Tolna Megyei Népújság, 1966. június (16. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-03 / 130. szám
8 ’ tolKa sttcyet ffifipüjsíö Í966. jiíníÜS t. rnwwnMU himmi tolna mseriig m m NÉPÚJSÁG MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPIA ■: Panoráma-busz Szekszárdon A 11. számú Autóközlekedési Vállalat a múlt évben érkezett Ikarus 30-as típusú autóbuszok közül egyet panoráma-busznak alakít át. Ezzel a városnak lesz egy olyan járműve, amelyet tu- * risztikai és más hasonló célra fel lehet használni. Tegnap megnéztük a készülő buszt. Hasonló lesz, mint a 630-as kocsik fődarabjaiból készült, csak ez kisebb. Harminckét személyt tud szállítani. A busz építésének ötlete Piegl Ferenc igazgatótól indult el, de a karbantartó munkások is hamar felismerték ennek jelentőségét — igaz háromezer forint célprémiumot is kapnak, ha e hónapban a város rendelkezésére tudják a ko_ csit állítani. Gyenei László főcsoportvezető és Szegedi László lakatos — a busz építésének irányítói — elmondották, hogy a kilátás a kocsiból kényelmes lesz, egy későbbi időpontban lepketetőszerű épít. ményt is szerkesztenek a kocsihoz. Krém- és piros színűre festik a kocsit kívülről, s kényelmes ülőhelyek lesznek benne. A felújított kocsihoz igen kevés új anyagot használnak fel. — Hol lehet ezt majd használni? — kérdeztük a vállalat igazgató játóL — Elsősorban az IBUSZ, az Idegenforgalmi Hivatal rendelkezésére szeretnénk bocsátani. A városi közlekedésben is elindíthatjuk szép napos időkben, azután a Fadd-dombori KlSZ-tábor közlekedésére. küldöttségek, vendégek szállítására, szóval idegenforgalmi, városnevezetességnek szán. juk mi is ezt a szép kis autóbuszunkat.- Pj Balesetokozót ítéltek el Kovács István pécsi lakos a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat gépkocsijával még a múlt év márciusában Bogyiszló felől érkezett Tolna központjába. Elsőbbségadási tábla is mutatja itt. hogy a Szekszárdról Fadd felé vezető úton haladónak védett útvonala van. Ennek ellenére Kovács István ráhajtott az útra, s elütötte Hochsteiger József tolnai motorost. A baleset következtében a motoros 8 napion túl gyógyuló sérülést szenvedett. A szekszárdi járásbíróság Kovács Istvánt súlyos testi sértést okozó gondatlan veszélyez, tetés miatt héthónapi felfüggesztett szabadságvesztésre és ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Munkavédelmi felügyelők tanácskozása A helyiipiari dolgozók szakszervezetének megyei bizottságán Szekszárdon tegnap munkavédelmi felügyelők a szakma időszerű kérdéseiről tanácskoztak. Vitaindítót Hfjus János a Szekszárdi Vasipari Vállalat szb-titkára tartott. A vita során számos, a munkavédelemmel kapcsolatos kérdést tisztáztak, illetve meghatározták egyes vitatható ügyekben a rendelet egységes értelmezését. Befejeződött a csigaszezon Befejeződött a csigaszezon és elmentek már az utolsó szállítmányok is Tolna megyéből — külföldre. A szekszárdi földművesszövetkezet, amely a megyében felvásárolta a csigát, hét vagonnal exportált Svájcba, Nyugat-Németországba, Francia- tOrszágba és Olaszországba. A csigaszezonban mintegy 40 embert foglalkoztattak, s o tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyűjtőknek, földművesszövetkezeteknek egyaránt megérte, jő • tpénSt kaptak érte. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: FETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárdi Mártírok tere 15—17. Telefon: 29—01. 23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadd Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 20—11, 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 29—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij egy bőnapra 13 Ft. Index-szám: 25 069 FILMJEGYZET FANTOMAS i Jean Marais és Louis de Funes a Hím egy izgalmas jelenetében A színes, szélesvásznú, francia—olasz film, amelyet Szekszárdon az átalakított, kicsinosított kertmoziban láthat június elején a közönség rendkívül izgalmasan, fordulatokban gazdagon parodizálja a hasonló témájú, műfajú filmeket. A „Fantomas” — izgalmas bűnügyi filmszatíra. A Fantomas, egész Franciaországot rettegésben tartja. A rendőrség erőfeszítése azonbán hiábavaló. Erről az erőfeszítésről szol a humor, a szatíra eszközeivel mulatságos helyzeteket, érdekfeszítő fordulatokat teremtve a film. A pergő történet, a kitűnő színészi játék — Fean Marais, Louis de Funes és Mylene Denwngeot alakításai —, a szemet gyönkörködte- tő, felvételek biztosítják a film sikeréti a kétórás könnyed, vidám szórakozást. KÉT JUTALOM EGY NAPON Tizennégy tárgyban rendezte meg a Művelődés- ügyi Minisztérium az 1965—66-os oktatási évben a középiskolai tanulmányi versenyeket. A napokban került sor az eredményhirdetésre. — Nagyon örültem, bár első pillanatban nem is tudtam pontosan, hogy milyen díjért kell Budapestre utaznom. — Az első percek, órák izgalommal telt öröme után, .most már higgadtan beszél Perendy Erzsébet, a szövetkezeti könyvvitel-szak versenyének első helyezettje, a Bezerédj István Köz- gazdasági Technikum IV. osztályos tanulója. — Hogy lehet az, hogy nem tudtad, milyen díj kiosztására hívnak Budapestre? — A Tóth Tibivel és a Szüle Lacival közösen adtunk be egy gazdaságiam pályázatot. Már értesültünk róla, hogy, oklevelet kapunk érte. Azt hittem, csak arról van szó. — Perendy Erzsébet így tehát két jutalmat vehet át vasárnap, a díjkiosztásnál. * — Ugyanebből a tárgyból indult egyik osztálytársnőm, Váradi Magdi is. Ö harmadik lett. Nagyon örülünk. — Hogyan zajlott le a verseny? — A megyei döntő dolgozatait itt, az iskolában, helyben írtuk. Tanáraink javították ki és küldték fel a minisztériumba a dolgozatokat. Innen öten jutottunk tovább, az országos döntőbe, melynek dolgozatát április TS-án a Garay János Gimnáziumban írtuk meg. összesen hatan kerültünk a döntőbe Tolna megyéből. Iskolatársaimon kívül egy bonyhádi fiatalember volt még velünk. — Nehéz feladatot kaptatok? — Nekem nem okozott nehézséget a megoldása. Ügy éreztem, hogy az első fordulóban kapott példa komplikáltabb volt. Sőt! Az érettségi dolgozat is nehezebb volt, mint az országos döntőbeni feladat. Az érettségi dolgozaton sokkal többet kellett számolni. — Ki tanítja neked a könyvvitelt? — Dr. Kovács Győző tanár úr. Ö az osztály- főnököm is. Különösen a megyei döntő előtt segített sokat. Külön is foglalkozott velünk. — Otthon örülte'k ennek a szép eredménynek? — Még nem is tudják a szüleim. Vas megyében élnek, talán csak, ha írok nekik, értesülnek róla. Perendy Erzsébet és Váradi Magdi is jelesrendű tanuló. Mindketten néhány nappal az érettségi előtt állnak. — A közgazdasági egyetemre kértük felvételünket mind a ketten. Én — mondja Erzsiké — könyvvitel-statisztika tanár szakra. A Magdi meg külkereskedelmi szakra. Drukkolunk, hogy sikeres felvételit tegyünk. M. É. T JÚNIUS Névnap: Klotild. A Nap kél 3.50, nyugszik 3 19.35-kor. PÉNTEK A Hold kél 20.11, nyugszik 3.37-kor. — KISZ-esküvő az AKÖV-nél. Szerdán délután a 11-es AKÖV központi KlSZ-alap- szervezete ünnepséget rendezett Pohl Ferenc autófényező és Varga Ilona statisztikus a vállalat dolgozói esküvője alkalmából. Bensőséges ünnepségen a vállalat dolgozód ajándékokkal kedveskedtek az ifjú párnak. — Jóváhagyták az állami gazdasági szakemberek júniusra tervezett külföldi ta- nuimányútját. Június közepén 28 Tolna megyei állami gazdasági szakember utazik Jugoszláviába tanulmányozni az ottani mezőgazdasági üzemek és gépgyárak munkáját. — A tamási Vörös Szikra Tsz-be 14 fiatal jelentkezett szakmunkás-tanulónak. A termelőszövetkezet még vesz fel 8 általánost végzett szakmunkás-tanulókat, s az sem követelmény, hogy a szülők feltétlenül tsz-tagok legyenek. — A másod vetésbe? 19 vagon vetőmag áll rendelkezésre megyei készletből a szövetkezetek számára. A takarmányborsótól a kölesig, a moharig és a szudáni cirokfűig sokféle másod növénynek valót igényelhetnek a gazdaságok, elsősorban azok a szövetkezetek, amelyeknél belvízkárok keletkeztek. — Betakarító gépek. A burgonya betakarításához 98 szedőgépet, a répja betakarításához pedig 64 kiemelő gépjét használnak már az idén a megye közös gazdaságai, / ■— Szekszárd, Bony- hád, Decs műkedvelő művészeti csoportjainak megyei vetélkedőjét szombaton, június 4-én 18 órai kezdettel rendezik meg Szekszárdon a művelődési házban. — Évzáró közgyűlést tartott tegnap, június 2-án délután a Garay János gimnázium irodalmi színpada. A 21 tagú együttes új vezetőséget választott. Megbeszélték jövő évi elképzeléseiket, meghatározták főibb feladataikat. — Százhatvan ember vesztette életéj, amikor a Rdan-szige- tek közelében felborult egy gőzhajó. A katasztrófát csupán 49 személy élte túL — A Csudálatos ka- lucsni című mesejátékot mutatja be június 5-én, vasárnap délelőtt a bonyhádi bábegyüttes Szekszárdon, a művelődési házban délelőtt 10 órai kezdettel. Belé- p>és díjtalan. HÍREK — Műkedvelő művészeti csoportvezetők részére kéthetes bentlakásos tanfolyamat tart június 27 és július 9 között a népművelési tanácsadó. A tanfolyamon a faragók, az amatőr filmesek, a bábegyüttesek, a néptánc, az irodalmi színpad és színjátszó csoportok, valamint a díszítőművész szakkörök vezetői vesznek részt. — író—olvasó találkozót tartottak Simontomyán Rákosy Gergely író és Bede Anna költőnő részvételével a szakszervezeti művelődési házban. A körülbelül nyolcvan résztvevő közül sokan kértek szót, miután a vendégek életűtjukróí beszéltek és felolvasták műveiket a hallgatóság előtt. — BútorRiállításí rendeznek június 3- án és 4-én a szekszárdi műszergyár KISZ- fiataljai az üzem kultúrtermében. A kiállítást hétfőn délután divatbemutatóval, zárják. — Nagyarányú felújítási munkák a dombóvári fűtőházban. Ebben a hónapban megkezdik a fűtőház mozdonyfordító- korongjának időszakos nagyjavítását. Ezzel párhuzamosan végzik a tetőzet felújítását is. Az 1—7 vágány felett tetőjavítási, míg a 18—22 vágány fedett tetőmaga- sítási munkákat végeznek. Ez utóbbi már a dieselesítés céljait szolgálja. — Ötvenkétezer forinttal nagyobb volt megyénkben a forgalom az év öt hónapjában a Kossuth-kiad- ványokból, mint a múlt év első hat hónapja idején. Május hónapban közel 40 ezer forint értékű könyvet és füzetet vásároltak megyénkben a Kossuth Kiadó terjesztőitől. A MAGYAR TV. MŰSORA 8.29: Iskola-tv. 9.50: Bátyám Jonathan. Angol film. 11.35: Telesport. 11.50: Chicago. Lengyel kisfilm. 14.30: Iskola-tv. A JUGOSZLÁV TV. MŰSORA ÍB.OOT Gyermekműsor. 18.30: Tv-újdonságok. 18.45: Tv-tribün. 19.15: Karaván. 19.40: Hirdetések. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Tv-hir- adó. 20.30: Játékfilm. 22.00: Intermezzó. 22.15: Az olasz televízió zenekarának szimfonikus hangversenye. FELHŐS IDŐ Várható időjárás ma estig: Mhősebb idő, szórványosan előforduló esővel, esetleg zivatarral. Mérsékelt, változó irányú, megélénkülő szél. A hőmérséklet még nem éri el az évszaknak megfelelő értéket. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. A Balaton vízének hőmérséklete Siófoknál IS fok. r* Ne idegeskedj, azonnal késs leszek, a mosogatással *