Tolna Megyei Népújság, 1966. június (16. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-10 / 136. szám
4 ' TÖT.fvÄ MFGYF1 NÉPÚJSÁG Í966. június 10. Mi less a vadászkastély sorsa? Szalai János: Halál a tenger le Már elöljáróban is megmondhatom, hogy ezt egyelőre még senki sem tudja. A millenniumra készült fakastélyról van szó, ami a báró Augusz-család tulajdonaként került Szek- s Ira. Az impozáns épület mur csak ritkaságánál fogva is komoly építészeti érdekességnek számít. s Időközben a legkülönfélébb célokra használták, de semmiképpen sem olyanra, ami méltó lett volna egy ilyen jelentős alkotáshoz. Megóvásával azonban senki sem törődött, így a jobb sorsra érdemes épület kopott, töredezett, s egyre inkább látszott rajta, hogy nincs gazdája. Közben természetesen fel-fel- vetődött, hogy meg kellene menteni a kastélyt, mint műemléket, és idegenforgalmi, turisztikai célokra használni. Hivatalos fórumokon is volt róla szó- De • aztán nem történt semmi. Addig ugyan eljutottak az illetékesek, hogy nem vitatták az épület megmentésének szükségességét, de addig már nem, hogy komoly lépéseket is tettek volna érdekében. Itt tartunk jelenleg is. Ha most figyelembe vesszük, hogy a városfejlesztési program keretében a városközpontban lévő, úgynevezett korzói rész, vagy ahogyan sokan találóan nevezik, bazársor lebontásra kerül, méghozzá 1967-ben, tehát rövid időn belül, mert erre a részre más létesítmények kerülnek, szanálni kell a híres fakastélyt is. Két eshetőség van: egyszerűen szétverik, s anyagát eltüzelik, vagy szakszerűen lebontják és másutt összeállítják. Nyilván ez utóbbit kell tenni, mert akár a Kálvária hegy oldalában, a turistaszálló fölötf, akár a Csörge-tónál, vagy éppen Gemencben felállítva, kanom kívánó fasiszta Nagytanács — itt kezdődik a könyv, a Duce elfoglalásánál, kivégzésénél fejeződik be. Két esztendő mindössze ez, de benne ott sűrűsödik a második világháború döntő mozzanatainak többsége: a németek veresége a volgai csatában. Rommel Afrika Korpsánák csúfos megfutása, a Duce megbuktatása, majd a német szuronyokon létrehozott saloi köztársaság megalakítása, s ugyanakkor az olasz munkásság nagyszerű harcai: 1943-ban egész Európában Olaszországban volt a legtöbb sztrájk! A szovjet szerző népszerű formában. a nagyközönséghez szólva dolgozta fél a fasiszta diktátor bukásának történetét: elhagyva a tanulmányoknál meglévő kötöttségékeit, de nem engedve a»ténymoly idegenforgalmi szerepet tölthetne be, s valami ilyesféle hasznosítás lenne méltó hozzá. Viszont szinte már az utolsó percekben járunk, hogy még valamit lehessen vele tenni. A város vezetői szerint szanálni kell ezt a részt, a Beloiannisz utcai bölcsődével együtt. Az épület szétszedése viszont nem valami egyszerű feladatnak mutatkozik. Hozzá nem értő társadalmi munkások nem jöhetnek számításba, mert akkor könnyen tönkremegy a még értékes faanyag nagy része is. De ha szakemberek szedik szét, az is nagyon hosszadalmas munka lesz, és semmiképpen sem képzelhető el, hogy a szanálási hajrában erre lesz idő. Sőt, félő, hogy az utolsó percben majd az illetékesek is azt mondják, hogy nincs megoldás, szét kell dobni az épületet, s lesz vele, ami lesz. \ László István, a Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat igazgatója a minap közölte, hogy egyszer, évekkel ezetőtt már felajánlották a vállalat részéről a kastély elbontását, jórészt társadalmi munkában, viszonylag kisebb költséggel. A vállalat ugyanis jelentős ácsszakmunkás gárdával rendelkezik, s év közben mindig akad olyan időpont, amikor nem tudják őket foglalkoztatni, az építőipar sajátosságai miatt. Ezt az ajánlatukat továbbra is fenntartják. Mindenesetre vagy ezen a járható úton, vagy más módon, de feltétlenül tenni, intézkedni kellene az épület megmentése érdekében, annál is inkább, mert sem Szekszárd, sem Tolna megye nem bővelkedik hasonló műemlékekben, BODA FERENC voltát, leleplezi a német fasizmustól semmiben nem különböző módszereket — e népnek, az olasz pairtizánmozgalomnak állít méltó emléket. (m.) Szép eredményt értek el Vasárnap délután a paksi járási művelődési házban mutatta be az „Eltüsszentett birodalom’' című 3 felvonásos mesejátékot, a Bezerédj általános iskola úttörő- csapata. A szép eredményt sok munka előzte meg. Ezen a vasárnapon aztán örültek a megérdemelt tapsnak, és pár hét .múlva a Balatonon pihenik ki a szakköri munkát. K. A. levelező Olyan kék volt az ég, mint a tenger, amely ott hullámzott Pa- lomares közelében. Hajnalban, amikor felkelték az emberek, hogy megetessék állataikat, szénát lökjenek az öszvérek elé, mindenki azt hitte, olyan lesz ez a nap is, mint a többi. Martin Ponce Castro álmos volt. az asszonya fenekére ütött az udvaron és így szólt hozzá: — Na, asszony, megyünk a mezőre! Vár bennünket a paradicsom; A gyerekek iskoláiba mentek, az emberek a határba. Lassan, kimérten ballagtak az öszvérek, ütemesen hajlongtak a derekak. A repülőzúgást már megszokták. oda sem figyeltek. A repülők hozzátartoznak az életükhöz. Már a hangról meg tudták állapítani: ez B—52-es, ez pedig KC—-135 típusú. Úgy jártak a repülőgépek a fejük fölött, mint nyári estéken a szúnyogok. Hogy mégis felnéztek az égre a palomaresiek, annak az volt az oka, hogy egy ember a megszokottól eltérő hangot hallott. Egy hatalmas robbanást. Nem, ez nem hangrobbanás volt. Felpillantott és elkiáltotta magát: — Emberek! Kigyulladt egy gép! A gép magasan füstölt a kék égen, amelyről visítva, szinte segítséget kérőén, mint a mentőautó szirénája, csak annál hangosabban. fülsiketítő sikoltással zuhant alá. — Meneküljünk! Mindenki rohant, lei a falu felé, ki el a falutól, ki gyermeke nevét kiabálva, ki zihálva. Rohantak a halál elől; Az iskolában éppen azt írták a táblára: „Az egészséges ember szereti az életet”, amikor az iskola mellett a földbe fúródott egy repülőgépváz, Antonio Saviote Gar_ cia házától néhány méterre pedig egy sugárhajtású repülőgép motorja. — Szűz Máriám, segíts! — kiáltoztak az asszonyok, amikor az égből eső helyett vasdarabok hullottak. A férfiak hallgattak. De csak néhány percig. Addig, amíg fel nem mérték a helyzetet. A falu borbélya, sovány, beesett arcú, kiálló csontjain megfeszült a bőr. élénken magyarázott. — Én láttam ... Én láttam..: — Mit láttál? — A két gépet. — Hát nem egy volt?! — nézték össze az emberek. — Nem! Kettő volt. És pontosan negyed tizenegy volt. Éppen kinéztem. Akkor láttam a két gépet. Az egyik B—52-es bombázó, a másik pedig egy KC—135-ös tartályrepülőgép volt. A bombázóból egy cső állt ki. Azon keresztül szívta a benzint, mint szúnyog az ember vérét — És mit láttál még? — Azt, hogy egyszercsak valami szikrázott, utána robbanás következett és kész. — Ez nem sok — állapították meg az emberek. Voltak, akik tovább kérdezősködtek. — Mást nem láttál? — Erőltesd meg az agyadat! A borbély gondolkodott. Vékony fekete bajuszát pödörgette a jobb kezével, a ballal pedig a zsebében kotorászott. — Valami fényeset is láttam. Ejtőernyővel szállt. És utána még négy ejtőernyőt! Látjátok, ezt majdnem elfelejtettem. Hiába, kihagy már az agyam. Az iskola irányából, ahol főleg asszonyok és bámész gyerekek gyülekeztek a roncs körül kiabálás hallatszott. — Gyerünk! Gyerünk! Fenn a dombon ég a gép! Mindenki a domb felé szaladt. Az égő roncsokat fürkészték — nincs-e benne ember. Sehol, senkit sem találtak. — Oltsuk ef! — Mivel? — Földdel. — Nem lehet — És ha ismét robban? — Menjünk el inkább a környékéről is. — Igaza van! Feszült percek következtek. A palomaresiék a faluból figyelték: mikor lobban utolsót a gép és közbein imádkoztak: csak ne robbanjon. Egy asszony a hóna alatt ruhát szorongatott. Az iskola felé rohant. — Nézzék csak! Nézzék csak! Reggel mostam az ágyneműt! És tiszta korom. Az égből hullott a korom. Jaj, Istenem, most kezdhetem elölről a mosást. Nincs énnekem elég dolgom, még itt van ez is. — Nyughass már ! Ez a legkevesebb! — Neked! Persze, hogy neked ez a legkevesebb — replikázott az asszony. — Bezzeg, ha neked kellene kimosni az ágyneműt, a gatyát .; . ! Az ember elhallgatott. Ismerte a feleségét. Ha az egyszer valamit a fejébe vesz, azt onnan az isten sem veri ki. Akikor imádkozhat ő a Boldogságos Szűzhöz is, az sem segít. Az asszony csak mondja a magáét, addig, amíg rá nem • hagyják: úgy van, persze, hogy úgy van. Az ember mindjárt mondta is. — Igazad van! Majd megkérjük a mosási díjat az amerikaiaktól. Hamarosan itt lesznek és akkor állj eléjük a piszkos ágyneművel és mondd nekik a szemükbe: ilyen lett a férjem gatyája, ilyen meg az ágynemű. Gazdag emberek az amerikaiak, biztosan befogják a szádat néhány dollárral; Az asszony rántott egyet magán, mintha csak azt mondta volna ezzel: „Bolond lyukból, bolond szél fúj!” és elrohant. A templom órája elütötte már a tizenkettőt A falu úgy mozgott, mint a higany. Itt is, ott is kis csoportok alakultak: vitatták az eseményt. Hírvivők jártak egyik csoporttól a másikig. Ezek a hírvivők, mint saját véleményt mondták el azt, amit a másik csoportnál hallottak. — Mi lehetett az a fényes gömb. — Semmi. Biztosan káprázott a borbély szeme. — Az meglehet. Nehéz annak hinni. Biztosan csak kitalálta. — Ilyent nem lehet csak úgy kitalálni! — Ilyent? Még különbet is. Lám te is akkora halat fogtál, mint a fél tenyerem, és mégis azt mondtad itthon, akkora hal akadt a horgodra, ha el nem engeded, átvisz a tenger túlsó partjára. — Az más, meg ez is más. Az vicc volt. Ez pedig komoly dolog. Délután ameriaiak érkeztek a faluba. A Guardia Civil tagjai. Kihallgattak mindenkit, aki csak látott valamit. A borbély elmondta amit látott, a Guardia Civil tagjai bólogattak és jegyez- gettek. Megtekintették a roncsokat, mindent számba vettek, mindent feltérképeztek és, mint akik hosszabb ideig kívánnak maradni, elszállásolták magukat a faluban. — Látjátok, még hasznunk is lesz a repülőből! — dörzsölték néhányam a tenyerüket. Senki sem sejtette az igazságot. Hullámrezgések rohantak Madrid felé, hogy az amerikai nagy- követségen betűkké, szavakká formálódjanak. — Borzasztó! Mi lesz ebből, ha kiderül! — sóhajtott Angier Biddle Duket nagykövet. Alighogy ezt kimondta, csengett a telefon. — Itt Delmar Wilson vezérőrnagy! — Itt Duket! — Nagykövet úr! Borzasztó dolog történt! — Tudok róla! — Akkor nem kell fágyelmezmélyén tetnem a feladatára. Ha ez kiszivárog, nagyon sokat árthat a tekintélyünknek. Az oroszok az elefántból is bolhát csinálnak. — Jó! Mindent elkövetek. Tudom, a hímek nem szabad kiszivárognia. Jó! Eljárok a spanyol kormánynál. Nem hiszem; hogy nehéz dolgunk lesz. Az ügy nekik is kellemetlen. Ha megtudják, hogy Spanyolországban leesett egy atombomba ... — Nem egy! Négy volt a gépen! — Mindegy. Ha megtudják; akkor senki nem jön ide nyaralni. Duket a füléhez szorította a hallgatót, némán bólogatott, miközben a telefonzsinórral játszott. — Jó! Jó, vezérőrnagy úr! Értem! Éh mindent elkövetek a magam részéről. Csak Önök is tegyenek meg mindent. Sokáig nem lehet az ilyen hírt zárt falak mögött tartani. Tudja milyenek az újságírók. Nem tudni hogyan, de azok mindent megszimatolnak. Igen, igen, jó orruk van! Majd én gondoskodom a megtévesztő szagokról. — Oké! Látom, értjük egymást! A vezérőrnagy lette a hallgatót, amikor az adjutánsa jelentett: — Vezérőrnagy úr, Stanley Donovan vezéralezredes úr kéreti! — Még ez is! — fejébe csapta a sapkát és kiment. Donovan egy mély karosszékben ült, lábát egy kis asztalon tartotta. Amikor kinyílt az ajtó. csak a fejével biccentett és unott mozdulattal a mellette lévő karosszékre mutatott. — Mit tudott intézni? — Talán sikerül elszigetelni az újságírókat. — Talán? — Hát, ez sohasem biztos. Az újságírók az egyedüliek, akik beleköphetnek a tányérunkba. — Abból nagy baj lehet! Mondja, van már valami nyomunk? — Nem sok. A borbély látott valami fényes gömböt. Ennyi az egész. — A borbélyt figyelemmel kell tartani. — Figyeltetjük. És tettünk már más intézkedést is. Elhíreszteltük a faluban, hogy a borbély nem láthatott fényes gömböt. Csupán álmodta az egészet. — Ez nem rossz. De, mondja; van elég erő a keresésre? — Két század már kint van. — Az kevés! Még két századot kell kiküldeni. Az ajtón kopogtak. Egy őrnagy lépett be. — Vezéralezredes úr! — Mi hír Jack? — Előkerültek a B—52-es pilótái. Egyikük a tengerbe esett. Spanyol halászok húzták ki. Nagy diadallal hozták a faluba. — És beszéltek is vele? — Nemi hiszem. A halászok általában csak egy nyelvet beszélnek, azt is nagyon ritkán. — Ez meglehet. Köszönöm! Az őrnagy távozott. — Látja, nincs késlekedni való időnk. Minden a gyorsaságon múlik. És az óvatosságon. Kérjen bármennyi ■ embert, vagy bármit, csak azokat az átkozott bombákat kerítse elő, mert ha kitudódik, hogy egy-egy bomba legalább százszor olyan erős, mint az, amelyiket Hirosimára ledobtuk. akkor nehezen tudjuk kimagyarázni magunkat. Palomaresben aznap, január 17-én későn tértek nyugovóra az emberek. A fejük fölött száguldó repülőgépeket megszokták már, de a lezuhant repülőgép az ő fantáziájukat is foglalkoztatta. Különösen azon vitatkoztak sokat: miért jött annyi amerikai katona az ő falujukba. És micsoda ruhákban. Fehér ruhás, furcsa álarcú emberek valami bot félét szorongattak a kezükben és úgy járták a határt. Minden centit megvizsgáltak. (Folytatjuk! Pavel O tszj any in : Mussolini * A Kossuth Könyvkiadó Népszerű történelem című sorozatának új kötete e könyv: a magyar olvasó előtt eléggé ismeretlen mozzanatok okos és világos elrendezése, a kulisszák mögött történtek megmutatásának izgalmas- ságával. Olaszország teljhatalmú diktátora, a Duce „Itália Napóleonjaként” kívánt bevonulni a történelembe: a népek azonban a véres kezű martalöcok között jelölték ki helyét, s sorsa be is teljesedett. A hatalma csúcsán lévő diktátor alatt hogyan indult meg a föld, hogyan fordult szembe vele a győzelmekig hűséges, de akkor, a vereség elkerülhetetlenségét felismerő, s abban osztozni végnapjai szerűségből, a bizonyíthatóságból. Különösen érdekesek — mert nem közismertek — azok a részletek, ahol a fasiszta hatalmi klikk, az un. „hierarchák” marakodását, s az olasz’tőkés körök Szerepéit vázolja fel a szerző. 1945, április 28-án a milánói Piazza Loretón fejezte be életét a csillagok magasába vágyó törpe: a Dúcét a Nemzeti Felszabadító Bizottság ítélete alapján kivégezték. A nép nemcsak felette — a fasizmus felett is ítéletet mondott. És Ovszjanyin könyve — miközben megmutatja a Duce s egész környezete visszataszító
