Tolna Megyei Népújság, 1967. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-20 / 92. szám
▼ 4 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAO 196”, április Só: Van9 de — még sincs így válaszol a mi újság szokványos kérdésére Kulcsár Ferenc, a bátaszéki községi pártbizottság, titkára: — Van újság. Meg kellene írni. Készülünk deputációba menni a a megyei tanács vezetőihez. Segítsenek. Máig is kihasználatlanul áll a január elején átadásra került községi központi körzeti rendelő. Nem tudunk előrelépni, pedig sokat vesződnek vele a községi tanács vezetői — mondja. Reklamációk a jelölő gyűléseken Náluk szinte ritka volt az olyan, választást megelőző jelölő gyűlés, ahol ne került volna szóba a központi rendelő sorsa. Ha elkészült, miért nem veszik használatba? Lesz, vagy nem lesz? Miért öltünk bele akkor annyi pénzt? — kérdezgették. Alig győztek válaszolni és magyarázkodni a helyi vezetők a sürgető szavakat követő kritikai észrevételekre. Községi pártbizottsági ülésen is szóba került a dolog. Érthető, mert hiszen elsőrangúan közérdekű probléma ez ma Bátaszéken. Több mint három hónap telt el az átadás óta és még mindig nem fogadja .a. betegeket a központi rendelő. Megfelelően megnyugtató választ nem lehetett adniok helyben a reklamációkra. Van már központi rendelőjük, mégis magánrendelőben fogadja továbbra is a három körzeti orvos a 7350 lelket számláló község betegeit. Akadályok Tekintélyes keresztépület a a Kossuth Lajos utca 54. szám alatti ház. Ez lenne a közel hat-» százezer forintos költséggel létesített központi orvosi rendelő. Korábban pénzügyőri laktanya céljait szolgálta, mielőtt átépítették. Zárva a nagykapu, zörgetés- re senki nem jön ki. — Oda hiába akar bemenni. Elkészült, de nem működik. Csak a csecsemőrendelést tartják itt néha — szól hozzám kerékpárja mellől egy arra járó fiatalasz- szony. Két esztendeje kezdték el építeni, a megyei egészségügy, a járási és a községi tanács összefogásával. Úgy indultak, úgy terveztek, hogy 1970-re már négy szakorvossal fog működni, akik Bátaszék mellett ellátják a környező községek és puszták lakóinak szakrendelését is. Hat rendelőhelyiség van az épületben, a korszerűség követelményei szerint szükséges váró- és egyéb helyiségekkel. Mi hát az akadálya működtetésének? Egyik, hogy nem készült még költségvetés. A másik probléma, hogy egyelőre nincsenek szakorvosaik. El lehet-e hárítani ? Felkerestük a bátaszéki községi tanács vezetőit. Mit tettek és mit lehet tenni az akadályok leküzdésére? A vb-elnök, az elnök- helyettes és a titkár társaságában négyesben beszélgetünk. Szembetűnik, hogy nem szívesen foglalkozik ezzel az üggyel Illés Gyula elvtárs, a községi végrehajtó bizottság elnöke. Érthető, bántja a helyzet és a hely- bentopogás. — Lassacskán egyre több szemrehányást kapunk a lakosságtól. Mellette még szembekerülünk az átköltözni kívánó körzeti orvosokkal is. Jogos a türelmetlenség — mondja Rozgonyi Pál elvtárs, az elnökhelyettes. — Mi most konkrétan az akadálya a körzeti orvosok odaköl- töztetésének? — kérdezem. — El kéne rendelni. Nincs aki kimondja, hogy költözzenek. Sok iiiiiiiiii«iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiuiiiiiiiiiiiiiiiiimiimiiiiiiini s Egérfogó módra gazdája van ennek a központi rendelőnek, valójában még sincs. Akadály a költségvetés és a szakorvosok hiánya. A régi helyzetnek megfelelő költségek számításunk szerint fél évre lennének elegendők. Mondhatom, hogy ami tőlünk tellett, mi mindent megtettünk. Nem akarom másokra hárítani a felelősséget, de eleinte sokkal jobb volt a járási főorvos hozzáállása. Még örültünk is neki. Sajnos, nem rajtunk múlik a változtatás, az intézkedés — mondja Illés Gyula elnök. Közérdek — Jelentkeztek-e szakorvosok a tanácsnál? Ketten is felelnek: — Hogyne, sokan jelentkeztek nálunk, köztük olyanok is, akik községünkből kerültek el. Lakás biztosítását vállalja a község. Jöttek a békéscsabai kórházból, Pécsről, Szekszárdról. Jelentkezett egy, a fővárosból Bicskére kijáró körzeti orvos, akinek felesége gyermekgyógyász. (Nálunk 1500-ra tehető a gyermekek száma). Itt vannak a levelei — mutatják. Az első levélben — a bátaszéki beszélgetés és a lakás megtekintése után — a jelentkező azt írja, 99 százalékban biztos, hogy eljönnek Bátaszékre. A másodikban viszont visszavonul, őszintén sajnálkozva hivatkozik a járási főorvos kedvezőtlen vála— Még egy kérdést engedjenek meg. Pótköltségvetésre van-e kilátás? — A járási tanácsnál a titkár elvtárs foglalkozik ennek megoldásával. Uj intézmény lévért, központilag kellett volna keretet és utasítást kapnunk a költség- vetés megtervezésére. Most sürgős pótköltségvetésre van szükség. Mielőbb közösen meg kell ezt is oldanunk — mondja befejezésül Illés elvtárs. Egyelőre egy helyben topognak. Úgy van pedig, ahogy a községi párttitkár mondta: elsőrangú közérdek, hogy a hossza% huzavona megszűnjék. Szolgálja mielőbb Bátaszéknek és környékének lakosságát a nagy költséggel megépült korszerű központi rendelő. SOMI BENJÁMINNÁ ötvenévi vakság után félelmet okoz a látás PINTÉR ISTVÁN DOKUMENTUMREGÉNYE válaszolhatnának. Csak valamiképpen rá kellene venni őket, hogy közöljenek velünk valamit benyomásaikról. Mindeddig ezt a tudomány lehetetlennek tartotta. Most azonban dr, T. G. R. Bowemek, a Harward Egyetem 25 • éves pszichológusának sikerült ez a bravúr. Bower a csecsemő ágyát felállította egy asztalra, s egy kockát mutatott a kicsinek. Ha a kisbaba felismerte a kockát, akkor, hogy jutalmat kapjon, a fejét kellett ingatnia. A párnájában elhelyezett készülékkel elektromos úton regisztrálták a mozgást. A jutalom az volt, hogy ejgf barátságos asszisztens- nő feje megjelent az asztal szélén, vidáman „huhu”-t kiáltott, intett a kezével, s azután gyorsa eltűnt. A csecsemők érzékelik a távolságot Bármilyen groteszknek is látszik ez az eljárás, mégis hatásos volt. Kiderült ugyanis, hogy már a kéthetes kisbabák is „dresszírozhatók” ilyenformán. Ezenkívül világosan felismertek egészen jelentéktelen eltéréseket is a nekik mutatott tárgyon. Ezzel végre megnyílt az út olyan kérdések megvizsgálása előtt, amelyek már hosszú ideje sok kutatót foglalkoztatnak. Mindenekelőtt azt a régi vitát akarták tisztázni; vajon a csecsemő érzékeli-e a távolságot. Ha nem tud különbséget tenni a közel és a távol között, akkor lehetetlen, hogy biztos fogalmat nyerjen egyes tárgyak nagyságáról. — Ebben az esetben —• mondja dr. Bower — az az elképzelés a csecsemő világáról, hogy ott „ragyogó, zümmögő zűrzavar” uralkodik, még túlságosan. is ártalmatlan feltevés. Hiszen ez azt jelentené, hogy a csecsemő a kontúrok kaotikus* szörnyű áradatát látja, amiben semmi sem állandó. Alapos kutatás, kísérletezés után megállapították, hogy a kisbaba már felméri a távolságot és azokból reális nagyságviszonyokra következtet, Ez a megállapítás ellent mond annak a gyakori nézetnek, amely az ellenkezőjét csak azért tartja bizonyítottnak, mert a csecsemő gyakran távoli autók, sőt sokszor a Hold után nyúlkál. Dr. Bower másképpen magyarázza ezt: — A kisbabák nem azért nyúlnak elérhetetlen tárgyak után, mert nem észlelik a távolságot, hánem mert egyszerűen nem tudják, milyen hosszú a karjuk. siiiiiimiiimiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiuiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Sidney Brooks tízhónapos korában vesztette el a szeme világát. Amikor az orvostudomány annyit fejlődött, hogy vissza tudta adni a vak ember látását, Brooks már 52 éves volt. Az operáció után, amikor levették a szeméről a kötést, Brooks először csak elmosódott foltot látott. A folt azonban beszélt hozzá, s Brooks feltételezte, hogy az orvos arcát látja. Néhány napon belül meglehetősen jól használta szemeit. Az operáció sikerült. Brooks azonban boldogtalan lett. Tragikus élmény Először is feltűnt, hogy bár annyira várta az operációt, nem tudott örülni, hogy visszanyerte szeme világát. Az állatkertben közönyösen jegyezte meg: — Igen, igen, ez bizonyára az elefánt. Alakjáról több állatot megismert. Képes volt tehát arra, hogy a tapogatással szerzett korábbi tapasztalatait átvigye a látásra. Egyes betűket is azonnal felismert, de sosem tanult meg szemeivel olvasni, továbbra is a vakírásit használta. Brooks nem bízott szemeiben, s ez drámaian megmutatkozott, valahányszor át kellett mennie az utca egyik oldaláról a másikra. A műtét előtt sohasem félt az utcai forgalomban. Előre tartott bottal mindig egyedül járkált az utcán. Sőt, kerékpár- kirándulásokat is tett, barátja vállánál fogva vezette. Az operáció után azonban közre kellett fogni és átkónyszeríteni az utca másik oldalára. Sidney Brooks lassanként mély depresszióba süllyedt. És néhány hónap múlva visszatért a sötétségbe. Esténként nem gyújtott villanyt, tompán meredt maga elé a sötétben. Három évvel később, orvosilag megállapítható ok nélkül meghalt. Mit lát a csecsemő? E kérdésről vitatkozik már hosszú ideje két filozófiai iskola. Sidney Brooks esete azoknak az empirikusoknak a felfogását látszik igazolni, akik szerint a látási benyomásokat nyilvánvalóan tanulási folyamattal kell összhangba hozni, a kitapintott környezettel. De a többi között az is elgondolkoztató, hogy Brooks képtelen volt bizonyos dolgokat elsajátítani, amelyek nekünk természetesnek tűnnek. így például sohasem sikerült értelmeznie az emberek arcjátékát. Mi a helyzet a csecsemővel? Erre a kérdésre csak a kisbabák — 55 — A feljelentés Ribbentrophoz került, neki adta át Hitler, s a külügyminiszter is hajlott rá, hogy az állományába tartozó Veesenmayerrel szemben az SS-nek s a Gestaponak, vagyis Win- kellmannak és Höttlnek a pártját fogja. Egyelőre azonban Veesenmayert nem rendelték a főhadiszállásra, hogy új utasításokkal lássák el. A magyarországi helyzet miatt jobbnak látták, ha egyelőre Budapesten marad. A Sfrumban nführer jelenléte a konferenciákon egyre természetesebbé vált. A harmadik napon már akkor sem küldték ki, amikor más frontok helyzetét vitatták meg. Egy ezredes nyíltan megmondta Hitler előtt, mennyire válságos a helyzet a lengyel fronton. A Führer — kivételesen ült a jelentés alatt — felugrott és torkaszakadtából ordítaná kezdett: — Miért nem mondták ezt meg nékem előbb? Felmarkolta az asztalról színes ceruzáit, s az egészet az asztalra vágta. Jodl és Keitel teljes tábornoki díszben ugrott, hogy a vezéri iró- nokat felszedegessék az asztal alól. Közben Hitler tovább üvöltött: — Jodl. maga egy hülye! Keitel, maga mindig hazudik nekem! A Luftwaffe nem ér sz..t sem! Jodl és Keitel, miután befejezték a ceruzák összeszedését, feszes vigyázzba vágták magukat, meg sem moccantak, úgy hallgatták, amint Hitler szidalmazza őket. S amilyen ijesztő módon dühbe gurult Hitler, ugyanilyen ijesztő módon hirtelen visszanyerte — 56 — önuralmát. A tábornokok iránti megvetése jeléül egy alezredeshez fordult és gyors egymásutánban több technikai kérdést intézett hozzá: — Vannak még tartalékaink?... Nem tudunk lőszerszállítmányt idejében odairányítani?... Van a közelben utász egység? Éis hozzáfogott ahhoz, hogy toldozzon-foldoz- zon, megpróbálja a frontok lyukait betömni. Senki sem tudta, mikor kezdődik a következő dühroham. Mindenki fellélegzett, amikor Hitler a konferencia végét jelezte. Keitel és Jodl is kifelé indult volna, de Hitler kijelentette: — Jodl és Keltél maradjanak! Küldjék be Ribbentropot és Himmdert is! Skorzenyhez lépett, s jóllehet, szinte ágaskodnia kellett, megfogta a Sturmbannführer vállát: :— Oitto, most megbeszéljük azt, amiért a főhadiszállásra rendeltem! Már jóval élmúlt éjfél, amikor Hitler helyet mutatott a tanácsterem sarkában álló kerek asztal körül Jodlnak, Keátelnek, Ribbentropnak, > Himmlemek és Skorzenynek. Hitler először felvette a szemüvegét, mint aki a térképet akarná használni a megbeszéléshez, de aztán levette, az asztalra dobta. Néhány másodpercig fáradtan dörzsölgette az ormyer- gét. Szemmelláthatóan nagy erőfeszítésre volt szükség, hogy összeszedje gondolatait. Aztán elkezdte: — Uraim, — csak a rend kedvéért ismétlem, hogy a frontot sikerült a magyar határnál stabilizálni, és ott minden áron meg is kell tarta— 57 — nunk. Egy hatalmas zsákban, Magyarország területén körülbelül egymillió német katona zsúfolódott össze, amely egy szálig elveszne, ha ott a front hirtelen összeomlana.... Jodl közbe akart szólni, hogy már szó sincs egymillió német katonáról, legfeljebb a feléről, de aztán jobbnak látta, ha hallgat. Túlságosan sokat kapott ő már ezen az estén, nem akart még egy hitleri dühkitörés tanúja, vagy inkább szenvedő alanya lenni. — Höttl jelentette — folytatta Hitler — hogy Horthy tengernagy, a magyar államfő érintkezésit keres az ellenséggel, különbékét akar kötni. Ez katonáink végét jelentené. Tapogatózik mind a nyugatiak, mind az oroszok felé. Horthy admirális... Skorzenyt meglepte, hogy Hitler mindig rangjával együtt említi Horthy nevét. Arra következtetett, hogy a vezér tiszteli a magyar tengernagyot, s jóllehet, tisztában van azzal, hogy Horthy nem valami jó politikus, bizonyos fokig elismerést vívott ki nála még az első világháború idején szerzett katonai rangjával. — ...Horthy admirális — folytatta Hitler — miután egy korty vizet ivott a kerek asztalra készített pohárból — nem hajthatja végre tervét. Az ön feladata Skorzeny, hogy álljon készen. foglalja el a budai Várat erőszakkal is, ha Horthy visszalépne a velünk kötött szövetségtől. A vezérkar ejtőernyősökkel, vagy siklórepülőkkel végrehajtandó puccsra gondol. A városban folyó hadműveletek parancsnoka, az új hadtestparancsnok,
