Tolna Megyei Népújság, 1967. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-01 / 51. szám
I f96?. mlrcius li fOTNA WERTET NÉPÚJSÁG Ami a tsz-tagokat foglalkoztatja... A SZEKSZÁRDI szabadság TSZ. tagjai elnöküket, Jantner Sándort választották küldöttnek a termelőszövetkezetek megyei tanácskozására. Ez a szövetkezet sajátos helyzetben van a város szélén. A korábbi években igen érzékenyen érintette a városbéli üzemek, vállalatok munkaerőt elszívó, felvevő hatása. Gazdálkodására ezen felül rányomta bélyegét az is, hogy földjeinek jó része a dombok közé ékelődött, szétszórt darabokból állt. Volt olyan időszak i$, amikor a felügyeletet gyakorló, felsőbb szervek fel akarták oszlatni, a szomszédos tsz-ekbe beolvasztani, mondván, h&gy teljesen életképtelen. Ekkor határozta el a — jórészt a szőlőhegyen lakó — tagság, hogy bizonyít; tudnak ők jobban is gazdálkodni. A közelmúltban megtartott zárszámadás igazolta a szőlőhegyieket A vezetőség arról adhatott számót, hogy 42 forintot ért a munkaegység. De az embereket fo.glalkoztat- -ja a jövő is, nem csupán a jelen. Ezért akarják a gazdálkodás lő ágaivá tenni a szőlőtermelést, és az állattenyésztést. Harminc hold új telepítésű szőlőterületüket 1980-ig úgy akarják növelni, hogy az beleilleszkedjen a város rekonstrukciós tervébe. A szőlőtermő1 ésre jellemző, hogy a városbeli, többi tsz-től eltérően itt munkaegységre művelik a közös területet. A Szabadság tagjait természetesen foglalkoztatják azok a kérdések, amelyek most szerepelnek mindenütt napirenden; a tsz- szövetsés megalakítása, az új r1 apszabály a nyugdíjtörvény v jer'hajtása, a szociális ellátás fejlesztése; és megannyi sok más. Jaútner Sándor, az elnök, és mmt, . küldött valóságos gyűjtő- •• ontja a tagság véleményének, nézeteinek, de természetesen a saját véleményét, nézeteit is magával viszi majd. — Igen jó hatással volt a tagságra a most életbe lépett nyugdíjtörvény. Jelenleg hatvan nyugdíjasunk van a száznyolcvan tagból, de mivel az átlagos életkor 57,4 év. sokakat érint a következő években. Sokan mondták például, hogy még jobban ráhajtanak, hogy kedvezőbb nyugdíjosztályba kerüljenek. Igen, ráhajtanak — ha tudnak... — Mert van például olyan hatvanéves tagunk, aki csak három év múlva éri el a nyugdíjjogosultságot. De mi lesz, ha egyik napról a másikra munkakénte- lenné válik? Hiszen a nyugdíjat az utolsó három évben végzett munka alapján állapítják meg? Bármennyire örülünk is annak, hogy kormányzatunk ezzel az intézkedéssel tovább javítja az idős parasztemberek helyzetét, mi úgy gondoljuk; jobban figyelembe kellene venni a mezőgazdasági munka soeciális helyzetét, azt, hogy az idős emberek egyre kisebb munkateljesítményre képesek. A jövőben — hiszen a nyugdíjaik rendezése hosszabb időt vesz igénybe — úgy gondoljuk, célszerűbb lenne figyelembe venni több év átlagát. A MÄSIK GOND, amelyről beszélnem kell, az, hogy a közös jövedelem egy részét indokolatlannak tartott kiadások viszik el. Tagjai vagyunk a Laivér-menti Vízgazdálkodási Társulásnak. A múlt évben 118 000 köbméternyi földmunka díiót fizettük ki. de az ezzel kapcsolatos kiszállások, felmérések, és eevéb dolgok felemésztették legalább 30 ooo köbméter földmunka díját. Ezeket a kiadásokat kellene valamilyen módon csökkenteni. — Őszintén megmondom azt íS; hogy a tsz-szövetség megalakulását bizonyos tartózkodással várjuk, mégpedig arról az oldalról, hogy milyen mértékben tölti majd be érdekvédelmi szerepét. Azért mondom ezt, mert a tsz- jogtanácsosi intézményről nem a legjobbak a tapasztalataink. Van például három év óta húzódó földügyünk, amelyet még nem tudtunk elintézni. Vagy említhetem az egyik, a decsi Alkotmánytól átjött tag ügyét. Ez a tag a tanyája körül mintegy 3600 öl földet használt jogtalanul, benne 1000 öl szőlőt. Ennek összes termését megszedte, jogtalanul jutott legalább tízezer forint értékhez — mindemellett viszont nem teljesítette a kötelező munkaegységet. Októberben átadták az ügyet a jogtanácsosnak — mind ez ideig nem történt semmi. A jogtanácsosnak havonta 400 forintot fizetünk úgy érezzük, érdemtelenül. Helyesebb lenne az a fizetési gyakorlat, hogy csupán a tsz érdekében végzett munka után díjazzuk a jogtanácsost, az ügyben szereplő összeg bizonyos százalékával, ha a vita a mi javunkra dől el. MÉG TAI.ÄN ANNYIT MONDHATNÉK; várjuk az új tsz alapszabályt is. Mert nálunk az a gyakorlat alakult ki, hogy az új belépőket kétévi próbaidő után vesszük fel. Az első évben nem kap háztájit, de teljesíteni kell a kötelező munkaegységet, a második évben kaphat háztájit, ha megvan a kötelező munkaegysége. Lehet, hoev az új alapszabály másként határozza majd meg a belépés feltételeit, de nálunk a tagság véleménye az, aki most belép, bizonyos mértékig viselje azt a sok nehézséget, amellyel a régi tagoknak meg kellett küzdeniük, amíg a gázdálkodás, a tsz~ helyzete meg nem erősödött. BI. — Jó állású! — Ez az! — veszik tudomásul az elismerést. Több szó nem esik. Bajusz- sodorintás, szemlélődés. A véleményalkotás ideje, melyben nem illő dolog háborgatni a másikat. Azt a másikat, aki látnivaló módon vásárlási szándékkal jelentkezik. — Hány éves? — Nézze meg! Foga szerint nem lehet több tizenkettőnél. Békésen tűri, hogy felhúzzam az ínyét, talán kissé túlságosan is békésen. — Megvan ez tizenhat is! A felháborodás első jele: — Ez? Mondja, uram, tréfálni jött, vagy lovat akar venni? A hatvan körüli bajuszos bácsi, aki szekere névtáblája szerint Szabadszállásról érkezett a Dunaföldváron egybegyűlt piacra, olyan szemrehányóan néz rám, mintha valamelyik közelállóját sértettem volna meg. Tréfálni nincs kedvem, de a lóvásárláshoz még annyi sem. Egyszerűen csak kíváncsiskodom, ez mesterségem egyik velejárója. — Mennyi? — veszem át tömör stílusát. — Három! — Háromszáz? A bajusz fölül gyilkos tekintet villan rám. Válasz nem érkezik. Elütöm a magam tréfáját: — Ezernyolcnál nem ér többet! Bólint: — Egy másik, De nem ez! Fejbiccentéssel válunk el. Én tudom, hogy még visszajövök és alighanem ő is sejti. Kétszer végigpásztázom a népes piacteret, meggyőződök a gyümölcsfélék kelendőségéről éppúgy, mint a kacsa, liba és egyéb aprójószág napi áráról. Egyik kollégám kihasználja az alkalmat, hogy fővárosi létére falusi piacra vetődött és friss tojást vesz, rögtön két tucattal. Később gépkocsiba széliünk és megyünk a dolgunk után, a szomszédos falvakba. Három óra is beletelik, mire visszaérünk. A piac még nyüzsög, de jobban odafigyelve látnif hogy halódik. Seregnyi árus helye üres már és itt is, ott is csomagolják a kosarakat. A szabadszállási ember látszólag rezdületlen nyugalommal ül a szekerén, de a szeme pillantása szüntelenül ugrál. Nyugtalan. — Nos? — kérdem. — Adja-e még? — Adom, háti Alkudtam egy lóra — Sokért? — Kettőezer-hat magának sok? Bólintok: — Sok. Annyiért már kismotort is vehetek! Ezt a kismotort nem kellett volna mondani. Egyszerre lángra gyűl: — Akkor vegyen azt! Nyel egyet, alighanem megsejti, hogy ilyenkor már nem lehet felülről beszélni á vevővel. Le is száll a bakról és békésebben folytatja: — Mondja, minek magának a ló? Most én nyelek és kapásból hazudok: — Kertészetem van. Be kell hordani a zöldséget Szekszárd- ra. Megenyhül és tekintetével végigsimítja a lovat, amelyik egyébként jó állású, rövid nyakú, pejkó. — Nehéz teherrel? — Nem. Négy, öt mázsával naponta. Gondolkozunk, aztán én kezdem: — Nézze, bátyám! Én nem árulok zsákbamacskát, tudom mennyi a pénzem. De maga is tudja, hogy manapság nincs ára a lónak. Voltaképpen miért akarja eladni? A békesség jeléül cigarettával kínáljuk egymást. Eltűnődik: — Miért? Hát mi az ördögöt csináljak én egy lóval Pesten? Felköltözünk a fiamhoz, Erzsébetre. Látom, hogy már a kimondása pillanatában megbánta a vallomását. Újabb bajuszsodo- rintás. — Kerti munkára még tán tíz évig is megfelel! Igaza van. Retirálok. — Vagy virslinek. — Ez?! Küzd benne a felháborodás és az érdek. Aztán kiböki. — Kétezer-kettő. Otthagyom. Eél órával később ugyanő: — Egye meg a fene, ezernyolcszázért viheti! Most már pánikszerűen menekülök a gépkocsi felé. Alig négy óra leforgása alatt majdnem ötven százalékos árengedmény. Egy pillanatra feldereng előttem a lehetőség képe, hogy kötőféken vezetett lóval állítok be a szerkesztőségbe. Fordulunk egyet a faluban és csak déli harangszó után érintjük újra a piacteret. A szabad- szállási ember épp az istrángot igazítja helyre, aztán felül a bakra és bánatosan indul a híd felé. A pejkó olyan lendülettel veselkedik a húzásba, mintha nem is az ő bőrére folyt volna a meddő alku egy álló dél- előttön át. ORDAS IVÁN Molnár József villanyszerelő Nagy Sándor szobafestő Gulyás János épületlakatos Heten — ezer eilen Hét szakmából indultak a Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat tanulói, a „Sáakrna kiváló tanulója” megyei versenyen, öt szakmából ők hozták el az első helyet. Az ácsok például mind a négy helyezésit megszerezték. Márciusban országos versenyre utaznak ezek a tanulók is, a megye többi fiataljával együtt. Ők képviselik majd Tolna megyét, az ország különböző városaiban. A versenyláz még frissen ég bennük. Kedvvel indulnak az új versenyre. Ott több ezer tanulóval szemben kell bizonyítaniuk: megérdemelték a megyei verseny helyezéseit., — Szakmai remeknek mi niatür távírókészüléket esi náltunk. Működésképes. Ismerem a morzét, a de gépet nem láttam eredetiben még áosem Olvastam a működési elvé ről... Szalagot nagyon nehéz volt szerezni... Pécsett vettük, az ezermesterboltban. Szemléltetési célokra jól használható. A motort hozzá magunk tekercseltük, Palkó Fá biánnal, a társammal. A vizsgán betonfalat véstünk, a szék szárdi új középiskolánál. — oOo — — Remegett a kezem, amikor a vizsgabiztos megállt a hátunk mögött. Sétáltak és figyeltek az első perctől kezdve. Beleizzadtam, mire befejez tem. Pedig festettem már nehezebb munkát is... Apám amikor hazamentem, megkínált egy pohár borral... Előre ittunk arra, hogy sikerülnie kell. Bízott bennem. Én féltem, pedig beleadtam mindent, ami tőlem telt, — ooo — — A Vasipari Vállalatnál vizsgáztunk. Ablakrácsot kél lett készíteni, sosem, csináltunk még olyant, Megkaptuk a pontos méretet, az utasításé kát... Az a szerencse, hogy a vállalatnál sokféle munkán kipróbáltak bennünket. A mi • szakmánkból nem sokan indul tak a versenyre. Az országostól fél ok. Addig még minden nap áveszem az anyagot, — oOo — A szekszárdi kórház (--épületében volt a verseny. Egy meghatározott falrészt kellett kifestenünk, világosdrappra. Az alapozástól a befejezésig. Sokfelé doilgozitunk már a megyében, de a kórház falait is jól ismerjük... Most mégis úgy éreztem, először látom Olyan melegem volt, mint nyáron, amikor a vállalat fadd- dombori üdülőjét festettük.. — oOo — — Az első három helyezett szabadságon van. Vidékiek, nehéz volna értesíteni őket. A vállalatnál volt a vizsga. A konyha raktárhelyiségének tetőmunkáin dolgoztunk. Vizsgaremeknek sátortetőt készítettünk, melléképülettel. A szerkezeti rajzot is mi készítettük hozzá. ■— oOo — —■ Báta, Fűnk ó-telepen lakom. Vizsgamunkának fali szekrénykét csináltam, három ajtósat. Otthon is megmutattam, tetszett a szüleimnek. A faipari vállalat műhelyében volt az asztalostanulók versenye. Megadott rajz alapján, dobogót kellett készítenünk. A vállaflatunknál sokféle asztalos- munkára nyílik lehetőség. így az iskolai elméleti részt is legtöbbször követhettem a gyakorlatban. Talán ez lesz a szerencsém Győrben. — oOo — Egyedül mi, kőművesek nem készítettünk vizsga- munkát, csak versenyeztünk. A mi szakmánkban nehéz kicsinyíteni. .. A megyei kórház egyik épületét falaztuk reggel fél tíztől délig. Nem tudom, milyen munka vár ránk Debrecenben. A megyében már sokfelé építettünk,.. Szöveg: Moldcrván Foto; Bakó Jenő Gabnai István szobafestő Juhász András Tabai Imre asztalos Soós Mihály kőműves
