Tolna Megyei Népújság, 1966. július (16. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-19 / 169. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG 1966. július 19. Vietnam népe nem hátrál meg Ho Si Minh rádióbeszéde Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke, vasárnap reggel rádiószózatot intézett országa népéhez. Az AFP hírügynökségnek a Johnsonnak és klikkjének meg alkalmából új szakaszához érke- kell fontolnia: egymillió vagy zik a KISZ Vádoljuk az impe- még több katonát is vezényelhet- rializmust! akciója, amelynek nek Dél-Vietnamba, ezer számra eddigi eseményein jóval több, vethetik be repülőgépeiket mint egymillióan hallatták szaVNA-ra hivatkozó, vasárnapi je- Észak-Vietnam ellen, de soha- vukat, s a fiatalok idősebb tárlentése szerint Ho Si Minh bevezetőben megállapította: az amerikai imperialisták közel három- százezer emberből álló expedíciós hadsereget küldtek Dél-Vietnam- ba, agresszív politikájuk szolgálatába állítottak egy bábkormányt és egy zsoldossereget, a hadviselés legkegyetlenebb eszközeit vették igénybe: a mérgező vegyszereket és a napalmbombákat. Minsem törhetik meg a nagy múltú saikkal együtt, több mint tíz- vietnairu nép elszántságát. millió forinttal is megtetézték Ho Si Minh hangoztatta: „Az szavakban kifejezett szolidaritá- Egyesült Államok vessen véget sukat. Az ifjú kommunisták a a vietnami agressziónak, vonja következő hetekben országszerte ki csapatait! Vietnam álláspont- vietnami őrségeket tartanak majd ]at a VDK kormányának négy s gyűlések, tüntetések, tiltakozó pontja és a DNFF öt pontja ha- felvonulások sorozatán foglalnak tarozza meg. Nincs más valasz- állást a szabadságukért és füg- tás — hangsúlyozta Ho Si Minh. getlenségükért harcoló vietnami „A vietnami nép a független- hazafiak igazságos ügye, a nédent felégetni mindenkit lemé- ségben és a szabadságban élvezett pék önrendelkezési jogának tisz. ’ i _______l!i—_: UAIrAf b-i'rrónío nőm nPí^iU j..i „ü wi/vlI/vH s zárolni, mindent elpusztítani, ennek a jelszónak a jegyében fogant politikájuk, a felperzselt rikai békét.” valódi békét kívánja, nem pedig teleiben tartása mellett, a szégyenletes békét, az ameföld politikája. A Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front vezetésével azonban a dél-vietnami nép elszántan küzd a Dél felA VDK elnöke befejezésül forró háláját fejezte ki a testvéri szocialista országoknak, a világ ha- ladó embereinek, az amerikai nép Moszkva (TASZSZ) ’ ,J* elemeinek is, támogató- Vongvichit, a Laoszi szabadításáért az Észak megve- haladó elemeinek is, támogata- _ ~:zr.v. , dóséért és az ország újraegyesí- sukért és segítségükért. Szilárd front főtitkára, a laoszi egysegmeggyőződéSének adott hangot, kormány tójekoztatasi mimszte- hogy az amerikai imperialisták nef=^ táviratban tiltakozott a • - ........ Laosszal kapcsolatos 1962-es gent éséért. Ho Si Minh rámutatott arra, hogy az amerikai agresszor gátlástalan légitámadásokhoz folya újabb bűnös terveinek láttán a .. - . , .. ________ _______ testvéri szocialista országok csak- & tn^gállapodas szovjet társelnom odott, hogy kijusson abból a úgy, mint a többi békeszerető ken.„ „ ®mi, 7 hogy az amerikai szánalmas helyzetből, amelybe ország, még hatékonyabban tá- repülőgépek továbbra is bombáz.... i- 1- mogatják majd a vietnami né- zák Laosz területét és károkat p et az amerikai agresszió ellen, okoznak emberéletben és anyagi a nemzeti felszabadulásért ví- értékekben vott harcában, egészen a teljes győzelemig. Dél-Vietnamban került, és hogy tárgyalásokat kényszerítsen ki kizárólag a saját feltételei alapján. Kijelentette, hogy Észak- Vietnam nem fog meghátrálni A szabadságharcosok sikerei A VNA közlése szerint a viet- A vietnami néphadsereg főnami néphadsereg egységei és a parancsnokságának összekötő bi- népi milicia tagjai július 15-én zottsága vasárnap tiltakozott a és 16-án lelőtték az amerikaiak vietnami nemzetközi bizottságna. két kalózgépét, ezzel az Észak- amiatt, hogy az amerikai repü- Vietnam felett megsemmisített lőgépek július 15-én és 16-án amerikai gépek száma elérte az ismét a VDK gátrendszerét boin- 1211-et. bázták, azzal a céllal, hogy árA dél-vietnami felszabadító vizet, illetve szárazságot idézze- hadsereg katonái Duang Tri tar- nek elő és tönkretegyék az or- tományban július 15-én beken- szág termését, tették az amerikai tengerészgya- Az Üj-Kína hírügynökség egy logosok egy zászlóalját, a harc- hanoi tudósításában beszámol ban több amerikai katonát meg- arról, hogy Ho Si Minh elnök semmisítettek és lelőttek három felhívását követően a népi mih- amerikai repülőgépet. Ugyanezen cia tagjainak tízezrei vonultak a napon a 13. számú főútvonal fel a VDK fővárosának utcáin, mentén Thu Dan Mot tartó- Harci dalokat énekeltek, s a VDK- ' -* " --íi-'iá I SSmSItpk SOROKBAN A Mongol Népköztársaság kor- ciaország és a Szovjetunió baráti mánya nyilatkozatot adott ki a egyetértése óriási mértékben elő Varsói Szerződés politikai tanács- fogja segíteni az európai orszá- kozó testületé bukaresti ülésé- gok baráti viszonya és együtt- nek dokumentumaival kapcsolat- működése helyreállítását, ami ban és ebben egyebek között ki- kedvezőbb helyzetet teremt a még jelenti, hogy a Mongol Népköz- megoldatlan problémák számára”, társaság teljes mértékben támo- , gatja azokat a rendszabályokat és javaslatokat, amelyeket a Két francia ßeres^’delmi ha- Varsói Szerződés tagállamai po- józási vállalat tisztjei és mat- litikai tanácskozó testületének rózai sztrájkba léptek. A két ha- tanácskozásán dolgoztak ki. józási társaság a volt indokínai , országokkal bonyolítja le Franciaország áruforgalmát. A ten- A szíriai kormány vasárnap gerészek az amerikai légitáma- jegyzéket tett közzé, s ebben han- dósokra hivatkozva veszélyességi goztatja: Szíria nem szándékozik pótlékot követelnek és azt kívón- visszavágni az izraeli agressziók- ják, hogy a hajózási társaság az ra, csupán azokat az intézkedése- eddigieknek két és félszeresére két teszi meg, amelyeket a leg- emelje életbiztosításuk összegét megfelelőbbnek vél, hogy meg- . őrizze népének érdekeit és méltóságát. Hétfőn megkezdődött Szófiában A jegyzékben — amelyet el- a Szakszervezeti Világszövetség juttattak az ENSZ-hez - Szína dol ó n5fc problémáival fog- visszautasít minden felelősseget . , ; _ azokkal a jövőbeli incidensekkel “ífcozó tanácskozó bizottságának kapcsolatban, amelyek országa és első ülése. Az ülés munkájában a Közel-Kelet békéjét és biztonsá- 28 ország képviselői vesznek gát veszélyeztetik. részt • • De Gaulle francia köztársasági Amántare Fanfani olasz külügy- elnök táviratban mondott kö- miniszter hétfőn befejezte török- szönetet Podgornijnak, a Szöv- országi hivatalos tárgyalásait, jetunió Legfelső Tanácsa Elnök- Caglayangil török külügyminisz- sége elnökének azért az üdvöz- terrel folytatott megbeszéléseiről letért, amelyet a Legfelső Tanács közleményt adtak ki, melyben Elnöksége, a szovjet kormány és sajnálkozásukat fejezték ki amiatt a szovjet nép nevében intézett hogy nem sikerült haladást el- bombázását és szigorúan tartsa hozzá Franciaország nemzeti érni a nemzetközi leszerelésben be az 1962-es genfi megállapo-l ünnepe alkalmából. De Gaulle és sürgetik a genfi tárgyalások dósokat. * üzenetében hangsúlyozza; „Fran- pozitív kimenetelét.___________ L aoszi tiltakozás Phoumi Hazafias A táviratok követelik, hogy az Egyesült Államok kormánya haladéktalanul szüntesse be Laosz Koszigin találkozott Wilsonnal uan iviui, iá.™- .—____________ s zabadságharcosok vezetőinek fegyverbe szólító felmegsemmisítették a dél-vietnami hívásának egyes mondatait kiál- kormánycsapatok egy teljes szá- tozták. Hangoztatták a vietnami zadát. nép harci elszántságát. Tömegtüntetés Londonban és Amszterdamban A londoni Trafalgar-téren va- nyújtottak át, amelyeknek alá- sárnap délután tömegtüntetés írói elítélik a kormány jelenlegi volt, a gyűlés résztvevői köve- politikáját és követelik, hogy a ♦oltók- a munkáspárti kormánytól, munkáspárti kormány szüntesse tovább az meg az Egyesült Államok véres Moszkva (TASZSZ). Hétfőn reggel a Kremlben találkozóra keAz angol kormányfő megállapította, hogy a szovjet emberek brit kiállítás iránt. Harold Wilson brit miniszterSwCSS.?^néSHa' tannak , A két kormányfő megbeszélésén szovjet részről Vlagyimir Novikov miniszterelnök-helyettes, Andrej Gromiko külügyminiszter és Nylkolaj Patolicsev külkereskedelmi miniszter is részt vett. A találkozó előtt Koszigin az iránt érdeklődött, hogyan töltötte el a vasárnap délutánt az angol kormányfő, miután a brit ipari kiállításon elváltak. Wilson elelnök hétfőn villásreggelit adott a szovjet vezetők tiszteletére. A villásreggelin szovjet részről je-* len volt Alekszej Koszigin, Drnit- rij Poljanszkij és Andrej Gromiko. Válság vária a Moszkvából hazatérő brit kormányfőt hogy ne támogassa tovaoo az meg az. ufijtou. w -----------E gyesült Államok vietnami há- vietnami háborújának támogatóborúját. sát. . „ . ., , , Amszterdamban vasárnap este a munkifpárti képvi elők ?s büntetést szervezett a viltnami akik ismételten kifejezésre jut- akcióbizottsag- A résztvevők, Tatták hogy nem értenek egyet mintegy kétszázan, az amerikai tattak, hogy nem ertenek egyet konzulátus elé akartak felvonula kormány vietnami politikája- ^ & bombázások elleni tiltakozásul egy gyermekkoporsót A Trafalgar-térről a gyűlés akartak a konzulátus épülete tésztvevői a Smith-térre vonul- előtt elhelyezni. A rendőrség tak, ahol a munkáspárt és a kon- azonban közbelépett és a tünte- zervatív párt székháza van. A tőket teherautókon a városon ki- tüntetők képviselői a pártszék- vülre szállította, majd ott szaba- házakban memorandumokat dón bocsátotta. Nagyszabású demonstrációk a genfi egyezmények aláírásának évfordulóján Az Indokínával kapcsolatos fogalmazhatják véleményüket, álgenfi egyezmények aláírásának láspontjukat. Sok helyen aláírá- 12. évfordulója alkalmából előre- sokkal is megerősítik közösségek ÄSTÄ re,y ™ Boraim Államok elvetemült 32 Egyesült Államok kormányát • • -------- —! „Ar E gyesült vietnami agressziója ellen, — tájékoztatták az Országos Béketanácsnál a Magyar Távirati Iroda munkatársát. Gyűléseket, találkozókat rendeznek, amelyeken a résztvevők maguk is megszüntesse meg a dél-vietnami nép elleni irtóhadjáratát, s tartsa tiszteletben az 1954-es genfi egyezményeket. A nagy jelentőségű megállapodások aláírásának évfordulója Miközben Wilson miniszter- geti az idejét”, miközben a leg- elnök Moszkvában tárgyal, oda- utóbbi másfél évtized legsúlyo- haza elkeseredett hangú támadá- sabb pénzügyi krízise alapjaiban mondte,"hogy tovább ismerkedett sok pergőtüzébe került. Azzal vá- f3223 meg az angol gazdasági a brit ipari kiállítással, amely vé- toljak hogy eleve kilatast^an s eletet leménye szerint jelentős mérték- \™Zad0iMk’* megbékitését cél- A konzervatív ellenzék vezetői ben elősegítheti a két ország áru- ml iazauoinau megoemiesei. cei hírmaevarázói hanen7csere-forgalmának növekedését. zó presztizslátogatásra „veszte- hogy Wilson felett elszáguldottak az események: amikor meghivatta magát Moszkvába, az ott megnyílt brit ipari kiállításra hivatkozva, még halvány sejtelme sem volt arról, hogy a „békemisszióra” a legsúlyosabb gazdasági-belpolitikai válság közepette fog sor kerülni. A News of the World tudósítója — valamennyi angol megfigyelővel összhangban — megállapítja: „Wilson már legszívesebben lefújta volna ezt az eleve kudarcra ítélt látogatást Ámde mire a gazdasági válság kirobbant, már túlságosan késő volt változtatni a terveken, anélkül, hogy megsértette volna az oroszokat, akik amúgy is csak vonakodva teljesítették a meghívásra vonatkozó kérését A Sunday Times moszkvai tudósítója rámutat: Koszigin bizonyára szívesen tárgyal Wil- sonnál a két ország kereskedelmi kapcsolatairól, de amikor a brit miniszterelnök felhozza Vietnam kérdését, akkor alighanem kereken megmondja vendégének: mindaddig amíg az angol kormány jelenlegi politikáját folytatja, nincs miről tárgyalniok. Több angol lap hétfőn vezércikkben követeli, hogy a miniszterelnök minden halogatás nélkül térjen haza, fújja le a július vé- . . . . gére tervezett washingtoni láMoszkva: Harold Wilson angol miniszterelnök (középén, togatását is és minden idejét ÄS'ifÄ'T snSfiSÄ —w * <«* ■**"« (Teleíoto — MTI Külföldi Képszolgálat.) munkálatainak.