Tolna Megyei Népújság, 1966. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-03 / 130. szám

f? TOT,VA MFC.VFT VEPÍl.TSAO ' 196«. június 3. Két fontos rendelkezés a falusi sport érdekében A 7. égés* magyar .sporttársadalom nagy örömmel vette tudomásul a Köz­ekédé«- és Postaügyi Minisztérium fontos döntését, amellyel hozzájárult, logy a mezőgazdasági sportegyesüle- ek (községben vagy városban lévő nezőgazdasági termelőszövetkezetek, illami gazdaságok, gépjavító állomá­sok, földművesszövetkezetek és egyéb nezőgazdasági szervek) sportolói az íves versenynaptárban jóváhagyott bajnoki mérkőzésekre és versenyekre örténő utazáshoz — a KPM külön en­gedélye nélkül — vehetnek igénybe a jövőben tehergépkocsikat. Ezzel az intézkedéssel megszűnt te­hát az annyiszor kifogásolt 200 Ft-os íngedélyezési illeték, amely olykor ;zinte megbénította a falusi sport- ’gyesületek munkáját, néhány eset­ben pedig szabálytalanságra késztette íket. Emlékezhetünk például arra az isetre, amikor ..élelmes” falusi sport- /ezető úgy játszotta ki a rendelkezést, logy a szomszédos falvakba, bajnoki nérkőzésekre utazó csapatukat ellátta kaszával, kapával, hogy az ellenőrző közegek munkacsoportoknak tekintsék >ket. A jövőben nem kell a falusi, mező­gazdasági jellegű sportegyesületeknek engedélyezési okirat után járniuk és i 200 Ft-os engedélyezési illetéket ciíizetniük. Változatlanul vonatkoznak azonban reájuk is a KFM-nek a tehergép­kocsin történő csoportos személy- szállításra vonatkozó rendelkezései. ?őt, éppen a sportszervezeteknek kell i legszigorúbban ragaszkodniuk ezek- íek a szabályoknak a betartásához, logy bizonyítsák: méltók a KPM ál­nál adott engedményre. Mindenekelőtt a gépkocsi vezetőjé­nek szigorúan be kell tartania a KRESZ utasításait, óvatosan kell ve­hetnie. hiszen sok fiatalember testi épsége van gondjaira bízva. A személyszállításra Igénybe vett tehergépkocsit megfelelő hosszúságú, szilárd háttámlával ellátott padokkal kell berendezni, úgy, hogy a teher­gépkocsi oldalfalának magassága leg­alább 30 cm-rel meghaladja a padok ülődeszkóinak magasságát. Az utasok fel- és leszállásának biztosítása érde­kében a járművet lépcsővel vagy hágcsóval lássák el. Csoportos személyszállításra csak rögzített padlós, normál tehergép­kocsit szabad használni. Vontatók után kapcsolt pótkocsin, valamint billenőpadlós tehergépkocsin tilos a személyszállítás. A tehergépkocsin szállított szemé­lyekről külön kísérőjegyzéket kell ké­szíteni. amit a gépkocsivezető a me­netlevél mellé csatol. A sportegyesü­let, illetve a szakosztály minden eset­ben köteles felelős kocsikísérőt ki­jelölni, aki az utastérben rendet tart és az utazó személyek rendellenes magatartása esetén a gépkocsit azon­nal megállítja. A KPM rendelkezése, amely a me­zőgazdasági jellegű sportegyesületek sportolóinak engedélymentes utazását lehetővé teszi a Magyar Testnevelési és Sportszövetség Értesítőjének 1966. május 20-i számában jelent meg. Az MTS Értesítőjének ugyanebben a számában látott napvilágot egy másik rendelkezés is, amely nagy segítségére lehet a falusi sportegyesü\eteknek. E rendelkezés értelmében (a Miniszter- tanács Tanácsszervek Osztálya 40—5/1966. T. O. számú körlevele tar­talmazza) a jövőben a községi tanácsok vég­rehajtó bizottságai a községfej­lesztési alapjuk terhére sportfel­A megyei kosárlabda-bajnokságért A Paksi Gimnázium női csapata a kilencedik forduló után is veretlen A megyei kosárlabda-bajnokság a 2. nőknél a kilencedik, a férfiaknál a 3. tizedik fordulóhoz érkezett. A 19 csa- 4. patból már csak a Paksi Gimná- 5. zium női csapata az egyedüli veret- 6. len és így a női bajnokságban bizto- 7. san vezet. 8. Az elmúlt forduló eredményei: Bá- 9. taszéki VSK—Bajai Bácska II (férfi) 57:43. Bajai Fehérnemű II—Paksi Ki­nizsi (női) 57:44, Bajai Vízügy—Duna- 1. újváros (férfi) 89:65, Székesfehérvári 2. MÁV—Dombóvári VSE (férfi) 57:68. 3. Székesfehérvári Lendület—Dombóvári 4. VSE (női) 19:13, Szekszárdi Petőfi II 5. —Paksi Gimnázium (férfi) 32:38, Szék- 6. 6zárdi Petőfi II—Paksi Gimnázium 7. (női) 26:63. 1 8. A bajnokság állása: Nők: 9* X. Paksi Gimnázium 9 9 — 590:266 18 10. B. Fehérnemű II. 9 6 3 564:400 15 Sz. Vörös Meteor 8 6 2 333:301 14 Paksi Kinizsi 8 5 3 399:289 13 Dombóvári A. G. 8 4 4 339:279 12 Bonyhádi Cipő 8 4 4 322:250 12 Sz.-fehérv. L. 8 3 5 321:276 11 Sz. Petőfi II 9 1 8 267:555 10 DVSE 9 ■ 9 165:677 9 Férfiak: Dunaújváros 11 9 2 840:544 20 Bajai Vízügy 10 9 1 939:561 19 Bajai Bácska II 10 7 3 720:604 17 DVSE 10 7 3 687:622 17 Sz. Petőfi II 11 5 6 547:744 16 Sz.-fehérv. MÁV 10 3 7 576:648 13 Bátaszéki VSK 10 3- 7 432:592 13 Bonyhádi Vasas 9 3 6 622:512 12 Paksi Gimnázium 10 2 8 365:655 12 Dombóvári A. G. 9 2 7 409:611 11 Regöly és Diósberény vezet A tamási járási labdarúgó-bajnok­ság harmadik .fordulója után a nyu­gati csoportban Regöly. a keleti cso­portban Diósberény áll az élen. Az elmúlt forduló eredményei: Regöly— Nagyszokoly 3:3. Medgyes—Nagykó- nyi 2:2, Nagyszékely—Keszőhidegkút 4:3, Miszla—Szárazd 1:8, Diósberény— Belecska 5:2. A bajnokság állása: Keleti csoport: 1. Diósberény 2 2--------10:3 4 2. Belecska 3 2 — 1 8:6 4 3. Szárazd 2 1 1 — 10:3 3 4. Nagyszékely 3 1 1 1 7:7 3 5. Udvari 1 1 — — 3:2 2 6. Keszőhidegkút 2 — — 2 5:7 — 7. Miszla Nyugati 3------­c soport: 3 2:17 1. Regöly 3 2 1 — 13:5 5 2. Nagykónyi 3 1 1 1 8:5 3 3. Medgyes 3 1 1 1 6:6 3 4. Ujireg 1 1 — '— 3:1 2 5. Nagyszokoly 2 — 2 — 3:3 2 6. Pincehely 2 — 1 1 0:4 1 7. Fürgéd 2 — — 2 1:10 “ a dunaföldvári sporthorgászok minden kényelemmel ellátott épülete. szereléseket is vásárolhatnak a mezőgazdasági jellegű sportegye­sületek részére. Ez a rendelkezés is rendkívüli je­lentőségű, hiszen a múltban a köz­ségfejlesztési alapot csak sportléte­sítmények építésére lehetett felhasz­nálni. Sokszor előfordult azonban, hogy ebből az alapból oly csekély összeg Jutott a sportra, hogy abból még nagymérvű társadalmi munka igénybevételével sem lehetett semmi­féle létesítmény építéséhez hozzákez­deni. A Jövőben — az új rendelkezés következtében — ezek a kisebb össze­gek sem vesznek el a sport számára: ezekből az összegekből rendszeresen megújíthatják a falusi sporlegyesüle- tek szertárát. Természetesen a község­fejlesztési alap a jövőben is elsősor­ban a létesítmények .építését, felújítá­sát hivatott szolgálni. A két fontos rendelkezés nagy se­gítséget nyújt a falusi sportszerveze­teknek és azok vezetőinek. Lehetővé teszi, hogy a falusi sportélet gyor­sabban fejlődjék, a sportkapcsolatok kiszélesedjenek és a mezőgazdasági dolgozók, illetve gyermekeik közül még többen kapcsolódjanak be a rendszeres sportolásba. SZOMBATON DÉLUTÁN: Az Országos Sportnapok megyei ünnepélye Szekszárdon Mint ismeretes, a május 29-re ter­vezett Országos Sportnapok megyei ünnepélye a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt. Az MTS Tolna megyei elnöksége határozata alapján az OSN Június 4-én. szombaton délután 15 órakor rendezi meg Szekszárdon, a városi sporttelepen. A műsorban lé­nyeges változás nincs: részt vesznek Szekszárd általános és középiskolás tanulói, számszerűit mintegy három­ezren. Az előre megváltott jegyek a szombati ünnepélyre érvényesek. TENISZ Sz.PetSfi- Székesfehérvár 6:7 Szombaton és vasárnap a Szekszár­di Petőfi meghívására Székesfehérvár válogatottja szerepelt Szekszárdon — barátságos mérkőzésen. Különösen vasárnap zavarta a versenyzőket a szél olyannyira, hogy a székesfehér­vári versenyzők kérésére két óra Játszma után a versenyt félbe kellett szakítani. . . A Szekszárdi Petőfi versenyzői ki­tűnő küzdőszellemmel léptek pályá­ra. Több új Játékos kapott helyet a csapatban: Héjas István, Erdős Zol-, tán, Adám Béla, dr. Salamon Éva és Fodor Katalin. A legjobb játékot a férfiaknál Ma­rosi Mihály, a nőknél D. Kovácsné nyújtotta. Pápai Mária ugyancsak biztosan nyert, míg Názer Júlia há­rom Játszma után győzött a rutinos Váradlné ellen. Jól mutatkozott be az ifjúsági korú Héjas István. Eredmények: Női egyes: Szekszárd —Székesfehérvár 3:2 (elöl a szekszár­di versenyzők) D. Kovácsné—Mayer Erzsébet 6:3. 6:4. Názer—Váradlné 1:6, - 3 6:4 Pápai—Kovács 7:5, 6:4. Vass Rumi’ 2:6, 4:6, dr. Salamon—Balsay 6. 4:6. Férfi egyes: 1:4, Grelliech—Jámbor 6. 5:7, Marosi—Pálfalvi 6:3. 6:3. dr. adnagy—Görhely 5:7, 3:6. dr. Galam- ds—Lakócsay 1:6, 2:6, Héjas—dr. Sütz 6 1:6. Férfi páros: 1:1. Marosi, Grelliech— r Sütz, Görhely 1:6, 6:3. 6:0, reiliech dr. Hadnagy—Jámbor, akócsay 2:6, 3:6. A többi férfi páros lérkőzés, valamint a női páros mér­őzések elmaradtak. \ Vegyes páros: 1:0. Pápai. Marosi— lováes Pálfalvi 6:3. 6:2. Ezt a ver- anyszámot se lehetett tovább foly- itrü a viharos erejű szél miatt. VTTIS esetére csak a biztosítás nyújt védelmet! SZŐLŐ- ÉS GYÜMÖLCSÖS- területükre is köthetnek jég- biztosítást a tsz-tagok és ma­gántermelők. (22) házilag mosható. feszítés nélkül szárítható. nem kell ; vasalni! MOPERN MINTÁK,! gimnázium és a sportkör fiataljai A Hőgyészi Állami Gazdaság vasárnap üzemi labdarúgótornát rendezett. — írja István Mihály levelezőnk. A jól sikerült tornán három csapat: a hőgyészi köz­pont, Orgevár és Tabód csapatai vettek részt. Eredmények: Ürge­vár—hőgyészi központ 3:0, hő- gyészí központ—Tabód 3:2, Ürge- vár—Tabód 3:1. A labdarúgó­tornát Ürgevár csapata pontvesz- teség nélkül nyerte. * A tamási járásban egymás után több jól sikerült honvédelmi sportversenyt (összetett honvédel­mi versenyt) rendeztek. Leg­utóbb a Simontomyai MHS-alap- szervezet, ahol Varga József (57 éves) az 1500 méteres akadály- pályán 15 versenyző közül harma­dik lett, A jól sikerült vetélkedő után a simontomyai gimnázium KISZ-fiataljai is megrendezik — a közeli napokban — a versenyt. * A Tamási Járási TS június 5- én, vasárnap délután 15 órakor rendezi Tamásiban az Országos Sportnapok járási versenyét. Ezen a tamási általános iskolák, a mintegy 1500-an vesznek részt. Tolna megye 1966. évj serdülő és ifjúsági atlétikai pályabajnok­ságát június 11-én és 12-én ren­dezi az atlétikai szövetség Szek­szárdon, a Dózsa-sporttelepen. * A Tamási—Szekszárdi Petőfi megyebajnoki labdarúgó-mérkő­zést — közös megegyezéssel — szombaton délután 17 órakor játsszák le Tamásiban. A Szekszárdi Körzeti Sütő­ipari Vállalat megvételre ke­res jó állapotban levő M 72- es Vermánt oldalkocsis mo­torkerékpárt, vagy R 51-es oldalkocsis motorkerékpárt. A megvétel a Bizományi Áru­házon keresztül történik. A felajánlott motorkerékpár­nál típus- és ármegjelölést i kérek. (32)

Next

/
Oldalképek
Tartalom