Tolna Megyei Népújság, 1966. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-15 / 269. szám
4 TOLNA ÍVÍEGYET NÉPÚJSÁG KJ60. november 15. Seriffekkel megtömött trójai ló A mexikói „Siem- pre!” című folyóirat a fenti címen közölte Antonio Vargas MacDonald cikkét, amelyben a szerző kifejezésre juttatja a mexikói közvélemény tiltakozását ama tervek ellen, hogy észak-amerikai nyugalmazott rendőrökéi nagy számban telepítenek le Mexikóban. Touacan városában 500 északamerikai nyugalmazott rend 'ír telepedett le, de még 4000 letelepedését várják a legközelebbi jövőben ezen a mexikói földön; a 4000 rendőr azonnal átköltözik ide, mihelyt nyugdíjba megy odahaza az Egyesült Államokban. Ezt az áttelepítést egy nagyarányú terv keretében hajtják végre; a terv előirányozza, hogy hazánkba 100 000 észak-amerikait költöztetnek, akik itt majd „üdülőtelepet” létesítenek. Ezt a tervet az Egyesült Államoknak egy tekintélyes, befolyásos szervezete, a National Council of Segnor Citizens, valamint Los Angeles több magas rangú tisztviselője javasolta. így tehát a világ leghatalmasabb imperialista országából, amely Mexikó legközelebbi szomszédja, 100 000 privilegizált nyugdíjasnak kell eljönnie hozzánk. Hátralévő napjaikat itt töltik majd el „integrált” telepeken, és idegen szokásokat honosítanak majd meg nálunk. Hiszen vezető állású és alacsony rangú rendőrökről is egyaránt szó-van, alak nagy tapasztalatokra tettek szert a kémkedésben és a „befuraködásban” és akikben semmi vágy nincs arra, hogy asszimilálódjanak miná- lunk. Hazánk központjában már létesült egy ilyen telep. Még másokat is szerveznek itt, nem számítva a seriffek telepét Puebla államban. Ez az egész kalandorterv felébreszti emlékezetünkben a római császárok emlékét, akik légionáriusaikat letelepítették a meghódított országokban, hogy ezeket Róma gyarmataivá változtassák. A iiiiimmiimmitiiiiiiiiiimimiiiiiiiimiuHiuumiiiiiiimiiiiiiiuiHiimiiiiii légionáriusok ezért földet kaplak cserébe. Azt mondják, hogy a „telepesek” sok pénzt hagyhatnak majd itt Ezzel kapcsolatban Diaz Crdaz elnökünk már megmondta amerikai kollégájának, Johnsonnak: „Mi, mexikóiak, inkább vagyunk szegények, de' szabadok, mint gazdag rabok.” Felhívom hazánk közvéleményét, a becsületes és bátor mexikóiakat, lépjenek harcba minden törvényes eszköz igénybe vételével a seriffek betolakodása ellen, mert adott esetben gyarmatosításról van szó, még ha ez sajátságos formát ölt is. A Mexikóba áttelepülő nyugalmazott rendőrök itt kapják majd meg megállapított nyugdíjjárandóságukat, amely külföldről érkezik számukra. Életfeltételeik különbözni fognak a hazánkban kialakult életkörülményektől, minthogy ezek a nyugdíjasok saját településeket létesítenek, amelyek állandó nemzeti és nyelvi kisebbség jellegét viselik. A jövevények kétségkívül meg fogjál: próbálni, hogy befolyásolják környezetüket és az itteni életet. Ha nálunk már egy-egy nagy politikusnak is lehetősége van rá, hogy befolyásolja a vidéki hatóságokat (szóbeli fenyegetés, vagy revolverezés útján), mennyivel inkább képesek lesznek erre a gringo-gyarmatosítak légionáriusai, akik ráadásul még rendőrök is voltak?! Ugyan melyik mexikói rendőr, vagy vidéki hivatalnok — akár pisztoly birtokában is — mer majd belépni a seriffek telepére, hogy rendet teremtsen ott, ha ennek szüksége támad. Mexikó tehát ilyenformán az „aggok men helyének” szomorú szerepét fogja játszani, s emellett trójai lovat kap, amelyet seriffekkel tömnek ki; A Gi-k (amerikai katonák) és más amerikai nyugdíjasok nem a legeszményibb öregek, még csak nem is. békés és munkaszerető mormonok (vallásos szekta tagjai). Ezek minden hájjal megkent, harcban edzett, különleges rendeltetésű csoportokba szervezett emberek, akiket igaz történet a múlt szazadból áH Egyesült Államokból fognál: majd irányítani. Lesz bőven szabad idejük, hogy „hőstetteket” hajtsa nak végre. Sokuk — ha az amerikai statisztika szerint ítélhetünk —potenciálisan, vagy a valóságban is, társadalomellenes elemnek bizonyulhat. Valamennyien egységesen fognak majd eljárni, mint olyanok, akik — egyéni le- heőségeik szerint — a saját hazájuk politikáját és rendjét akar ják megvalósítani. Egyesek azt állítják, hegy számbeli kisebbségénél fogva, e 100 000 külföldi nyugdíjas befolyása a 40 millió mexikóira csaknem semmisnek tekinthető. A rákos daganat ugyancsak kis méretű, ha az egész testtel hasonlítjuk össze. Ez azonban megnő, és belülről pusztítja el a szervezetet. Ezek a telepeik kiterjesztik majd befolyásukat a környező lakosságra. Lakóik éreztetni fogják a hírhedt amerikai életforma „fölényét”, a ínaguk hagyományait, szokásait, és a maga nemében egyetlen (imperialista) demokrácia „előnyeit”. Beszélgetéseikben felszabadítóknak fogják feltüntetni azokat, alak Vietnamot bombázzák, azokat, akik megszállták a Dominikai Köztársaságot; Puerto Ricát a „latin-amerikaiak számára eszményi országnak” tüntetik majd fel, amely méltó lesz arra, hogy mindazok utánozni próbálják, akik boldogok akarnak lenni. Az idegen gyarmatosítók kétségkívül rosszul fizetett, megalázó munkára fogják majd alkalmazni a mexikóiakat. Ugyanakkor a dollárforgalom a közszükségleti cikkek árának emelkedéséhez fog vezetni egész körzetekben, és ez elkerülhetetlenül befolyásolja majd az alacsony fizetésű helyi lakosság életszínvonalát. Kockáztathatjuk-e hazánk becsületét és érdekeit azokért a dollárokért cserébe, amelyeket ezektől a „békeszerető”, „fogatlan” megszállóktól kaphatunk? Nem válunk-e hasonlóvá ahhoz a bizonyos szegény családfőhöz, aki átengedte a maga fiérji helyét egy gazdag kalandornak csupán ; azért, mert az reggelre egy tíz- ■ dolláros bankjegyet hagyott a 'párnája alatt? Hiszen ugyanezt ■akarják tenni hazánkkal is. | A seriffek betolakodását meg ■kell akadályozni. Vera szakmunkás lesz Aratás idején A kék iskolaköpeny — rajta a lengyelt szakmunkásképző iskola■ ott dolgozott a raktári brigád- jelvénye — valahogyan kislá- ban. A gabonát tisztították. Fér- nyosabbá varázsolta Verát, mint finek is becsületére vált volna, «.milyen a szövetkezet kombájn- ahogyan a zsákokat emelgette, szérűjén volt. Nagy, sötét szemé- Arcára vastagon telepedett a bői most nem szomorúság, ha- cséplőgépből kiszálló por, szűr- nem nyugodt derű sugárzik, kévé festette a fekete nylonken- Szempilláit nagyon sok színésznő dő alól előbukkanó hollófekete megirigyelhetné... hajtincset. Benne volt minden . . , , , ,, , tréfában, a brigád tagjaival — , iskolakezdéskor kicsit jóval idősebb asszonyokkal — V°U. • • • UCV kiríttam a együtt, egy papírzsák maradvá- *obbl,...kosu\’ horJV sokan azt nyálból masnit kötött az éjjeliőr mar asszony vagyok, ott ólálkodó kutyájának nyakára. A le?t,ob,bÍe, közvetlenül Aztán meg komollyá, bánatossá "í.;,altalan°s iskolából került ide. vált az arca. Ilyenkor arra arra jé.?? .?? volt ® ??> h°ÜV nem egye- gondolt, hogy a falubeli, hasonló jöttem Butáról. Itt van Csáti korú lányok legtöbbje gondtála- *fizx>r Rozalia; ok baromfi' nul strandol, napozik a mély- tenVesztofi lesznek. °*ÍÖTben' éppen moziban _ És rám hárul az nem ép_ van, szórakozik. Neki pedig dől- pen könnyű feladat, hogy rendet gozni kell, nappal, vagy ejjel, tartsak a többi között. A K1SZ- ahogyan a munka, a gabonatisztí- ben is szervező titkár vagyok... tas három műszakja parancsolja. — A tanulás? Eléggé lefoglal A fekete kendo a fejen nem bennünket. Takarmányozástan. csupán a gyász külsőségét jelen- műszaki ismeretek, élettan, szám- Hanfv\ ^ s.e™fc.1 ,altal kt tan, magyar, munkaegészségtan és dS belS° kenyfer- gyakorlati foglalkozás; ezek a tói diktált parancsot: Pap Vera tantárgyak. Ami azt illeti, nem elveszítetted edesapadat, a csalod a iegjobban áUok 33 az átlaf,om. fenntartóját, alig' tizennyolc eve- Amikor először kellett felelnem sen sem varhatod édesanyádtól, takarmányozástanból, az jutott hogy o teremtsen egyedül elő eiöször eszembe; No Vera most mindent, ami ilyen korban, és később is egy fiatal lánynak kell. — Szerettem volna továbbtanulni az általános iskola után. A közgazdasági technikumhoz lett volna kedvem. De édesapám — itt volt kertész a szövetkezetben — akkor már betegeskedett. Nem lehet másként Vera — bíztattam magamat — meg kell állni a saját lábadon, dolgoznod keU. De hova menjek innen, Rátáról? Hogyan hagyjam itt egyedül édesanyámat a maga. bánata- De nem is szórakozni jöttünk ide val, gondjával? Találok munkát öt hónapra, és jövünk még két- itthon, a szövetkezetben is... szer öt hónapra. A közbenső hóigaz, itt nem lehet úgy járni, napokat pedig már a szakmában mintha divatbemutatóra készül- töltjük, a tehenészetben. Lekötött ne valaki — mint ahogyan már munka, az igaz, de biztos munka sok helyen láttam lángoltat gyár- napról napra... És keresni is mégis csak jobb lenne a raktárban, a megszokott brigádban... — A gyakorlati munka az jó. Ott dolgozni keik Korán reggel kell kezdeni, almozással, etetéssel. De olyan édesek a kisborjúk, meg tudnám csókolni őket... — Szórakozás, szabad idő? A tanulás, a munka mellett nem sok idő marad erre. ba, hivatalba menni — de keresni lehet, és keresni kell. Legalább annyit, amennyi magamra kell. A múlt évi keresetemből konyhabútort vettem... Nem nem akarok még férjhez menni. Csak legyen meg nekem is az, amit lehet, ami nem lényegtelen. Számítanak is ránk; a szövetkezet vette meg nekünk az összes tankönyvet ... más lányok a szüleiktől megkap- feómi következik. Elvegyiil ő nak. Vera szavait félbeszakítja a tantermekből kiáradó zsibongás: is a többi között. Már nem az izzadt- porosan búzát lapátoló Pap Vera, nem is aki előbb még a tanulás gondjairól-örömeiről vallott, hanem egy a sok, leendő mezőgaz- ha más nem, legalább szakmun- dasd^ szakmunkás között. T. ~ A on íoíióo* A tanulásról nem mondtam le. Elhatároztam, kos leszek. Azért is fehér köpeny ben dolgozom. A tehenészetben. Bl. .. ................................................................................................................ — 79 — Időközben a nézők hangos kiáltozással követnék az eseményeket. Lesz majd mesélnivalójuk. A legérdekesebb azonban az, hogy a rendőrség tnem avatkozott be a verekedésbe. Nehéz lenne megmondani, hogy melyik Don- helly-fiú harapta le ellenfele orrát, azt azonban megőrizte a szájhagyomány, hogy Robert megragadta az egyik lucanit, magasba emelte és a itrágya közé hajította. Patrick elvesztette husángját, ezért berohant a kovácsműhelybe, ösz- tzeszedett egy halom patkót és dobálni kezdte tsz ellenséget. James és John is hőstetteket hajtottak végre, az öreg Jim pedig szembe került Dünnyögő Riderrel, közeli szomszédjával, és pillanatok alatt elintézte. — Húsz éve vártam erre a pillanatra — mesélte később —, Dünnyögő ugyanis mindenféle rágalmat szórt rám. Viszketett a tenyerem, hogy elagyabugyáljam. William volt a legveszettebb. Néhány embert nyomorékká vert, úgy ugrándozott, mint az fii dög. Az egész csata alig két percig tartott. A Donnellyék valóságos villámháborút, folytattak, úgyhogy a nézők nem sokáig élvezhették a veri kedést. Sokan a szemtanúk közül, amikor észrevették, hogy Flannigan és hívei csatát vesztettek, elfutottak, nehogy ők is sorra kerüljenek. Egy asszony ijedtében férjére kiáltott: „Henry, gyerünk haza”. Férje, akinek inába szállt a bá— 80 — Kórság, ezt válaszolta: „Fussunk, Mária!”. A „fussunk, Mária!” később szállóige lett az egész vidéken. Amikor aztán a támadók elmenekültek, az utcák meg teljesen elnéptelenedtek, William a postakocsihoz lépett, hogy felszálljon a bakra. Miután elmúlt a veszély, a kocsiban az egyik asszony sikoltozni kezdett. William hasztalan csitította. Végül rákiáltott; — Fogja be a száját, kedves asszonyom! Én kisebb lármával hármas ikreket is szülnék! Ezután felpattant a kocsira, a lovak közé vágott, és útnak indult. Hiába tiltakoztak az utasok, eltökélte, hogy Londonba szállítja őket, hisz megfizették a jegyet Ami a legérdekesebb a dologban, a postakocsi pontosan indult. John Flannigannak keményebb koponyája volt, mint Farellnak. Amikor magához tért, nagynehezen feltápászkodott és úgy, véresen, hazatántorgott. Szótlanul kellett tűrnie a Donnellyék szitkozódását, a győztesek ugyanis egészen hazáig követték és sértegették. Szinte magán kívül volt a dühtől, de semmit sem tehetett. A győztes csata után a Donnellyék az istálló udvarában gyűltek egybe, s örömmel állapították meg, hogy egyikük sem sérült meg. Még karcolást sem kaptak. Majd pedig fölöntöttek a garatra és végigmasíroztak Lucan utcáin. Het- venkedfek, kiáltoztak, megálltak a házak előtt és felszób'tották az emberexet, hogy verekedje— 81 — nek meg velük. A rendőröknek meg szinét sem lehetett látni, mintha betegek lennének. , John Flannigan járt a legrosszabbul. Nem volt most már sem lova, sem pedig kocsija. Mindent elölről kellett kezdenie. Elhatározta azonban, hogy nem nyugszik bele a vereségbe. Ha félbehagyná a munkát, akkor a Donnellyék lennének az országút urai. Flannigan tehát pár napon belül új lovakat, kocsikat vásárolt Londonban és bejelentette, hogy rövidesen indul az első járat. Úgy gondolta, hogy szeptember elsején reggel hétkor ismét elindítja postakocsiját Tervét azonban nem sikerült megvalósítania. Szeptember elsején, hajnali két óra tájban ugyanis álarcos ismeretlenek felgyújtották istállóját. Mondani sem kell, mindenki tudta, hogy kik voltak a tettesek. FOLYTATÓDIK A GYÚJTOGATÁS Szívünkbe a félelem költözött, Nincsen nyugtunk, ha el jő az est. Látod amott, a fenyők között, Égő ház rőt lángja eget fest (Régi dal) A Donnelyék rémuralma pontosan harminc- három évig tartott, de bizonyos, hogy Lucanban és környékén jóval tovább fognak mesélni tetteikről. Később, amikor már a Donnellyék régóta a földben porladtak, a legtöbben átkozták a gonosz családot és magasztalták azokat, akik 1880. február 4-én leszámoltak velük.
