Tolna Megyei Népújság, 1966. július (16. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-19 / 169. szám
4 ÍÖLtíÁ MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. július 19. Gyermekbetegségben szenvedő óriás Gyermekbetegségben szenvedő óriás — ez a legtalálóbb kifejezés Caracasra, Venezuela rohamos ütemben fejlődő fővárosára. A fejlődéssel járó problémák nevetségesek, de bizony néha tragikusak is. Erről ír Richard West, a londoni Sunday Times Magazine riportere. A caracási szülőotthonokban két-három várandós asszony fekszik egy ágyon. Földünk legnagyobb szülőotthonában a Concepcion Palaciosban évente 40 ezer újszülött lát napvilágot, nem csoda tehát, ha ezt a -hatalmas kórházat „gyermekgyámak” keresztelték el, amelyben a gyermekek „láncrendszerben jönnek a napvilágra.” A TÉKOZLÓ DIKTÁTOR A régi szép időkben, a huszas években, Caracas spanyol stílusban épült házakból álló csendes, álmos város volt. Az Andok és az Atlanti-óceán közötti volgy- teknőben gubbasztott, lakosai zavartalanul élvezték kellemes, enyhe éghajlatát. Ekkor azonban kőolajat találtak Venezuelában, s az egész ország — mint valami főnyereményt megütött, sikertől elkábult ember — egyszerre szemben találta magát a váratlan gazdagság gyönyörűségeivel és gondjaival. A második világháború után a spanyolok, olaszok, portugálok, németek és jenkik százezrei özönlöttek az országba a gyors meggazdagodás reményével. Perez Jimenez diktátor, aki az ötvenes években volt uralmon, a kőolajból származó jövedelmet Caracas építésére és szépítésére fordította. Felépítette a legendás hírű tiszti klubot, a világ legszebb lóversenyterét, rengeteg golfterepet, két hatalmas irodaépületet és a várostól északra a Humboldt- szállót, körülbelül 2000 méter tengerszínt feletti magasságban. Csak egy ilyen tékozlónak, mint amilyen Jimenez diktátor volt, születhetett meg az agyában az az ötlet, hogy szállodát építtet olyan magasságban, ahol az év legnagyobb részében felCaracasi mozaik siklóval lehet eljutni. Ma már a szállodában nem találni egy élő lelket sem: a világon talán ez az első kísértetiesen kihalt szálloda. Caracas hossza 16 kilométer, a város betöltötte a gigászi tölcsérhez hasonló völgyteknőt. Az autóutak száz és száz kilométeres hosszúságban nyolcasokat, négylevelű lóherét, íveket, bonyolult útkereszteződéseket alkotva szelik keresztül-kasul a várost, — sok helyütt a forgalom három egymás fölé épített úttesten bonyolódik le. Ha a vezető valahol eltéved, legalább fél órára van szüksége, hogy visszajusson kiindulópontjára. A világon egyedül itt lehet jobb és bal oldalon is hajtani — minden utcában más szabály érvényes. Annak idején a fővárosba érkezett parasztok, mint kőművessegédek egy nap alatt többet kereshettek, mint otthon a földeket művelve egész hónapban. A könnyű kereseti lehetőség még mindig csábítja az embereket, noha a jelenlegi kormány a jövedelem jó részét most már más városok fejlesztésére és a szűzföldek megművelésére fordítja. Továbbra is özönlenek a parasztok Caracasba, de most már nem tudnak munkáit találni. Ezért az emberek egy részp Jimenez idejére emlékezik szomorúan, más része pedig a forradalmi baloldali csoportokhoz pártolt. A SZEGÉNYNEGYEDEK A caracasi szegények a város környéki dombokon épült nyomorúságos viskókban élnek. Több száz ilyen viskó képez egy települést (a neve barrios). A legszegényebbek negyedei a dombok csúcsán vannak, adattuk a valamivel „gazdagabbak” kunyhói állnak. Közöttük a különbség óriási — nemcsak építkezésben, hanem abban is, hogy az alacsonyabb területen fekvő kunyhókig aszfaltutak vezetnek, a kunyhókban van víz, villany — a fenti viskókban pedig semmi. A bevándoroltak nem is álmodhatnak arról, hogy lakást béreljenek a városban. Csak azt tehetik hők gomolyognak, s ahová csak meg, hogy saját kezükkel építe- iiiiimiimiiiimiiimiiiiiiiimmimimiiiiimmiiiimiimi!iiiimiiim:miiii _ HAJSZA a tömeggyilkos ÉGY FRANCIA RENDŐRFŐNÖK FELJEGYZÉSEIBŐL nek fedelet fejük fölé, régi deszkából, keménypapírból és bádogból. Ha egy kis pénzt összegyűjtenek, akikor vályogkunyhót építenek. Ezek közül néhányat szép pénzért is el lehet adni. Az egyik taxisofőr például 3000 dollárt kapott kunyhójáért, jóllehet a háztelek nem is az ő tulajdona _volt. A Sizegénynegyedekben az élet szomorú, nehéz és kiábrándító, de mégis jobb, mint más külvárosokban. A caracasi szegjénynegyedben még nem volt tömeges éhhalál, mint például Brazíliában és Indiában. Az éghajlat is igen kellemes, tehát a nincstelenek nem szenvednek az éghajlati ingadozásoktól, mint például Glasgowban, vagy Manchesterben. A Caracasban élő családok egyötöde kevesebbet keres a hivatalos létminimumhoz szükséges ösz- szegnéL — heti 22 dollárnál. Latin-amerikai mércék szerint azonban a heti 22 dolláros kereset közepes létfeltételeket nyújt. Venezuelában ugyanis minden nagyon drága, a szegénynegyedek lakói azonban nem fizetnek lakbért, különböző illetéteket stb. Sokuknak televíziókészüléke, hűtőszekrénye van. Ez a viszonylagos jólét azonban újabb problémát szül: a nők jól táplálkoznak, egészségesek, gyermekeiket is jól táplálják, így hát egy szegénynegyedben élő átlagos családnak nyolc gyermeke születik, s mindegyik életben marad. Statisztikát ugyan nehéz készíteni, de egy ankét > meglepő' eredményekkel járt: az egyik szegénynegyedben élő 3000 nő közül csak négy férjezett. Valósággal elképesztő a házasságon kívül született gyermekek száma: a gyermekek 58 százalékának nincs törvényes apja. Az említett „ gyermekgyárban” naponta száz újszülött jön világra, de csak húszat ismer el az apja. Akadnak olyan asszonyok is, akiknek nyolc gyermekük van, s mindegyik másik apától. Még a híres venezuelai ötösikrek szülői is akikor kötöttek házasságot, amikor rájöttek, hogy ez hasznos számukra (növekszik népszerűségük stb.) A szegénynegyedekben . folyó élet a matriarchátus felé fejlődik. A családban az asszony intéz mindent: ő építi a házat, neveli a gyermeket, irányítja a családot. Erélyes asszonyok ezek, akik közül sok nem is hajlandó férjhez- menni: nem tűrik, hogy a férfiak láb alatt legyeneík a lakásban, csupán gyermeket akarnak tőlük. Pillanatképek a szekszárdi IBUSZ-ből A nézelődő ide-oda kapkodja a fejét az IBUSZ menetjegyirodájában, azt sem tudva, merre figyeljen. Nagy itt a, hangzavar. Mindenki akar valamit. Innen száműzték a csendet. A nagy hőségben harmincnál is többen tolonganak az üvegablakoknál. Minden hely foglalt a kis asztalkák mellett. Egy idősebb nénike fájós lábát nyomkodja, majd a rövid pihenő után sorba áll. Magyarázkodik: ^Muszáj, mert így soha nem kerülök sorra”. — oOo — Sietve tér be a helyiségbe egy láthatóan izgatott asz- szony. Azonnal az ablakhoz tülekszik, nincs türelme várni. „Mondja, kérem, lehet itt koronát visszaváltani? Ezt ni...” A> nyomaték végett meg is mutatja a Csehszlovákiából visszahozott, nagyobb címletű bankjegyet. Az igenlő válaszra türelmesebb lesz, de sorba nem álL — ooo — Hell-e csoportos vállalati külföldi turistaúthoz a felsőbb szerv engedélye? Ennek tisztázása, a telefonálás, majd a válaszadás veszi el amott az időt. Az érdeklődő tudomásul veszi, hogy kell külön engedély. Majd beszerzik, idejükből kitelik^ mert másfél hónap múlva szeretnének indulni. — oOo — — Hozzon kérem egy ötszáz forintos okmánybélyeget! — mondja a kisasszonynak nevezett szép barna asszony a kendős, láthatóan vidéki néninek. — Hány forintosat? — kérdez vissza. — Mondtam már, hogy egy ötszázasat! — hangzik a határozott, erélyes válasz. A néni gyorsan térül- fordul, a közeli postáról máris hozza és örömmel átnyújtja az okmány bélyegeket. (Kettőben hozta az előírt ötszázast). — Várnia kell, üljön le, néni — hűtik le, de most már udvariasabban. A tisztviselő nem látja, hogy nincs hova, mert itt ilyenkor kevés az ülőhely. — oOo — Negyedórás vita zajlik a másik ablaknál, már ketten is nézik a visszahozott iratokat. A külföldre utazni szándékozó MESZÖV-dolgozó sehogy sem érti a valuta-átszámítási kulcsot Amint mondja, tegnap este egy óra hosszat próbált utánaszámolni. Nehézkes a tisztázás, bizony hosz- szan elvonja az itt dolgozókat a várakozó sorfaltól. — oOo — A helyiség közepén ketten beszélnek. Noha dk már végeztek, itt beszelik meg, melyik család hova megy nyaralni. Elég hangosan mondja a férfi, hogy ők most egy hétre a Balatonhoz mennek pihenni, majd aztán — ha sikerül —, megnézik a szomszéd országot, „az osztrák sógort”. Többen itt tárgyalják meg egyéb ügyeiket is. Bt jött össze a ^társaság”, úgy látszik. — OQO — Középen hosszabb ideje vár türelemmel sorára egy alacsony, barna férfi. — K ét returt kérek a tolnai vonatra! — mondja,, amikor sorra kerül. Mivel nem reagálnak, bocsánatkérően, halk hangon, szerényen sürgeti: — Sietnék, mert elmegy a vonatom. — A sürgetett tisztviselő odaszól kolléganőjének, hogy adja ki a jegyet. — Ne hülyéskedj ezzel — válaszol neki. Két asszony jelentőség- teljesen egymásra tekint. Miféle hang ez? — oOo — Néhányan átsorolnak a jobboldali, utolsó ablakhoz. Ott fogy leggyorsabban a sor, mert csendben, serényen dolgozik a szőke fiatalasszony. — oOo —■ Képet alkottunk arról, hogy a nagy forgalomban nem mindenki van tekintettel a másikra, a „pult” két oldalán. Lehet, de szükséges is javítani a helyzeten. Nincs még vége a nyári nagy utazási szezonnak. ■4 -é 'iiiiiimimmiiimimimiiiiiiiiiiiiiimiiiiiimmiiMiiiiiiiimiimiiimimimiiiimiiiimiiiiiitiiiuiiimimiiimiiiiiiiiiii — Az a legérdekesebb — folytatta — hogy már tavaly nyáron, Clichy környékéről és a Szajnából hullarészek kerültek a kezembe, amelyek szántón ilyen sebészorvosi munikára vallottak. Egyébként, a jelek szerint dr, Petiot feldarabolás előtt szabályszerűen felboncolta áldozatait. Nézzék csak...! A fűtőhelyiségből tágas pincehelyiség nyílt. Bútor nem volt benne, csak egy nagy, három méter hosszú, másfél méter széles asztal. — Nyilván ezt használta boncolóasztalnak. •— Találtak vémyomokat? — érdeklődött Tanguy vizsgálóbíró. — Nem. Minden nyomot eltüntetett. Massu az áldozatok száma felől érdeklődött. — Becslésem szerint legalább tizenöt — válaszolta az orvos. — Pontosabb adattal egyelőre nem szolgálhatok. A pincéből az udvaron álló hosszú, alacsony épülethez mentek. Garázsnak látszott, de nem volt autó benne. Közepén nagy és mély verem tátongott. Vaskarikával ellátott két nagy kőlap állt a falhoz támasztva, nyilván a verem befedésére szolgáltak. A verem alján fehér anyagot pillantottak meg. — Mész? — kérdezte Massu. — Igen, és nyilván nagyon sok. A verem legalább kétszer olyan mély, mint amilyennek most látszik, vagyis még félig van oltott mész— 8 — szel. Holnap majd kiszedjük, hátha találunk benne valamit... De nézzék csak ezt! A helyiség sarkába mutatott, ahol egy halam rongynak látszó valami volt. — Skalpok. Lenyúzott fejbőrök... Némelyiken rövid, némelyiken hosszú, ősznek látszó haj volt. A mész szívta ki a színét. Tanguy a mennyezetre irányította zseblámpájának fényét. — Látja ott fönn a csigát? Petiot annak segítségévei húzta fel a veremnyílást eltakaró súlyos kőlapokat. A holttesteket az oltott mészbe rakta, majd újra befedte a vermet. Később, amikor a mész elvégezte feladatát, lemarta a húst, s a holttestek „megértek” a hamvasztásra, dr. Petiot kiemelte őket, hogy helyet csináljon az újabb szállítmánynak. Visszamentek az udvarra, ahonnan még egy ajtó nyűt a kis házba. Massu meglepődve nézett körül a kis helyiségben: orvosi rendelőben találta magáit. A polcokon poros orvosi műszerek álltak. Az íróasztalnál, egymással szemben, két bőrfotel állt, az egyik az orvosnak, a másik a páciensnek. — S ami most következik, a teteje minden— 9 — nek — jegyezte meg Tanguy,: aki már Massu odaérkezése előtt bejárta az egész házat A rendelőből keskmy ajtó nyílt egy másik helyiségbe. Szobának nem lehet nevezni, legfeljebb fülkének. A szabálytalan háromszögletű helyiség leghosszabb oldala sem volt több harmadfél méteméL Ablaka nem volt, másik kijárata sem. Volt ugyan még egy ajtaja de úgynevezett „vakajtó”. Nem nyílott sehova. A bejárati ajtó vastagon volt párnázva, úgy, hogy a kis helyiségből nem hatolhatott ki hang. — Látja az ajtó mellett a csengőgombot? — kérdezte a vizsgálóbíró a rendőrtisztviselőtől. — Hiába nyomkodja, nem szólaltat meg csengőt. Még vezetéke sincs. Pusztán a gomb van a falon. — Miért? Mi célból? — Miért? — ezt kérdezem ón is. — Milyen célt szolgált egyébként ez az egész vágóhíd, mert másnak nem nevezhetjük? Kimentek, s megálltak a sötét udvaron; — Mindig csak dr. Petiot nevét emlegetjük — mondta a vizsgálóbíró megfontoltan tagolva minden szót. — Dr. Paul gondolatmenetét követjük, aki fogadkozik, hogy csak orvos tehetett ilyesmit. Ha azonban személyes véleményemre kíváncsi, csak annyit mondhatok, könnyen elképzelhető, hogy egy egész banda rejlik a borzalmak mögött Vagy, helyesebben szólva, nem is banda, hanem bizonyos csoport. Olyan csoport, amely meghatározott célból cselekszik.» #
