Tolna Megyei Népújság, 1967. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-02 / 52. szám

Tolna megyei> VILÁG PROLETÁRT At. EGYESÜL JETEI i NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS.A MEGYEI TANÁCS LAPJA r A hanyagság ára 3. o. A tsz-tagok kedvezményes tüzelőakciójáról 5. o. XVII. évfolyam, 52. szám ARA: 6« FILLER Csütörtök, 1961. március 2. I A szerkesztőség postája 7. o. j Amire szavazunk, annak megvalósításáért felelősséget is vállalunk Kállai Gyula beszéde a debreceni választási nagygyűlésen A Magyar Szocialista Munkás­párt Debreceni Bizottsága, a Ha­zafias Népfront Hajdu-Bihar me­gyei és debreceni városi bizott­sága a Hajdu-Bihar megyei és a debreceni városi tanáccsal együtt szerdán választási nagygyűlést rendezett. A nagygyűlésre Deb­recenbe érkezett Kállai Gyula, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a forradalmi munkás-paraszt kor­mány elnöke. Kállai Gyula délelőtt ellátoga­tott a Magyar Gördülőcsapágy M űvek üzemébe, ahol február elején országgyűlési képviselőnek jelölték. A 'kormány elnöke meg­tekintett több üzemrészt, gépsort és hosszan beszélgetett a dolgo­zókkal'. A gyár fejlesztéséről, ter­melési eredményeiről, terveiről Hegedűs Imre vezérigazgató tá­jékoztatta. Délután a 3. kerületi tanács székházába látogatott Kál­lai Gyula. Ezután a megye és a város vezetőinek társaságában megtekintette az épülő konzerv­gyárat, műanyaggyárat, valamint a dobozi lakótelepet. Szerda este az Arany Bika Szállodában levő megyei művelő­dési ház Bartók-termében került sor a választási nagygyűlésre. A debreceni gyárak, vállalatok dol­gozói és a város többi választó- polgárának küldöttei zsúfolásig megtöltötték a nagytermet. A Himnusz hangjai után Ónosi László, a Hazafias Népfront me­gyei titkára nyitotta meg a vá­lasztási nagygyűlést, majd Kállai Gyula emelkedett szólásra. Kedves kötelességemnek teszek elegeit, amikor átadom önöknek pártunk Központi Bizottsága, a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsa és a forradalmi munkás­paraszt kormány baráti üdvözle­tét; minden választópolgárnak munkájában és közéleti tevé­kenységében jó eredményeket és sikereket, családi életében sok örömet és boldogságot kívánok, — kezdte beszédét Kállai Gyula. Nekünk, akik a párt és a kor­mány vezetésében tevékenyke­dünk, némiképpen más a helyze­tünk, mint a helyi jelölteké: fel­adataink, amelyekkel foglalkoz­nunk kell, felölelik az egész or­szág életének és fejlesztésének gondját-baját, sőt a nemzetközi élet nagy kérdéseit is. Úgy vé­lem, Önök egyetértenek velem, ha azt mondom: amennyiben a párt Politikai Bizottságában, a kormányban végzett munkánkkal sikerül hozzájárulnunk ahhoz, hogy országunk tovább haladjon előre, a fejlődés útján, s a nem­zetközi kérdésekben folytatott te­vékenységünk a béke további erősödését szolgálja, úgy ezzel egyben választókerületünk lakói­nak érdekeit is képviseljük. Ha a választáskor ismételten megtisztelnek bizalmukkal, ígér­hetem: a jövőben is azon leszek, hogy várakozásuknak megfele­lően képviseljem az új törvény- hozásban mind a választókerület, mind pedig szeretett városunk és lakosságának érdekeit, minden erőmmel szolgáljam egész népünk további előrehaladását és boldog­ságát, országunk további felemel­kedését és békéjét, a szocializmus teljes felépítését hazánkban. Ez az a politika, amelynek tovább­folytatásához és megvalósításához március 19-én, minden választó- polgártól újabb négyéves idő­szakra szóló felhatalmazást ké­rünk. Kállai Gyula ezután arról be­szélt, hogy a választás ma is po­litikai harc, e harc tartalma és célja az, hogy népünk még na­gyobb tömegeit mozgósítsuk, a szocializmus teljes felépítésének meggyorsítására, együtt keressük és valósítsuk meg gyorsabb előrehaladásunk újabb lehetősé­geit. A választások előkészítése so­rán ismét igazolódott, hogy a Hazafias Népfront az egész nép­nek a szocialista építőmunka fel­adatai megoldására tömörített ereje, a párt alapvető célkitűzé­seivel egyetértő és vele együtt­működő tömegek nagy mozgal­ma, amelynek jelöltjei Népköz­társaságunk további erősítésének, a szocializmus teljes felépítésé­nek, a béke védelmének politi­kai programjával lépnek fel. Meggyőződésünk, hogy a meg­választásra kerülő 349 ország- gyűlési képviselő és 85 ezer ta­nácstag ennek érdekében tevé­kenykedik majd legfőbb törvény­hozó. illetve helyi államhatalmi testületeinkben! Minden választás egyben szám­vetés az elmúlt éveik munkájá­ról. A Hazafias Népfront jelölt­jei nyugodt lelkiismerettel állhatnak választóik elé, mert az elmúlt négy év is az ország sokoldalú szocialista fejlődésének időszaka volt. Népünk sikeresen megvalósí­totta a népgazdaság fejlesztésé­nek második ötéves tervét, s eredményesen zárta új ötéves tervünk első esztendejét. Ez idő alatt tovább javult iparunk szer­kezete és területi elhelyezése is. Olyan tájak, ahol régebben csak­nem kizárólagosan mezőgazdasá­gi munkával foglalkoztak, egész népgazdaságunkban fontos szere­pet betöltő ipari vidékké fejlőd­tek. Kállai Gyula ezután arról be­szélt, hogy húsz év alatt teljesen megváltozott a magyar falu ké­pe, minden eddiginél nagyobbak a lehetőségek a kultúra, a mű­veltség elsajátítására, színese­dett, gazdagodott irodalmunk és művészetünk. A gazdasági és kulturális építőmunkában elért eredmények nyomán tovább ja­vultak népünk életkörülményei. Csaknem egész népünk jogosult a társadalombiztosítási szolgál­tatásokra, a nyugellátást pedig, amely régen csak kiváltságos rétegek sajátja volt, a dolgozó társadalom egészére kiterjesztet- Kállai Gyula — mert ez erőt tűk. ad. mégis nekünk elsősorban a Helyes és szükséges visszate- jelen kérdéseivel és a jövő fel- kintení a múltra — hangoztatta adataival kell foglalkoznunk. Feladataink között az első helyen gazdasági kérdések állnak Van programunk a következő évek tennivalóira, fejlődésünk meggyorsítására. Ennek alapja a népgazdaság harmadik ötéves terve, a gazdasági mechanizmus reformja és társadalmi-politikai viszonyaink további tökéletesíté­se. Ezt a programot pártunk IX. kongresszusa jóváhagyta, majd a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsa megtárgyalta és választási felhívásában az egész népnek el­fogadásra ajánlotta. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a választások napján egész népünk szavazatával kifejezésre juttatja, hogy ezt a programot sajátjának te­kinti. Feladataink között az első he­lyen továbbra is a gazdasági kér­dések állanak. Népgazdaságunk fejlődésének alapja a jövőben is az ipar. Korábban mi magunk is sokszor emlegettük, hogy iparfej­lesztési céljainknak gátat szab az energiahiány. Nos, energia- szükségletünk kielégítését hosszú távlatra biztosítottuk. Harmadik ötéves tervünk utolsó évében, a Szovjetunió segítségével, meg­kezdjük atomerőművünk felépíté­sét is. A következő években további nagy előrehaladást akarunk elér­ni azokban az iparágakban, ame­lyekben Magyarországnak jó le­hetőségei vannak. Hadd említsek néhány példát. Hazánknak számottevő termé­szeti kincse a bauxit. A Szovjet­unióval kötött egyezményünk ér­telmében a Magyarországról oda­szállított timföldből előállított alumíniumot teljes mennyiségben visszakapjuk, s iparunk, népgaz­daságunk javára igen előnyösen hasznosíthatjuk. Minden bizonnyal hallottak, ol­vastak már az úgynevezett autó­buszprogramról. Mit jelent ez? Sokoldalú nemzetközi kooperáció segítségével fokozatos fejlődés után 1970-től évente már 7 ezer autóbusz készül hazánkban. Eh­hez elég megjegyezni annyit, hogy a legnagyobb európai gyá­rak termelése sem haladja meg az évi 4 ezer darabot. Ugyanak­kor nagy ütemben korszerűsítjük a vasúti közlekedést és áruszál­lítást is. Továbbra is az átlagosnál gyor­sabban fejlődik a vegyipar. Szük­ség van erre, mert szocialista me­zőgazdaságunk még több műtrá­gyát és növényvédő szert kíván. Világszerte elismert gyógyszer- iparunkat továbbra is erőteljesen bővítjük. Fejlődik és korszerűsö­dik a hagyományos magyar élel­miszeripar. Az ipari termelés fejlesztésé­ben nemcsak a mennyiségi növe­kedés. hanem elsősorban a mi­nőségi követelmények teljesítése a döntő tényező. Pártunk legutóbbi kongresszu­sáról szólva néhány helyen — (Folytatás a 2. oldalon.) Kádár látogatása a Szovjetunióban Moszkva (MTI). A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására feb­ruár 25-e és március 1-e között baráti látogatást tett Moszkvá­ban Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára, Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Erdélyi Ká­roly, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, külügyminisz­ter-helyettes. Moszkvai tartózkodása során Kádár János, Biszku Béla és Er­délyi Károly elvtárs eszmecserét folytatott Leonyid Brezsnyewel, az SZKP KB főtitkárával, Alek- szej Kosziginnal, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a Szovjetunió minisztertanácsá­nak elnökével. Jurij Andropov- val, az SZKP KB titkárával és Andrej Gromikóval, az SZKP KB tagjával, a Szovjetunió kül­ügyminiszterével. A szívélyesség és testvéri ba­rátság légkörében tartott meg­beszélések során a két párt képviselői eszmecserét folytattak a kommunizmus és a szocializ­mus országaikban folyó építésé­nek kérdéséről, továbbá a buka­resti nyilatkozatnak és a Varsói Szerződés külügyminiszterei ta­nácskozásának szellemében meg­tárgyalták az európai biztonság kérdéseit A Magyar Szocialista Munkás­párt és a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának vezetői megelé­gedéssel állapították meg. hogy eredményesen fejlődik a magyar és a szovjet nép megbonthatat­lan barátsága és sokoldalú test­véri együttműködése. Egybehang­zóan aláhúzták, hogy teljes egy­ség van közöttük valamennyi nemzetközi probléma, a nemzet­közi kommunista és munkás- mozgalom kérdéseinek megíté­lésében. A felek kifejezték azt az elhatáro­zásukat, hogy továbbfejlesztik a pártjaik, országaik és népeik javát szolgáló sokoldalú testvéri kap­csolataikat és együttműködésü­ket. Támogatják az amerikai im­perialista agresszió' ellen küzdő vietnami nép igazságos harcát. Szolidaritásukról biztosítják a szabadságukért és függetlensé­gükért harcoló népeket. Folytat­ják küzdelmüket a világ, Európa békéjéért és biztonságáért. Fel­adatuknak tekintik a szocialista országok egységének erősítését, a kommunisták és valamennyi dol­gozó internacionalista szolidari­tásának elmélyítését a béke a demokrácia, a nemzeti felszaba­dítás és a szocializmus javára. Kádár János, Biszku Béla és Erdélyi Károly elutazott Moszkvából Moszkva (MTI) Az SZKP Köz­ponti Bizottságának meghívására- a Szovjetunióban tett nem hivata­los baráti látogatás befejeztével szerdán délben vonaton haza­indult Moszkvából Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságá­nak első titkára, Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság tit­kára és Erdélyi Károly, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, külügyminiszter-helyettes. A szovjet főváros kijevi pálya­udvarán a magyar vezetők bú­csúztatására megjelentek Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjet­unió minisztertanácsának elnöl;«, Jurij Andropov, az SZKP Köz^ ponti Bizottságának titkára, And­rej Gromiko külügyminiszter és Fjodor Tyitov, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövete, az SZKP Központi Bizottságának tagjai, Grant G rigor j an, az SZKP KB gazdasági osztályának első veze­tőhelyettese, Alekszandr Kudrja- sov, az SZKP KB külügyi osz­tályának vezetőhelyettese és má­sok. A pályaudvari • búcsúztatásnál jelen volt Szipka József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, Magyarország moszkvai nagykövete, valamint a moszk­vai magyar nagykövetség számos munkatársa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom