Tolna Megyei Népújság, 1966. május (16. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-29 / 126. szám
7 KÖNYVHÉT (Szász Endre rajza.) TENAGY SÁNDOR; Mindennél fontosabb Kitörölném a türkörből arcomat, hogy ne legyen hasonmásom, csak benned. amilyennek akkor elképzeltél: minden szerelmet elfelejtenék s a jövőt is, mert nem gondoltalak bele; ledönteném az emlékezés víkend-házait, nem kell már menekülnöm, mindennél fontosabb, hogy itt maradjak, nézzem a földet, testedet, fejed fölött a reggelt, mit magasra emelsz. hogy csodálkozzam, amíg lehet szemeden, szádon, melleden, s lássam sokáig, egyféleképpen, mint boldog zománc-madarat, zománc-tulipánt egy régi kőedényen. PÁKOLITZ ISTVÁN: Őszi metszet Te mindig mindent szívvel mérő Színes Vasárnap szürke Hétfő Királylány és Hamupipőke Fordul napod gyümölcsös őszbe Törékeny és megtörhetetlen Esendőn is legyőzhetetlen Legyőzve is hódíthatatlan Hódolt s hódító egymagádban Kutathatnám a kusza múltat Ez nem volt tantárgy nem tanultad Ö ez az ember-tiszta jóság Elkötelezte már adósát Ki legalább az őszbe érve Rádöbben adóslevelére Hogy a hulló Ievélözönben Az életedet megköszönje Tersánsshy Józsi Jenó s BANKETTEN Egyszer valamelyik budapesti egyesületben léptem föl, mint gitárművész, még a fölszabadulás előtt Az előadás végén a művészszobába benyitott egy kissé elvirágzott, de nagyon elegáns, ékszeres hölgy, és mögötte egy hasonló úriember. A hölgy az úrra mutatott és így szólt: — Ez az úr nem tud egy szót sem magyarul. Azért engem kért meg arra, hogy tolmácsoljak. Neki nagyon tetszett a műsoruk. Persze kiváltképpen a zenés számolt,■ amiket élvezni tudott. Ezt azzal szeretné viszonozni az előadóknak, hogy testületileg meghívja őket egy kis mulatságra. Nagyon neheztelne, ha nem fogadnák el a meghívását. Mi művésznők és művészek, összenéztünk és máris egyek voltunk abban, hogy a világért sem sértjük meg ezt a bőkezű idegent. De a hölgy még folytatta: — Az úr megfelelő számú taxit rendelt a művészek számára. Ezek a kocsik aztán ott várnak a mulatság végéig és odavisznek mindenkit, ahová akarja. Természetesen az úr költségén. Hát ez végleg nem bolond ember! Ezt meg kell állapítanunk az idegenről. A hölgy így fejezte be a mondókáját: — Nem kell őt sajnálni a költekezésért. Ez az úr egy valódi milliomos. Így, ahogy megnézik őt! Nahát elrobogtunk mindnyájan egy zenés kaffába. Ott a hölgy megint egy kis szónoklatba kezdett: — Fönntartás nélkül tessék rendelni bármit, ami az étlapon található. Vacsora, nyalánkság, sör, bor, pálinka, pezsgő, bólé... bármit, bármit! A házigazda na gyón zokon venné, ha takarékoskodnának. Tfessék jól mulatni. Tessék jól érezni magukat. Az összetolt asztalok mellé telepedtünk. A milliomossal szembe ültettük a társulat szépségkirálynőjét, egy barna, karcsú énekesnőt. Mert észrevettük, hogy a milliomos kezdettől fogva sűrűn rajta felejtette tekintetét. Ezzel szemben meg kell hagyni róla, hogy nem feledkezett meg az asztal legigénytelenebb tagjáról sem. Ha kevesellte valakinél, amit rendel, rögtön, szigorúan fölszólította hölgye által, hogy: meg akarja bántani a vendéglátót? Nem ízlik ez és amaz? Tessék fogyasztani! Jazz húzta. A koccintások mind sűrűbbek. A muri váltig emelkedett — hangulatban. Egyszercsak belépett a kávéházba a gólyás ember. Nagy kosarából babák, nyulak, gólyák, illatszer, bütykösök, és mit tudom micsoda holmik tarkállottak elő. Amint az asztalunk felé közeledett a milliomos rögtön rácsapott. A hölgy máris tolmácsolt: — Tessék! Mindenki szabadon választ magának emléktárgyat az árus kosarából. Lehet több darabot is. A vendég-gazda megharagszik a szerénykedésért! A gólyás ember körútra indult a hátunk mögött. Mindenki válogatott magának emléktárgyat, így került vissza a milliomoshoz, hogy átnyújtsa neki az elég borsos számlát. De a milliomos c^ak úgy, az oldalzsebéből előrántott egy csomó bankót és szemhunyo- rítás nélkül fizetett. A gólyás ember a visszajáró aprópénzt a milliomos elé rakta az asztalra. A milliomos felmarkolta és kimeríthetetlen zsebébe dugta. Ámde közben egy pénzdarab leesett az asztalról a padlóra. Egy húszfilléres. A milliomos nyomban utána nézett: hová esett a húszfilléres? Nem látta! Idegesen hátra kocsi- káztatta a székét az asztaltól és két lába között lehajolva kereste a pénzdarabot. Majd szószerint az asztal alá dugta fejét, és létén,yerelt a padlóra. Ahá! Most már értem! Ravasz kópé ez a milliomos. A barna énekesnőt nagyon szemlélgette derékig az asztal fölött, most a bokájára kíváncsi az asztal alatt. A húszfilléres, jó ürügy neki erre. Ámde erről szó sincsen! A milliomos szemlátomást csak az elgurult húszfillérest vadászta... Végre meglelte. Nagyot szusz- szantva, vörösen bukkant föl az asztal alól, a pénzdarabbal a két ujja között. Becsúsztatta a zsebébe. Mindenki figyelte. Talán egy ezresnél is több, amit erre a mulatságra szemrebbenés nélkül költött. Es most, egy seprőnek való, vacak húszfilléresért kitomássza a lelkét. Micsoda furcsa jellem! Nyilván így szedte össze millióját. Sok gondolkodásra azonban nem hagyott időt nekünk. Mert ahogy a padlóra tenyereit, ott jól összemaszatolta, és erről megfeledkezve, 'maszatos tenyerével törült egyet a homlokán. A társaság már eddig is össze- összenézett, vihogott. Most a barna művésznő már nem bírta, hogy föl ne ugorjék és a mosdó felé ne siessen. Ugyancsak vele rohant a szomszédja isj mint ez a hölgyek szokása. A visszatartott röhögéstől fulladozott az asztal. De persze senki egy pisszet, vagy fintort nem engedhetett meg magának. Egyedül a milliomos titokzatos szerepű hölgye vihogott bátran. Majd zsebkendőjével gyorsan letörölte a milliomos homlokát. Nos, a történet tulajdonképpen eddig tart. Bár, elismerem, csattanónak járna hozzá bizonyos tanulság, egy gazdag ember lelkiségének meghökkentő zugairól. ♦ De most gondolják meg! Szép volna tőlem, hogy egy becsmérlő szót is ejtsek erre a milliomosra? Megvendégelt, mint soha más. Azonfelül viselkedésével olyan szórakoztatásomról is gondoskodott, amivel a legkitűnőbb kabaré sem szolgált nekem Hiszen napokig mulattam magamban azon a húszfilléres-jeleraetenj akkor... Na és most? Hiszen e pillanatban is az én milliomosom szolgáltatja ennek a kis írásnak az anyagát, amiért remélhetően tiszteletdíjat fizetnek nekem. BÁRDOSI NÉMETH JÁNOS: Krúdy Gyulának Gyula bátyára, a szivarod mögött láttam a páva-farkú ördögöt. Épp este volt és folyt az oktatás, zenélt a szél és susogott a sás. Olyan az élet, mint a füst, enyész, legszebb öröm a néma szenvedés. Keleti álmok hercege lehetsz, ha úgy találod, mindez csak ketrec. Kilépsz magadból és a képzelet kék hintóján szállsz lét, nem-lét felett. Egy korty ital, egy álom többet ad, mint kövér erszény, lapos gondolat. Asszony, ábránd, dal, mind csak arra jó. hogy Indiába vigyen a hajó. így szólt a démon, hold lengett a fán. a kép örökre szívembe talál. .A szép pávafark eltűnt, mint a köd. csupán sötétlő árnya röpködött, mint kék havon az elhúzó madár, zengett az ég és azt zengette: kár! Kár ifjúság, dal, szerelem, borok, ha egyszer úgyis messze szállótok. Csupán az emlék, az szépít tovább, te hulló csillag, csalárd ifjúság. MEZEI ANDRÁS: Zsoltár Szelíd vagy, mint a délutáni nap. fejésnyi tej, s a tiszta abroszon a zöldpaprika és meleg kenyér, mint most köpült vaj, olyan szelid vagy, mint szélcsendben a délutáni víz, öbölnyi zöld s a homok-sárga part, mint langymeleg föld, széltől jószagú, mint csecsemő arca, olyan szelid. Levegős a te lényed, mint a táj. Jóllakattál, s mint bölcs, elégedett madár kering a horizont felett az est, szememben hűs hegyek karéja. Hálás is vagy, mint lankás, gondozott hegyoldalak, s mint jólkezelt borok olyan áttetsző, fényes és nemes — és áldott az arcod és végleges. A költő „Legendák születőben” című könyvheti kötetéből
