Tolna Megyei Népújság, 1967. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-01 / 51. szám

i 4 1967. március 1.' TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG Kölcsönös bizalommal a IX. pártkong­felel: Ki tesz érte, lei vállal cse­lekvést a helyi és országos fel­adatokból? Más a beszéd és más a cselekedet. Komolyan veszi a népfront­'T'alán egyetlen választási határozatában készülődés során sem ta- rasszus? pasztaltunk ilyen nagyfokú tár- . , , , , sadalmi megmozdulást, mint a A másik végletre is van pel- mostaninál. A jelölő gyűléseken ,; Rz a jelenség többnyire nem a választópolgárok 60 százaléka Plenumon tapasztalható, hanem megjelent _ s szinte mindegyi- szukebb korú beszélgetéseken, politikát a kommunisták közel k en megtárgyalták legfontosabb a nyílt vita e téren. Szak- hatszázezres pártja. Legyenek a közös gondjaikat A párt politi- szervezeti taggyűlésen tették szó- népfront helyi vezetői jó érte­kájának. sok helyen szóvá is vá ~ nagyon helyesen — egyik lemben vett „fennforgók”! tett, helyesléséből kitűnik, hogy fúr- Vannak-e, lehetnek-e vitáink egyre többen, s jobban értik e C:>a . megnyilvánulást. „Igenis, politika lényegét. A sok ezer hoz- van joga a párttagnak, sőt neki zászólás bizonyítja, hogy képes- komoly erkölcsi alapja is van ségeikhez mérten javaslatokkal szova tenni szakszervezetünk ezen a kialakulóban lévő népi­nemzeti egységen belül? Vannak, j lehetnek és adódnak is. Eszmei ‘ harcban állunk az idealista vi­segíteni akarásukkal szolgálják munkájának _ egyoldalúságát” — lágnézetltel_ Harcolunk a tunya építésünk gyorsítását. ság, a harácsolás, az egyéni ér­dekeknek a társadalom fölé he­mondta el éppen egy pártonkí- vüli dolgozó a taggyűlésen. Gyümölcsöző e bizalom. Ennek őszinte szóval tiszta vizet öntött , , ,, „ „ , _ . , méltatásához és az ezt gátló ese- a pohárba, a többség helyeslésé- ljfezeíf: tenkénti bizalmatlanság elem- t5] kísérve megvédte a szakszer- akasztjuk most sem szögié. De zéséhez az apropót a naposban vezet segítésében jeleskedő, jo- k + k h A szerzett ellentétes élmény adta. goSan bíráló párttagot. Egyik nagyközségünk állatorvos népfronttitkára kereste fel a já­rási párttitkart. A beszélgetés ezek a viták, ez a harc nem zár­ja ki a párt és a pártonkívüliek egyre fokozódóbb, jó kapcsolatát. N-rn sokat vatta*. te|­11 lődött a közfelfogás a kö- szsovetsegre teiuna. során kérte, hogy a községi nép- Zq.s érdekeken alapuló összefogás, A népfrontpolitika nem akár- frontbizottság tagjai és aktivis- a kölcsönös bizalom dolgában az milyen szövetség. Szocialista tár­tál számára általuk szervezett utóbbi esztendőkben. Ennek el- talma van ennek az összefogás- előadássorozatban vállaljon el lenére — a fenti szélsőséges ese- nak. A kommunisták tenniaka- egy előadást az új gazdasági teknél többnyire finomabb for- rási, beleszólási jogát vitató, vagy mechanizmusról. „Munícióval ’ is mában — még sokszor adódnak a pártonkívüliek szerepét eseten- fel akarnak készülni a tenni- zavarok, félreértések, sőt. félre- ként csökkenteni kívánó hibás valókra, a népfront szerepének magyarázás is. Kinek használ, szemlélet és bizalmatlanság ár­növekedése, a népi-nemzeti egy- kinek érdeke a közéleti emberek talmas. Megosztja az erőket ség tevékeny fokozása érdekében, megosztása? Érthető örömmel fogadta a ké- , _ . , r ést, vállalta teljesítését a titkár ,.'v aj’osan tisztázta a part leg- elvtárs. Miután megegyeztek, a í°bb fóruma, a IX. kongresszus, látogató kissé húzódozva előadta hogy párttagoknak es parton- panaszát. Fái neki. hogy szemé- kívülieknek egyaránt közös érde­re vetette községük^ egyik párt- kg. nemzeti nagy célunk, szocia- lag.ia, hogy miért ő. a párton- jista hazánk felvirágoztatása a kívüli elnökölt, a falugyűlésén. .. Próbált ilyen alapon hangulatot nepi-nemzetr egység novelesevel. kelteni ellene. Fontos tényezője a sikernek a csökkenti a sikert. A kölcsönös bizalom a közös ■ érdekek szolgálatán kell hogy alapuljon. Erősítése nem egyéni elképzelés dolga, hanem fontos része a mi népünk teljes bizalmát élvező marxista párt politikájának. A ferde politikai felfogásból, a szubjektív egyéni Ha csak egyedi _ lenne ez az közös ügy érdekében tevékenyke- nézetekből adódó bizalmatlanság­eset. akkor is szót érdemelne. A többi kommunista helyeselte, hogy pártonkívüli tisztségviselő elnököljön a falu ünnepségén. Népfront-titkárunkat mégis jog­gal bántotta, zavarta az igaz­ságtalan. s a párt politikájával ellentétes bizalmatlanság. Kísért még a régi szemlélet. Mire jó és kinek használ e poli­tikai szűklátókörűség? Sejti-e va. jón e meggondolatlan párttag, hogy éppen a munkában szövet­séges mozgalmi vezetőt sérti bi­zalmatlanságával? Felméri-e, hogy éppen azt a szövetséget la­dő emberek összefogása és ebben ra reagálnak a politikai­a munkában az egymás iránti jag érettebbnek bizonyuló kom- bizalom. mun isták és a közéletben aktív Közös kohóban érleli a külön- szerepet vállaló pártonkívüliek böző foglalkozású, hivatású és sokasága, felekezetű, más-más korú éj ér­deklődésű embereket a választást. megelőző, nagy tömegeket moz­gósító, megélénkült tevékenység. A félreértés, az oktalan gáncsos- kodás fékezően hat, jöjjön az bárhonnan. A bizalomra és az arra érdem­telenek között van egy vízvá­Mindenütt nézzünk szembe az effajta bizalmatlansággal ós küzd- jünk ellene. A kicsinyes szembenállás el­választ, kedvet szeghet, míg a közös ügy fellendítésén fárado- zók egymás iránti teljes bizalma szárnyakat adhat. zítja. melynek erősítését írta elő lasztó, amely mércének is meg­Somi Benjáminná Történelmi Emlékbizottság SS? £ Ä'Ä-KfSUÄ dicsőbb szakaszaiban^ — elsősor- eszme érdekében ... megszüntetni Magyar Nemzeten, Kis Újságon és ban ?848 ban - hogyan küzdőt- a jogtalan és oktalan rabságot, Népszaván keresztül a Történel­mi11 f néo és vezefőf együtt a amiben emberek milliói feküd- mi Emlékbizottság is felhívást nők ráciáért, . itaa.ägl éj tér- A ÄÄ' SnS, élS "« híl.«.k Tit sadalmi haladásért. Az jrot . , „ Kodály Ady és Jó- zottság vezetői is és tették le az val, az eloado- es képzőművészét mint Bartók, Kodály, Ady es jo- ® koszorút Petőfi szob­eszközelvel próbálták felébresz- zsef Attila. Iára teni a nemzet lelkiismeretét. A szocialista és rokonszenvező Az értelmiség részvétele a kö- képzőművészek is a maguk esz- A tömegek és az összefogás Zös nagy feladatban igen sokolda- közeivel tárták fel a kor égető erejétől megrémült uralkodó osz- lú volt. A munkáskórusok és problémáit. A Vasas Székházban tály terrorral válaszolt. A fő csa- munkásszínjátszók előadásaiba, rendezett kiállításon olyan ne- pást a pártra mérte, letartóztat- majd a Hont Ferenc által ren- vekkel találkozunk, mint: Bán va annak mintegy 600 harcosát és dezett Vígadó-i és Zeneakadé- Béla, Berda_ Ernő, Bokros-Bir- vezetőjét. mia-i irodalmi esteken valóban mann Dezső, Derkovits Gyula, ^ terror megrémítette a szö- a művészek színe-java vállalt Dési-Huber István, Farkas Alá- vetségeseket — így a Történelmi szerepet. Olyan művészek fém- dár. Fenyő A. Endre. Goldmann Emlékbizottság rövid fennállása jelzik ezeket az előadásokat, mint György, Hay Károly László, B, utan megszűnt. Megszűnt, hogy Ascher Oszkár, Basilides Mária, Juhasz Pál, Kender György, Ku- későbbi időben új keretekben Bánki Zsuzsa, Baló Elemér, Gob- WZ D. István, Mészáros László, éledjen újjá. Endre1C^o1if^Erzsébet^' Horváth és^mások“ Pátzly PáT* Petőfi- Nehéz volna felsorolni is azt a Ferenc, Major Tamás, Medgyasz- emlékplakettjét a Történelmi gr*W> * müvt TSSSSSS mÄ0tiiiklün! SÄ 3g"SÄ m szó^ lel- tetés előtt már tízezres példány- alatt tettek. Tetteik már a tör­f KáHai CvúíL cikke a ban díszítette a kabátok hajtó- ténelem részei és így vonhatjuk zi például Kallai Gyula cikKe a je a következtetést: azért csatla­✓ Népszavában az 1941. decemberi Kau- . ...... Petőfi-estről, amelynek beveze- A bizottság kiadásában jelent koztak a part nepfrontpolitiká- tőjét Móricz Zsigmond tartotta, meg 1942. márciusában egy „Pe- jához, mert felismerték, hogy a ,,Iga?a van Móricz Zsigmondnak tőfi útján ’ című tanulmánykötet, nemzet sorsdöntő kérdéseiben ak- - írja Kállai -, amikor a be- amelynek írói ismét a legkü- kor -s a árt mutatta a heiyes vezető tanulmányában Petőfiről lonbozobb szemszögből tettek ht- azt mondja: Korlátlan benne a tét Petőfi eszméi mellett. utat­szabadságvágy, s ezt a korlátlan- A mozgalom csúcspontja az Dr. Szemere Vera ságot követeli a nép számára is”. 1942. március 15-i tüntetés élőké- történész KÉPVISELŐ­JELÖLTJEINK 7. sz. választókerület: Molnár János 1919-ben szü­letett. Szülei középparasztok voltak, ö magia is a mező- gazdaságban dolgozott, egyéni parasztként. Pártonkívüli. A felszabadulás után esti tagoza­ton elvégezte a mezőgazda­sági technikumot. A madocsai Igazság Termelőszövetkezetnek megalakulásától tagja, jelenleg nem függetlenített elnök­helyettese. A felszabadulás utáni években aktívan be­kapcsolódik a társadalmi élet­be, 1958-tól a madocsai köz­ségi tanács végrehajtó bizott­ságának tagja. Szerénységével, közvetlen emberi magatartá­sával népszerű lett a faluban. Beválasztották a Hazafias Népfront elnökségébe is. Eb­ben az évben képviseli majd először a Tolna megyei dolgo­zókat az országgyűlésen. 8. sz. választókerület: 9. sz. választókerület: Hunyadi Károly 1901-ben született. Az egyetemen tanári diplomát szerzett. 1947 óta tag­ja a pártnak, azóta aktívan részt vesz a munkásmozgalom­ban. A megyei pártbizottság tagja. A felszabadulás előtt és után pedagógusként tevékeny­kedik, majd a megyei tanács oktatási osztályának vezetője volt. Hosszú idő óta a Haza­fias Népfront Tolna megyei titkára. Idős kora ellenére fá­radhatatlanul dolgozik, állan­dóan kapcsolatban van az em­berekkel. Tolna megyében mindenütt ismerik, népszerű, közmegbecsülésnek örvend Eredményes munkájáért a Munka Érdemrend arany­fokozatával tüntették ki. A dolgozókkal való kapcsolatát még közvetlenebbé tette az, hogy évek óta képviseli érde­keiket a parlamentben, mint Tolna megye országgyűlési képviselője. Csapó Jánosné 1935-ben szü­letett. Szülei munkásemberek. Bőripari technikumot végzett, jelenleg a Simontomyai Bőr­gyár főművezetője. Párton- kívülli. Az ifjúsági mozgalom­ban részt vett, üzemi DISZ- titkár volt, jelenleg pedig a szakszervezeti mozgalomban és a Vöröskereszt-szervezetben te­vékenykedik. Munkáját nagy hozzáértéssel és lelkiismerettel végzi. Közvetlen, jó munkakap­csolatot alakított ki a dolgo­zókkal A szocialista munka­versenyben és brigádmozga­lomban kezdeményező szerepe van. Eredményes munkájáért a gyár kétszer is külföldi ta­nulmányútra küldte. Kiváló Dolgozó-oklevelet, Kiváló Dol­gozó-jelvényt szerzett. Szak­mai téren elért eredményei­nek elismeréséül a Könnyű­ipar Kiváló Dolgozója lett. Először lesz országgyűlési kép­viselő. Szakszervezeti könyvtárosok értekezlete A SZMT központi könyvtáré- tót, az 1966. évi eredményekről.* nak irányítása mellett több mint illetve az 1967. évi feladatokról! száz szakszervezeti könyvtár mű- Jelenleg Tolna megyében a dol- ködik a különböző termelő egy- gozóknak csak 17,7 százaléka ségekben. Az itt társadalmi mun- veszi igénybe a szakszervezeti kában dolgozó könyvtárosok ré- könyvtárak szolgáltatásait. Eb- szére február 28-án, az SZMT bői következik a legfontosabb központi könyvtárának vezetője, feladat: az olvasók táborának Pacsai László tartott tájékozta- növelése. Szekszárdi siker Az elmúlt napokban rendezték ván, a szekszárdi férfiszabó mé- meg Budapesten a ruházati kis- retes részleg vezetője negyven­ipari szövetkezetek szabászainak három versenyző közül a harma- országos versenyét. A Szekszárdi dik lett, ezért bronzérmet kapott. Szabó Ktsz-t egy férfi- és egy Török Mihály, a tanműhely ve- női szabó „csapat” képviselte. A zetője szintén eredményesen sze- női szabók nem értek el helye- repelt, bejutott az első tizenkét zést, a férfiak annál inkább ki- helyezett közé, őt díszoklevéllel I tettek magukért. Komáromi 1st- jutalmazták.

Next

/
Oldalképek
Tartalom