Tolna Megyei Népújság, 1966. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-21 / 249. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1986. október 2t, Hét hónap a tengeren Bálnavadászok a tengeren A „Szovjetszkaja Ukrajna” nevű antarktiszi bálnavadász- hajóraj nemrég tért vissza huszadik útjáról. A héthónapos vadászat Miatt a huszonegy halászhajó 44 ezer mérföldes utat tett meg. A megfelelő „vadászmező” kiválasztásához nagy segítséget kaptak a „Gnyevnij” tudományos kutatóhajótól, s a helikopter pilóták is több bálnarajt fedeztek feL A héthónapos úton nemcsak vadásztak, hanem isko'á- ba is jártak. A legénység 300 tagja végzi a főiskola, vagy a technikum különböző osztályát. A szovjet antarktiszi bálnavadászflotta idén ünnepli fennállásnak huszadik évfordulóját. A korszerűen felszerelt flottának három támaszpontja és több mint 50 hajója van. Nemzetközi időegységesítés Alfrédo Panzini: As kutya Jó néhány tudományos, technikai feladatot csak úgy lehet megoldani, ha a Föld különböző pontjain tökéletesen szinkronizált órák állnak a szakemberek rendelkezésére. Ilyen feladat például a műholdak pályájának mérése, különböző sugarak, hullámok terjedési sebességének megállapítása, elektronikus navigációs eljárások meghatározása stb. . Igen pontos, szinkron-működő órákra' van szükség ahhoz, hogy az időmérés tökéletes legyen. A tökéletesen egybevágó időmérés eléréséhez két lehetőségre gondoltak a szakemberek: vagy rádióhullámokkal történő pontos időközvetítéssel, vagy hordozható pontos órák segítségével lehetne a kérdést megoldani. A rádióhullámokkal történő jelzések nem megfelelőek, mert a meg nem határozható pálya miatt a jelzés útjának ideje nem számítható ki pontosan. Ha ellenben a rádióközvetítés műhold segítségével történik — amikor is egyenes vonalú és meghatározott pályán mérhető idő alatt ér a jelzés a kívánt helyre —, akkor tökéletes pontossággal lehet a jelzés útját megállapítani. A hordozható időmérő módszerével is történtek kísérletek: különleges atomórákat készítettek és ezeket repülőgépen juttatják el egymástól messze fekvő földrészekre. Az összehasonlító időmérésnél kiderült, hogy az órák igen pontosak voltak, az eltérés mindössze egymilliomod másodpercet tett ki. Sok évvel ezelőtt történt, amit elmesélek, még akkor, amikor egy soldo volt az újság ára. Tudnotok kell, hogy élt egy iskolamester, hosszú, fehér szakálla volt, amely hosszú éveken át nőtt, növekedett, miközben ő türelemmel tanította a gyerekeket, hogy legyenek jók, okosak, s mindenekelőtt derék polgárok. Jó emberünk csekély nyugdíjat kapott, éppen annyit, amennyiből békében élhetett, míg eljut abba a másik békességbe, amelyet semmi nem zavar meg, s miután nagyon megszokta a tanítást, fájt neki, hogy nem veszik körül fiúk, akiket arra -nevelhetne, hogy legyenek jók, okosak, s mindenekelőtt derék polgárok. Mi jutott hát az öreg eszébe? Arra gondolt, hogy iskolába fogja a kutyáját. Az uszkárok nemcsak a legokosabbak a kutyák között, amit már nagy, kerek fejükből is következtetni lehet, hanem engedelmesek is, s van bennük kellő tisztelet a gazdájuk iránt. A bőrük fehér, gyapjas, olyannyira, hogy az uszkár, amelyről beszélek, bizonyos értelemben az iskolamesterhez hasonlított. Persze nem volt olyan öreg, mint ő; fiatal kutya volt, s ha összehasonlítjuk a kutyák és az emberek életkorát, t:zenöt éves fiúnak felelt meg. Az öreg iskolamester sokat társalgóit a kutyájával, ez ilyenkor hátsó lábára ült s a nagy figyelemben nyelvét is kidugta. Kéthónapi tanítás után az1 uszkár jócskán haladt. Igaz ugyan, hogy nem volt képes kitisztítani a cipőt, vagy kikefélni a ruhát, hisz a kutyáknak nincs kezük, de ha azt mondták neki: „Hozd ide a papucsot, hozd ide a cipőt” — rögtön megértette. Ugyanígy azt is megértette: „hozd ide a botomat és a kalapomat”. Kalappal, bottal az iskola- mester elindult, ment a kávéházba, ahol mindennap tíz órakor szedték ki a kemencéből a szőlővel és cukorral édesített süteményt, ami nagyon ízletes volt. Egy soldóba került, s az s iskolamester reggelire elfo- s gyasztott egyet = Történt pedig, hogy az öreg- E nek megdagadt a lába s regge- | lenként nehezére esett elmen- S ni hazulról. így hát ágyban ma- E radt s azzal szórakozott, hogy 5 elolvasta az újságot. Mert jó dolog ám a szürke, hideg téli napokon heverészni az ágy melegében s olvasni a világ híreit: ki él, ki halt meg, ki parancsol, ki engedelmeskedik, béke, vagy háború van-e. De legjobb az éjjel érkezett híreket olvasni, amelyek az alatt történtek, míg mi aludtunk. Nos, a mi iskolamesterünk szegény volt, nem volt szolgálója, akit elküldhetett volna az újságért, ezért ezt gondolta: „Mi lenne, ha megtanítanám az uszkáromat, hogy elmenjen az újságért?” Csodák, csodája! Nyolc nap múlva az Uszkár megtanulta, amit a gazdája akart. Az iskolamester előbb figyelmeztette az újságárust: — Ne felejtsd el, hogy minden reggel idejön majd a kutyám, te pedig adj neki egy újságot. Az iskolamester egy soldót tett a kutya pofájába, az pedig rögtön nyargalt le a lépcsőn, s tíz perc múlva vissza is tért, kezében, illetve szájában az újsággal. De ennél is nagyobb csoda várt iskolamesterünkre: egy nap, miután meggyógyult a lába, elsétált az újságos bódéja előtt, az pedig megállította, s így szólt hozzá: — Iskolamester uram, örülnék, ha most már megadná az újságokért a két lírámat. — Hogyan? Két lírát az újságokért? De hisz kifizettem. Hát nem hozta el a soldót mindig a kutyám? — Urám, a kutya itt volt mindennap az újságért, de az árát' nem hozta. Az első napokban még igen, de aztán elmaradt a. pénz. — No ez ugyancsak különös história, — mondta az iskola- mester s az uszkárhoz fordult: — Mit csináltál? Hová tetted a pénzt, amit adtam? Az uszkár erre ugrálni kezdett s csóválta a farkát. Természetesen megértette a kérdést, de csak kutyamódra tydott válaszolni, amit az iskolamester nem értett. A következő napon tehát felöltözött, a kutya szájába tette a soldót, s szokása szerint így szólt: — Menj az újságért. — A kutya indult, ő pedig utána. És látta, hogy nem az újságoshoz ment előbb, hanem magabiztosan belökte a kávéház ajtaját. Rádőlt a pultra, letette a pénzt, elvett egy süteményt és a kö- rülállók nagy álmélkodására vidáman megette, utána pedig indult az újságért. — Ej te kutya, — sóhajtott az iskolamester. — Ugyancsak rászedtél engem. Úgy látszik, már az uszkárokban sem lehet bízni! Olaszból fordítottat CSÁNYI LÁSZLÓ 'iiillllililllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllll IGAZ TÖRTÉNET A MÜLT SZAZADBÓL Kubai revüegyüttes Nagy sikerrel szerepel a hazánkban tartózkodó kubai revüegyüttes. Képünkön: Rosita Fornes és a tánckar (MTI-foto, Molnár Edit felvétele.)^ iiimiimiimiiiiimiiiiitiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiimtiiiiiiiiii — 19 — Jim Donnelly szótlanul bámulta Farellt. Előbb elmosolyodott, majd hahotázni kezdett. Jim egyébként legalább 12 centivel alacsonyabb volt és legalább húsz kilóval könnyebb, mint Farell. De azért nem ijedt meg. sőt szemtelenül megjegyezte: — Semmi kedvem, hogy elköltözzem innen. — Ha nem kotródsz el — fenyegetőzött Farell — gallérodnál fogva doblak ki innen, még egy rúgást is kapsz ajándékul. Azonkívül beverem azt a ronda pofádat. Jim Donnelly nyugodtan végighallgatta, bólintott egyet, majd levetette kabátját, a földre dobta és kedélyesen kijelentette: — Tetszesz nekem, te tökfilkó, szívesen megverekszem veled. Ezután fiaihoz fordult: — Na, ti fattyak, idesüssetek, a tatátok verekedni fog. Megmutatom nektek, hogyan küzd egy Donnelly. Majd pedig Farrellhoz fordult: — Kedves uraim, kezdhetjük. A Donnelly gyerekek üvöltözni kezdtek és kényelmesen elhelyezkedtek, hogy buzdítsák apjukat. Farell szinte felujjongott örömében. Remélni sem merte, hogy ilyen gyorsan elintézheti földjének bitorlóját. Farell barátja közelebb lépett, ’ hogy netán segítségére legyen. Ekkor azonban a ház ajtajában megjelent Joan, puskával a , kezében. A fegyvert Farell barátjára fogta és i megfenyegette: — 20 — — Elég rosszul lövök — mondta hangosan — ha azonban célt tévesztek, akkor a puskatussal szétverem a fejét. Jim — fordult férjéhez — intézd el azt a fickót, ne kíméld, hadid legyenek a fiaid büszkék rád. Donnelly és Farell hevesen egymásnak rontottak. Később sokféle változatban mesélték el ezt a verekedést. Egyesek azt. állították, hogy Donnelly véresre verte ellenfelét, mások meg azt bizonygatták, hogy Farell keményen védekezett, sőt majdnem győzött. Valahányam egyetértettek azonban abban, hogy ilyen verekedést még nem látott a világ. Mindenesetre tény az, hogy Jim Donnelly gyerekeinek, visítozása közepette kikészítette Farellt, majd a kapuig vonszolta, s megrúgta hátulról, hogy kirepült a kapun és elterült lovának lába előtt. Joan nekirontott Farell barátjának, az azonban eliszkolt. Farell és társa szélsebesen elvágtatott. Farell szüntelenül átkozódott: — Még találkozunk. Vagy és ölöm meg őt, vagy, pedig ő engemet. John Faréll azonban nem adta fel a harcot, a bírósághoz fordult. Hosszas huzavona után a bíróság meghozta ítéletét. Ennek értelmében Farell csak a föld felét kapta vissza. Ennek a határozatnak az volt a jogi alapja, hogy Don- 3 nelly -nyolc éven át művelte a földet, s bízóul nyos jogokat szerzett. Mondani sem kell, hogy Jim Donnelly nem nyugodott bele a bíróság ítéletébe és bosszút forralt. — 21 — Farell, miután visszakapta birtokának felét, építkezni kezdett. Csakhamar tető alá hozta a házát. Munka közben állandóan káromkodott, a Donnelüyékat szidta: — Valahányszor egyet suhintok a fejszével: azt kívánom, hogy bár annak az átkozott Donnedlynak a fejét találná el. Az elkövetkező két esztendőben Farell és Donelly minduntalan torzsaílkodott, de csak szitkozódtak, újabb verekedésre nem került sor. 1856 tavaszán megdöglött Farel'l három tehene, és emiatt Donnellyt vádolta. Bizonyítékok hiányában azonban ,nem ítélték el Donnellyt. Fél évvel később titokzatos módon kigyulladt Farell istállója. A gyanú ismét a Donnelly családra terelődött, de semmit sem lehetett bebizonyítani. Farell elvesztette a türelmét. — Azok az ostoba rendőrök azt szeretnék, hogy Donnelly a szemük láttára kövesse el gaztetteit. Rövidesen azt is megérem, hogy Donnelly rám lő. Pár nappal később, 1857 telén lohn Farell éppen vacsorázott, amikor lövés dördült. A golyó a konyhaablakon át röpült be, és feje mellett a falba fúródott. Farell felkapta puskáját, kirohant az udvarra és a sötétbe lőtt. Körüljárta a házat, de semmi gyanúsat sem talált, majd felnyergelte lovát és Lucanba vágtatott. A rendőrségen feljelentette szomszédját, a rendőrök azonban hallani sem akartak arról, hogy letartóztassák Jim Dannellyt.
