Tolna Megyei Népújság, 1966. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-02 / 207. szám
1966. szeptember 2. ' TOLNA MKOYFI NÉPŰJSAtí 1 Rátán már hordják a cukorrépát Keréknehezék hiánya miatt csak egy pótkocsival tudnak a traktorok közlekedni Az őszi nagy munkaszezon kellős közepén .vannak a bátai tsz tagjai. Egy hete végeztek a kender beszállításával. Negyven- nyolc vagon kendert adtak át a feldolgozó gyárnak, s ezért a tsz közel egymillió forintot kapott. A gondos munka eredményeként harmincnyolc vagon kendert első osztályúnak értékeltek es mindössze két vagon volt harmadosztályú. A kender kötözésében, forgatásában szinte az egész falu részt vett. A bátai tsz-parasztok családtagjaikkal együtt most a cukorrépa ásását és betakarítását végzik. A cukorrépaszedést a múlt hét szombatján, illetve vasárnap kezdték. (Vasárnap nyolc- vanan dolgoztak a földeken.) A hét első napjain a határ ismét benépesült, több százan ásták a répát és megkezdték csütörtökön a hordást is, a bátai vasútállomásra. Az őszi munkát azonban az idén sokkal nehezebben lehet elvégezni, mint a múlt években. A múlt évi és az idei áradások tönkretették az utakat. A Kétöleli út. amely mintegy két kilométer hosszú, szinte járhatatlan. A múlt évben az árvízvédekezésben részt vevő nehéz gépek tönkreletHa szereti a szépet, ne mulassza el megnézni a Szekszárdi Szabó Ktsz által szeptember 4-én este fél 2 órakor Szekszárdon a művelődési házban rendezett öó&L-téli / divatbemutatói, amelyet az C KISZ Labor manóikénjei mutatnak be. A műsorban fellépnek: Záray Márta, Vámosi János, Bo-\ röndy Kati előadóművészek.Kísér Balassa János jazzegyüttese. Belépőjegyek kaphatók a Szekszárdi Szabó Ktsz méretes részlegeiben és a művelődési ház pénztáránál 14—16 Ft-os i áron. (262) FIGYELEM! B Tolnai Fémipari és Szerelő Ktsz DUNBFÖLDVfiRON az alábbi munkákat vállalja: rádió autórádió, televízió, lemezjátszó, mag netofon javítását, elektromos HÁZTARTÁS. GÉPEK. ÓRÁK (Kossuth L. u. 43.) SZEMÉL^GÉPKOCSIK (kül- és belföldi) MOTORKERÉKPÁROK JAVlTASAT, Béke tér 1. Tel.: 12?. A motorkerékpárok és elektromos háztartási gépek, valamint órák garanciális javítását is. Keresse feü bizalommal részlegeinket! ____________ __________ A zonnali belépéssel gyakorlőtt, és középfokú léssel rendelkező képesíTERVSTATISZTIKUST KERES a Szekszárdi Szabó Arany János u. S3. Ktsz. (25) ték az út makadámburkolatát, és most lépésben is, szinte fél terheléssel tudnak csak a szövetkezet járművei közlekedni, pedig ezen az úton nem kevesebb, mint ezer vagon terményt szállítanak most az őszi szezonban. Nehezíti a munkát és rendkívül drágítja is. hogy a Super Zetor traktorokkal csak egy pótkocsit tudnak vontatni. A községből körülbelül hatszáz méter hosszú és tíz százalékos emelkedésű úton hordják a vasútállomásra a cukorrépát és más terményt is. A Zetorok után keréknehezék hiánya miatt azonban csak egy pótkocsit tudnak kötni. A tsz-nek nem adnak el az AGROKER-nél keréknehezéket, mert ezeket az erdőgazdasági vállalatok részére tartják. Most a termelőszövetkezet vezetői arra kényszerültek, hogy keresnek majd olyan kisipari szövetkeze'et, vagy magániparost, ahol öntöttvasból készítenek keréknehezéket. Addig azonban a nagy teljesítményű traktorok csak egy pótkocsival járhatnak, mert a meredek úton keréknehezék nélkül a traktor könnyű és a nagy terhelést „üresen’' nem bírja. Az ÉM. Tolna megyei Állam! j Építőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz földmunkagépek kezelésére VIZSGÁZOTT NEHÉZGÉPKEZELŐKET ÉS SZERELŐKET. Jelentkezés a vállalat gépészeti osztályán Szekszári. Tarcsay V. u-i irodaház. (23) Vigyázzunk a műanyag benzineskannákraí Egy nem mindennapi tűz tanulságai Mint megírtuk, nem mindennapi tűzeset történt ez év július 5-én Hőgyészen. Szűcs József előtte való este benzint kért egyik ismerősétől. A műanyag kannát, amely félig volt benzinnel, a garázshoz vitte, s amikor kiürüH, letette az ajtóban. Másnap délelőtt, amikor egy bádog kannából a műanyagtartályba akarta tölteni a visszaadásra szánt benzint, a műanyag tartályban a benzin lángra lobbant. A tűz okának vizsgálatánál az okok közül kiesett a nyílt láng, a dohányzás. Maradt utolsó lehetőségként a statikus elektromosság. Ez azonban csak feltevés volt, i s végleges megállapítását a BM. Tűzrendészen Országos Parancsnokság műszaki fejlesztési osztályán végezték el. Végeredményben az történt, hogy Szűcs József, amikor a félig töltött kannában vitte a benzint, a rázkódó folyadék elektrosztatikusán feltöltődött, s a töltéseket átadta a kannának. Ahogy a kanna surlódott a lábához, csak növelte a töltések mennyiségét. A kanna viszont a töltéseket, kedvező körülmények között sokáig megtartja. Megtartotta másnap is. Ehhez járult, hogy a kanna hosszú ideig kint állt a napon, benne benzingőz fejlődött. Ezután töltötte bele Szűcs József vastölcséren a lényegesen hidegebb benzint, amelynek hatására egyrészt a feltöltődés tovább folyta-1 tódott, valamint benzingőz-kicsapódás jöhetett létre, amely friss levegő beszívást eredményezett, tgy alakulhatott ki a magas töltésszint és a robbanóképes gőz- koncentráció. A töltések viszont a fémtölcsér, a folyadéksugár, a fémkanna és az ember felé — mint alacsonyabb potenciál szinten lévő anyag felé —, villamos ív formájában kiegyenlítődtek. Megállapítja a szakvélemény azt is, hogy külföldön is ismeretes ez a jelenség, de ez nem csökkenti a műanyag kannák használatát. mert az ilyen esetek elő* fordulásának valószínűsége igen kicsi. Ugyanis sok-sok körülménynek kell egybevágni. — Mit tegyenek a műanyag kannák tulajdonosai, hasonló balesetek megelőzésére? — kérdeztük. — Az óvatosság sohasem árt a műanyag kannáknál, gyúlékony anyagok szállítása közben. Lehetőleg csak tele szállítsák, így a belső súrlódást csökkenthetik. De a kannát a külső súrlódástól is óvni kell. Nagyon fontos, hogy — mint a jelen esetben is —, nagy hőhatásnak se tegyék ki a krjfi- nákat — válaszolták a tűzrendészet szakemberei. (i—e) Á sebész emlékeztetője Egy kanadai orvosi műszergyár olyan készüléket állított elő, amely segít megakadályozni, nehogy a sebészi beavatkozá ok után — feledékenységből — műszerek maradjanak az operait testben. Az operáció után a beteg teste fölött végigviszik a detektoros készüléket, amely esetleges fémtárgyak jelenlétét pattogó hangokkal jelzi. A készülék használatának az az előfeltétele, hogy a használt orvosi műszereket kobalt 60-nal gyengén radioaktívvá kell tenni, hogy a detektor „megérezze'’ őket Bonyhád Községi Tanács VB. több éves gyakorlattal rendelkező SZESZFÖZDEVEZF.TÖT KERES. Bérezés megegyezés szerint. (24) A Televízió műsora SZEPTEMBER S, KEDD tt.03—15.45; Iskola-tv. 15.45: Röplabda VB. 17.35: Hírek. 17.40: Az elmaradt randevú. A Magyar Hirdető kisfilmje. 17.55: 100 kérdés — 100 felelet. 18.40: Magyar művészet a honfoglalástól napjainkig. 19.10: A világ térképe előtt. 19.20; Esti mese. 19.30: Tv-híradó 19.50: ' Rácz György színházi jegyzete. 20.00: Tolsztoj: Karenina Anna. Tragédia két részben. A szünetben: A hét könyvei. Kb. 22.25; Tv- híradó — 2. .kiadás. SZEPTEMBER 7, SZERDA 15.00: Röplabda VB. 17.30: Bagolyvár. 18.00: Hírek. 18.05: Kék fény . . . 18.35: Aktuális jegyzet. 18.40: Zenei figyelő. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Parabola. 20.10: Labdarúgó EB. Hollandia—Magyarország mérkőzés közvetítése Hollandiából. 22.15: Tv-hír*’ adó — 2. kiadás. SZEPTEMBER S, CSÜTÖRTÖK 9.00: Iskola-tv. 9.30: Hat ország hat filmje. Négy évszak. Román film. (14 éven felül.) 11.00: Utazás jegy nélkül. Ázsia szívében. 14.30: Iskola-tv. 17.45: Hírek. 17.50: A Magyar Hirdető műsora. 18.00: Hét- mérföldes kamera. 18.15: Telespart. 18.40: Sokszemközt. 19.10: A Bolgár Népköztársaság nemzeti ünnepe. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Esti mese. 20.00: Halló fiúk, halló lányok! 21.00: Hat ország hat filmje... Baráti országok filmjeiből. Jó vadászatot. Magyarul beszélő jugoszláv film. (14 éven felülieknek.) 22.30: Tv-híradó — 2. kiadás. SZEPTEMBER 9, PÉNTEK 8.05; Iskola-tv. 9.30: Hat ország hat filmje. Jó vadászatot. Magyarul beszélő jugoszláv film. 11.00: Telesport. 11.15: A béke egy napja. Viharban. Bolgár kisfilm. 13.35: Iskola-tv. 15.00: Röplabda VB. 18.30; Pedagógusok fóruma. SZEPTEMBER 10, SZOMBAT 17.40: Hírek. 17.45: A béke egy napja. Ketten . . . Angol kisfilm. 18.10: Az ember felfedezése VHI. Lamarck és kora. 18.40: A tv jelenti. 19.20: Esü mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Sopoti dalfesztivál — 1966. (felvételről). 21.20: Pláutus—.Devecseri—RáJiki: Szamárvásár. 23.00: Tv-híradó — 2. kiadás. SZEPTEMBER 11, VASÁRNAP 9.05: Iskola-tv. 9.45: Pásztorélet. Lengyel kisfilm. 10.00: Szárnyas emberek. Helyszíni adás egy repülőtérről. 11.00: Gyermekkórusok. 15.35: Illusztrációk az Irodalmi Lexikonhoz Dutka Ákos. 15.55: Bp. Honvéd—Pécsi Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése Kispestről. A szünetben.- A Magyar Hirdető műsora. 17.50: Szüret &z aranyhomokon. Közvetítés Kecskemétről. 18.40: A magyar strucc. Magyar kisfilm. 19.00: Delta. Tudományos híradó. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Nótaszó. 20.10: Hat ország hat filmje. Baráti országok filmjeiből, őszi válás. Magyarul beszélő csehszlovák film. (16 éven felülieknek.) 20.56: Röplabda VB. Közben: Sporthírek. Tv- híradó — 2. kiadás. 23.00: Jó éjszakát, felnőttek! Gusztáv drága. Magyar rajzfilm. (A Magyar Televízió a műsorraltoztatás Jogát fenntartja.) .»Apróhirdetések.. Az apróhirdetés dija: szavanként hétköznap Ft, vasárnapi és ünnepnap 2,— Ft. Az első és. minden további vastagon szedett szó két szónak számít. Szekszárdon egyszoba- osszkomfortos lakásomat elcserélném Báta-. szék központjában hasonlóért. Csendes" jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (288) Harmonikákat veszünk, vagy bérelünk. Ajánlatokat : Kálhxán An dVá s. Tengelic, Kossuth u. 1. sz. kérem. (lő) Eladó gümőkórmentes, ötéves vemhes tehén. Cím: Vargá József, Fá- cárikert, Béke u. 3. (27) Felkérjük megrendelőinket, hogy az 1966. augusztus 15-ig beadott ruháikat haladéktalanul váltsák ki, mert azokat helyhiány miatt tárolni nem tudjuk. A ki nem váltott ruhákért a 9138/1962. számú KIP. miniszteri rendelet értelmében havi 4 Ft tárolási díjat számítunk fel tételenként. Szekszárdi Patyolat Vállalat. (30) Budapest XIII. kér. egyszoba-konyhás főbérleti lakásomat elcserélném Szekszárdpn kettő, vagy három szobásra, költségtérítéssel. ,,Bérházi előnyben” jeligére, a szekszárdi hirdetőbe. (29) A MEKALOR tüzelőolaj kiadása folyó év szeptember l-től kezdődően készpénzért történik a gázolajat árusító kútnál, vagy ahol az nincs, az ÁFOR- kirendeltségeknél. Az 1967. -június' 30-ig érvényes MEKALOR-utal- ványok folyó év december 31-ig beválthatók. Az 1967. január l-től a beváltatlan MEKALOR- utalványokat visszaváltás végett az AFOR Kaposvári Tájegységi Központjának kérjük beküldeni. « (28)