Tolna Megyei Népújság, 1967. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-19 / 16. szám
4 fOtKÄ MEGYEI NÉPÚJSÁG 1967. január 19» Lehallgattam a Ruby-lemezt Az alábbi riport szerzője az APN szovjet sajtóügynökség New York-i tudósítója. JANUÁR ELSŐ KEDDJÉN, pontosan százötven perccel Jack Ruby halála után, a Capitol- hanglemezgyár sajtóértekezleten mutatta be a New York-i Americana Hotelben azt a titkos hang- felvételt, amely Jack Ruby alighanem utolsó vallomását tartalmazza. Most, New York-i otthonomban, ismét lehallgatom az immár hírhedtté vált lemez egyik példányát. Vannak még véletlenek. Ruby kórházi szobáját három rendőr is őrizte: lélek az ajtón se ki, se be, ám december 15-e és 18-a között mégis sikerült oda becsempészni egy magnetofont, — és Ruby mégis interjút adott. Csodálatosképpen ennek az interjúnak az volt a célja, hogy igazolja: Ruby szabad akaratából, saját elhatározásából tüzelt Oswaldra, nem pedig egy összeesküvés résztvevőjeként. Ülök a lemezjátszó előtt és hallgatom a hangfelvételt. A lemez nemcsak Ruby vallomását tartalmazza: megörökítette Kennedy elnök beszédét is, amelyet Dallasba érkezésekor mondott. — Párizsban járva azt mondtam, hogy a feleségemet kísértem el, — tréfálkozott az elnök. — Itt elmondhatom, hogy azért jöttem Dallasba, hogy elkísérjem Johnson alelnököt... És újra felidézi a hanglemez a riporter elfúló hangját, amint a Kennedy elleni merénylet részleteit ismerteti. Aztán egy másik, de nem kevésbé megdöbbent hang, szintén riporteré: „Oswaldra rálőttek!... Rálőttek Oswaldra!... Igen, azt hiszem, meghalt!...” A hanglemez ezután az elnökgyilkosság tanúinak higgadt vagy kevésbé higgadt vallomásait mondja el. A hosszan játszó lemez utolsó akkordja, amely szinte az egész felvétel végső kicsengését adja, — a titkos interjú Jack Rubyval, szinte a szó szoros értelmében a halálos ágyon. A hang, amely a Capitol cég képviselője szerint Jack Rubyé, rendkívül gyenge, elnyomja a légkondicionáló berendezés moraja. (A magnetofont, mint tudjuk, egy aktatáskában rejtették el, s azt a szellőző berendezés dobozára tették.) A haldokló Ruby elmondja, hogyan került a rendőrségi épületbe, ahol Oswalddal összetalálkozott. Mind mondja: mindez a véletlen műve volt. Közlekedési kihágást követett el: véletlenül befordult egy autóbusz mögött, és máris a rendőrségi parkolóhelyen találta magát. Ki kellett szállnia. így került merő vé- letlenségből a rendőrségre. A különben kordonnal lezárt épületbe! Aztán elővette 38-as revolverét, amely mindig a zsebében lapult, és hasba lőtte Oswaldot. Most a kérdések következnek, Ruby válaszaival. — Minden olyan volt, mint valami álom, — vallja Ruby — de még mielőtt megértettem volna, hogy mi történt, ismét a földön találtam magam. KÉRDÉS: — Ismerte Oswaldot korábban? RUBY: — Soha nem ismertem és nem láttam azelőtt. KÉRDÉS: — Előre eltervezte ezt a gyilkosságot? RUBY: — Lelkileg egészen ösz- sze voltam törve azokban a napokban. KÉRDÉS: — Van-e akár egy szemernyi igazság abban, hogy Oswald járt az ön klubjában? RUBY: — Soha nem járt. Az egész kitalálás. Ha nem kanyarodom be tévedésből az autóbusz mögött, nem történik semmi... A Rubyval készített intepjú 12 percig tartott. A hanglemezre már a megszerkesztett változat került: ennek hangzásideje 2 perc 55 másodperc. A Capitol hanglemez- gyártó cég képviselője ezt azzal magyarázta, hogy a légkondicionáló berendezés okozta zavarok iiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiimiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiui ■n 4U4HL<|L KflfZJlL FEJEZETEK VPÓNAf VAL NAPLÓJÁBÓL | miatt a hangszalagról a beszélgetés nagyobb részleteit nem lehetett rekonstruálni. AZ AKTATÁSKÁBA REJTETT mikrofont, mint tudjuk, Ruby fivére vitte be a kórházi szobába. Vele volt a vádlott ügyvédje és két nővére is. Kívülük még egy rendőr és egy ápolónő tartózkodott a helyiségben. A hanglemez- gyártó cég képviselőjé nem adott magyarázatot arra, hogyan történhetett, hogy sem a rendőr, sem az ápolónő nem vette észre, hogy Rubyval tulajdonképpen interjú készül. Újra meg újra lehallgatom a lemezt. Vízkeresztkor a Capitol cég szenzációja megjelent a hanglemezboltokban. Ezrek és tízezrek fogják hallgatni itt is és másutt is: olyanok, akik hisznek a Warren-jelentésnek és olyanok is, akik nem hisznek neki. Mert nagyon sok amerikait foglalkoztat, hogy mi az igazság az elnök halála körül. S nemcsak hivatásos jogászok keresik ezt az igazságot, hanem újságírók, háziasszonyok, egyetemi hallgatók is. Tucatjával vannak már ilyenek: leveleznek egymással, kartotékokat állítottak össze, s keresik az igazságot, amelyet a Warren-bizottság nem tudott, vagy nem akart megtalálni. Újra meg újra meghallgatom a Jack Rubyval készült titkos interjút. Szavainak úgy kell hangoz- niok, mint egy halálraítélt utolsó gyónásának. Könnyen meglehet, hogy a lemez készítőinek az volt az elgondolása: Ruby szavai majd eloszlatják a gyanút, hogy Kennedy elnököt egy összeesküvés ölte meg. Én azonban azt hiszem, hogy ez a hanglemez, amely százötven perccel Ruby halála után jelent meg, hogy ez az interjú, amelyet a rendőrség és az ápolónő orra előtt „titokban” készítettek, hogy a lemezen felhangzó nagyon is tudatos kérdéssorozat — éppen ellenkezőleg, a kételkédés újabb hullámát indítja el. AZ AMERICANA HOTELBEN * rendezett sajtókonferencián a Capitol hanglemezgyártó cég képviselője bejelentette, hogy a lemez bevételének bizonyos hányadát felajánlották a John Kennedy emlékkönyvtár javára. Egy órával később azonban már ismeretessé vált a könyvtár kurátorainak válasza: „A Kennedy-emlékkönyv- tár nem fogad el adományokat lilyen típusú kereskedelmi vállalkozásoktól _” G. Borovik (Serény Péter fordítása.) Fiatalok a Várdombi Gépjavító Állomáson I! Kovács András várdombi Gépjavító Állomás Líííl—KISZ-titkára utolsó találkozásunk óta megemberesedett. Ujján karikagyűrű fénylik, tehát vagy nős, vagy vőlegény — gondoltam. A beszélgetés során kiderült, hogy találkozásunk óta — kéit-hánam évvel ezelőtt lehetett —, megnősült, s családot alapított. Ettől eltekintve, ma is ügyszeretettel, kedvvel végzi a KISZ- munkát. Nősülésével — mint mondta —, nem csökkent, hanem szaporodott az aktívan dolgozó KISZ-isták száma. Felesége nem lett hűtlen az ifjúsági mozgalomhoz, Az üzemi KISZ-szervezetről, a fiatalokról beszélgettünk. Hogyan dolgoznak, mi foglalkoztatja a fiatalokat? A gépjavító állomás KISZ-szervezetében két korcsoport van. Az ipari tanulók 14—19 évesig, és a szakmunkások, 19—30 évesig. — Lehet, hogy dicsekvésnek tűnik, amit mondok: KISZ- eseink többsége jól dolgozik. Hogy mivel igazolom ezt az állítást? Elsősorban üzemünk elmúlt évi eredményeivel. Az évet nyereséggel zártuk. — Minden kétséget kizáróan ez a munkában való helytállás mellett szól, de szeretném, ha a munkafegyelemről is beszélne, Kovács elvtárs? Egy-két évvel ezelőtt elég sok problémát adott a fiatalok késése, fegyelmezetlensége — mondtam. — Nagyon szívesen — válaszolt derűsen. — Azelőtt tényleg sok bajuk volt a munkafegyelemmel. Fiataljaink a környező községekből jártak Várdombra és gyakran késéssel érkeztek munkahelyükre. A fegyelmi bizottság nem egyszer foglalkozott a fiatalok fegyelemsértésével, — Mostanában is volt ilyen? — Nem akarom elkiabálni, de az elmúlt évben egy fegyelmi vétség volt KISZ-es részéről, olyan, amellyel a fegyelmi bizottság is foglalkozott. Egyik fiatalunk — nevet nem említek — ittasan jött be munkahelyére. A fegyelmi bizottság igazolatlan mulasztásnak vette. A fiatal nagy árat fizetett azért, hogy a kelleténél többet ivott. Valószínű, hogy nem kaphat nyereségrészesedést. Ez a dolog anyagi oldala. De van erkölcsi oldala is. II — A fiataloknak nemcsak a szakmát kell jól megtanulni, hanem érteniöl kell a politikát is, hogy el tudjanak igazodni a társadalom dolgaiban. Érdeklődnek-e a politikai kérdések iránt? — A fiatalok érdeklődőek, részt vesznek politikai előadásokon, elsősorban a jelenről és a jövőről hallanak szívesen. Érdemes részt venni a termelési tanácskozáson és hallani, milyen bátran mondanak véleményt a termelésről, a munkáról, a bérezésről, jutalmazásról és egyebekről. Az idő sebbek egy részének szinte rosszul is esik, hogy a fiatalok keveset emlegetik a régi világot, s különösebben nem érdekli őket. Hibának róják fel azt is, hogy szeretnek szépen öltözködni, jól táplálkozni és szórakozni. Nincs igazuk azoknak, akik ezeket a tulajdonságokat a fiatalok szemére vetik, ha becsületes munkával rá is szolgálnak az anyagi javakra — mondta fiatalos hévvel. A beszélgetés nem sokáig tartott, alig fél óráit vett igénybe. Beszélgetés közben elkaptam egy pillantását, amikor alig észrevehetően az órára pillantott. Tapintatosan megkérdeztem: — Pótolni tudja-e a kiesést? — így válaszait: — Emiatt ne aggódjék. Tegnap alaposan „rávertem”. Megtermeltem azt, amit ma délig kellett volna. — Eszerint a KISZ-titkár, mint lemezlakatos, a termelésben is példát mutat? — Tegnap a szokottnál többet termeltünk. Jobb anyagot kaptunk és jó anyaggal könnyebben megy a munka — mondta a dicséretet elhárítva. POZSONYI IGNÁCNÉ =iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiii!iiiiiiiiiiimi,iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiimniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii — 73 — A férfiak közül többek között eljött Nagel Manó ezredes, páter Zadravecz Karácsonyi Guidó róm. kát. pap és még sokan mások. Távozásunk különösen érzékenyen érintette magát a Mayer családot és annak fejét özv. Mayer Mártonnét — született Kabók Juliannát. A Jó Mayer néni, aki azóta már eltávozott az élők sorából, lelke volt az internátusnak. Hiszen ő intézkedett elhelyezésünkre, azután ellátásunkra vonatkozóan — szóval mindenben. Neki köszönhettük a jó kosztét, a jó ágyat és ágyneműt. A konviktus épülete az ő tulajdonát képezte, ő vezette az egész háztartást menyével, legidősebb fiának, Mártonnak feleségével, szül. Telbisz Anasztáziával, azután Mária nevű tanárnő leányával. A Prónay-fiúk, ahogyan már minket nemcsak ő, hanem Szegeden mindenütt neveztek, csakugyan a szívéhez voltunk nőve... ... A század, amint a Madách utcai konvik- tust elhagyta, és a Rókus-templom felé vezető néptelen úttest közepén katonásan kilépett — a szegedi toronyórák éppen tízet ütöttek. A búcsúztatásunkra megjelent hölgyeink által még ezután is díszkíséretben részesültünk, amennyiben jobbra és balra a járdán tipegve iparkodtak a századdal lépést tartani. Sokáig azonban nem bírták az iramot a hosszú és szapora katonalépéseinkkel, mert búcsút integetve kimerültén e1- maradoztak. így azután gondolatainkkal magunkra maradtunk a sötétségben. Bakancsaink monoton kopogása mellett jó né—• 74 — hány kilométert tettünk meg ezen széles, kemény országúton. A felszerelésünk szokatlan terhétől éreztük nemcsak a vállunkat és hátunkat, hanem a talpaink is égett. Amint a vak sötétségben az égboltra tekintettem, és azon a csillagokat vizsgáltam — egy ösztön szerű érzés fogott el, mintha nem jó irányban haladnánk. Kétségeimet közöltem az előttem járó elővéd- parancsnokkal. majd Salm fhggyal is, aki azúrban egész határozottan megnyugtatott: igenis jól megyünk, ő ebben egészen biztos. Én azonban ezek dacára nem értem be Salm állításaival, mert az estbajnali csillag állása szerint dél felé meneteltünk, holott inkább északnak kellett volna tartani. Ezért Röszke—Szentmihálytelek község első házadnál, melyeket elértünk, pihenőre megállítottam csapatomat. Egy álmából felvert lakótól megkérdeztem: hová vezet ez az országút, amelyen járunk? „Horgos felé” — hangzott a válasz. Nekem se kellett több, felháborodásomban irtózatosan nekitámadtam Lipthaynak és Salnmak, de különösen ezen utóbbinak, akinek felelni kellett a történtekről. Majd hogy lenem lőttem, mert benne bíztam meg, de épp>er. ebben a fontos momentumban hanyag és lelkiismeretlen módon felelt meg kapott feladatának. Megvádoltam őtet . mindennel, még azzal is, -bogy nem-e cimborái az ellenséggel. Nem is mert szemem elé kerülni jó néhány napig. Az elővél már magában Szeged városából tévesztette el a kijárást, holott a lakóktól könnyen szerezhetett volna tájékoztatást a helyes útra vonatkozóan. — 75 — Nehezen lehetett most már gyalog pótolni ezen kb. 10 km-es kerülőt, melynek következtében nem is lehetünk s franciák által megjelölt szatymazi útnak kijelölt pwntján, a Vitra-ta- nyánál éjfélkor. És hogy mégis minden további tévelygés nélkül mielőbb ott lehessünk — felfogadtam, vagyis jobban modva előállíttattam egy vezetőt. Ezt az embert halálbüntetés terhe mellett kényszerítettem, hogy a legrövidebb úton, toronyiránt vezessen minket Dorozsmára. Egyúttal lámpa fénynél magam is tájékozódtam a térképen a most már betartandó irányról. Az az út, amelyen ezután haladtunk, igen nehéznek bizonyult, mivel bokáig süppedtünk a homokba. Fáradságot azonban nem ösmerve, megfeszített erővel törtettünk előre árkon-bok ron keresztül, mert égtünk a vágytól a francia vonalon mielőbb átjutni. De most már magam jártam csapatom élén a paraszt vezetőnkkel. Ezen kerülő végtelenül bosszantott, mert egy nappal legalábbis hátravetette utunkat, azután terveinket is. A nagyobb bajnak elég korán elejét vettem, mert máskülönben csak Horgoson tudtuk volna meg a téves útirányt, ez pedig egy 20 km kerülőt jelentett volna .gyalog. Hasonló esetekben igen előyigyázó szoktam lenni, de mégsem tudtam elképzelni, hogy Szegedről Do- rozsma felé két főhadnagy a lakott városban nem tudja az utat sötétben is megtalálni. Mindegy, megtörtént. Az ember mindig okul, és sosem tanul ki.
