Tolna Megyei Népújság, 1967. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-25 / 21. szám

a

>

196?. január 2S.

TOLNA MEGYEI NEPCJSAG

Pedagógusok a közéletben

Megszívlelendő dolgot mon- dott a falusi pedagógus hivatásáról az alsó- nánai általános iskola igazgatónője.

— Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a tantestület minden tagja mind politikailag, mind szakmailag képezze magát, szeresse hivatását, az oktató-nevelő munkát, és lehetőség szerint részt vegyen a falu társadalmi életében.

— A felnövekvő nemzedék szocialista szellemű nevelése, építő munkánk egyik alapvető feladata. Ebben a munkában jelentős szerepük van a falun élő értelmiségieknek, köztük a pedagógusoknak. A pedagógus, a régi elmaradottságnak üzen hadat, amikor esti tanfolyamokon, ősz hajú, embereket tanít írásra, olvasásra. Hozzásegíti őket, hogy pótolják, amit fiatalon, valamilyen okból nem tanulhattak meg. Az írni-olvasni tudó ember jobban eligazodik a világ dolgaiban.

A községben egybehangzó a vélemény, amikor a tantestület munkája került szóba.

„Szeretjük pedagógusainkat, lelkiismeretesen foglalkoznak gyermekeinkkel” — hangoztatják a szülők.

„A szó igazi értelmében, együtt vannak velünk. Segítik munkánkat, részt vesznek a falusi közéletben” — vélekednek a községi vezetők.

Nincs olyan esemény, öröm, gond, a falu életében, aminek híre a gyermekeken keresztül, ne jutna el az iskolába. A kis község iskolájának nevelői jó ismerői a falusi életnek, az emberek hangulatának. Figyelik az eseményeket, és mint tanult emberek, előbb felismerik, és megfelelő következtetést vonnak le, a szárnyra kelt híresztelésekből. Ellensúlyozni tudják a vaklármát, s a vitás ügyekben tanácsot is adnak.

A községek értelmiségi dolgozói, akik részt vesznek a közéletben, sokat tehetnek az elavult, visszahúzó nézetek ellensúlyozására. Alsónánán a pedagógusok közéleti emberek. Bognár Jenőné igazgató, tagja a járási pártbizottságnak és a községi tanácsnak. Naponta sok emberrel találkozik, mint a tanács vb-tagja, tárgyal a községi vezetőkkel, és mint pedagógus, sokszor találkozik a gyermekek szüleivel. Saját gondjának tekinti a falu gondját, és saját örömének, ha valamit jól meg tudnak oldani. Férje szintén pedagógus. Bognár elvtárs a népművelési feladatokkal foglalkozik, és az MHS-ben honvédelmi ismeretekre és modellezésre tanítja a fiatalokat.

Badics Lászlóné, az ifjúsági munka segítője. Uttörővezető és KISZ-patronáló. Sokat van a fiatalok között, akár előadás tartásáról, akár szórakozást nyújtó rendezvényről legyen szó. Kocsis Jánosné pártpropagandista, ő vezeti a pártoktatást, és a községi könyvtárat. Ócskái Imréné balesetvédelmi felelős, és a Vörös- kereszt munkáját segíti. Az iskolai napközi gazdasági ügyintézése is a hatáskörébe tartozik.

A tantestület öt párttagjáról

.. , oeszéltünk eddig, akiktől mint kommunistáktól, el is várhatják a község vezetői, hogy az átlagembernél többet tegyenek. De nem lenne teljes a kép, ha a pártonkívüliek társadalmi munkáját, közéleti tevékenységét szó nélkül hagynánk. Hat a párttagok jó példája. Hollósi Lászlóné a gyermek- és ifjúságvédelmi munkával foglalkozik. Lelki- ismeretesen figyelemmel kíséri a veszélyeztetett körülmények között élő gyermekek sorsát, és ha kell, intézkedik. Rábóczki László-' né, Császár Jánosné, Márkus Irén, Budai Júlia nevelők, a tömegszervezetek, a KISZ, a Nőtanács és a Hazafias Népfront munkáját segítik, pedig szakmai és politikai oktatáson is részt vesznek.

— Van munka, elfoglaltság, nem panaszkodhatunk — jegyzi meg az egyik fiatal. — A múlt héten a Hazafias Népfront Ki mit tud a mezőgazdaságról, szellemi vetélkedőt rendezett. Nagyszerűen sikerült.

A községben bármilyen politikai, vagy kulturális megmozdulás kerül szóba, a pedagógusok nem húzzák ki magukat. A szülőlátogatás nevelői feladat. A szülők közötti színházlátogatás és a kirándulás szervezése fáradságos, és sok utánjárást igénylő társadalmi munka, ezeket is szívesen csinálják.

Néhány hónappal ezelőtt elemző cikkben foglalkoztunk egy érdekes esettel. A falun élő értelmiségi, aki nem talál „magához való” embert. Teljesen visszahúzódva él, kirekesztette magát a közéletből, sértődötten leszól mindent, ahelyett, hogy segítené a falusi vezetők munkáját.

Hivatásszeretet, a falu népé' i ...... hez való rag

aszkodás kell ahhoz, hogy a falun élő értelmiségi magáénak vallja a falu örömét, gondját. Szép és felemelő ha a falusiak úgy beszélnek az értelmiségiekről, mint Alsónánán: „A szó -igazi értelmében, együtt vannak velünk”. Egyik-másik községben elég komoly problémaként jelentkezik, hogy az értelmiségiek visszahúzódnak, vagy kifejezetten idegenkednek a társadalmi munkától. Egyenetlen elosztású a társadalmi munka ott, ahol egy-két pedagógus vesz részt a falu kulturális-társadalmi életében. Az ilyen helyen sok függ a kommunista értelmiségiek példamutatásától. Alsónánán a tantestület nem vonja ki magát a társadalmi munka végzése alól. Hatásos a jó példa.

P. M.

Az AKÖV szekszárdi telepén a Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat vasvázas raktárépületet épít. A különböző raktárak mellett itt kap helyet a gumijavító részleg is. A képen a szocialista, címet többszörösen elért Máté-brigád tagjai.

Fotó: Bakó Jenő

Guémántlakodalom

— Magának ez hányadik lakodalma?

— A harmadik. Az elsőt 1907. január hetedikén tartottuk. A másodikat, az aranylakodalmat meg tíz évvel ezelőtt.

— A hatvan év alatt volt-e olyan időszak a házasságukban, amikor úgy érezték, el kell válniuk?

biztosítása — jegyzem meg.

— Bizorny. Lám, mi van Vietnamban? Egyelőre hiábavalók az erőfeszítések, hogy végre elhallgassanak a leigázók fegyverei. Igazuk van, hogy nem hagyják magukat az ottani népek. A támadókat ott is szorítani kell. Hiszem, hogy lehetséges a béke kikényszerítése. A végtelenségig mégsem mehet a sok pusztítás, bombázás — mondja.

Megszólal a félesége. Ugy_ látszik, náluk közös az érdeklődési kör.

— Halljuk a rádióban, hogy miket tesznek. Lefejezik, még karóba is húzzák őket az idegenek. Földönfutóvá teszik a családokat ... Ha visszagondolok, milyen helyzetben voltunk mi a háború idején, azt mondom, nekik még rosszabb lehet. Komasz volt nagyon a mi helyzetünk is, de mi akkor rövidebb ideig kuncsorogtunk és a pusztító fegyverek sem voltak akkor ilyen fejlettek. Az tudja legjobban, mint jelent, aki olyant átélt. Sok a hadiözvegy Vietnamban, most már Amerikában is. Még több lehet, mint nálunk — mondja Szabóné.

— Köztünk élnek a világháborúkban egyedül hagyottak — veszi át a szót férje. — Nem kell messzire menni, i tt lakik átél lenben a Juliska — Horváth Mihály- né a mostani neve. — Az ő férjét 1944. végén itt az utcában érte a halál, amikor az a nagy ágyútűz ránk zúdult. Innen öt- vea méterre akkora lyuk lett aa

úttesten, hogy egy lovas kocsi meg tudott volna fordulni benne. Hát persze, hogy rendbe hoztunk mindent, amit lehetett. — fejezi be.

•

Két hónapja volt asszony Horváth Mihályné, amikor férje meghalt. Második házasságában három gyereket nevél. Az akkori fiatalasszony most 40 éves. Munkahelyén találom meg. Beszélgetésbe kezdünk a háborúról, a vi- lágbókéröl, a vietnami szahad- ságharcról.

— Láttam az antennát a háztetőn. Ugye van televíziójuk? — kérdezem.

— Vettünk, nézegeti a család. Megvallom őszintén, nekem nincs sok időm rá. Tudja, a munka és a család ... Borzasztó látni a híradóban, amikor ölükben viszik az anyák a szétrancsolt apróságokat! A fogságba esett harcosokkal mit meg nem csinálnak? Nagyon át- érzem sorsukat, mert az én első férjem a második világháborúban pusztult el, otthonunkhoz közel.

— Tudják ezt a gyerekek?

Gondterhélt arccal néz rám,

majd haikan feled:

— Hát... nem mondtam meg nekik. Se ón, se az uram. Tőlünk nem tudják. Másoktól biztosan hallottak róla.

— Mondja mi volt az oka, hogy erről nem beszélt nekik? Lassacskán egy negyedszázada történt. Ugye, még mindig fájnak a sebek...

— Nem akartuk megmondani. Valahogyan nem vitt rá a lélek. Miért zavarjuk őket? Nekem is rosszul esett volna megmondani, mert úgy vagyok, hogy a háború elhalványult emlékeit szeretném elűzni magamtól. Lehet, hogy jobb lett volna megmondanom? — kérdezi önmagától. — Én nem tudom, hogy ki a hibás a vietnami háborúban, de mint asszony és anya, szívből az ott senyvedőkkel érzek — mondja Horváth Mihályné, a szűcsműhely szőrmeszabásza.

•

Bókét akarnak a simontomyai- ak. Egyik így, másik úgy. Mindenáron akarja a békét az első világháborús hadiözvegy, a 75 esztendős Kovács Sándorné. Reklamálja, hogy elégeljék meg már a háborút a harácsolok és hagyjanak békét az összes népeknek. Kiharcolt békét — nem akármilyent — akar a bőrgyári nyugdíjas munkás. Tartós békét akarnak a sdmontomyad hadiözvegyek, az örökre pártában maradt volt menyasszonyok. Szolidaritást vállalnak a szabadságáért küzdő néppel a kétszer is sorra került vietnami műszakban a gyáriak, a tanács üzemének dolgozói, a békéért aggódó szövetkezeti parasztok, a családanyák.

A háborús sérüléseket Sdmon- tomyán nemcsak a házak külseje, de a lelkek is őrzik. Tartós békében aikarnak élni.

SOMI BENJÁMINNÁ

— Nem volt.

— A házasságkötés előtt mennyi ideig tartott az ismeretség?

— Négy évig.

— Tehát jól megismerték egymást.

— Nem. Az esküvő előtt nem lehet megismerni. Még a házasság kezdetén sem.

— Miért?

— Mert amíg tart a nagy szerelem, nem olyan az ember, amilyen máskor. Kedvesebb és engedékenyebb.

— A nagy szerelem elmúlása után egyébként körülbelül meddig tart még a szerelem?

— Hót, amíg fiatal az ember. Nincs is addig baj. Az a baj, amikor az embernek már nem kell az asszony.

0

Puxler Ádám nyolcvankét éves, a felesége hetvennyolc. Tolnán laknak, a Damjanich utca 9-ben. Életük felét hajón élték le, a másik felét ebben a házban, és itt tartották meg a nagy házassági évfordulókat: a: ötvenéves és a hatvanéves házasság ünnepét, családi szertartását. A gyémántlakodalmat ugyan ők már nem is akarták, csak a gyerekek, az unokák. De az lett a vége, hogy a nagymama még táncra is perdült vacsora után. Főztek hárorr, bogrács halat, s úgy mulattak, mint egy igazi lakodalomban. Az ajándékokból még a likőr is megvan. Nekik már mindenből kevés kell, és különben is ott a saját termésű bor. A földjükről régen lemondtak, de a szőlőt megtartották és maguk, művelik. Csak a permetezésben segít egy ember. Ilyenek. Nem akarnak a családra támaszkodni. Nyolcvanévesen is kiballagnak a szőlőbe, tavasztól őszig.

De ágért most már nehéz.

Bezzeg tíz évvel ezelőtt az ágyból felkelt a mama, ha valami keringőt játszottak a rádióban, és ráigazította a lábát a taktusra.

Az első lakodalomban is két napig táncolt egyfolytában. Rezesbanda muzsikált. Aztán be rakták a hajóba a nászajándékot, kasznit, székeket, tükröt, lámpát, miegymást. Többnyire a Dunán jártak, végig. Nagyon spóroltak. Vettek Bécsben egy cipót, azt kötszerre ették meg. Vízen éltek Í907-től 1933-ig, kivéve azt a húsz hónapot, amit Puxler Ádám az első világháborúban a fronton töltött. Az asszony is csak szülni hagyta el a hajót. Erős asszony volt. tudott kaszálni. Ö tanította meg a férjét kaszálni 1933 után, amikor örököltek egy kis földet. Puxler Ádám már ötvenéves volt, amikor megtanulta a paraszti munkát. De jól megtanulta és derekasan dolgozott. Bizonyság rá például egy díszoklevél, meg egy elismerő oklevél, amit az egykori hajós, mint gazdálkodó kapott.

Rengeteg az emlék, mégsem a múltban élnek. Munkával telik egyik nap a niásik után. Most is fel kellett vágni a jeget az udvaron, hogy ne csússzon az ember lába. A gyerekek mindennap eljönnek, mindig erre visz az útjuk.

□

— Mi volt a legszebb az életükben, amire szívesen emlé* * keznek.

— Amikor itthon időnként partra léptünk és csapra ütöttünk egy kishordót — mondja a férj.

— Amikor az uramat felmen* tették a háborúból, mint hajóst — mondja az asszony.

GEMENCZI JOZSÖf