Tolna Megyei Népújság, 1966. augusztus (16. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-03 / 182. szám

6 TOLNA MEGVET NEPÜJSAtí 1966. augusztus 3. A cikói női röplabdacsapat a spartakiád országos döntőbe jutott Az MTS Csongrád megyei Ta­nácsa rendezésében július 29-től 31-ig Hódmezővásárhelyen talál­kozott Baranya, Bács, Békés, Csomgrád, Szolnok és Tolna me­gye női és férfi kézilabda- és röplabdacsapata, hogy eldöntse, ki jut az országos döntőbe. A Falusi Dolgozók Spartakiád terü­leti döntőjén megyénk sportolói jól helytálltak. Különösen a ci- kód női röplabdacsapat ért el jó eredményt: bejutott az országos döntőbe. Ha csapataink azzal az együttessel léphetnek pályára, amellyel a megyei döntőn szere­peitek, még további sikereket ér­hettek volna el. Női röplabda: Tolna—Szolnok 3:1. A két egy­forma képességű csapatból a nyu- godtabb cikói csapat került ki győztesen. A harmadik játszmá­ban 11:4-ről jött lel Szolnok 12:12-re. de Cikó erősíteni tudott és biztosan győzött. Jók: Kertész Ágnes, Kertész Margit, Fodrai Anna. Tolna—Békés 3:0. Csak az első játszma hozott szoros küzdelmet, a második és harmadik játszma biztos és fölényes cikói győzelem­mel ért véget. Jók: Kertész Ag­nes, Farrai Márta, Keresztes Erzsébet. Tolna—Csongrád 3:0. Az első játszmát 15:2-re nyerte Cikó és ez elbizakodottá tette őket. Köny- nyetn vették a játékot és a máso­dik játszmában már 10:S-na ve­zetett Csomgrád, onnan kellett egyenlíteni, majd a győzelmet ki­harcolni. A harmadik játszma jó játék után 15:8 arányban ismét Cikóé lett. Jók: Kertész Ágnes, Forrai Anna, Torbuch Emerencia. Bács—Tolna 3:1. A döntő leg­Szekszárd, 200 néző. Vezette: Cseh. Pontozott: Zelenek és Mes- tyán. Vasárnap délelőtt a sza­badtéri színpadon mérsékelt ér­deklődés mellett került sor a két csapat barátságos összecsapására. A Dózsa jórészt fiataljait szere­peltette, akik közül különösen Rózsa és Sajben teljesítményét kell kiemelnünk, akik lényegesen tapasztaltabb, idősebb ellenfél ellen állták meg helyüket és kö­zülük Rózsa pontot is szerzett, Sajben győzelmét pedig csak a III. menet végén történt megin­gása akadályozta meg. Részletes eredmények: (elől a szekszárdi versenyzők) Kolompár I.—Pora. Nagy küz­delem után a III. menetben dön­tő fölénybe került a szekszárdi versenyző. 2:0. Eberling—Bakk. Eberling bal­lal előkészített, aztán tiszta jobb­egyeneseket ütött. Biztos ponto­zásos győzelmet aratott. 4:0. fodor—Szekeres. Fodor jól szurkált, de belharcban sorra alulmaradt Szekeressel szemben. Sok szabálytalanságot is vétett és a III. menetben döntő fölény miatt Szekeres győzelmét hirdet­te ki a vézetőbíró. 4:2. Rózsa—Nemes. A fiatal, tehet­séges Rózsa lényegesen idősebb és tapasztaltabb ellenfelet kapott, mégis belharcban értékes ponto­kat szerzett és minthogy egyik pontozó Rózsa, a másik Nemes győzelmét látta, döntetlen ered­mény született. 5:3. jobb mérkőzését vívta a két csa­pat. A nagyobb technikával ren­delkező ós jobh ütőerőben lévő Bács megyei csapat megérdemel­ten győzött. Jók: Kertész Ágnes, Tóth Anna, Keresztes Erzsébet. Tolna-—Baranya 3:0. Az orszá­gos döntőbe jutás szempontjából fontos mérkőzést biztosan nyerte a cikói csapat. Jók: Kertész Ág­nes, Keresztes Margit, Forrai Mária. Férfi röplabda: Tolna megye színeit a megyei döntőt nyert Dombóvári Tsz SK csapata képviselte. Tolna—Szolnok 3:0. Kitűnően kezdett a dombóvári csapat és az ellenfél csak 13:0 után szer­zett pontot. A második és har­madik játszmában Szolnok erő­sen feljavult, nagy küzdelem ala­kult ki a két csapat között, de a rutinosabb dombóváriak biztosan győztek. Jók: Verhás I., Ver hás II., Cétány. Békés—Tolna 3 Hl. Az első és a második játszmában nagy küz­delem alakult ki. Békés mindkét játszmát csak 15:13 arányban tudta megnyerni. A harmadik játszmát is Békés nyerte — nagy küzdelem után. Jók: Verhás I., Verhás II., Radnai. Csongrád—Tolna 3:0, A Csong- rád megyei csapat lényegesen jobb játékot nyújtott és meg­érdemelten győzött Kitűnt: Ver­hás I., Verhás II. Tolna—Bács 3:2. Hatalmas küz­delem után biztosan győzött a dombóvári csapat. Kitűnt: Rad­nai, Verhás I., Verhás II. Tolna—Baranya 3:1. A dombó­vári csapat a harmadik helyért vívott küzdelemben megérde­Kolompár II.—Péntek. Országos serdülő bajnokunk már az első menetben földre küldte ellente­lét, aki feladta a küzdemet 7:3. György—Péntek. György bal­egyenesekkel sorra megelőzte ál­landóan rohamozó kérvény ellen­felét és nagy pontfölényre tett szert az első két menetben. A III. menetre már kissé elfáradt, de akkor is övé volt a menet. Nagy pontfölénnyel nyerte a ta­lálkozót 9:3. Sajben—Perlaki. Sajben is lé­nyegesen idősebb és tapasztaltaub ellenfelet kapott, mégis nagy­szerűen helytállt. Perlaki kezdett jobban, de Sajben menetről me­netre feljött. Nagyszerűen verte keresztbe Perlaki támadásait, többször telibe talált. A III. me­net végét azonban nem bírta, nem sokkal a menet vége előtt megingott és vezető pozícióban kénytelen volt feladni a mérkő­zést, amelynek erkölcsi győztese Sajben volt. 9:5. Eigenbrót—Mateisz. Eigenbrót kapta a vendégek legképzettebb és legkeményebb versenyzőjét, aki ellen nem tudott kibontakozni. Nem is volt eléggé határozott és ezért megérdemelt pontozásos vereséget szenvedett. 9:7. Sarkad!—Horváth. Sarkadi kez­deményezett valamivel többet, de a II. menetben sportszerűtlen magatartásáért a vezetőbíró el­hamarkodottan leléptette. (Figyel­meztetés ellenére is beszélt a ringben, de ugyanezt tette ellen­fele is.) 9á>. meltem győzött a jó képességű Baranya ellen. Jók: Cétány, Ver­hás II., Verhás I. Női kézilabda: Megyénket a Nagydorogi Tsz SK női csapata képviselte. Eredmények: Szolnok—Tolna 4:2. A második félidő elején még 2:l-re vezettek a nagydorogi lányok. Ezt köve­tően négyszer a kapufát találták éL Ez megzavarta őket, a véde­lem több hibát vétett, amit a szolnokiak kihasználtak. Jók: Jaksa Erzsébet, Szendi Teréz. Békés—Tolna 7:2. A nagy doro­gi csapat javuló játékkal sem tudta felvenni a versenyt a ki­tűnő békésiek ellen. Jók: Bordács Erika, Jaksa Erzsébet. Tolna—Csongrád 6:1. Az em­berhátránnyal játszó Csongrád ellen biztosan győztek a nagy- dorogi lányok. Tolna—Bács 6:5. Jól kezdett a nagydorogi csapat és már 6:2-re vezetett, amikor a lelkes Bács megyeieknek majdnem sikerült az egyenlítés. Jók: Szendi Teréz (a mezőny legjobbja) Bordács Eri­ka, Jbksa Erzsébet. Baranya—Tolna 4 •£. A nagy- dorogi csapat ezen a mérkőzésen nyújtotta legjobb teljesítményét, de így sem tudta kétségessé ten­ni a baranyaiak győzelmét. Jók: Szendi Teréz (a mezőny legjobb­ja), Bordács Erika, Berta Éva. Férfi kézilabda: Megyénket a megyebajnokság­ban is jól szereplő megyei spar- taädadgyöztes mözsi csapat kép­viselte. Sajnos a mözsi csapat hét játékossal — cserejátékos nélkül — vett részt a területi dön­tőn és ez befolyásolta szereplé­süket. Szolnok—Tolna 19:19, A szol­noki csapatban jogosulatlan ver­senyző szerepelt, így óvással a két pontot Mözs kapta. Békés—Tolna 17:13. Hatalmas küzdelemben a cseréket végre­hajtó Békés győzött. Tolna—Csongrád 14:13. Az első félidőben jól játszott Mözs és már l2:7-re vezetett. A második félidő elején Varga Lajos bün­tetődobást hibázott, majd gyors indításból az ellenfél gólt szer­zett. Ez megzavarta a mözsi csa­patat és az'ellen Eél feljött 13:13- íg. A mérkőzés utolsó percében az ellenfél óriási gólhelyzetben lőtt, de a mözsi kapus, Kneiler ragyogóan védett és az ellentá­madásból a mözsiek gólt érteik él. mely a győzelmet jelen­tette. 14:13. Bács—Tolna 21:12. A Bács me­gyei csapat könnyű, megérdemelt győzelmet aratott. Baranya—Tolna 20:8. A csere­játékosok nélkül szereplő mözsi csapat tagjai fáradtan játszottak. A mérkőzésnek már nem volt jelentősége, így Baranya nagy­arányú győzelmet aratott. A megyei bajnokság állása 1. Bonyhád 18 17 1 71:9 34 2. Sz. Petőfi 18 13 2 3 48:14 28 3. Nagymányok 18 12 2 4 46:25 26 4. Fadd 18 12 1 5 58:22 25 5. DVSE n. 18 10 1 7 46:37 21 6. Paks 18 8 4 6 43:26 20 7. Fornád 18 9 2 7 36:34 20 8. Sz. Honvéd 18 8 3 7 48:34 19 9. Hogy ész 18 9 1 8 41:42 19 10. Tamási 18 7 2 9 31:41 16 11. Bogyiszló 18 7 — 11 31:39 14 12. Kisdorog 18 6 2 10 17:50 14 13. Simantomya 18 5 3 30 25:47 13 14. Tolna 18 5 2 11 26:35 12 15. Domb. Spart. 18 5 2 11 22:46 12 16. Bátaszék 18 5 1 12 27:56 11 17. Sz. Gépjavító 18 4 3 11 21:45 11 1«. Nagy dörög U 4 1 13:29:64 9 Ökölvívó* Szekszárdi Dózsa—Oroszlányi Bányász 9:9 Szabó Miklós (Sz. Dózsa) harmadik lett a magyar atlétikai bajnokságon Európa-bajnoki főpróbát tartott a Magyar Atlétikai Szövetség a Népstadionban, az országos atlé­tikai bajnokság megrendezésével. Megyénket a bajnoki versenyen a Szekszárdi Dózsa két I. osztá­lyú versenyzője: Szabó Miklós és Gahó Istvánná képviselte. Szabó Miklós a 110 méteres gátfutásban indult és a 15,0 másodperces ide­jével az előkelőnek számító har­madik helyen végzett, két buda­pesti versenyző mögött. (Az elő­futamban először kiugrott, majd biztonsági rajttal indult és 15,5 másodperces eredménnyel győ­zött). 110 méteres gátfutás: (19 in­duló): 1. Mélykúti (Bp. Sparta­cus) 14,8, 2. Milassin (Bp. Hon­véd) 14,9, 3. Szabó (Szekszárdi Dózsa) 15,0, 4. Topor (Diósgyőr) 15,1, 5. Oros (Szolnok) 15,4, 6. Várhelyi (Bp. Honvéd) 15,5. Gahóné az előfutamból még to­vábbjutott a középfutamba, mert Nemesháziné mögött 12,2-es me­gyei felnőtt csúcsbeállífcással a második helyen végzett, de a középfutamban már bágyadtab­ban mozgott ós rendkívül szoros versenyben elmaradt a döntőbe jutástól. Ezzel számunkra véget értek erre az évre az országos bajnokságok. Eredményeinkkel elégedettek lehetünk. Mindketten vidéki bajnokok. Szabó Miklós pedig az országos bajnokság 3, helyezettje. TENISZ Szekszárdi Petőfi SE—Pécsi Vörös Meteor 7:4 Szép szekszárdi győzelmet ho­zott a két csapat találkozója. A férfiak közül Greilich Gyula min­den versenyszámban győzött, bár labdabiztonsága az edzéshiány miatt nem volt olyan, mint azt tőle megszoktuk. Az első szervái „nem jöttek be”, pedig ezek biz­tos pontot jelentettek. Ragyogó formában játszott Marosi Mihály, aki tökéletesen megállta helyét a fiatalok között. Labdabiztonságá­val, kondíciójával, gyorsaságával bámulatba ejtett mindenkit Dr. Galambos és a fiatal Héjjas Ist­ván sajnos nem tudták lejátszani versenyszámukat. Héjjas ellen­fele, Laczkó Béla, a szombaton félbeszakadt játékot nem foly­tatta, nem jelent meg vasárnap a pályán. E találkozó pedig biztos győzelmet ígért a szekszárdi fiúnak. Női egyesben csak D. Kovácsné győzött, de Vass Margitnak és Schnéringer Editnek nem állítot­tak ellenfelet a pécsiek. Jól ját­szott Názer és Pápay is, bár mind­ketten kikaptak, Názer bátortala­nul ütött a PEAC-tóI kölcsönkért Marton Márta ellen, és teljesít­ménye jóval a tudása alatt ma­radt Pápay ismét megsérült és, bár az első játszmát megnyerte, fájós lába miatt egyre jobban visszaesett és kikapott Ellenfele (aki szintén a PEAC játékosak Bajtay Erzsébet nem volt jobb Pápaynál, bár nagyon szépen ütött és labdabiztosabbnak bizo­nyult Augusztus 6-án és 7-én lesz a visszavágó Szekszárdon. Remél­jük, hogy idehaza még szebb eredményt ér el a Szekszárdi Pe­tőfi női és férfi teniszcsapata, hi­szen a területi bajnokság előtt a játékosoknak szükségük van az önbizalomra. Eredmények, (elöl a szekszárdi versenyzők): Férfi egyes: 2:0, Greilich—Soós 6:0, 6:1, Marosi—Mészáros 6:0, 6:1. Női egyes: 1:2. D. Kovácsné— Martonné 6:4, 9:7, Názer—Marton 6:3, 8:10, 5:7, Pápay—Bajtay 8:6, 3:6, 0:6. Férfi páros 2:L Marosi, Grei- tich—Soós, Mészáros 0:0, 6:1, Ma­rosi, dr. Galambos—Mészáros, Wé- ber 7:9, 6:4, 6:3, dr. Galambos, Héjjas—Bencze, Mészárosig, 3:6. Női páros 1:0. D. Kovácsné, Pá­pay—Mártonná, Marton 3:6, 6:4, 6:4. Vegyes páros 1:1. D. Kovácsné, Greilich—Martonné Soós 10:8, 6:2, Názer, Marosi—Marton, Hoff­mann 2:6, 9:7. Vass, Héjjá»—Baj­tay, Laczkó 2:6, 2A D. K. J5 Augusztus 28-án kezdődik a labdarúgó megyei B A megyei labdarúgó-szövetség ei- készítette a megyei labdarúgó-baj­nokság B-esoportj áriak őszi sorsolá­sát. Mindkét csoportban vasárnapon­ként egy szabadnapos csapat 1esz. A bajnokság sorsolása: Keleti csoport: Augusztus 28: Dunaíöldvár—Gerjen Bölcske—Sióagárd, öcsény—Tengelic, Szekszárdi Dózsa n—Kanacs, Szedres —Decs, Dunaszentgyörgy szabad. Szeptember 4: Szedres—Dunaíöldvár, Decs—Szekszárdi Dózsa, Tengelic— Bölcske, Dunaszentgyörgy—öcsény, Sióagárd—Gerjen, Kanacs szabad. Szeptember 11: Dunaíöldvár—Sió­agárd, Bölcske—Dunaszentgyörgy, Gerjen—Tengelic, öcsény—Kanacs, Szekszárdi Dózsa—Szedres, Decs sza­bad. Szeptember 18: Sz. Dózsa—Duna­íöldvár, Decs—öcsény, Kanacs—Bölcs- ke, Dunaszentgyörgy—Gerjen, Tenge­lic—Sióagárd, szedres szabad. Szeptember 25: Dunaíöldvár—Ten- gelic, Sióagárd—Dunaszentgyörgy, Gerjen—Kanacs, Bölcske—Decs, öcsény —Szedres, Sz. Dózsa szabad. Október 2: Sz. Dózsa—öcsény, Szed­res—Bölcske, Decs—Gerjen, Kanacs— Sióagárd, Dunaszentgyörgy—Tengelic, Dunaíöldvár szabad. A mai labdarúgó-műsor A Népköztársasági Kupáért! X. csoport: Bonyhádi Vasas—Dunaújvárosi Építők 17.30, Nagymányoki Bri­kett—Budapesti Vasas Láng 17.00. XI. csoport: Szekszárdi Dózsa—Dombóvári VSE 16.30, Pécsi Honvéd—Máza -Szászvári Bányász 17.00. Október #: Dunaíöldvár—Dunaszenás györgy, Tengelic—Kanacs, Sióagárd— Decs, Gerjen—Szedres, Bölcske—Sx, Dózsa; öcsény szabad. Október IS: öcsény—Dunaíöldvár, Sz. Dózsa—Gerjen. Szedres—Sióagárd« Decs—Tengelic, Kanacs—Dunaszená. györgy, Bölcske szabad. Október 23: Dunaíöldvár—Kanacs« Dunaszentgyörgy—Decs, Tengelic— Szedres, sióagárd—Sz. Dózsa, Bölcske —öcsény, Gerjen szabad. Október 30: Bölcske—Dunaíöldvár, öcsény—Gerjen« Sz. Dózsa—Tengelic, Szedres—Dunaszentgyörgy, Decs—Ka­nacs, sióagárd szabad. November 6: Dunaíöldvár—Decs, Kanacs—Szedres, Dunaszentgyörgy— Sz. Dózsa. Sióagárd—öcsény, Gerjen— Bölcske, Tengelic szabad. Nyugati csoport: Augusztus 28: Dalmand—Gyönk, Bonyhád—Szakcs, Ozora—Cikó. Györe —Zomba, Szakály szabad. Szeptember 4: Győré—Dalmand, Sza­kály—Ozora, Cikó—Bonyhád. rvj. w-n —Gyönk, Zamba szabad. Szeptember 11: Dalmand—Szakos« Gyönk—Cikó, Bonyhád—Szakály, Ozo­ra—Zomba, Györe szabad. Szeptember 18: Györe—Ozora, Zom­ba—Bonyhád, Szakály—Gyönk, Cikó— Szakcs, Dalmand szabad. Szeptember 25: Dalmand—cikó, Szakcs—Szakály, Gyönk—Zomba, Bonyhád—Györe, Ozora szabad. Október 2: Ozora—Dalmand, Györe —Gyönk, Zomba—Szakcs, Szakály— Cikó, Bonyhád szabad. Október 9: Dalmand—Szakály, Cikó —Zomba, Szakcs—Györe, Bonyhád— Ozora, Gyönk szabad. Október 16: Bonyhád—Dplmand, Ozo­ra—Gyönk, Györe—Cikó, Zomba—Sza­kály, Szakcs 6zabad. Október 23: Dalmand—Zomba, Sza­kály—Györe, Szakcs—Ozora, Gyönk— Bonyhád, Cikó szabad.

Next

/
Oldalképek
Tartalom