Tolna Megyei Népújság, 1966. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-11 / 292. szám
t 1966. december 11. TOLNA MEGYEI-NÉPÚJSÁG TIZENNYOLC ÉVESEK: , A BOLDOGSÁGRÓL, A TANULÁSRÓL ÉS A FELNŐTTEKRŐL A köz véleményku tatások divatját éljük. Sok. mindenről megkérdezzük az embereket, különösen a fiatalokat: a divatról, a viselkedésről, a modernségről, a munkáról... és folytathatnánk tovább á sort. Nem divatos kérdésekre kerestünk választ. Olyan dolgokról kértük ki a fiatalok véleményét, ami nagyon sokszor foglalkoztatja őket, beszélnek róla, vitatkoznak rajta, de inkább csak egymás között, ritkán kerül szélesebb fórum elé. A bátaszéki gimnázium negyedikes diákjaival beszélgettünk — írásban. Ha nem is közvetlenebb a „beszélgetésnek” ez a formája, de feltétlenül őszintébb. Nem feszélyezi őket a tanár jelenléte, és a ' névnélküliség biztosíték arra: nem vonalas „illik” válaszokat kapunk a kérdésekre. Mi is az a boldogság ? Nemrégiben az egyik nagy nyugati lap felmérést végzett fiatalok körében, ók is hasonlóképpen tették fel a kérdést: mi jelenti számára a boldogságot? A válaszok többsége így szólt: A pénz, a kocsi, a siker. Tömör, szűkszavú válaszok. Azt hiszem szükségtelen kommentárt fűzni hozzá... A harminchat megkérdezett bátaszéki diák közül egyik sem volt ilyen véleményen. Nagyon sokféleképpen, egyéniség, beállítottság szerint határozták meg a boldogság fogalmát. Csupán egyetlen olyan választ olvastunk, amellyel nem lehet teljes egészében egyetérteni, s kicsit hasonlít a már említett véleményekhez: ;,A jó élet, a szórakozás”. Ennyit írt és semmi többet. Hadd idézzek rögtön példát az ellenkezőjére, a túlnyomó többségből: „A boldogságnak sokféle meghatározása lehet. Mindenesetre boldogságot jelent, ha munkámat pontosan elvégzem, másnak valamivel örömet szerzek, és magamnak is, a környezetemnek is nyugodt, kiegyensúlyozott életet teremtek.” Vagy egy másik, szintén jellemző: „Jelenleg a tanulásom eredményessége, később pedig a nagybetűs életbe kilépve, a munka és nem utolsó sorban a jó családi élet.” Harmincöt diák fogalmazta meg ugyanezt, más-más szavakkal, esetleg példákkal alátámasztva. A tanulás, a munka, a kiegyensúlyozott családi élet mindegyiküknél úgy szerepel, mint a boldogság egyik kritériuma. Akadt köztük önzetlen fiatal is, inkább csak a kuriózum kedvéért említem: „Más emberek boldogsága”. A válaszok elemzése, részletes vizsgálata ebben az esetben felesleges: Érezni, érteni belőle a helyes felfogást, amely szerint fiataljaink élnek. Tanulni, — de miért ? Az érdemes-e tanulni? kérdés elvetése furcsának tűnik, hiszen gimnazistákat, végzős diákokat :érdeztünk meg. Úgy vélem, négsem érdektelen: ki nem ta- álkozotf még olyan véleménnyel, -.ülönösen a gimnáziumokkal kapcsolatban, hogy nincs értelme, mire megy vele, ha leérettségizik? A nyolcadik általános elvégzése után pedig nem egy diákkal találkozni, aki bevallja: csak azért jelentkezett gimnáziumba, mert nem vették fel máshova. A tanulók véleménye szinte kivétel nélkül egyértelmű: érdemes, kell tanulná. Egyet azért kiemelnék: „Igenis, meg nem is”. Furcsa válasz „szerencsére” megmagyarázza: „Igen azért, mert erre szükség van. Nem azért, mert a fiatalságunk legszebb éveit pocsékoljuk el”. Ahelyett, hogy vitatkoznék vele, inkább tanácsolok valamit: kérdezzen meg néhány harmincöt-negyven éves embert, aki a munkája mellett most végzi el a középiskolát... Egyébként ez völt az egyetlen negatívum. A kérdés miértjére adott válaszok azonban már korántsem ilyen egyértelműek. A többség felfogását a következő vélemény fejezi ki: „...az ember élete úgy ér valamit, ha tudja, hogy körülötte mi és miért történik. A tanulás a jövőt jelenti és azt hiszem, minden ember fő gondja, hogy életét mivél, milyen hasznos dologgal töltse. Ha valaki valamit alkotná, tenni akar, akkor tanulnia is kell, hogy mindezt megvalósítsa. Minden munkához szükséges a tanulás, mert anélkül nem lehet a munkánkat jól elvégezni.” A megkérdezettek közül harmincán válaszoltak hasonlóan. Hatan azonban másban látják a tanulás értelmét. Némelyik csupán' azért tartja fontosnak a . tudást, mert így nem kell szégyent vallania társaságban, mindenhez hozzá tűd szólni, belépőt nyer a művelt emberek körébe. Teljes egészében nem lehet elvetni a véleményüket. A hiba csak ott van. hogy a lényeg egy nagyon kis részletét ragadták meg, s azt tartják elsődlegesnek. Egyikük — válaszának tanúsága szerint 1— az előkelő emberek közé akar tartozni, azért végzett gimná- zdymot... Szándékosan hagytam utoljára egy furcsa kinyilatkoztatást: „Aki nem akar a mezőgazdaságban dolgozni és van képessége a tanuláshoz, az tanuljon...” Vajon milyen fogalmai lehetnek ennek a diáknak a mezőgazdaságról? Szerinte — mert ezt mondja — a tanulatlanság, a műveíetüenség jellemző azokra az emberekre, akik a mezőgazdaságban dolgoznak. Nézetének képtelenségéről csupán ennyit: a mezőgazdaság jelenlegi helyzetében egyre jobban igényli, a fejlődés perspektívájában pedig elsősorban csak a tanult és szakképzett emberekre van szüksége a mezőgazdaságnak. elítélik, divathajszolónak, rossznak tartják őket. A másik cso- -port viszont nemcsak ezt látja: a munkát is, amit végeznek, az eredményeiket, és összességében pozitívan vélekednek a mai fiatalságról. Lássunk néhányat a válaszok közül: „... nem lehet általánosítani. Azt szokták v mondani, hogy a felnőttek nem értik meg a fiatalokat. Ez sem általánosítható, csakúgy, mint az egyéb vádak, összefoglalóan: a felnőttek viszonya az ifjúsághoz, az újhoz, többnyire jó, még akkor is, ha legtöbbször az ellenkezőjét halljuk. Ez is csak olyan dolog, mint minden egyéb: a rosszat az egyes példák alapján általánosítják, az általános jót viszont figyelmen kívül hagyják.” „A felnőttek nem értik meg a fiatalokat mondás nem egészen helytálló, mert saját tapasztalat alapján mondhatom, hogy mi is hibásak vagyunk. A gondolkodásmódjukat, az elveiket nem szabad megszólni, mert tudjuk, hogy az emberekben leginkább a fiatalság hagy nyomot. Mikor ők fiatalok voltak, őket így nevelték, és lehet, hogyha mi. megöregszünk, a gyerekeink szemében éppen Ilyen maradiak leszünk. Azt vallom, hogy lehet a szülőket nevelni” — így a másik vélemény. * Kommentár helyett: íme a mai fiatalság. D. KÓNYA JÓZSEF Utak, járdák, parkok védelme A . községek fejlesztésére az elmúlt években rendkívül hatalmas összegeket fordítottak. A közsógfejlesztési adó, a lakosság társadalmi munkája, az állami eszközök felhasználása révén a járdák ezer méterei, utak, parkok épültek. Olyan helyen építettek járdát, ahol annak előtte a lakosság csak gumicsizmában tudott közlekedni. Utak épültek, ahova már gépkocsivá' is be tudnak menni. Művelődési házak, bölcsődék álltak a lakosság szolgálatába. Gazdagabbak, szebbek lettek falvaink. A lakosság mindenütt tapasztalja, élete változásán érzi, hogy a község vezetősége jól sáfárkodott a köz pénzével, a létesítmények a köz hasznát szolgálják. A napokban Iregszemcse, majd előbb Dombóvár községben arról panaszkodtak a vezetők, hogy a község létesítményeinek védelmével nincs aki törődjön. Elmondották, hogy Iregszemcse községben a drága járdalapokat összetörik, mert már nemcsak a motorkerékpárosok, hanem a vontatósok is a kiépített járdán közlekednek, szintúgy a lovas kocsik. Dombóvárait a közterületen elültetett fákat tördelik, csavarják ki. Összédöntögetik a virágvázákat. Panasz jött már olyan községekből, ahol nemrég létesüli autóbuszmegálló, ismeretlenek betörték az ablakokat, az ajtót szétverték. S ajnos az ilyen jellegű panaszokat lehetne még sorolni. A lakosság egy kisebb része akkora kárt tesz a község javaiban, amit ugyan ki lehet mutatni, de pótolni már annál nehezebb. Egy-egy községben a fejlesztésre fordítandó összegek nem nagyok. Egy kisebb faluban az évi KÓFA alig több mint százezer forint. Ezt a minden évben befolyó összeget elsősorban új dolgok létesítésére kell fordítani. Nincs arra lehetőség, hogy mindennap kicseréljék a kicsúzli- zott villanyégőket, hogy pótoljáif az összetört járdalapokat, mert ezekre fordítandó pénzt oda kell elkölteni, ahol az emberek még bakáig érő sárban járnak, ahol esténként nem világít a közlámpa. A közös vagyon védelme napirendre került már több község tanácsüléséin. A lakosság sajnos már a nyilvánvaló károk észlelésekor határozta el: rendszabályokat 'kell alkalmazni a közösség vagyonának rongálói ellen. Az iskolákban osztályfőnöki órákon — például Dombóvárott is — a pedagógusok már nem egy alkalommal a gyerekeken ’ keresztül is felhívták a figyelmet: a szülők többször szóljanak a köz vagyonának védelméről. Persí» e munkában az önkéntes rendőrök, a munkásőrök, a tanácstagok még sókat tehetnek. Mert a közvagyon rongálóit legtöbb helyütt ismerik. Néhány községünkben a ga- rázdálkodókat már rajtakapták, velük csináltatták meg az' elrontott járdát, velük fizettették meg és üitiettették él a fákat. A községekben az egy családra eső községfejlesztési hozzájárulás 200—300 forint között változik. A közösség forintjaiból szépülő, gazdagodó falvak értékét mindenkinek érdeke megvédeni. Erről beszélni kell mindenkivel. Iskolában, tanácsülésen, termelőszövetkezeti közgyűlésen szerét kell ejteni annak, hogy megvédjék a közösség vagyonát, hogy figyelmeztessék az embereket: a közpénzen .épített közvagyont gyarapítani csak úgy lehet, ha gondoskodunk a meglévő védelméről. Milyenek is a felnőttek ? Elöljáróban egy kis statisztika: A diákok közül hárman úgy válaszoltak, hogy minden tekintetben jó véleménnyel vannak a felnőttekről, heten homlokegyenest ellenkezőleg nyilatkoztak, 24-en pedig két csoportra osztották az idősebb korosztályt: „jókra és rosszakra”. A válaszok elolvasása után valahogy az a kép alakult ki, hogy a fiatalok nagy része jobban, reálisabban ítéli meg a felnőtteket, mint ők a fiatalokat. A 24 diák véleményét így lehetne summázni: A felnőttek közül elég sokan nem értik meg őket, A pásztorház;.• • A SZÖVETKEZETI IRODA ablakából odalátni a nádtetős, rozzant házra. Ház? A kalyiba, vagy a viskó elnevezés is hízelgő lenne rá... Tán csodálkozni is lehetne rajta, hogy valamikor emberi lakás volt. De járt-e különb akkor a falu legszegényebb, legjobban lenézett emberének, a kanásznak, a tehenesnek? Mert mai szemmel nézve „szolgálati lakás” volt, hivatalosan a községi pásztorház. Udvariban hirtelenében nem is tudják, mikor költözött ki belőle a hivatalos lakó. A tény az, hogy otthagyta, üresen. Jó három éve, tél víz idején ismét lakókat költöztettek rozzant fedele alá — kény- szerűségből; a szövetkezet malacait. A legnagyobb hideg akkor köszöntött be, amikor elleni kezdtek a szövetkezet anyakocái. Az ösz- szetákolt fiaztatók nem adtak védelmet a hideg ellen, sorra fagytak volna bennük a gyenge, néhány napos malacok. Melegebb fedél álá kell vinni őket, de hova? Ott a pásztorház... Fűteni lehet benne, a célnak ideiglenesen megfelel. így foglalták el a malacok a hajdani őrző lakását. Ám, ami valamikor a pásztornak jó volt, nem felel meg még a malacnak sem. Azért áll azóta is üresen, elhagyottan, az időtől még megviseltebben. — Nem sokáig áll már, szét- döntjük hamarosan, mit csúfos- kodjon itt — mondja Manczal Géza, a szövetkezet elnöke, aki annak idején malaclátogatóba invitált az illusztris házba. — Jöhet most már akár térdig érő hó is, nem lesz még egyszer ilyen gondunk, mint akkor volt. Azóta elkészült egy háromszáz férőhelyes hizlalda, az anyakocák szerfás fiaztatóban vannak, amelyet házi építőbrigádunk úgy átalakított — belülről nádpallózták, bevakolták —, hogy kellő védelmet nyújt az időjárás ellen. És ha történetesen ez sem lesz elég, felszerelünk néhány infralámpát, hogy a megfelelő hőmérsékletet tartani tudjuk. Egyébként a szövetkezet kocái ez év elején is hasonló időszakban ellettek —, de elhullás nem volt és 15—16 kilós átlagsúllyal választottak. A PÄSZTORHÄZTÖL indulunk el ismét, más irányba. Fel, a dombtetőn az egyre ágaskodó tehénistállóhoz. A két épület közötti két—háromszáz méteres távolság egyúttal éveket is jelent. Most készül az épület tetőszerkezete. És most készül Kilvinger Péter tehenész Lengyelben — gépi fejő tanfolyamon — magasabb képzettség megszerzésére. Utána Lickert Imre megy erre a tanfolyamra. A szövetkezet alakulása óta tehenészek. , — Mielőtt elment, nem volt valami jó véleménye a fejőgépről. Most, vasárnap itthon volt, már azt magyarázta; mégiscsak jó dolog, még a fejési átlagot is lehet vele emelni — jegyzi meg Manczal Géza. — És, ha ezt a kilencvenhat férőhelyes új istállót benépesítjük, 2—300 literrel emelni tudjuk a tehenenkénti fejési átlagot, akkor már gazdaságosabb lesz a tehenészet, mint a sertés- tenyésztés. Az udvari szövetkezetben egyébként is a tehenészet felé fordítják a gazdálkodás irányát — és a hízómarha-nevelésre. Az őszi takarmánykeveréket is az istállótól alig száz méternyire vetették. Ezzel indítják a jövő évben a zöld futószalagot, az iyegszemcsei módszernek megfelelően. — A mi adottságainknak a szarvasmarha jobban megfelel, mint a sertés. Ezért .változtatunk az állattenyésztés arányán, azzal, hogy amennyivel kevesebb lesz a közös sertésállomány, annyival többet nevel a tagság a háztáji gazdaságban. Az idén is kétszáz malacot adtunk a tagoknak... A szarvasmarháknak könnyebben megtermeljük a zöld tömegtakarmányt, mint a sertéseknek a szemeset. A legelőnk is olyan, hogy csak juhtenyésztésre alkalmas. Ezért akarunk venni a meglévő háromszázas juhállományunkhoz még háromszázat. A szövetkezeti építőbrigád épített egy hatszáz férőhelyes juhhodályt, úgy, hogy ennek az állománynak megfelelő tartási körülményeket teremtettünk. * Ezt az átállást már úgy megala>- poztuk, hogy a gazdálkodásban nem lesz zökkenő, sőt, még inkább növekszik az állattenyésztés bevétele. MÉG EGY KITÉRŐ az udvari pásztorháztól... Nemcsak az állat- állomány várja biztos fedél alatt a telet, hanem a szövetkezet gépei is. Az ácsok, kőműveáek egy szín építését végzik — jó egy hét múlva befejezik — amelyben zárha- tóan elhelyezheti a tsz valamennyi traktorát, gépét. Tehát, a gépeket is megvédik az időjárás okozta károsodástól. BI.
