Tolna Megyei Népújság, 1966. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-28 / 255. szám
1966. október 28. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 KÉSZÜL AZ ÚJ ÚT >4 « Szeltszárdon a déli kertvárosi lakótelephez vezető út építése jó ütemben halad. A szakemberek jelenleg a bitumennel kevert kő- zuzalék felhordását és hengerlését végzik. Foto: Bakó Jenő. Ülésezett az elnöksége Október 27-én tartotta sor >5 havi ülését a Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsának Elnöksége. Ezúttal tárgyalta meg az elnökség az SZMT Közgazdasági Bizottságának jelentését a szocialista munkaversenyről, s ezen belül az MSZMP IX. kongresz- szusának tiszteletére kezdeményezett munkaverseny eddigi tapasztalatairól. Ezt követően az elnökség meghallgatta Zrínyi Jánosnak, az SZMT munkavédelmi főfelügyelőjének tájékoztató jelentését a SZCT elnökségé 1966. április 23-i határozatának végrehajtásáról. E SZOT-határozat a közúti balesetelhárítással kapcsolatos szakszervezeti feladatok végre hajtásáról szólt, amelynek kézzel fogható eredménye, hogy a megyében 1966. szeptember 30-ig bezárólag az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva csökkent a közúti balesetek száma. Végül az eLnökség meghallgatta és jóváhagyta Schrottner Károly vezető titkár jelentését a két elnökségi ülés között végzett munkáról. — Egy hold háztájin harmincöt mázsa. — Azt mondja, kell a pénz. — Ee a kukoricát nem adom el — válaszolja. Két disznót hizlal, jócskán van otthon kacsa, csirke, k$ll a kukorica. Háromtagú a család, a két idős ember — Dávid Mihály a feleségével — és a nagylány unoka, aki Szekszárdra jár dolgozni, „yalami vállalathoz” — mondja David Mihály, ennél többet, pontosabbat, a vállalat „személyazonosságáról” nem tud. Nem is akar többet tudni. A hízókat levágják saját részükre. Egy kevés volna, kettő talán sok, de inkább legyen több, mint kevesebb. Dávid Mihálynak legalábbis ez a véleménye. Eladó kukorica szerinte nincs sok a faluban. Keresik ugyan, száznegyven-százötven forintot kínálnak a csöves kukorica mázsájáért, de a gazdák inkább a jószágot adják majd el. Ügy vélik, jobban járnak. Hogy kukoricából nincs kínálat, az sok mindent elárul. Egyebek között azt is, hogy pénz szempontjából zárszámadásig nincsenek megszorulva a tagok. Továbbá, hogy a háztáji állatállományt inkább növelni akarják, mintsem csökkenteni. Feltételezhető, hogy december végén Alsónyéken is nagy lesz majd a kínálat hízóból. A szerződéses hízók mellett többnyire szabad eladásra is hízik legalább egy-egy disznó a háztáji ólakban. Dávid Mihály még a következőket mondta el: a tanácsházán nyolc óráig ne keressünk senkit, ott nyolckor kezdődik a hivatalos idő. A termelőszövetkezet irodája egészen más. A főagronómust bizonyára bent találjuk, bár az sincs kizárva, hogy már hajnal óta a határt járja. Korán kelő ember, öt órakor rendszerint talpon van, és megy, mindig oda, abba az üzemágba, amely az adott időszakban a legfontosabb. Most a traktorosüzemág a legfontosabb. Nincs még hét óra, de minden jel arra mutat, hogy a község már rég kialudta magát, s a hajnali álmosság után eleven mozgással van teli, ismét kezd belerázódni a hétköznapi munka rendjébe, ritmusába. Még semmi más, csak a rengeteg sárga falevél jelzi, hogy bármennyire szép az idő, ott tartunk, hogy bármelyik pillanatban elromolhat, hűvösre, esősre fordulhat. Elő kell majd venni ismét a nagykabátokat, a melegebb fej kendőket, meg a bekecseket. Addig is iparkodni, iparkodni. A szövetkezeti ház elől a vontatók futva indulnak a határba, és Szabados István brigádvezető a járdaszélről alig győzi megnyugtatni a türelmetlen asszonyokat. Egyre csak mondja: ne féljen senki, akit mára soroltak be, annak jut vontató, annak a kukoricája estig fedél alá kerül. A részes művelésű közös kukorica betakaríTürelmetlenkedés és egy helyben topogás nélkül Cormabontás, tehát a megszo- ^ kott módszerektől eltérő dolog a vállalatvezetőket nem szidni, nem elmarasztalni, hanem rámutatni azokra a nehézségekre, problémákra, amelyek megoldása kétségkívül nagy és nehéz feladat. Hiszen a szokásos, mindennapi termelési, gazdasági gondjaik mellett fel kell készülniük a gazdasági irányítás reformjára. S e felkészüléshez legalábbis’ három dolog kell: a reform általános irányelveinek megértése, a konkrét vállalati módszerek kialakítása és végül azok gyakorlati alkalmazása. A reform megvalósításának e három feltétele természetesen szorosan összefügg egymással. Hiszen az elvek igaz; megértését csak az jelentheti, ha tanulmányozásukkal párhuzamosan gyakorlati alkalmazásuk körvonala is kialakul valamennyi vállalatnál. A reformkoncepció helyes alkalmazásához — ha azt akarjuk, hogy azok 1968. január 1-vel zökkenőmentesen bevezethetők legyenek —, máris tanácsos hozzákezdeni és serény, kezdeményező munkával jól felhasználni a még hátralévő egy évet. Ebbe ma már valamennyi érintett gazdasági vezető egyet is ért. Nem egyszerű azonban megtalálni a kezdeményezés helyes mértékét. Ez főként azért nehéz, mert egészen a reform bevezetéséig bizonyos kettősség tapasztalható a gazdasági életben. Az új gazdasági mechanizmus általános bevezetésének időpontjáig még a régi irányítási rendszer gazdálkodási rendeletéi, szabályai érvényesek, s ezeket be kell tartani, de már kétségtelenül hatnak — és jó, hogy hatnak — a reformkoncepcióban megfogalmazott új követelmények is. A napjainkban folyó munka régi keretei között egyre inkább az „új szellemnek” kell erőre kapnia. E kettősségről szólt Fock Jenő elvtárs, az országgyűlés legutóbbi ülésszakán, amikor azt mondta: „A közvélemény erejét Is fel kell használni arra, hogy a központi bizottsági határozat szellemét a lehetőségekhez képest már most, a napi feladatok megoldásában érvényesítsék. Ez persze nem jelenti, hogy már olyant lehetne követelni, ami még csak az irányelvekben szerepel, de megengedhetetlen, hogy azzal ellentétes szellemű intézkedések történjenek.” Az egy helyben topogás a „sült galambra” várás és türelmetlenség, előreszaladás közötti helyes arány megtalálása márcsak azárt is nehéz, mert egyesek esetleg megpróbálják — a zavarosban halászva — a reformkoncepcióban foglalt elveket torz módon, egyéni hasznukra gyümölcsöztet- ni. Tudott dolog, hogy a reform- elképzelésben szerepel például a termelőszövetkezetek melléktevékenységének fejlesztése is. S ez kétségkívül helyes. Hiszen ezzel sok olyan értéket tudunk a népgazdaság számára feltárni, biztosítani, amely eddig veszendőbe ment. A termelő és fogyasztó között felesleges „lépcsőfok” leépítése, szállítási távolságok csökkentése, mind jelentős társadalmi megtakarításokat eredményezhet. Bizonyos azonban, hogy a re® formmal ellentétes cselekedet lenne, és az új irányítási rendszer kiteljesedését nehezítené, ha egyes termelőszövetkezetek e melléktevékenységből csinálnának főtevékenységet és mezőgazdasági termelés helyett elsősorban kereskedelmi tevékenységgel fokoznák a termelőszövetkezet jövedelmét. Félreértés ^ne essék: itt nem a kereskedelem lebecsüléséről, még kevésbé elítéléséről van szó, hiszen az új gazdasági mechanizmusban szinte újra meg kell tanulnunk a lenini értelembe^ vett kereskedést, vagyis a termelő vállalatok ne kizárólag t.errftétéssel foglalkozzanak, hanem azt is vizsgálják, hogy a termelés a társadalom szükségleteinek megfelel-e, vagy sem. Tehát a vállalatoknak a jövőben érteniök kell nemcsak a termeléshez, hanem az eladáshoz is. Ezen az úton már számos vállalat elindult az elmúlt hónapokban. Feltétlenül helyesnek látszik például a Pamutnyomó Vállalat vezetőségének és párt- bizottságának az a kezdeményezése, amely kétnapos gazdasági konferencián tárgyalta meg a közelmúltban azokat a változásokat, amelyek a piaci kapcsolatok átalakulásával a vállalatnál bekövetkeznek, vagy bekövetkezhetnek. A termelő vállalat és a „fogyasztó”, (bel- és külkereskedelem) között kialakult vita sok hasznos tájékozódást nyújtott a vállalat számára, a piacra való termelés különböző problémáiról. De helyes a Hungária M űanyag- feldolgozó Vállalatnak az a kezdeményezése is, amely a kereskedelmi módszerek fokozott alkalmazására irányul. Uj módszert vezettek be e vállalatnál a vásárlási szándékok „fogadására”; Ennek értelmében a vállalat illetékes munkatársai egy-két napon belül nyilatkozni tartoznak, teljesíthetők-e a beérkező igények? Megkönnyítik ezáltal a vállalat legfőbb vezetőinek hély- zetét a döntésekben, gyorsan és kedvezően válaszolhatnak a felhasználók igényeire. Egyes vállalatoknál a reformra való felkészülésük érdekében jelentősen megjavítják a személyzeti-munkaügyi osztályok munkáját. Többek között például úgy, hogy „felleltározzák”: a vállalatnál dolgozóknak milyen a szak-, illetve előképzettsége (például: nyelvtudás, piackutatás, eladási jogi, szervezési gyakorlat, stb.l, képessége, munkaterület iránti vonzalma. Ez a sok türelmet kívánó és látványosságtól mentes munka megéri a fáradságot. Hiszen ez nyújtja a vállalatvezetésnek a legnagyobb segítséget abban, hogy az új feladatokkal megfelelő szakembereket bízzanak meg. A reformra való áttérésnél ” tehát — mint általában sok más helyen — két fronton kell harcolni. Az egyik az előreszaladó vagy a zavarosban halászó „újítók” ellen, a másik a maradiság,' a tétlenség ellen. E harc eredményeként azt kell elérnünk, hogy akik újat, az egész társadalomnak hasznosat kezdeményeznek — tehát ha kockáztatva is, de már a holnap szellemében cselekszenek, — jól járjanak, jobban, mint azok, akik semmit sem tesznek ezért az újért, Dr. Garam József Mórágyon is jók a terméseredmények tásáról van szó. A vezetőség kijelöli, hogy kire mikor kerül sor és csak azokat értesíti, akik aznap kapnak vontatót. De mindenki türelmetlen, mindenki a magáét szeretné leghamarabb elvégezni. Hét óra tájt megérkezik a telephelyről az utolsó vontató is. Akik rá vártak, azok megnyugodva helyezkednek el a pótkocsin. Indulás. Az irodák üresek. Szabados elvtárs felvilágosít. Ma többnyire üresek is maradnak. A főkönyvelő elment szárat vágni, az elnök Szekszárdra készül, a főállattenyésztő a baromfitelepen van, a főagronómus meg már félötkor elindult. Említésre méltó esemény nem történt. Mindenki idejében elfoglalta az aznapra szóló, és az állandó munkahelyét. Nincs semmi újság. Ha szó- szerint vesszük, akkor ez úgy is érthető, hogy a községben 11 óráig nem is lesz semmiféle aznapi újság. Alsónyék a tíz óra néhány perckor érkező vonatró, kapja meg az országos lapokat és a megyei lapot. Az előfizetők egy része a délutáni órákban lapozhat bele a már közel sem friss újságba. Olyan ez, mint amikor a délben főtt ebédet kihűlve és este tálalják. Nincs se kedve, se étvágya hozzá az embernek. (Folytatjuk) SZEKULITY PÉTER A mórágyi Rákóczi Tsz évek óta a gyenge tsz-ek közé tartozik. Ennek fő oka a rossz területi adottságokban keresendő, amj párosul a nagymérvű talajerózióval. A tsz nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megtalálja azokat a termelési módszereket, amelyek gyakorlati alkalmazásával csökkentheti a termelés költségeit és növelheti a terméshozamokat. Ezen a téren történt komolyabb előrelépés az 1966-os évben, amit bizonyítanak az elért termésátlagok is: 1965-ben pillangós takarmányból katasztrális holdanként 10 mázsát, 1966-ban 35 mázsát, kukoricából 10,6 mázsát, illetve 29 mázsát (májusi morzsolt), búzából 9,1 mázsát, illetve 12,2 mázsát termeltek. A burgonyatermesztésben is szépek az eredmények. Az 1965. évi 36,4 mázsával szemben 121 mázsás katasztrális holdankénti termést takarítottak be. Az állattenyésztésben ugyancsak biztatóak az eredmények: 1985-ben az egy tehénre jutó tejhozam 1414 liter, míg 1966. évben 24 39 liter. Terven felül 99,37 hektó juhtejet értékesítettek. Kísérletképpen baromfit nevelnek az eddig kihasználatlan pincékben. A kilátások itt is biztatóak: a tsz az eddigi 2400 helyett 10 000 naposcsibét vásárol és állít tenyésztésbe még az idén. Évek óta a tsz területén használaton kívül van egy kőbánya. A vezetőség úgy, határozott, hogy a bányát üzembe helyezi. Ez eredménnyel járt, terven felül néhány hónapi üzemeltetés után mintegy 150 000 forint többlet- bevételhez juttatta a gazdaságot. Az eddigi eredmények szerint a termelőszövetkezet 1966-ban nagyot lépett az eredményesség útján. Elérte azt is, hogy az 1965-ös évvel szemben látva a megfelelő jövedelmezőséget, 23 új tag jelentkezett, akik visszatértek a faluba különböző munkahelyekről. Ha a szövetkezet továbbra is kihasználja azokat a lehetőségeket, amelyek már eddig is eredményesek voltak, nagy lépést tesz arrafelé, hogy a gazdaságát ren- tábilisabbá tegye, és felsorakozzon a közepes tsz-ek sorába Lovait András levelező