Tolna Megyei Népújság, 1966. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-02 / 207. szám
e tOTA'A MEGVET NfPtfJSW ÍSCC. szeptember 2. Európa-bajnokság 1066. Munkácsi Antónia ezüstérmes Csütörtökön harmadik versenynapjához, tehát „félidőhöz” érkezett a Budapesti 8. Atlétikai Európa-bajnokság. Délelőtt a tízpróba és a női ötpróba „pergett” tovább, valamint sor került a 200 méteres női síkfutás és a férfi gerelyhajítás előfutamaira, illetve selejtezőjére. Elsőnek a 200 méteres női síkfutás négy előfutamát bonyolították le. Tizenkilencen álltak rajthoz, s a benevezettek közül többen: így Nemesházi né, Markó Margit is — távolmaradt. Az ok: kissé fáradt volt és erejét a váltóra tartogatja. A magyar színeket ebben a számban tehát egyedül Bartosné, Heldt Erzsébet képviselte — gyengén. A harmadik előfutamban ugyanis igen gyenge teljesítményt nyújtva, utolsó lett és kiesett. A férfi gerelyhajítás selejtezőjén 23 versenyző állt rajthoz, magyar részről Kulcsár Gergely és Németh Miklós indult. Mindketten túldobták a 76 méteres szintet. Mivel azonban a mezőnyben ezt csak kilencen teljesítették, a szabályok értelmében a 12 legjobb eredményt elérő versenyző került a pénteken 18,30 órakor kezdődő döntőbe. A férfiak 200 méteres síkfutásában Mihályfi sérülése miatt nem tudott rajthoz állni, de Gyulai és Istóczki jó idővel jutottak tovább. Istóczki mint harmadik helyezett, Gyulai pedig mint a legjobb negyedik. A középfutamból azonban egyikőjük sem jutott tovább. Délután a női diszkoszvetésben az első sorozatban Kleiberné reményt keltő dobással kezdett, de később nem tudott újítani, és így csak a negyedik helyet tudta kiharcolni. A döntő másik magyar résztvevője Stugner Judit erejéből csak az első három sorozatra telt, — minden dobása jobb volt az előbbinél — de 49,96 méteres dobásával nem kerülhetett a legjobb nyolc közé. A negyedik sorozatban nagy meglepetésre az addig egyébként meglehetősen gyengén szereplő NDK-s Spielberg 57,76 méteres dobásával átvette a vezetést, s ez az eredmény elég volt az Európa-bajnoki címre, az aranyéremre. A női diszkoszvetés Európa- bajnoka: Christine Spielberg (NDK) 57,76 méter, 2. Wester- mann (NSZK) 57,38 méter, 3. Hentschel (NDK) 56,80. A férfi 400 méteres síkfutásban a lengyel Gredzinski 46 másodperces idővel szerezte meg az Európa-bajnoki címet a honfitársa, Badenski előtt. Harmadik helyen Kinder (NSZK) végzett. A női 400 méteres síkfutásban a csehszlovák Chmelkova új Eu- rópa-csúccsal 52,9-es idővel első lett. Munkácsi Antónia remek teljesítménnyel, új egyéni csúcsbeállítással (53,9) a második lett és ezüstérmet szerzett. A harmadik helyet a francia Noiorot szerezte meg, 54 másodperces idővel. Szabóné jó kezdés után visszaesett és csak hetedik lett. Férfi magasugrásban az első és a második helyet a franciák vitték el. Madubost az első, míg honfitársa Sainte-Rose a második helyen végzett. Mindketten 212 centimétert ugrottak. A szovjet Skvorcov 209 centiméteres eredményével kénytelen volt a harmadik hellyel beérni. Az 1500 méteres síkfutásban is meglepetés született, mert az esélyes francia Jazy csak második lett. Végeredmény: 1. Tümmler (NSZK), 2. Jazy (francia), 3. Nor- poth (NSZK). Csak 11-essel győzött Faddon a Petőfi ifjúsági csapata A megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokságban az esélyesek közül mindegyik győzött. Bonyhád Pakson, a Szekszárdi Petőfi Faddon (csak 11-essel), a Szekszárdi Gépjavító a Szekszárdi Honvéd ellen, Nagydorog To'na ellen, Kisdorog pedig Tamási ellen Fomádon a vendég Simontomya szerezte meg a győzelmet. Dombóváron a két vasutascsapat találkozójából a hazaiak kerültek ki győztesen. Hőgyészen is a vendég dombóváriak (Spartacus) nyertek, míg Bogyiszl3n a hazaiak csak az egyik pontot tudták megszerezni Nagymányok ellen. Eredmények: Szekszárdi Gépjavító —Szekszárdi Honvéd 6:2 (3:1), Fomád —Simontornya 0:1 (0:1), Fadd—Szekszárdi Petőfi 0:1 (0:0), Kisdorog*— Tamási 3:1 (2:0), Nagydorog—Tolna 2:0 (0:0), Kisdorog—Tamási ó:l (2:0) Nagydorog—Tolna 2:0 (0:0), Dombóvári VSE—Bátaszék 3:1 (2:0), Hogy ész —Dombóvári Spartacus 1:2 (0:1), Paks —Bonyhád 2:4 (1:3), Bogyiszl5—Nagymányok 0:0. a bajnokság Állása: 1. Bonyhád 22 21 1 _ 1 102 :22 42 2. Sz. Petőfi 22 19 1 2 69:12 33 3. Sz. Gépjavító 22 16 1 5 74:40 S3 4. Nagydorog 22 12 3 7 64:37 27 5. Kisdorog 22 12 3 7 48:33 27 6. Simontomya 22 10 4 ? 44:35 24 7. Nagymányok 22 10 4 8 44:51 24 8. DVSE 22 11 1 10 38:32 23 9. Fadd 22 9 4 9 43:34 22 10. D. Spartacus 22 8 4 10 46:50 20 11. Tamási 22 8 4 10 42:52 20 12. Tolna 22 8 1 13 39:53 17 13. Paks 22 8 1 13 34:52 17 14. Bogyiszló 22 5 6 11 25:55 J6 15. Fomád 22 5 3 14 26:50 13 16. Hogy ész 22 6 1 15 26:55 1? 17. Bátaszék 22 4 3 15 32:69 11 18. Sz. Honvéd 22 3 2 17 34:98 5 Asztalitenisz Egy ponttal vezet a Szekszárdi Petiül a megyebajnokságban A megyei asztalitenisz-szövetség elnökségi ülésén határozatot hozott, hogy a CSB őszi bajnoki fordulójából két mérkőzést a tavaszi forduló befejezése után kell lejátszani. A szövetségnek ezt a rendelkezését azonban több csapat nem vette figyelembe, így elmaradtak a mérkőzések. A Dombóvári VSE a két fordulóval kapcsolatban nemcsak az ellenfélnek, de még a szövetségnek sem volt hajlandó válaszolni — nemhogy a mérkőzést lejátszani. Na.eykónyi hasonló sportszerűtlenséget követett el, amikor a kiírt bajnoki mérkőzés-ől minden értesítés nélkül távolmaradt, maj;d később ezt azzal próbálta indokolni, hogy két versenyzőjének vidéki munkahelye miatt nem tudtak elmenni. A szövetség az elmaradt Baja- Dombóvár mérkőzés két pontját 20:0-ás mérkőzésaránnyal a bajai csapat javára igazolta. A Dombóvár —Döbrököz mérkőzéssel kapcsolatban a szövetség döntése: mindkét csapatot vesztesnek tekinti 0:0-ás mérkőzésaránnyal. Ezúttal közöljük a lejátszott, de még lapunkban meg nem jelent eredményeket: Nagylányok—Döbrököz 20:0, Bonyhád—Baja 11:9, Dombóvár-Szekszárdi Foltok 13:7, Kocso- la—Szekszárdi Petőfi 0:20. Nagykónyi —Tolna 20:0. Tolna—Nagymányok 15:5. Bonyhádi—Döbrököz 19:1, Dombóvár-Baja 0:20, Kocsola—Szekszárdi Építők 10:10, Nagykónyi—Sz. Petőfi 5:15, Nagymányok—Bonyhád 8:12, Baja—Kocsola 17:3, Szekszárdi Építők—Nagykónyi 20:0, Tolna—Szekszárdi Petőfi 0:20. A BAJNOKSÁG ALLÄSA: 1. Sz. Petőfi 11 10 1 — 181:39 21 2. Bonyhád 11 9 2 — 147:73 20 3. Baja 11 9 — 2 179:41 1 . 4. Dombóvár 11 6 — 5 97:103 12 5. Nagykónyi 11 5 — 6 120:100 10 6. Sz. Építők 11 3 2 6 98:122 8 7. Kocsola 11 3 2 6 82:138 ° 8. Nagymányok 11 2 2 7 83:137 6 9. Döbrököz 11 1 1 9 36:164 3 10. Tolna 11 1 \— 10 57:161 2 A megyei szövetség a csapatbaj - noki mérkőzések alapján elkészítette a‘ tavaszi ranglistát. A bajai versenyzőket nem rangsorolta, mivel az egyéni versenyeken nem a To*na megyei szövetség küzdelmeiben vesznek részt. A ranglista a következőképpen alakult: 1. Link Ferenc (Szekszárdi Petőfi), 2. Szokolics György (Bonyhád), 3. Ritzel Ferenc (Bonyhád). 4—5. Jánosi György (Szekszárdi Petőfi), 4—5. Inotai Árpád (Szekszárdi Petőfi), 6. Baka József (Szekszárdi Petőfi), 7. Farkas Ferenc (Bonyhád), 8. Bandi János (Szekszárdi Petőfi), 9. Péter István (Dombóvár), 10. Barsai Gyula (Nagykónyi). 11. Papp István (Nagykónyi), 12. Hegedűs Károly (Nagykónyi). 4 Óvatos reménykedők között Gödöllőn Űjireg és Udvari a bajnokság éién Csütörtökön este „félidejéhez* ’ érkezett az atlétikai Európa-bamo^-ág» s a gödöllői falu hangulatán is v..ez- hető már egy kis változás. Délben már nem voltak olyan zsúfoltak az edzőpályák, a diszkoszvető dobóhelyek környékét már csak a szél látogatta. hiszen a férfiak már szerepeltek (részben leszerepeltek), a nők pedig már csak sétával, pihenéssel ütötték agyon a döntőig az időt. Az egyre jobb állapotban lévő salakon azonban még mindig nagy a forgalom. Az egyik sarokban Blan- kers-koen, a hollandok „fepülő^ háziasszonya” Fanny asszony nemcsak a holland csapat veze±őjeként, hanem már európai női válogatottjának kapitányi tisztében is figyeli a versenyeket. — írja meg, hogy a holland sportolók nevében nagyon-nagyon köszönöm a nagyszerű elszállásolást, rendezést.. . . Minden pompás, s remélem, hogy vasárnap este az eredményeink miatt sem panaszkodunk majd — mondotta, maid felnézett a felhőtlen égre, s mosolyogva tette hozzá: — Lám, még időj árásügyben ts Intézkedtek. Ahogy az esélyeket kérdezgetjük, úgy tűnik, hogy az első két nap váratlan eredményei egy kicsit „áthangszerelték” a bizakodó kijelentéseket. Varjú Vilmos, akinek szintén van mit féltenie — védő, — és Európa- csúcstartó — látszik a legnyugodtabbnak. — „Együtt vagyok” nincs semmi kifogásom . . . úgy 19.30 körülire taksálom magam, s hogy ez mire lesz jó, az a többiektől függ. Zsivótzky éppen idegpihentető sétáját végezte. Harmati Sándort, a dobók edzőjét kérdeztük a két legesélyesebbünkről : — Ott lesznek az élcsoportban, de hogy melyik helyen, arról nem tartom helyesnek nyilatkozni. Varjú és Zsivótzky is nagyon bíztatóan mozgott az. utóbbi napokban itt Gödöllőn is. s a dobogóra fel kell kerülniök... A legjobbakat reméljük. Belátogattunk az atlétafalu kórházába. Szóllás László- dr. örömmel mondta: — Eddig minden rendben van . . . Kisebb horzsolások, vagy ütéstől származó sérülések adódnak, de fekvő betegünk egyetlen egy sincs . . . Lázat is csak néhány nappal ezelőtt kellett mérnünk, azt sem versenyzőknek, hanem a már itt dolgozó szervezőknek, akik annyira belemelegedtek a munkába, a sok rohangálásba, hogy megfáztak. De már ők is a helyükön vannak. Bambuck-ot nem találtuk. Azt mondják, hogy még este is nagyon rossz hangulatban volt, nem tudta megérteni, hogyan veszthette el a 100-as döntőt, amikor olyan jó formában érezte magát. Ter-Ovaneszjan szerdán este szűk baráti társaságban, egy-két pohár sör mellett ünnepelte ezüstérmét. Mint mondták, ezt hajtogatta: — Most sem volt szerencsém ... a cél előtt kapott el Lynn. . . éppen úgy, mint Tokióban. A faluban különben mindenki sajnálta a rendkívül szerény, udvarias, barátkozó természetű Igort. Ahog> beszéltek róla, látni lene tett qz arcokon, hogy ő a falu egyik kedvence. S „csak ezüstös” lett. Legjobban a győztes lepődött meg ••• Ha valaki ,,holtbiztos” esélyese volt az Európa-bajnoki címnek, akkor a csehszlovákok olimpiai 2. helyezettje, férfi diszkoszvetője, Danek az volt. így, múltidőben, mivel három NDK-s versenyző leszorította a győzelmi emelvényről. Erre senki sem számított. Maga a győztes, Detlef Thorith lepődött meg a legjobban. — Még legtitkosabb vágyaim között sem dédelgettem azt a gondolatot, hogy legyőzhetem Daneket. 65,22-es világcsúcsa minden dobóban tiszteletet parancsol. Még ma sem értem, hogy sikerült három belépett, érvénytelen kísérletem után — győzni. Legszívesebben megcsípném magam, hogy igaz-e? De itt állok, kezemben a virágcsokor, nyakamban az érem, mindenki látni akar és mindenki tőlem kérdezi, hogy mi történt. — Az egész olyan, mint egy álom. Állok a győzelmi em.elvényen, mellettem Losch és Milde, hallom az NDK himnuszát és az árbócon, — mind a hármon — kúszik felfelé az NDK zászló. Olyan szép, hogy nem is merem elhinni. A 100 méteres férfi síkfutás döntője. A lengyel Wieslaw Mániák (a kép balszélén) á'»szakítja a célszalagot. (MTI foto — Mikó László felv.) —■ Alszom rá egyet! És ha reggel még mindig nálam lesz az Európa- bajnoki aranyérem. akkor — elhiszem! A kétcsoportos tamási járási labda- 3. rúgó-bajnokságban Ujireg és Udvan 4. csapata áll a tabella é’én. A vasárnap 5. lejátszott mérkőzések eredményei: 6. Nagyszokoiy—Regöly 2:1, Nagykónyi 7. —Medgyes 0:1, Ujireg—Fürgéd 7:0, Keszőhidegkűt—Nagyszékely 4:1, Szárazd—Tolnanémedi 3:3, Belecska— 1. Diósberény 1:2. 2. A bajnokság AtaAsa: Keleti csoport: 1. Udvari 7 7-------23:10 14 6. 2 . Diósberény 6 5 *- 1 20:8 10 7. Belecska 7 4 ___ 3 18:17 3 K eszőhidegkút 7 2 — 5 19:20 4 Szárazd 8 1 1 6 10:24 b Tolnanémedi 2 1 1 — 5:4 3 Nagyszékely 8 1 1 6 16:28 0 Nyugati Ujireg csoport: 8 5 1 2 20:10 11 Medgyes 9 4 3 2 16:12 11 Regöly 8 4 2 2 19:13 10 Nagykónyi 8 2 3 3 17:14 7 Pincehely 7 3 1 3 9:12 7 Nagyszékely 8 1 4 2 12:17 6 Fürgéd 8 1 2 5 10:25 4 Szeptember 11-én folytatódik a megyei kosárlabda-bajnokság A megyei kosárlabda-szövetség elkészítette a kosárlabda-bajnokság őszi fordulójának párosítását, melyet az alábbiakban közlünk: Nők: Szeptember 11: Dombóvári VSE— Bajai Fehérnemű, Bonyhádi Cipő- Paksi Kinizsi, Szekszárdi Petőfi n —Szekszárdi Vörös Meteor, Székes- fehérvári Lendület—Dombóvári Apáczai Gimnázium. A Paksi Gimnázium szabadnapos. Szeptember 18: Bajai Fehérnemű- Paksi Gimnázium, Paksi Kinizsi— Dombóvári VSE, Szekszárdi VM- Bonyhádi Cipő, Dombóvári Apáczai Gimnázium—Szekszárdi Petőfi II. A Székesfehérvári Lendület szabadnapos. Szeptember 25: Paksi GimnáziumPaksi Kinizsi, Dombóvári VSE—Szekszárdi VM, Bonyhádi Cipő—Szekszárdi Petőfi II, székesfehérvári Lendület—Bajai Fehérnemű. A Dombóvári Apáczai Gimnázium szabadnapos. Október 2: Szekszárdi Vörös Meteor —Paksi Gimnázium, Bonyhádi Cipő —Dombóvári VSE, Bajai Fehérnemű —Dombóvári Apáczai Gimnázium, Paksi Kinizsi—Székesfehérvári Lendület. A Szekszárdi Petőfi II, szabadnapos. Október 9: Paksi Gimnázium—Bonyhádi Cipő. Szekszárdi Petőfi II— Dombóvári VSE, Székesfehérvári Lendület—Szekszárdi VM, Dombóvári Apáczai Gimnázium—Paksi Kinizsi. A Bajai Fehérnemű szabadnapos. Október 16: Dombóvári VSE—Paksi Gimnázium. Bonyhádi Cipő—Székes- fehérvári Lendület, Szekszárdi VM— Dombóvári Apáczai Gimnázium. Szekszárdi Petőfi II—Bajai Fehérnemű A Paksi Kinizsi szabadnapos. Férfiak: Szeptember 11: Paksi Gimnázium— Bátaszéki VSK, Dombóvári VSE— Bajai Vízügy, Bonyhádi Vasas—Dunaújváros, Szekszárdi Petőfi II—Bajai Bácska II, Székesfehérvári MÁV— Dombóvári Apáczai Gimnázium. Szeptember 18: Bajai Vízügy—Paksi Gimnázium, Dunaújváros—Dombóvári VSE, Bajai Bácska II—Bonyhádi Vasas, Bátaszéki VSE—Székesfehérvári MÁV, Dombóvári Apáczai Gimnázium—Szekszárdi Petőfi II. Szeptember 25: Paksi Gimnázium— Dunaújváros, Dombóvári VSE—Bajai Bácska II, Bonyhádi Vasas—Szekszárdi Petőfi II, Székesfehérvári MÁV— Bajai Vízügy, Dombóvári Apáczai Gimnázium—Bátaszéki VSK. Október 2: Bajai Bácska TI—Paksi Gimnázium, Bonyhádi Vasas—Dombóvári VSE. Bajai Vízügy—Dombóvári Apáczai Gimnázium. Dunaújváros— Székesfehérvári MÁV. Bátaszéki VSK —Szekszárdi Petőfi II. Október 9: Paksi Gimnázium—Bonyhádi Vasas. Szekszárdi Petőfi II— Dombóvári VSE, Székesfehérvári MÁV —Baja} Bácska II. Dombóvári Apáczai Gimnázium—Dunaújváros, Bajai Vízügy—Bátaszéki VSK. Október 16; Dombóvári VSE—Paksi Gimnázium, Bonyhádi Vasas—Székes- fehérvári MÁV, Bajai Bácska II— Dombóvári Apáczai Gimnázium, Dunaújváros—Bátaszéki VSK, Szeksz ár* di Petőfi II—Bajai Vízügy. v