Tolna Megyei Népújság, 1966. március (16. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-06 / 55. szám
7 KÁLDI JÁNOS KÉT VERSE: MOST MÁR Most már jajongok érted, mert megtaláltalak, de elveszítlek — szinte számtalanszor. Lángjaidat elfújja a szél, nem láthatom, hogy merre jársz: a hegyek átláthatatlanok és félelmesek; tulajdonképpen olyan vagy, mint egy halott, akit nem lehet soha eltemetni. Mióta megtaláltalak, azóta élek; azóta sárga virágba borult bennem egy hegyoldal, s a szívemben távoli szekerek mennek, egy énekkel maguk mögött, hazafelé. TÉLI FELJEGYZÉS Teszi a tél a dolgát. Csupa hó minden sík és dombhát ezen a kicsi de éppen ezért könnyen szívre-szorítható Magyarországon, főleg azonban az úgynevezett „márkói kővidéken”, a föl-alá futó napfény-emlékű tájon, a majdnem-pőre, észrevétlenszép lejtőn, ahol a közelmúlt idő adta járnom; ahol néhány fa s egy-egy halkan-zengő bokorsor tűnődik csupán megbújva szerényen az árokszegélyen; ahol sok-sok sárga virág ég — még most is! — a hó alatt mélyen lenge lánggal, arra tanítva a búsúlót, hogy reméljen: ahonnan Éva lábnyomai — mint halványkék lepkék — elszálltak rég az őszi szélben. Reflektorfényben A népművelési munka módszertani központja Látogatás a Népművelési Intézetben GALAMBOSl LÄSZLÖ: VÍZI ÉNEK Nádbuga-koronás kiskirály markod kék poharán tíz sirály, sás-sátor mélyén a kócsagok lábadhoz simulnak, hó-habok olvadnak csizmádon, fekete mellényű hajófüst lebegve kísérget, megállsz a fák alatt, sugárként fölcsapó nagy halak farkából építed palotád. Száz harcsa őrtálló katonád, vezéred jól sikló kecsege, habok közt követi serege. Nádbuga-koronás királyka, szívedben Nap-oltár, virágfa, aludj, friss darvaid befogva, kocsiddal sietnek suhogva. Budán, a Corvin téren, az egykori Budai Vígadó épületében székel a Népművelési Intézet. Munkájáról, amely csak közvetett módon jelentkezik az ország népművelési érrendszerében, meglehetősen keveset tudunk. Pedig az Intézet ma már a korszerű népművelési munka irányító központja. Érdemes tehát közelebbről is bepillantani mindennapos tevékenységébe. Kalauzként Kiss Imrét, az Intézet igazgatóját kértük fel. • — Erdei Ferenc akadémikus nemrégiben kimutatta: a nagyüzemi földműveléssel mintegy százféle, addig javarészt ismeretlen szakma honosodott meg a mai falu életében — mondja bevezetőül. — Megháromszorozódott vidéken az ipari munkásság száma; ami pedig az iskolázást illeti, ma már országszerte 70' ezren érettségiznek és 300 ezer felnőtt tanul évente a különböző esti iskolákban, tanfolyamokon. Alapvetően változik tehát műveltségünk térképe, s ennek megfelelően változnia kell a népművelési munkának is. — Ahogy nőtt, terebélyesedett ez a munka, — hogy csak néhány dolgot említsek: megélénkült a kórusmozgalom, „belépett” a televízió stb. — úgy változott az Intézet szerepe, feladatköre is. Elein-, te a műkedvelő csoportokra koncentráltuk erőinket. De ma már alig van olyan területe a népművelésnek, ahova ilyen vagy olyan módon ne jutottunk volna el, sőt vannak egészen új, még számunkra is feltérképezetlen területek, például a népműveléssel kapcsolatos HATÁSVIZSGÁLATOK, TUDOMÁNYOS FELMÉRÉSEK, i amelyekkel mi is csak most pró' bálunk megbirkózni. Igazából azonban csak majd sok év múlva, amikor Intézetünk hivatalosan is afféle népművelés-tudományi intézet lesz, akkor lesz tevékenységének alapja. A Művelődésügyi Minisztérium nemrégiben foglalkozott a Népművelési Intézet munkájával, s És szájharmonika-kísérettel! Kivert a veríték, a tenyerem megizzadt, a lábam reszketett, de azért álltam a helyemen, és egyszer sem hibáztam! S amikor befejeztem, még akkor sem néztem a nőre, hanem vártam, míg magától szólal meg. Olyan hangja volt, mint a csillagoknak ... — Benito, a csillagoknak nincsen hangjuk — figyelmeztettem. — Nincs a maga ócska botfülének! Azt mondta a nő: „Uram, ha nem zavarom, mondja meg, merre van a kijárat, eltévedtem.” És én ekkor azt mondtam: „Asszonyom, menjen innen, itt nincs semmiféle kijárat!” „Ön goromba ember, uram!” „Igen, én goromba ember vagyok, asz- szonyom, és ha nem hordja el magát tüstént, akkor hozzávágom a golyókat, mind a hetet!” Benito elhallgatott. Szórakozottan pöckölgette a morzsákat a térítőről. — A nők az igazi szerelemtől sose esnek szerelembe... — folytatta elgondolkozva. — Azoknak kókler kell, akik cilinderben rántottét kevernek, és kotkodácsoló tyúkot húznak ki belőle. — És a megboldogult felesége, ő is... — Pszt! Róla ne merészkedjen csak így beszélni! Ö volt az egyetlen ... Különben egy szót se addig, míg nem kel fel a helyéről! Álljon fel, álljon fel mindenki! — üvöltötte, és felfelé lendített karral vezényelte a tiszteletet: — Felkérek mindenkit, hogy egy néma perccel adózzanak Adriana asszony áldott emlékének! A vendéglős kezében megállt á pohár, s a gyéren ülő vendégek feltápászkodtak, kényszeredetten mosolyogtak, csak a sarokban ülő nagy fejű, nagy ba- juszú és feltűnően alacsony emberke pislogott révül ten továbbra is. — Maga is álljon fel, hallja-e, maga szőrös nokedli! Az emberke riadtan felugrott. Egy percig kemény csend falazta be az ivót. Amikor Benito Ippolito engedélyezte a leülést, a nagybajuszú még mindig állva maradt. — Üljön már le, maga süket! Nem hallja? Vége a kegyeletnek! — Igenis, kérem... — mentegetőzött az emberke, és engedelmesen, de kissé bizonytalanul csúszott vissza a székére. S Benito folytatta: — Az utcáról nősültem, uram, igenis. Amikor még négy golyó járta. Micsoda nő volt, uram, gondolhatja! Abban az időben tizenhét lány sétált ott, de én őt választottam. Nem, ő soha nem tudta meg, hogy művész vagyok; ő kérem, soha. Még, hogy abban az egyetlen nőben is csalódjak, akit tiszta szívből, igazán szerettem! Hanem azt mondtam neki: titkos rangú, nyugdíjképes állami hivatalnok vagyok, és sokat kell utaznom. Két hónapig, uram, két hónapig jártam hozzá, és csak azután vettem feleségül. Hitesen, törvény előtt. De nászéjszaka nem volt, uram, nem, nem. A házasságkötés után nem feküdt le velem, mert alapjában úrinő volt... El is kellett akkor hagynom Nápolyt, de többször visszatértem, s ilyenkor mindig elmentőn abba as utcába. Néha egy teljes órát is elbeszélgettem a feleségemmel, az utcán: nem sajnálta hites- férjétől az időt... Egyszer aztán, amikor már nem is tudom, hogy honnan jöttem vissza, nem találtam őt. Meghalt, mondták a lányok, és hogy mindenki sajnálta, én is. így lettem özvegyember, majd később zöldségárus ... Nem a legrosszabb hely ez, uram; nem a forgalom miatt, hiszen az ördögnek kell az a sok mocskos vevő, hanem a templomból kihallatszik a muzsika és az ének. De be nem megyek, uram, és maga se menjep ha istent ismer, különben úgy jár, mint én. Nem csinálok belőle titkot: egyszer találkoztam az Istennel. Nem hiszi? Nem itt találkoztam vele, ő nem jár ilyen ócska helyekre. A parton ültem, egyedül. Éjfél körül járhatott; elővettem a szájharmonikámat, de nem jött ki belőle melódia. Ez még nem fordult velem elő. Végre megszólalt, de nem a dal jött ki, hanem egy idegen, suttogó hang. Azt mondta: „Hallo, itt az isten beszél. Fáradjon el a karnagy úrhoz, és jelentkezzék a kórusba. Szükségem" lenne a maga hangjára.” Másnap jelentkeztem a karnagynál. Azt kérdezte, ki küldött? Mondtam, hogy az Isten. Erre hümmögött, nem is volt kíváncsi a hangomra, elküldött. Hát azóta nem megyek be a templomba, uram, hanem kívülről hallgatom a zenét és az éneket. Hirtelen megunta a beszélgetést, de az is lehet, hogy egyszerűen elfáradt. Lehunyta szemét, és hátradőlt a széken. Egy perc múlva elaludt, az erről szóló határozat kimondja: ,,Az Intézet 1957, óta folyamatosan az egész népművelési mozgalom módszertani központjává vált. Tevékenységét a tanácsi intézményeken kívül egyre inkább igénylik a társadalmi és tömegszervezetek is.” Mit jelent kö. zelebbről ez a módszertani tevékenység? — Érthető, hogy a legkorszerűbb módszerek kialakítására kell törekednünk. Hadd említsek néhány gyakorlati példát. A népművelési munkában tavaly e'gy nagyobb periódus zárult le, amely a hazánk felszabadulásának 20. évfordulója köré csoportosította a tennivalókat. Ezzel egyidőben hozzákezdtünk a népművelési munka következő öt esztendős, átfogó programjának kidolgozásához. A sok apróbb események helyett ezentúl két nagyobb eseménycsoportot állítottunk munkánk középpontjába. „Szomszédaink” címmel év végén indul a televízióval közösen megrendezésre kerülő, és két éven át tartó sorozatunk. A másik ilyen főbb keret pedig a hazánk felszabadításának negyedszázados évfordulójával egybefüggő kulturális megmozdulások lesznek. — Mit értsünk a televízióval közösen kidolgozott népművelési munkán? — A televízió ma már jelentős helyet foglal el kulturális életünk vérkeringésében. Kézenfekvő a tennivaló: építeni kell a tv-re, ki kell aknázni népszerűségét, amely számokban kifejezve ma már 800 ezren felüli tv-készülé- ket jelent! Tervezett közös sorozatunkban a velünk SZOMSZÉDOS ORSZÁGOK ÉLETÉT HÉTKÖZNAPJAIT, TÖRTÉNELMÉT mutatjuk be a televízió sajátos eszközeivel (képekkel, filmekkel, előadásokkal stb.), mi pedig a magunk eszközeivel (kiállítások, szellemi vetélkedők stb.) tovább mélyítjük ezt az anyagot. Két éven át tehát kimerítő, gazdag anyag áll a népművelők, a közönség rendelkezésére. Ennek a párhuzamos ismeretterjesztő munkának az a célja, hogy tíz- és százezrekben ápoljuk tovább a bennünket övező országokhoz fűződő barátságot, romboljuk az előítéleteket, a múlt káros örökségét! — 1970-ben lesz felszabadulásunk 25. évfordulója. Említette már, hogy ez az esemény jelenti munkájuk másik főbb mozzanatát. — Az az elképzelésünk, hogy megfelelő tartalmú, színvonalú és jól szervezett bemutatókon, fesztiválokon szerepeljenek a műkedvelő csoportok. A fesztiválok évének akarjuk megtenni ezt az évfordulót. Ezzel kapcsolatban mái' elkészültek A MEGYEI TERVEK, meg is vitattuk ezeket, s közülük a legjobbakat — elsősorban Baranya, Hajdú-Bihar és Szolnok megyék terveit — közreadtuk. Jó, újszerű ezekben a tervekben, hogy messzemenően alkalmazkodnak a megyék történelmi hagyományaihoz, kiaknázzák a folklorisztikus lehetőségeket. Továbbá azt értékeltük elsősorban, hogy ezek a sikeres tervek szakítottak a népművelési munkának azzal a gyermekbetegségével, hogy rivalizálni, versenyezni akarnak a hivatásos művészettel, a hivatásos művészekkel. Verseny helyett fokozottabban igénylik a hivatásos művészek tanácsait, útmutatásait, stb. De azért is jók ezek a tervek, mert messzemenően alkalmazkodnak a közönségkapcsolat új formáihoz, vagyis már nem kizárólag a színpadi bemutatkozásra szorítkoznak, hanem komplex módon (klubfoglalkozás, családi ünnepségek, ismeretterjesztő tevékenység stb.) fogják fel a műkedvelő mozgalom szerepét, 'feladatát. — Mi a helyzet az Intézet tudományos tevékenységével? — A felmérések, hatásvizsgálatok hozzátartoznak mindennapos munkánkhoz, nem boldogulnánk nélkülük. Az utóbbi időben megvizsgáltuk például a televízió ismeretterjesztő munkájának hatását: tavaly november 21-én 103 művelődési otthonba látogattunk el. Megállapítottuk, hogy a televízió hasznos, fontos ismeretterjesztő műsorai nem érik el azt a hatást, amelyet megérdemelnének. A szóban forgó este például a „SZÁZADUNK” CÍMŰ TV-SOROZAT egyik adása volt műsoron. A sorozatról előzőleg útmutató jelent meg a „Népművelés” mellékletében, többször szóba került a népművelési munkások szeptemberi értekezletén is. Ennek ellenére — megfelelő propaganda, felvilágosító, ismertető munka hiányában — a nézők döntő többsége, nem ismerte a sorozatot, egyszerűen nem tudott vele mit kezdeni. Kiderült, hogy egy másik tv-műsor (a „Nyomorultak”) vonzotta őket a művelődési házakba... — Egy másik felmérésünk a gyöngyösi járásban folyik. Ott 17 tsz-községben az emberek ízlését vizsgáljuk a Tudományos Akadémiával és az Országos Statisztikai Hivatallal karöltve. Ez a munka még tart, és az adatok feldolgozása előreláthatón két esztendőt vesz majd igénybe... — fejezte be tájékoztatóját a Népművelési Intézet igazgatója. Bános Tibor TÉNAGY SÁNDOR: HÁLÁM HORDOZÓI Amit megtaláltam, már nem hagyhatom el soha. A friss tej jőízével szétáradó reggeleket, a madárfüttyből épült lomb-boltozatú palotákat, gyermekkoromat, a kenyér-kaszáló áhítatot, amikor hátamba izzadt a Nap és bőrömet lázasra verte a kalász, első csodálkozásomat, vérem térdreborulását, a félénk ájulást testem testvérének egyszerű csodája előtt, a szorongást, hogy mindez nem sokáig tart, a döbbenetét, hogy nem tartott soká, a város gyár-katedrálisait, a köznapi buzgólkodást az izmok imaházában, az elégtételt, amit csak a munka adhat, az első munkást, aki szerszámaimat idomítva öccsévé fogadott, a szilárd szavakat, a nyugtalanságot, kíváncsiságom hetedhétországát, aztán újra a szerelmet, a szemek kitakaródzását, a szerelmet: szikrázó nyári dél kútra-hasaló szomjúságát, a szerelmet: téli éjszakák kályhát-ölelő didergését, egyedüli bátorságomat, hogy boldog akarok lenni-----M indig találok valamit, amit nem hagyhatok el soha. Egy embert, aki csak rámnéz és megy tovább, de visz magával, gy virágot, amit nem tépek le, csak rámosolygok, de van hozzá közöm: mindig találok egy szót, egy jóbarátot, egy percet, egy mozdulatot, hogy elhiggyem: hálával tartozom holnapi életemért. (1905)
