Tolna Megyei Népújság, 1966. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-09 / 135. szám

1966. június 9. TOLVA MEGYEI NftPtJSAÖ 3 Felkészülve várjuk az új gabonát Interjú a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat Megkezdik a szekszárdi tsz-üdiilő tervezését Farkas László elvtárs, a Ga­bonafelvásárló és Feldolgozó Vál­lalat igazgatója néhány időszerű kérdésről beszélgetett lapunk munkatársával. — Évek óta és évről évre visszatérő gond a raktározás. Ha kevés terem, akkor az a baj, ha sok, akkor az a baj. Jelenleg mi a helyzet, Farkas elvtárs? — Az előzetes termésbecslés adatai alapján úgy látjuk, rogy jelenleg 500 vagon gabona el­helyezésére, raktározására nincs lehetőség. — Tavaly a termelőszövetke­zetek és az állami gazdaságok kötöttek a vállalattal raktári szerződést. Erre az idén nincs mód? — De igen. Az elmúlt évben nagymértékben enyhített a ga­bonaraktározási problémákon az a körülmény, hogy a termelőszövet­kezetek 1417 vagon gabona rak­igazgatójával tározására szerződtek vállalatunk­kal. Mi ezért mázsánként 6 forin­tot és megint csak mázsánként és hetenként 18 fillért fizettünk. Ez az utóbbi a kezelési költség. A bérraktározásra tehát nem lehe­tett ráfizetni. Az idén azonban eddig még mindössze 30 tsz kö­tött velünk tárolási megállapo­dást, 852 vagon gabonára. Az ál­lami gazdaságok a tavalyi 1314 vagonnal szemben, mindössze 697 vagonra kötöttek velünk megál­lapodást. Tehát közel sincs olyan érdeklődés, mint volt egy eszten­dővel ezelőtt. Ismerjük a mező- gazdasági üzemek nehézségeit, mégis úgy gondoljuk, körülbelül 500 vagon gabona tárolására még meg tudnák velünk kötni a szer­ződést és ezzel nagyon sokat se­gítenének. — Egy esetleges esős idő­járásra hogyan készült jel a vállalat? — Üzembe állítjuk a szárító­Evente mintegy 2 millió tonna cementet gyárt a novoszibirszki területi csernorecseni cementgyár. A termék egy részét speciális cementszállító gépkocsikkal szállítják el. A magyar gyártmányú, Csepel—D—450 cementszállító kocsik vezetői évente sok ezer kilo­métert tesznek meg, hogy idejében eljuttassák rakományukat az építkezésekhez. Cementszállító Csepelek indulásra készen. Kétmillió tonna cement ítélőképességük a kiválogatáshoz, a kapott ingerek, hatások érdem szerinti csoportosításához. * — Milyen a fiatalok olvasott­sága? — Anyagli helyzetükkel fordí­tott arányban áll. Sajnos, a gye­rekek túlnyomó többsége elég ke­veset olvas. Részben, mert sok az egyéb lekötöttségük, elfoglalt­ságuk, másrészt csupán a kötele­ző irodalomra koncentrálnak. — Okvetlenül meg kell azon­ban mondani azt is: néhány gye­reknek hosszas elfoglaltságot ad, hogy a háztájiban segédkezik. S még számos azoknak a családok­nak a száma is, ahol leintik a gyereket, ha olvasni akar. * — Azt mondjuk a technika szá­zadában élünk. Miért nem tük­röződik ez a dolgozatokban? — Inkább a humán tárgyalj iránt érdeklődnek a mi gyere­keink. Újból csak arra kell hivat­koznom, hogy lányok. De túlzot­tan leegyszerűsítenénk a problé­mát. ha csak ennek tudnánk be. Inkább bizonyos visszatetszést tapasztalok a technika iránt. Ter­melőszövetkezetekbe. állami gaz­daságokba járunk gyakorlatra, olyanokba, ahol még gyengén áll­nak a gépesítéssel. így aztán kö­zeli. kézzel fogható tapasztalataik nincsenek. Inkább csak szavakat kapnak a technikáról, vizuálisan észlelhető élmények nélkül. — Nem mondanám, hogy nem érdeklik a fiatalságot a technika új vívmányai. De elsősorban az új eredmények. Az új felfedezé­sek, alkotások pedig rendszerint alkotó csoportok, munkaközössé­gek neveihez fűződnek. Nincsenek kikiáltott nevek. Van rakéta, de a készítője a háttérben maradt. ♦ — Mi az, amit fontosnak tart megjegyezni a tanulók vélemé­nyével kapcsolatban? — Sajnálatosnak tartom, hogy a fiatalok jelentős része „hulló csil­lagokat” tart példaképének, de nem hiszem, hogy ezek a dolgo­zatok teljes hűséggel tükrözik a gyerekek gondolkodásmódját. Igaz ma csak nevetni tudnak a tör­téneten, hogy valaki a géppuska­tűz elé veti magát hazafiasságból. Nincs nagy kor különbség köztem és köztük, szeretném remélni, hogy belülről mégsem ennyire cinikusak. — Nagy jelentőséget tulajdoní­tok ennek a foglalkozás szerinti csoportosításnak. Az ismereteik állandóan bővülnek, így nem az egyes személyek neveit, hanem a közéletben elfoglalt helyzeteket kell értékelnünk. (Folytatjuk) MÉRY ÉVA gépeket. Rendelkezünk 14 farmer típusú szárítóval. Ezeknek a napi kapacitása 28 vagon. Szekszár- don és Pincehelyen az idén kezdi meg a munkáját a két Heyd- típusú jugoszláv szárítóberende­zés, 24 vagonos napi kapacitással. Ezenkívül számítunk arra, hogy mi kapjuk meg a budapesti ipari kiállításon bemutatott szovjet szárítógépet, így összesen szükség esetén naponta 65—70 vagon ga­bona szárítását tudjuk majd el­végezni. — Farkas elvtárs, a nagy­üzemi méretek következtében évről évre nagy mennyiségek átadását és átvételét kell vi­szonylag rövid idő alatt le­bonyolítani. Megfelelően beren­dezkedik ehhez a vállalat? — Igen, évről évre folyamato­san növeljük az átadási, illetve az átvételi kapacitást. Az elmúlt három évben 20 hídmérleget lé­tesítettünk. Tizenhét átvevő­helyen megoldottuk a gabona ömlesztett állapotban történő, gyors átvételét is. Tizenkét fúvó­gép, két nagy teljesítményű szívó és fúvó, valamint 25 szállító- szalag segíti még az idén a ga­bona gyors átadását, illetve át­vételét. Itt szeretném még meg­jegyezni, hogy a nyitva tartás a termelőszövetkezeti igényeknek megfelelően történik, ugyanúgy, mint más években. A zökkenők elkerülése érdekében egyébként a termelőszövetkezetekkel már megállapodtunk az átvevőhelyek­ben, az átadás-átvétel ütemében, sőt még a lebonyolítást végző személyekben is. A minőségi munkák érdekében még ebben a hónapban a tsz-raktárosok és a vállalati raktárosok részére közös megbeszélést tartunk — mondotta Farkas László igazgató. — ir — Tegnap Szekszárdon a megye csaknem valamennyi termelőszö­vetkezetének képviselője részt vett azon a tanácskozáson, ame­lyen végleg eldöntötték: felépítik a megyeszékhelyen a közös gaz­daságok üdülőjét és székházát. A létesítmény tehát kettős célt szol­gál. Egyrészt pihenést, gyógyulást és szóra­kozást nyújt egy-egy alka­lommal 120 szövetkezeti tag­nak, másrészt a tsz-ek különböző tan­folyamait fogják benne megren­dezni, amiket eddig Dunaújváros­ban tartottak. Sőt, ezenkívül még székháza lesz az épület a közel­jövőben megalakuló megyei ter­melőszövetkezeti szövetségnek is. A tegnapi tanácskozáson meg­választották a vállalkozás igazga­tóságát és ellenőrző bizottságát, jóváhagyták az ügyrendet. A vég­leges vezető testület elődje min­dent előkészített: megtekintette a debreceni tsz-üdülőt, tárgyalt a Földművelésügyi Minisztérium­ban. kijelölte a szekszárdi Bakta- hegy oldalában az üdülő helyét és elkészítette a beruházási prog­ramot. Igen szépnek, korszerűnek ígér­kezik az üdülőszékház. Mindennel ellátják és biztosítani fogják az idős és betegeskedő parasztemberek, falusi asszonyok gyógykezelé­sét is, például reumatikus bántalmak esetén. De erre úgy is sor kerül, egy csereüdültetést szerveznek a deb­receniekkel, ahol köztudomásúan híres a gyógyfürdő. Kiránduláso­kat szerveznek majd a Szekszár­don üdülő falusi emberek számá­ra Harkányba és más helyekre. Szóba került külföldi csereüdül­tetés is. Rendkívül hasznos és sok élményt adó létesítmény lesz te­hát a megye szövetkezeteinek üdülője. A fiatalságot természete­sen a szórakozási lehetőség ér­dekli elsősorban és a jelek szerint nem fog csalódni, hiszen a mos­tani lehetőségeknél sokkal töb­bet kínál majd a város néhány év múlva, mire elkészül a tsz­üdülő. A tegnapi igazgatótanács-ülésen rögzítették és elfogadták a hozzá­járulás módját: minden szövetkezet az össz­területének egy-egy holdja után 33 forintot fizet, négy év alatt egyenlő részletekben. Szűcs Lajos, a megyei tanács me­zőgazdasági osztályának vezetője bejelentette, 31 tsz nyilatkozata, közgyűlési határozata még hiány­zik. Közös érdek, hogy valameny- nyi szövetkezet csatlakozzék a társuláshoz, hiszen akkor keve­sebb a megterhelés, és egyébként is szüksége lesz az épületre rhin- den szövetkezetnek a tanfolya­mok, valamint különböző tanács­kozások alkalmával, meg a ter­melőszövetkezeti szövetség mű­ködésével kapcsolatban. A luííaézéki kubikoó ános bácsinak tizenöt éves a brigádja. Kubikosok valamennyien. Volt, aki ké­sőbb jött hozzájuk. De a brigád, brigád maradt, ha valaki elment, ha jött akkor is. Ha katonának ment az egyik fiú, s jött helyette más, a régit, a távozót illő módon búcsúztatták, az újat meg fogadták: „Olyannak kell lenned, fiú, mint a Jóska volt, aki elment". Es segítették, hogy olyan legyen. A brigádra azt mondják, hogy szocialista. Már talán negyedszer is kitün­tették őket. Ki győzi számolni azt a sok okleve­let, jelvényt, kitüntetést, amit egy ilyen „virtig- li” kubikosbrigádnak adnak, mint a bátaszéki Máté Jánosé? A tavasszal is kitüntették őket. Pénzt is kaptak, mert az az igazi kitüntetés, amikor pénz is áll a házhoz. És ehhez a brigád­hoz gyakori vendég a guruló jólét, még gyako­ribb a zöld, meg a piroshasú bankó ... A brigádot Máté János vezeti. Kubikos em­ber. A javából való, mert a kubikos csak egy­féle lehet. A kalap, amely évek óta kíséri János bácsit, a brigádvezetőt, mindig ott van a munkahelyen. Felakasztja az ideiglenes szállás valamelyik ol­dalába vert szegre, ott éjszakázik. A brigád meg utazik haza. Egyszer én is jártam János bácsi bátaszéki otthonában. Tizenöt évvel ezelőtt volt. Akkor is így építők napja közelgett. Nem emlékszem már pontosan, hogyan kezdődött, vagy éppen ki javasolta a „családlátogatást". Mentünk. Nyomott bennünket valami olyan kényszer, amely csak úgy, s az ál- 'tal oldódik föl, hogy az ember barátaival leül egy asztalhoz, hideg bort, szódát, néhány falat harapnivalót rak a háziasszony az éhes férfinép elé, és a beszélgetés éjfélig is eltart... A brigád volt akkor is együtt. Talán nyolcán voltunk, akik a gyékényfonatú széken az asztalt körülültük. A politizálás, mert nem is kubikos az, aki nem politizál, nem azon az akkortájt szokásos szinten folyt. Mi a földön jártunk. Úgy mondtuk: — Na János — mert akkor János bá­csi még János volt, — nekünk még e héten ennyi földet kell kitolni, és akkor lesz annyi pénz, hogy az asszony nem küld vissza a borí­tékkal együtt. Eljárt az idő János bácsi felett. A lapát, meg az ásó kemény, embert próbáló szerszám. Aki annak nyeléhez ragad, attól megkérdezi: ki fog­ja, hogyan fogja? A kéz — nézem János bácsi kezét —, széles, erős kéz. A mutatóujj sem olyan, mint más halandónál. A mutatóujjon a bőrkeményedés olyan élt képezett mar, hogy a kéznek ez a része már alig érzékeny. A marok, az meg már nem is szabályos. Mert a kéz még álomban is úgy áll félig behúzottan, mintha éj­szaka, az ágyban is lapányelet szorítana. így csak kubikos keze tud állni... Pedig már nem is kell annyit azt a lapátot fogni. Van gép. Sok és jó gép. De a kubikosnak ehhez is érteni kell, meg a gép adta munkához is. Ma már betonoznak. Ha kell, más munkát is elvégeznek. Szóval kubikos ember János bácsi. Még a tavasszal, egyszer délután kint jártam a tanácsi építőipari vállalatnál. Az igazgató éppen jutalmat osztogatott. Az ötéves munka­versenyt akkor zárták le. S a sok pénzből, ter­mészetes, hogy jutott Máté Jánosnak, meg a brigádnak is. Jutott, mert joguk volt hozzá. Azt mondotta az igazgató: „Ha majd megérjük, hogy az építőiparban, az építőiparral kooperáló vál­lalatoknál mindenki olyan lesz, mint János bácsi, meg a brigádja, akkor lesz igazán jó világ...” Ezután az eset után vagy két héttel, ismét jártam a vállalatnál: A szakszervezeti tanács­teremben vagy harminc brigádvezető fújta a füstöt. Hallgatták a feladatok felsorolását: Az idén ennyi, meg ennyi istállót, házat, művelődé­si otthont, meg ki tudja még mit nem, el kell határidőre készíteni. És ehhez kellene munka­versenyt is szervezni. Valami olyan versenyt, ami előbbre viszi az ügyet. alán harmadiknak, vagy negyediknek állt fel Máté János, a bátaszéki szocialista kubikos brigádvezető — „Csináljuk meg azt a kongresszusi versenyt. Józsi, jöjjön ki hoz­zánk, aztán megbeszéljük". Biztos vagyok abban, hogy Mattesz József üb-titkár el is ment a bri­gádhoz és megbeszélték a kongresszusi versenyt. És azóta bizonyára a vállalás jó részét már teljesítették is. Most, az építők napja előtt, az építőipari mun­kások a szokáshoz híven készülődnek. Dolgoz­nak, várják a napot, amikor majd az autóbusz elviszi őket Domboriba, ott meghallgatják az ünnepi beszédet, politizálgatnak, sörözgetnek és emlékeznek. Emlékezik és ünnepel majd Máté János is, a bátaszéki kubikos. PÁLKOVÁCS JENŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom