Tolna Megyei Népújság, 1966. június (16. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-10 / 136. szám
Í&66. június 10. ' TOLVA MEGYEI NÉPÚJSÁG íí Mi történt azóta ? I Az elnök beváltja a hozzáfűzött reményeket Tolna község dolgozói helyeseltek Több alkalommal jelennek meg a Tolna megyei Népújságban gondokkal, panaszokkal és problémákkal foglalkozó írások. Felvetődhet a kérdés, történik-e változás, avagy az írások megjelenése után megfelelő intézkedés. E kérdésekre a jövőben időnként visszatérünk és olvasóinkat tájékoztatjuk. A közelmúltban egy alkalommal a dunaszentgyörgyi keltetőállomás dolgozói az akkori vezető magatartását bírálták és a megyei párt- bizottság lapja közreműködését, segítségét kérték az ottani hibák orvoslásához. Később a dunaszentgyörgyi keltetőállomással foglalkozó írás nyomán a Magyar Televízió is riportot készített az ottani állapotokról. Mi történt azóta? Szendy Pál, a MÉSZÖV elnöke tv-nyilatkozatában a földművesszövetkezeti vezetők és dolgozók figyelmét a hasonló hibák elkerülésére hívta fel, és elítélte a volt vezető módszerét, magatartását. A keltetőállomás dolgozói megnyugvással vették tudomásul, hogy kérésük visszhangra talált, s ügyükben az illetékes szervek megfelelően intézkedtek. A keltetőállomás akkori vezetője azóta már nem dolgozik Támaszén tgyörgy ön. Még a zárszámadások idején foglalkoztunk a bátaapáti termelőszövetkezet tagjainak gondjaival. A szövetkezeti gazdák tavalyi sikertelen esztendő nyomán minden reményüket elveszítve, kedvetlenül latolgatták az idei észtén, dő kilátásait. A zárszámadó közgyűlés másnapján borúlátó hangulat uralta a falut Vadkerti Józseftől, a községi tanács vb-elnö- kétől kérdezzük meg: md történt azóta? A tanácselnök elvtárs elmondotta a következőket: — Minden megváltozott A csüggedést a pesszimizmust felváltotta a reménykedés és a szorgalmas munka időszaka. Én akkor is azt mondtam, hogy a bajok jórészt átmeneti gondok. A szóban forgó zárszámadó közgyűlésen Paluska Ferencet választották meg a termelőszövetkezetben elnöknek. Az új elnök beváltotta az elmúlt hónapok során a hozzá fűzött reményeket. Körültekintően és felelősséggel foglalkozik a közös gazdaság ügyeivel. A földeken minden munka jól halad, elmaradás nincs. A tagok szorgalmasan dolgoznak, sőt örömmel közölhetem, hogy vannak olyan besegítők is, akikre bizony a téVárosépítési konferencia Salgótarjánban Az utóbbi években széles körű érdeklődés mutatkozik az építés és a városépítés, városfejlesztés problémái iránt. Azoknak a sikeres kezdeményezéseknek a propagálására, amelyek ma már néhány középnagyságú magyar város jellemzői, a TIT és a MÉSZ szükségesnek látta egy olyan konferencia megrendezését, amely a mai városépítésben elért eredményekkel és a fejlesztés jövőbeni lehetőségeivel foglalkozik. Ezt a konferenciát hívta össze június 9 és 11 között a TIT és a MÉSZ Salgótarjánban. A konferencia feladata: a vidéki városok tervszerű rekonstrukciójának megvitatása, az építészet társadalmi hatásának tanulmányozása. A konferencia Salgótarjánnal és a hozzá hasonló nagyságrendű városokkal foglalkozik részletesen. így: Ózd, Szolnok, Kaposvár, Zalaegerszeg mellett Szekszárddal is. A baráti államokból részt vesz a konferencián Mlada Boleslav csehszlovák város képviseletében Oswald Dobért állami-díjas építész. Szekszárd város képviseletében a konferencián dr. Nedók Pál, a városi tanács vb-titkára, Hegyi Ferenc és Patkó Sándor mérnökök vesznek részt. A város rekonstrukciójáról szóló referátumot Hegyi Ferenc tartja. — Mely műveit isimeritek? — Sellő a pecsétgyűrűn. Húszévesek. Játék a tisztességgel. Kópiások. Magány. Vihar után. Bunker... A paksi III. b. osztályból érkezett 34 dolgozatból tizenkettőn szerepel Berikesi András neve. — Nálunk valóságos Berkesá- kultusz van. Nincs olyan gyerek egy sem az osztályban, alá legalább egy könyvét ne olvasta volna. — Szinte egymás szájából veszik ki a szavakat. — Miért szeretitek? — Mert izgalmasan ír a mai életről, a fiatalokról, meg a háborúról... — Melyik alakjával tudnátok azonosítani magatokat? — Mit tudtok a szerzőről? — ...aztán sokára: — Pedig van valami a könyvek hátlapján.« De azt nem szoktuk elolvasni... A Berkesi-könyvek az ellenforradalomról beszélnek. Sokan leírták a szerző nevét: talán inkább divatból, mint biztos, érvekkel alátámasztott meggyőződésből. * Roger Moore, az Angyal — von- zó férfiasságával, örök hódító és magabiztos mosolyával, csodálatos autókkal, az égből potyogó rengeteg pénzzel és nagyszerű karizmokkal mosolyog hétről hétre a képernyőről. Verekedés, izgalom, kaland, leleményesség — szóval romantika kíséri minden lépését Van még egy tulajdonsága, amire már kevésbé van szüksége az ifjúságnak. Ez pedig az Angyal ördögi cinizmusa. Az egészben ugyan megnyugtató. hogy az Angyal tökéletesen kinőhető. Ha lekerül a műsorról — kitörlődik automatikusan a romantikus ábrándokból is. De mégis szót érdemel! • — Nagyon szigorú a Zsuzsi néni, de mindig igazságos. Olyan problémákkal foglalkozik, amelyek bennünket is foglalkoztatnak. Megértő. Mindent kiharcol értünk, amit csak lehet, s nagyon véd bennünket. — Suszter Katalinból csak úgy dől a szó, tanáráról. Farkas Miklósméről beszél. Példaképének tekinti. Nemcsak ő, de a szekszárdi Bczerédj István Közgazdasági Technikum III. b. osztályának még 24 tanulója. — Úgy vigyáz ránk, mintha a saját gyerekei lennénk. S én — váll Szigeti Éva — nagyon szeretnék olyan művelt lenni, mint 6. Egyéniség, a szó szoros értelmében. Olyan, igazi tanár! Hivatástudata nagy hatást gyakorol ránk. — Az osztályomat igazán kedvelem — mondja Farkas Miklós- né. — Differenciált, igazán önálló osztály. Inkább irodalmi érdeklődésűek. Túlkapásaikat fiatalságuk diktálja. Rendes, dolgos, becsületes szüleik vannak. Otthon csak jót láthatnak. A baj nyitja talán ott van, hogy egy kis érzelmi fogyatékosságot látok a fiatalságban. S erről egyáltalán nem ők tehetnék. Az oktatás egy kicsit sablonos lett. Több megértésre, a fiatalok iránt érzett szere- tetre van szükség. (Vége.) MÉRY ÉVA len még egyáltalán nem számítottunk. Megemlíteném a KISZ- fiatalok és az úttörők helytállását. Az úttörők 60 hold legelőterület tisztítását végezték el, a KISZ-ta- gok pedig a szénabetakiarításban segítettek, pihenőidejüket feláldozva. Ha továbbra is megmarad ez a lendület, akkor az idei esztendőnek sikerülnie kell — állapította meg Vadkerti József, tanácselnök. Egy másik közelmúltban megjelent írás a tolnai vízmű építésével foglalkozott, pontosabban azzal, ami a lakosságot legközelebbről érinti. A községi párttitkár és a tanács vb-einöke elmondotta, hogy sokan sürgetik a víz bekötését a lakóházakba. Erre azonban egyelőre sajnos nincs mód, mert pontosan nehéz lenne megállapítani, bogy a vízmű elkészült-e, avagy nem. A két vezető azt is elmondotta, hogy ebben az ügyben egy tanácsülési meghatalmazás alapján már a Népszabadsághoz is fordultak. A központi pártlap szerkesztőségétől olyan értelmű választ kaptak, hogy a vízmű átadása megtörtént. A két vezető szerint az átadás tudomásuk szerint nem történt meg. Mi történt azóta? Szauter Mihály tolnai párttitkár erre a kérdésre válaszolva a következő tájékoztatást adta: Tolna község dolgozói helyesléssel fogadták, hogy a megyei pártbizottság lapja foglalkozott a vízmű építésével kapcsolatos gondokkal, problémákkal. A párttitkár elvtárs elmondotta még, hogy értesülése szerint néhány napon belül a jelentkezések sorrendjében megkezdik a lakóházakba a víz bevezetését. Raktározzanak a háztájiban is ! Rendkívül nagy gondot okoz évek Óta a gabona és a kukorica raktározása a szövetkezetekben. Arra még nem tellett, hogy nagyüzemnek való raktárakból is építsenek elegendőt, viszont a terméseredmények évről évre nagyobbak. Köztudomású, hogy a kenyérgabona elraktározásához még művelődési otthonokat és iskolákat is igénybe keil venni sok faluban. Igaz, csak ideiglenesen, de így sem helyeselhető. A kukorica egy része pedig a szántóföldön, vagy a faluvégen hever hetekig, úgynevezett prizmákban, rendezett kupacokban. Mi lenne a megoldás? Nagy raktárakat építeni, rövid idő alatt most sem lehet, annál is inkább, mivel még szükség van istállók és más gazdasági épületek építésére. De lehet találni tárolókat. A javaslat, amit egyébként a megyei tanács mezőgazdasági osztálya is nagyon ajánl a közös gzdaságok vezetőinek, nem új. Korábban is elmondtuk már, használják ki a háztáji portákon lévő, nagy gazdasági épületek padlásterét, sőt az erős és jól szigetelhető pajtákat is. Kevés helyen történt meg, hogy ezeket igénybe vették volna, legalább ideiglenesen. Azzal érvelnek, nem lehet biztonságosan elzárni ilyen helyeken a közös terményt. A legkevesebb: lakatot találni. Egyszerűen arról van szó, hogy bizalmatlanok ebben a kérdésben a szövetkezeti vezetők. Pedig kétszeresen is előnyös lenne a „háztáji raktározás”. Nemcsak azért, mert ilyen megoldással száraz, biztonságos helyre kerülne az összes termény, de azért is használna a köznek, az egész szövetkezetnek, mert növelné a közös iránt érzett felelősséget. Vegyék fontolóra ezt a javaslatot, mert egészen biztos, hogy megvalósítása nélkül lehetetlen helyzetbe kerülnek a raktározással. Attól sem szabad vonakodni, hogy az illető szövetkezeti gazdák a termény megőrzéséért bizonyos ellenszolgáltatást kapjanak. Nem veszít ezzel a szövetkezet, inkább nyer, mégpedig sokat. G. J. Átadták a Szekszárdi ÁG munkásszállój át A Szekszárdi Állami Gazdaság központjában egyemeletes munkásszálló műszaki átadása történt meg a napokban. A borkombinát mellett felépült munkásszálló 42 férőhelyes; 14 háromágyas szoba, külön-külön mosdófülkével és beépített szekrényekkel, továbbá társalgó, valamint betegszoba áll a gazdaság dolgozóinak a rendelkezésére. Ezenkívül több gépkocsi befogadására alkalmas garázst is építettek. Az új munkásszállóba bebútorozása után beköltöznek a lakók. Koszorú és emléklap A laktanya udvarában álló J * emlékmű előtt egyenruhás úttörők sorakoznak fel. A márványoszlop Cs. Kiss Albert honvéd emlékét örökíti meg, aki 1956-ban az ellenforradalmárok ellen vívott harcban esett el. A tíz-tizenegy éves kisfiúk mozdulatlanul, megilletődve hallgatják Szabó hadnagyot, aki arról beszél, akkor, október 24-én hogyan oltották ki a fiatal katona életét a gyilkos golyók. A rövid megemlékezés után két úttörő lép ki a sorból, kezükben piros rózsákból font koszorúval, és elhelyezik az emlékmű talapzatára. A koszorú szalagján a felirat: „Emlékül az alsónánai általános iskola úttörőcsapatától”. A néhány perces tiszteletadás után feloldódik a meghatottság a gyerekekben, ahogyan egymás után tárulnak fel előttük a laktanya, számukra romantikus titkai. Gondtalanok, vidámak ismét, az arcukon a kíváncsiság feszült izgalma játszik. Egyik-másik katonát már ismerősként üdvözölnek; ott voltak az úttörőavatáson, ők kötötték nyakukba a piros nyakkendőt. Ennek viszonzása most a laktanyabeli látogatás. Ostromló seregként rohamozzák meg a tornakertben lévő szereket. öten-hatan kúsznak fel a létrákra, mászórudakra. — Csak a karoddal húzd fel magad — bíztatja egy őrvezető az egyik kisfiút, aki kézzel-lábbal próbálja feltornázni magát a mászórúdon. Szitás Jancsi a nyújtó alatt áll meg, felnéz rá. Nyilván arra gondol; egyáltalán, hogyan lehet feljutni oda, a magasba, mert az arcán olyan grimaszt rajzol a csodálkozás, hogy a körülállók elnevetik magukat. Ugrik egyet, de a vasrúd számára elérhetetlenül magasan van. — No, várj csak — mondja egy szakaszvezető, azzal derékon kapja és felemeli. Jancsi ott kalimpál néhány pillanatig, majd lehuppan a homokba. — Így kell ezt csinálni — mutatja a szakaszvezető, máris fenn van a nyújtón, forog, szaltózik. — Ha majd katona leszek, én is megcsinálom... A gépkocsi-telephelyen újabb élmények várják a gyerekeket. Ott állnak sorban a kétéltű, felderítő gépkocsik. Molnár Imre honvéd, az egyik gépkocsi vezetője sorra beleülteti a gyerekeket járművébe. Közben alig győz a kérdésekre válaszolni, melyik gomb, kapcsoló, kar milyen célt szolgál. — Hát ez a lámpa, miért van itt fent? — Ez a kereső reflektor. Olyan fénye van, ha este ráirányítjuk egy fán ülő verébre, az leesik a fáról — tréfálkozik Molnár honvéd. Este, ha az országúton megyünk és a szembejövő kocsi vezetője nem tompítja a fényt, csak egy pillanatra kapcsoljuk be. Erre azonnyomban lekapcsolja, ahogyan kell. Amint a gyerekek az alakuló- térre visszaérnek, már két rádió várja őket. Két csoportra oszlanak, az egyik ott marad helyben, a másik vagy százötven méterrel odébb vonul. — Ha beszélsz, nyomd be itt — mutatja a hallgatót a rádiós az egyik gyereknek. — Ha felengeded, akkor hallod a másik állomást. — Hallotok engem? Híreket mondok... — Te már sokat beszéltél, add oda nekem is. — Add már oda!... — Én is szeretnék beszélni... Ez a rádiózás olyan, amelyre azt mondják, lehetne jobb is, de az alsónánai gyerekeket tökéletesen kielégíti. — Ebből most már elég, tovább megyünk. Mondjátok a többieknek, jöjjenek vissza. — Majd én elszaladok, hívom őket — ajánlkozik az egyik gyerek. — Minek szaladnál, itt a rádió. — Tényleg... — lepődik meg a gyerek. Nem tehet róla, belerögződött, ha valakit oda kell hívni, azért el kell szaladni. A körletben, a folyosón az egyik gyerek meglöki a másikat. — Odanézz, milyen rendben sorakoznak a fogasokon a kabátok! — Ha majd bevonultok, meg kell tanulnotok, hogy az nem kabát, hanem köpeny. Volt, aki százszor leírta, mire megtanulta — figyelmezteti a két gyereket egy őrvezető nevetve. A hálótermekben a rohamsisakot először Jónás Sanyi és Fang Jóska próbálja fel, majd össze- koccantját: a fejüket; mit „tud” a rohamsisak. — Ki vállalkozik arra, hogy így megágyaz? Először mindegyik húzódik, de aztán Barna Laci és Szitás Jancsi megmenti a becsületet. Az ágyazás megfelelő, a „teljesítményt” az ágy gazdája, egy őrvezető, két szelet csokoládéval jutalmazza, de azért megjegyzi; — Ha én így vetném be, nem mennék egy ideig a városba. A látogatás a klubteremben ér véget, ahol Szabó hadnagy bekeretezett emléklapot ad át az alsónánai úttörőknek, a látogatás emlékeként. A gyerekek viszonzásul hívják az őket kísérő, kalauzoló katonákat; vegyenek részt a tanévet befejező ünnepségen, amelyet tábortűznél rendeznek. Szóval lesz mit mesélni majd az otthonmaradottaknak. BI.
