Tolna Megyei Népújság, 1966. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-02 / 259. szám
10 TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG löSß. november 2. Befejeződött a megyei kosárlabda-bajnokság A Paksi Gimnázium női és a Bajai Vízügy férficsapata bajnok Befejeződött a megyei kosárlabda-bajnokság. Vasárnap néhány elmaradt mérkőzés került csak lejátszásra, melynek eredményei: Bajai Bácska II—Dombóvári Apáczai Gimnázium (férfi) 118:81 (62:42), Paksi Kinizsi— Szekszárdi Vörös Meteor (női) 44:27 (25:9), Szekszárdi Petőfi II —Dombóvári VSE (férfi) 62:31 (34:19), a Szekszárdi Petőfi II— Dombóvári VSE női mérkőzés két pontját — játék nélkül — a Szekszárdi Petőfi kapta. A nők bajnokságát a Paksi Gimnázium csapata nyerte. A bajnokságban csak a Paksi Gimnázium csapata tudta megőrizni veretlenségét. A gimnazista lányok kosáraránya is iinponáló (678:346). Második helyen a Paksi Kinizsi csapata végzett. Ha az elmúlt évek eredményeit vizsgáljuk és viszonyítjuk a Paksi Kinizsi második helyezését, úgy ez kiváló teljesítménynek számít, örvendetes, hogy a Paksi Kinizsinél a labdarúgás mellett a kosárlabdával is egyre többet törődnék, amit az eredmény is bizonyít. A harmadik és negyedik helyen a Bonyhádi Cipőgyár, illetve a Szekszárdi Vörös Meteor csapata végzett 19—19 ponttal. További sorrend: Dombóvári Apáczai Gimnázium, Székesfehérvári Lendület, Dombóvári VSE. A férficsapatok közül a Bajai Vízügyhöz került ä bajnokig cím — a második helyezett Dunaújváros előtt — jobb kosáraránnyal. Mindkét csapat egyaránt 27 pontot szerzett a bajnokság során és mindössze egy-egy vereséget szenvedtek. A harmadik helyen a Dombóvári VSE csapata végzett 23 ponttal. A dombóvári csapatnál is nagy fejlődést tapasztalhatunk minden szempontból. Bizonyos fokig meglepetés a Bonyhádi Vasas gyenge szereplése. A tavaly bajnokságot nyert Vasastól mindenki jobb szereplést várt. Mivel ez elmaradt, így kénytelenek voltak beérni az ötödik hellyel. A bonyhádi fiúk 50 százalékos teljesítményt értek el. hiszen 14 mérkőzésükből mindössze hétszer győztek. Az ötödik helyet a Székesfehérvári MÁV csapata szerezte meg a Bátaszéki VSK, a Dombóvári Apáczai Gimnázium és a Paksi Gimnázium előtt. A megyei kosárlabda-szövetség elkészítette a megyebajnokság legjobb dobóinak rangsorolását is. A lányok közül Garai Erzsébet, a Paksi Gimnázium játékosa szerzett legtöbb pontot (337-et) míg a fiúknál^ a Bonyhádi Vasas játékosa, Somogyi Sándor került a lista éléi^ 432 ponttal. Garai Erzsébet és Somogyi Sándor egyaránt „utcahosszal’ vezet a második helyezett előtt. Az alábbiakban közöljük a bajnokság végeredményét, a tartalékcsapatok eredményei nélkül, illetve a tar- talékcsapatak eredményével, valamint a kosárlabda-bajnokság legjobb dobóinak listáját: A bajnokság végeredménye: Nők: 1. Paksi Gimn. 16 16 — 938:488 32 2. Paksi Kinizsi 16 11 5 671:534 27 3. B. Fehérn. II 16 10 6 941:781 26 4. Bonyhádi Cipő 16 8 8 625:524 24 5. Sz. Vörös M. 16 8 8 570:647 24 6. Sz.feh. L. 16 8 8 587:542 23x 7. Domb. AG. 16 6 10 665:554 22 8. Sz. Petőfi II. 16 4 12 455:773 20 9. DVSE 16 1 15 352:1008 <x> 1—1 Férfiak: 1. Bajai Vízügy 18 17 7 1654:906 35 2. Dunaújv. FKT 18 16 2 1402:939 34 3. Bajai Bácska II 18 11 7 1376:1175 29 4. DVSE 18 11 7 1239:1120 29 5. Bonyhádi Vasas 18 9 9 1196:1021 27 6. Sz.feh. MÁV 18 7 11 1063:1185 25 7. Sz. Petőfi H. 18 7 11 876:1179 25 8. Bátaszéki VSE 18 6 12 882:1151 24 9. Domb. AG. 18 4 14 890:1316 22 10. Paksi Gimn. 18 3 15 724:1271 21 A bajnokság végeredménye a tartalékcsapatok eredményei nélkül: Nők: 1. Paksi Gimnázium 12 12 — 678:346 24 2. Paksi Kinizsi 12 8 4 433:378 20 3. Bonyhádi Cipő 12 7 5 432:385 19 4. Sz. Vörös M. 12 7 5 428:451 19 5. Domb. AG. 12 5 7 541:346 17 6. Sz.feh. Lendület 12 5 7 429:412 I6x 7. DVSE 12 1 11 258:785 13 Férfiak: 1. Bajai Vízügy 14 13 1 1195:703 27 2. Dunaújv. FKT 14 13 1 1121:752 27 3. DVSE 14 9 5 956:816 23 4. Bonyhádi Vasas 14 7 7 879:764 21 5. Sz.íeh. MÁV 14 5 9 797:936 19 6. Bátaszéki VSK 14 4 10 658:905 18 7. Domb. AG. 14 3 11 687:1003 17 8. Paksi Gimn. 14 2 12 571:916 16 x=büntetőpont-le von ás. A kosárlabda-megyebajnokság legjobb dobói: Nők: 1. Garai Erzsébet (Paksi Gimnázium) 337 pont, 2. Jurák Júlia (Székesfehérvári Lendület) 279, 3. Márton Mária (Bajai Fehérnemű II) 254, 4. Leber Mária (Paksi Kinizsi) 216, 3. Mohai Erzsébet (Paksi Gimnázium) 192, 6. Rózsa Mária (Bonyhádi Cip>ő) 188, 7. Dolmán Katalin (Dombóvári Apáczai Gimnázium) 182, 8. Szi- lasi Klára (Paksi Kinizsi) 181, 9. Dorogi Zsuzsa (Szekszárdi VM) 175, 10. Fetzer Anna (Bonyhádi Cipő) 160, 11. Pettermann Júlia (Paksi Gimnázium) 131, 12. Lukács Katalin (Paksi Kinizsi) 110, 13. Takács Mária (Dombóvári Apáczai Gimnázium) 108 pont. Férfiak: 1. Somogyi Sándor (Bonyhádi Vasas) 432 pont, 2. Iván László (Bajai Bácska II) 352, 3. Rón Tibor (Dunaújvárosi FKT) 350, 4. Kovács József (Dunaújvárosi FKT) 319, 1. Falvai István (Székesfehérvári MÁV) 315, 6. Kiss Ernő (Dombóvári VSE) 300, 7. Ruzicska Ferenc (Dombóvári Apáczai Gimnázium) 294, 8. Nichtli Antal (Paksi Gimnázium) 293, 9. dr. Halmos: Ferenc (Dombóvári VSE) 279, 10. Gyimesi József (Bátaszéki VSK) 274, 11. Czé- tány László (Dombóvári VSE) 273. 12. Vétek Frigyes (Bajai Vízügy) 246. 13. Dobos József (Székesfehérvári MÁV) 231, 14. Pásztor István (Bajai Vízügy) 214 pont. A női héstilahda NB II-be jutásért KAPOSVÁRI VÖRÖS LOBOGÓ —SIMONTORNYAI BTC 4:1 (2:1) Szombaton Kaposvárott került sor az NB n-be jutásért a női osztályozó mérkőzések első fordulójára. Simon- tornya a következő játékosokat szerepeltette: Zsolnai — Soós I, Németh, Bállá n. Soós II, Márkus, Kovács I Csere: Balia I, Cseh, Kiss, Mayer. Végig esőben játszott a két csapat. A hazaiak a 10. percben megszerezték a vezetést, öt perc múlva egyenlített a Simontomya, Kiss révén. l:i. Egy percre rá azonban 7 métereshez jutottak a hazaiak és újra megszerezték a vezetést. 2:1. A második félidőben a hazaiak tovább növeltek előnyüket a 10. és a 19. percben 7 méteresből lőtt góljaikkal. Simontor- nya a mérkőzés folyamán négy kapufát lőtt és több helyzetet kihagyott, így nem tudta szorossá tenni a mérkőzést. SIMONTORNYA—KAPOSVÁRI VÖRÖS LOBOGÓ 3:3 (0:0) Vasárnap Simontomyán került sor a visszavágó mérkőzésre. A hazaiak a következő játékosokat szerepeltették: Zsolnai Cseh, Balia I. Márkus, Kiss, Balia II. Csere: Mayer, Németh, Kovács, Ivanics. Az első félidő minden szempontból eseménytelen játékot hozott. A II. félidőben élénkült a játék, de Simontornya hiába szerezte meg háromszor a vezetést, a kaposváriak kiegyenlítettek. Befejezés előtt egy perccel még 3:2-re vezetett Simontomya. Ezúttal a ha zaiak közelebb álltak a győzelemhez. A simontomyai lányok szombaton, november 5-én Simontomyán a Pécsi Építők csapatát fogadják. Kezdési idő: 14.30. A visszavágó mérkőzés vasárnap délelőtt lesz Pécsett, November 12-én a III. kér. TTVE csapata ellen mérkőznek Budapesten, majd 13-án Simontomyán lesz a visz- szavágó mérkőzés. Az osztályozón részt vett csapatok közül csak az első helyezett jut az NB II-be. A Bonyhádi Járási Asztalitenisz Szövetség megrendezte a járási Ifjúsági Tizek Bajnokságát. Helyezések: I. Bányai Péter, 2. Kisvárdai József, 3. Szunyogh Mihály, 4. Fischinger László. Továbbá megrendezte a járási szövetség a hármas csapatbajnokságot is, ahol a következő végeredmény alakult ki: 1. Bonyhádi Vasas II. 6 pont, 2. Bonyhádi Gimnázium 4, 3. Bonyhádi Vasas III 2, 4. Bony- hádvarasd ,0 ponttal. * A vidékről Szekszárdra bejáró ipari tanulók szabad idejüket — tanítás előtt és tanítás után — sportolással tölthetik. Ennek érdekében rendszeresítették, hogy az iskola portásánál, valamint a sporttelep gondnokánál, az iparitanuló-igazolvány leadása elienoben, labdát kaphatnak, mellyel a labdarúgást, kézilabda- és kosár- labdasportot űzhetik. * Befejeződtek a járási labdarúgó-bajnokságok. Azokban a járásokban, ahol két-, esetleg háromcsoportos bajnokság volt, ott a járási szövetség már a csoportelsők részére is rendezett mérkőzéseket annak eldöntésére, hogy melyik csapat a legjobb. így a dombóvári járásban Ko- csola, a tamási járásban Ujireg, a bonyhádi járásban Majos, a paksi járásban Madocsa és a szekszárdi járásban Kölesd csapata nyerte el azt a jogot, hogy az 1967. évi megyei labdarúgó-bajnokság B csoportjában szerepeljen. Az eredeti terv szerint a járási bajnokságot nyert csapatoknak osztályozót kellett volna játszani, azonban a megyei labdarúgó-szövetség megváltoztatta eredeti tervét ás nem tart osztályozót, hanem a felsorolt öt csapat közvetlenül jut a megyei B-be. Természetesen előtte a szövetség megvizsgálja, hogy a felsorolt csapatok rendelkeznek-e megfelelő anyagiakkal és játékosállománynyal, hogy a megyei B-ben szerepeljenek. • A megyei asztalitenisz-szövetség november 7-én meghívásos serdülő és felnőtt egyéni asztalitenisz-versenyt rendez Szekszárdon, a sportszékházban. Valamennyi versenyszám végig kieséses rendszerű. A verseny kezdete 8.30-kor, a megyei TS székhazában. A megyei labdarúgó B eredményei: Bölcske—Dunaföldvár 0:1 (0:0), ifjúságiak: 0:6 (0:3), Szekszárdi Dózsa n—Tengelic 1:3 (0:1), ifjúságiak: 2:0 (2:0), Szedres—Dunaszentgyörgy 1:1 (1:1), A n. félidő 15 percében, sötétség miatt félbeszakadt, ifjúságiak: 5:3 (3:1), Dec^—Kanacs 1:2 (1:1), ifjúságiak: 2:1 (1:1). A Dalmand— Szakály mérkőzés a szakályi csapat késése miatt elmaradt. A felnőtt- ée ifjúsági mérkőzés 2 pontját 0:0 gól- aránnyal Dalmand kapja. i Nagymányok, Fadd és Paks küzdelme az NB III-ba jutásért A megyei bajnokság befejezése előtt három fordulóval Bony- hád után lényegében a Szekszárdi Petőfi is biztosította az NB III-ba való feljutását, hiszen a harmadik helyezett előtt már öt pont az előnye, amely a hátralévő három fordulóban mindenképpen elegendő lesz. Annál nagyobb a harc a feljutást jelentő harmadik helyért. Minthogy vasárnap Fadd vereséget szenvedett Tamásiban és Szekszárdra is el kell jönnie a Honvédhez, így Nagymányok esélyei megn 5ttek. A hátralévő fordulók sorsolását az alábbiakban közöljük, hogy mindenki latolgathassa a esélyeket: November 5: Szekszárdi Gépjavító-Tamási, Szekszárdi Petőfi— Dombóvári Spartacus, Bátaszék— Banyhád, Tolna—Nagymányok, Simontomya—Bogyiszló, Kisdc- rog—Paks, Fomád—Hőgyész, Nagydorog—Szekszárdi Honvéd, Dombóvári VSE II.—Fadd. November 12.: Bonyhád—Szekszárdi Petőfi, Dombóvári Spartacus— Szekszárdi Gépjavító, Tamási— Dombóvári VSE II., Fald—Nagydörög, Szekszárdi Honvéd—For- nád, Hőgyész—Kisdorog, Paks— Simontomya, Bogyiszlói-Tolna, Nagymányok—Bátaszék. November 19.: Dombóvári Spartacus— Tamási, Simontomya—Hőgyész, Szekszárdi Gépjavító—Bonyhád, Kisdorog—Szekszárdi Honvéd, Szekszárdi Petőfi—Nagymányok, Fomád—Fadd, Bátaszék—Bogyiszló, Nagydorog—Dombóvári VSE II., Tolna—Paks.- A bajnokság állása a DVSE II. eredményei nélkül: 1. Bonyhád 29 26 2 1 109:14 54 2. Sz. Petőfi 29 21 3 5 69:21 45 3. Nagymányok 29 20 2 7 76:48 4 4. Fadd 29 19 2 8 77:33 40 5. Paks 29 17 5 7 84:33 3* 6. Sz. Honvéd 28 12 5 11 64:46 29 7. Tolna 29 12 5 12 55:42 29 8. Fornád 29 13 2 14 62:65 2a 9. Tamási 30 12 3 15 52:70 27 10. Sz. Gépjavító 29 10 4 15 41:63 24 11. Simontornya 29 9 5 15 44:71 23 12. Hőgyész 28 9 3 16 54:7i 2i 13. E. Spartacus 29 8 5 16 35:65 21 14. Bogyiszló 29 10 — 19 50:66 2:1 15. Bátaszék 29 8 4 17 41:81 20 16. Kisdorog 29 7 5 17 33:73 1.9 17. Nagydorog 29 5 1 23 28:122 1-------------------------------------7-------------------------------------Á megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokságért Hét játékossal is 3:0-ra vezetett a Szekszárdi Honvéd a DVSE ellen A vasárnap lejátszott ifjúsági labdarúgó-mérkőzéseken az időjárás nehéz feladat elé állította az ifjúsági bajnokság résztvevőit. A fiatalok azonban dacoltak az időjárással és teljesítményük arra inti vezetőiket, hogy megérdemlik a velük Való foglalkozást. A forduló mérkőzései közül a szekszárdi helyi rangadó emelkedett ki, amely különben is rangadó volt, hiszen a második és harmadik helyezett találkozott egymással. A mindvégig szoros mérkőzést a Petőfi csapata nyerte meg. A forduló legérdekesebb összecsapására szintén Szekszárdon került sor. A bajnokság utolsó helyezettje: a Szekszárdi Honvéd (nem éppen dicséretes módon), csak hét játékossal állt ki. Mégis, a Dombóvári VSE ellen már 3:0 arányban vezetett, amikor a szekszárdi együttes fokozatosan visszaesett és a DVSE megfordította a mérkőzés sorsát. Ez is azt mutatja, hogy teljes csapattal a Honvéd talán meglepetésre is képes lett volna. Fadd Tamásiban is győzni tudott, így Fadd már .a negyedik helyre tornászta fel magát. A vendégcsapatok közül a Szekszárdi Petőfin és a DVSE-n kívül csak Kisdorog tudott nyerni. Bonyhád Tolnát, a Dombóvári Spartacus Bátaszé- ket, Paks Fornádot, Nagymányok pedig Simon tornyát győzte le. Részletes eredmények: Szekszárdi Gépjavító—Szekszárdi Petőfi 1:2 (0:0), Bonyhád—Tolna 2:0 (1:0), Dombóvári Spartacus— Bátaszék 6:1 (3:1), Tamási—Fadd 0:1 (0:0), Szekszárdi HonvédDombóvári VSE 3:7 (3:2), Paks— Fornád 3:0 (3:0), Bogyiszló—Kisdorog 0:1 (0:1), Nagymányok— Simontornya 4:0 (2:0), Hőgyész— Nagydorog elmaradt. A bajnokság állása: 1. Bonyhád 31 29 1 1 147:25 59 2. Sz. Petőfi 31 26 2 3 69:21 54 3. Sz. Gépjavító 31 21 1 9 77:33 43 4. Fadd 30 16 4 10 61:39 26 5. Nagymányok 31 16 4 11 65:67 3 G 6. D. Spartacus 31 15 5 11 76:62 35 7. Kisdorog 31 15 5 11 55:49 35 8. DVSE 31 15 1 15 70:54 31 9. Nagydorog 30 14 3 13 76:67 3*1 10. Simdntornya 31 12 6 13 52:51 30 11. Tamási 31 11 8 12 59:65 30 12. Paks 31 13 2 16 52:62 23 13. Tolna 31 10 4 17 55:68 24 14. Bogyiszló 31 7 8 16 39:83 22 15. Bátaszék 31 6 6 19 46:89 18 16. Fornád 31 7 3 21 38:90 17 17. Hőgyész 30 6 3 21 33:89 15 18. Sz. Honvéd 30 3 4 23 47:126 IB AGyönki MEDOSZ bajnokságot nyert labdarúgócsapata Mint ismeretes, befejeződött a megyei labdarúgó B nyugati csoportjában a küzdelem. A bajnoki címet a Gycnki MEDOSZ labdarúgócsapata szerezte meg és így jogot nyert, hogy jövőre « megyebajnokságbc-. n szerepei jen.