Tolna Megyei Népújság, 1966. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-24 / 96. szám
1906. április 24. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG A törvények szerint nem bűnös senki Mottó: ez az írás. nem felelő- hogy vádaskodtam volna ellene, sokét keres, hanem gondolatot arról szó sincs! Megmondtam azt, kíván ébreszteni. amire tanári diplomám kötelez! Kétségtelen, hogy gyenge idegzetű gyerek volt. A szülei úgy mondják, hogy roppant érzékeny, az osztálytársai szerint a kiismer- hetetlenségig zárkózott. Szenvedélyesen szerette a labdarúgást. A szava csendesen csengett, s az órákon, ha feleltették, vontatottan beszélt. Az utóbbi időben nem szeretett iskolába járni. Gyakran sírva fakadt, esetleg zokogott. Színes, halvány vonalú, gyermekes álmokat szőtt az életről. Aggódó szeretettel csüggött az anyján. Nem félte, szerette a munkát. Néha fájdalmas-idegesen összerándultak az arcizmai, 182 centiméter magasra nőtt. Az utolsó két héten kedélyállapota változó volt. Hallgatag, — majd mintha felengedett volna. Tizenkilencedik évébe lépett, néhány hónappal az érettségi előtt történt vele a megmásíthatatlan tragédia. Az orvosi kórlapon a „búskomorság” megjegyzés olvasható. Járt idegorvosnál, többször kellett volna megjelennie a rendeléseken, hogy bővebb felvilágosítást adhassanak róla. Így csak feltételezés, hogy közbejöhetett nála egy tudathasadás. Megnyilvánulhat ez úgy is, hogy csak gyakorlott szakember szeme veszi észre a bajt. Á pedagógus ismeri a gyerek képességeit — Egy osztályfőnöki intőt kapott még a múlt év novemberében, mert kártyázott a vonaton. Ezért kellett félévkor a tanári konferencia döntése alapján hármas magatartást adnom neki — meséli a történteket Bagosi Erzsébet, aki M. J.-nek is osztály- főnöke volt. Garamvölgyi László tanár úr közölte, hogy kártyázott, ezt pedig tiltja az iskolai rendtartás. A múlt évben még jó közepes volt a gyerek. Sohasem tartozott a jó képességű tanulók közé. Erős közepesig vihette. De idén már a szaktárgyakból is gyengébbnek bizonyult. Különösen fél év óta nem jutott semmire. Három tárgyból állt bukásra. — A szülei azt akarták, hogy Keszthelyre menjen, az egyetemre, a technikum elvégzése után. Megkérdeztem, hogy „azt gondolják, bírja majd a gyerek?”. Az apa ragaszkodott az egyetemhez. Azt beszélik, Pestre akart kerülni, valami gyárba, vagy hová. Nem szerette ezt a szakmát, a mezőgazdaságot. — Sokat bajlódtunk vele, hosz- szan feleltettük, hogy valamit kiszedjünk belőle. Nehezen ment. Kár volt erőltetni őt a tanulásra. Jó volna, ha a szülők többször hallgatnának a pedagógus szavára, hiszen az ismeri a gyerek képességeit. Nemcsak a diplomás pálya az egyetlen. A mezőgazdaságban nagy szükség van brigádvezetőkre és középkáderekre is. „Hogy vádaskodtam volna, arról szó sincs" — Azt beszélik, most széliében és falu hosszában, hogy üldöztem a gyereket — mondja Garamvölgyi László, a tornatanár. — Sok mindent nem mondtam el itt bent róla, pedig kötelességem lett volna, mivel tanára voltam. Más gyerek is leap osztályfőnöki intőt. Kész. Nem a világ. Nálam nem állt rosszul. Négyese volt tornából. Nagyon szeretett focizni. Meg a munkától sem félt. Csak az iskolán kívüli viselkedése,.. De, Zárkózott volt — Igaz, hogy velünk járt három és fél évig, de olyan zárkózott volt, hogy nem sokat tudunk róla. — Nem szeretett ide járni... — Az utóbbi időben nagyon gyengén felelgetett. Aztán, ha kérdezték, miért nem tanult, azt válaszolta: „tanultam”. — De mikor tanult volna, hisz elég sűrűn csak hat óra felé ért haza. Jött velünk, a korai vonattal, de Szekszárdon leszállt. Hogy mit csinált ott, azt nem tudjuk. — Nekem emlegette, hogy ő bizony nem jön velünk a pesti kirándulásra. De, hogy miért nem, mi szegte kedvét, azt titokban tartotta.. — Volt jó kedvű is, de ritkán. — Szóval..., s a legtöbb tanulótársa ezt a végső következtetést vonja le — szóval zárkózott volt nagyon. Nem ismertük. Fájdalmunkon nem enyhíthet semmi — Nem tudjuk, nem tudjuk. . Hogy miért tehette?... Az iskolában kellett, hogy valami törést {tap jón. Mert itthon semmi olyan dolog nem történt, ami miatt ezt kellett, hogy tegye... Az ember nézi, vizsgálja saját magát... —■ töpreng hangosan az édesapa. — Gyereket nevel, küzd érte, azt akarja, hogy ember legyen, ember, a szó nemes értelmében... Aztán rá kell ébrednie, hogy oda minden küzdelme... És akkor csak eszi magát... Hol hibázhattam el? Hol hibázhattam el? Ez a néhány szó zakatol éjjel, nappal... Kutat az emlékezetében és tehetetlen. .. — Miért tehette? Most már nem derül rá fény, talán soha. Az iskolában kellett, hogy valami törést kapjon. Azért szeretném, hogy valamiképpen kiderüljön az igazság, hogy más szülők ne jussanak erre a sorsra. Mert a mi fájdalmunkon nem enyhíthet semmi sem. „Nagyon-nagyon becsapott" — Mit is mondjak, hogy is mondjam? Vádolhatunk mi valakit? Van arra jogunk? Van rá bizonyítékunk? Hiszen a tanárok csak kötelességüket teljesítették. Csak a kötelességüket... — Az ember már negyedik hete, hogy csak lézeng. Előszedem a fényképeket... Aztán a fiók mélyére rejtem valamennyit, s úgy érzem, még borzasztóbb, hogy nem láthatom... Mintha film peregne előttem... Piciny kora ezer emléke... Nem is akarom, de jön-jön, követelőzik elő a lakás minden zugából... — „Majd meglátja, édesanyám, becsapom én magát egyszer, jaj, de becsapom”, tréfálkozott egyszer a közelmúltban. „Nagyon- nagyon becsapom, majd április elsején!”... És valóban, nagyon- nagyon becsapott.. Sokat tervezgetett velem a jövőről, ábrándos, gyerekes tervei voltak... Mindenben segített, s ha meg- pirongattam, sírvafakadt... — Nem kívánom én ezt az érzést senkinek a földön. Nem, egyetlen édesanyának sem kívánom. hogy ezt érezze... Az utóbbi időben nem szeretett iskolába járni. Mohácsra akart átiratkozni. .. Én beszéltem le. Akartam, hogy a többiekkel együtt érettségizzen, ne idegenben... Miért nem engedtem, hogy akarata szerint legyen. . . Ezzel öl a lelkiismeret... Ha már csak találgatás A városban azt beszélik, azért lett öngyilkos egy diák, mert üldözte az osztályfőnöke. Az orvosi kórlap mást tételez fel: a gyerek idegzete gyenge volt A pedagógusok csak cselekedtek, ahogyan hivatásuk előírta: egyest adtak a rossz feleletért, és intőt a szabálysértésért. Az osztálytársak nem mondanak sokat. Zárkózott volt a gyerek, kevés volt a három és fél év, hogy megismerjék. Az apa fájdalomtól megnyúlt arcát a tenyerébe temeti, köny- nyeket töröl le a szemüvege mögül. Az anya sírástól dagadt fakó arccal és duzzadt szemhéjakkal nézi az állandóan előtte pergő filmet... Az utóbbi időben nem szeretett iskolába járni. Félt az iskolától. Egy barátjának mondta el, hogy érzi, megbukik, nem jut át az érettségin... És ő ezt a szégyent nem akarta megérni... Nem történhetett volna ugyan ez, ha szülői beleegyezéssel átmehetett volna másik iskolába? Vagy elkerülhető lett volna, ha több megértő szót kap osztálytársaitól, tanáraitól, második otthonában? Ma már mindez csak találgatás. Ez az írás nem felelősöket keres, hanem gondolatot kíván ébreszteni. MÉRY ÉVA Infralámpás szárítókemence az MMG-nek Uj gyártmány első példányának a munkálatait fejezik be rövidesen a Bonyhádi Vasipari Ktsz-nél, nemsokára leszállítják a magyar szabadalom alapján készülő, infrahősugárzós szárítókemencét a Mechanikai Mérőműszerek Gyárának. A szövetkezet eddig is bátran vállalkozott a bonyolult feladatokra és a bonyhádi lakatosok jó hírnevet szereztek a ktsz-nek többek között a MIRKÖZ-zel kooperálva gyártott hűtőberendezésekkel. Ez azonban az első olyan eset, hogy egy szabadalmazott termék első példányát ők készítik el (a kemencét Wallisch János budapesti technikus konstruálta). Képünkön Sági Lajos és Jeckel Henrik, a „Ságvári Endre” szocialista brigád két tagja dolgozik a kemencén. Kórháztűz 29 halottal A közép-finnországi Lapinlah- tiban péntek este tűz ütött ki egy elmegyógyintézetben, s a betegek közül huszonkilencen bennégtek. A tűz egy óra alatt elpusztította a kétemeletes faépületet, ahol a betegeket elhelyezték. Csak hét személyt tudtak megmenteni, ezek közül is három súlyos égési sebeket szenvedett. A környék összes tűzoltóbrigádját a helyszínre küldték, de az oltási és a mentési munkálatokat rendkívül megnehezítette a vízhiány, illetve a betegszobák ablakán elhelyezett vasrács. Eddig még nem sikerült kideríteni a szerencsétlenség okát, de feltételezik, hogy a tüzet egy piromániás beteg idézte elő, aki már többször is volt a kórház lakója, s most legutóbb két nappal ezelőtt vették fel újra a gyógyintézetbe. A főápolónő elmondotta, hogy mire a tüzet észrevették, az épület nagy része már lángokban állott. jA tizenharmadik Ünnepségre jöttek össze az ebédlőben az öreg téglások. A gyár nyugdíjasait vendégeli meg a szak- szervezeti bizottság. Most így együtt, első ízben. A búcsúztatásokat minden alkalommal annak rendje és módja szerint megtartották, de így még nem hozták össze a nyugdíjasokat. De most van egy kis pénze az szb-nek, meg tudják ajándékozni az öregeket. Természetesen, csak a szakszervezeti tagokat. Elhangzanak a köszöntők, úttörőlányok énekelnek, szavalnak, majd Józsi bácsi, a gyár szb- titkára sorban felolvassa a neveket. Az asszonyok kerámiát kapnak, a férfiak ajándéka egy- egy fonott üveg. Amikor a lista végére ér az szb-titkár, elérzékenyül, ugyanis tizenharmadikként az ő neve következik. Dehát valaki mégsem adhatja át saját magának az ajándékot, most ezt a szerepet a tanács képviselője veszi át... Tizenharm^nik a listán Kertész József, a Dombóvári II. Tégl '■gyár nyugdíjba vonuló munkása. És még egy tizenhármas szám: 1953-ban, tehát tizenhárom esztendővel ezelőtt választották meg a gyár szakszervezeti bizottsági titkárának. Helyesebben akkor még elnöknek, mert azidöben az elnök volt az szh vezetője. Azelőtt a szakcsi gyárban dolanrott, közben községi párttitkár volt. Még azelő t munkás egy aradi téglagyárban. Harminc esztendeje, hogy felcserélte a cseléd- életet az ipari munkával. Most hatvanéves. Józsi bácsinak híre volt. Nemcsak Tolnában, hanem Baranyában is. A két megye téglagyárainak egy központja van Pécsett és az igazgató egyszer kijelentette, hogy egész Tolnában senkivel sem vitatkozik annyit, mint a Kertésszel a dombóvári kettesben. Mert az itteni szb-titkár olyan ember, hogy bárkinek megmondja a véleményét, megmondja az igazgatónak is, ha úgy látja, hogy annak nincs igaza. Éppen átszervezés volt, amikor már ott állt az udvaron a félbe maradt fürdőépület. Hónapokig hozzá se nyúltak. Amikor lent járt a tröszt vezérigazgatója, az szb-titkár karonfogta és elvezette a WC-k mögé. — Vezérigazgató elvtárs. Itt, ennél az udvari csapnál tisztálkodnak az embereink. És abban a bódéban van az öltöző. A férfiaké is, meg a nőké is egy helyen. Mikor fejezik be az újnak a? építését? Három hónap múlva avatták az új fürdőt. Pár évvel ezelőtt egy fiatalember szólította meg az éppen széntalicskázással elfoglalt szb-titkárt. — Józsi bácsi, segélyre volna szükségem. — Aztán miért? — Hát nincs egy fillérem se. Fagy szabadságon vagyok, nem kapok pénzt. Józsi bácsi gondolkodott egy kicsit, majd karonfogta a fiút és bevitte az irodába. Egy papírt és tollat tett eléje. írd, amit mondok. — Alulírott... kötelezem magam, hogy a szezon indulásától kezdve minden hónap 12-én, tehát bérfizetéskor kétszáz forintot helyezek letétbe Kertész József szb-titkárnál, fagyszüneti fenntartásomra. — Tudod, fiam, legényembernek nemigen adhatunk szakszervezeti segélyt, amikor itt vannak a nagycsaládosok is; De most az egyszer azt javaslom a bizottságnak, hogy tegyünk kivételt. De csak úgy, ha ezt a papírt aláírod... Aláírta. A következő tavaszon — bár csak egy évre szólt az írás — már magától hozta a kétszáz forintokat. Az idős szb-titkár azzal fogadta el, hogy rendben van, még ez évben segít gazdálkodni, de utána már álljon a saját lábára a legényke... A minap vita volt a régi és az új nyersgyártó brigád között. A régiek különös előjogokat követeltek maguknak. Hogy ők dolgozhassanak mindig nyolcórát a nyersgyártásnál és az újak csak négyet, a másik négyet pedig egyéb munkával töltsék. Az szb-elnök igazságérzete tiltakozott ez ellen. — Aztán hogy gondoljátok? Mindig a tiétek legyen a hús és amazoké a lé? Az az igazság, hogy egyik héten ti nyolcóráztok a nyersnél, a másik héten meg az új brigád ... Az szb-titkár nyugdíjba megy. De még nem szakad el a gyártól. Erre kérik munkatársai, a vállalati központ kiküldöttje és Kiss Ferenc a szakszervezet megyei titkára. És Józsi bácsi továbbra is téglagyári munkás marad, ledolgozza az engedélyezett havi ötszáz forintot, egyelőre megmaradt szakszervezeti titkárnak is. Mert nehéz a közéleti tevékenységről lemondania annak, aki hozzászokott. (J) f
