, XXI., Rákóczi Ferenc u. 289. (Csepel) azonnali belépéssel felvesz mozaiklap- és betonelem- gyártó munkára férfi és női segédmunkásokat. Munkás- szállást és napi egyszeri meleg étkezést térítés el’e- nében biztosítunk. Felvételhez munkakönyv. előző munkahelyről MIL-lap és tanácsi igazolás szükséges. Felvételre jelentkezés a fenti cím munkaügyi csoportjánál. (118) gő talajban mindenki évszázadokon át ezt a rejtett pincét vélte és tán nem is sok bíztatás kellet volna ahhoz, hogy az egész falu ásót, kapát fogjon és felforgasson mindent a kincsekért. De Pintér József feljegyzéseiben már ilyen rész is olvasható: „A felszabadulás simán ment végbe. A födbirtokrendezés során mintegy 3000 hold föld jutott a mezőgazdasági proletárok kezére. A 3 éves terv keretében újjáépült a hajóállomás, új orvoslakást kaptunk, mélyfúratú kút készült”, P ersze Pintér József tanulmánya, feljegyzése (mellesleg szólva, Árki Ida, a művelődési otthon igazgatója őrizte meg) meglehetősen szűkszavú, sok minden nincs benne. És — sajnos — nincs folytatása sem. Pedig annyi „nevezetesebb és emlékezetre méltó” dolgot lehetne feljegyezni! Rideg Lajos, az általános iskola mai igazgatója próbálja megvilágítani a jelent. Van abban minden, az új iskolától és a törpevízműtől kezdve az olyan élményekig amint amiben éppen neki volt része. A felesége beteg volt, elvitte Harkányba, hogy élvezze a fürdő gyógyhatásút, összetalálkozott az egyik madocsai parasztcsaláddal és meglepődve kérdezte tőlük, hogy hogy kerülnek ide. „Mi? Maguk hogy kerülnek ide? Mi majd minden vasárnap idejövünk, ha ráérünk. Ki kell használni az autót, ha már egyszer megvan”. Csak most, egyszerre, huszonötén szereztek f gépkocsi- vezetői jogosítványt a faluban, és a parasztházakban már nem is nagyon újdonság az autó. Valamilyen formában mindenki megtalálja a boldogulás útját: ki a tsz-ben, ki másutt. A kincseket rejtő pincét ugyan nem találták meg az arany bikával, de azért nem panaszkodhat senki sem... BODA FERENC A Csatári Téglagyár felvesz éjjeliőrt május 1-i belépéssel. Jelentkezés a téglagyár irodájában. (336)
