Tolna Megyei Népújság, 1965. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-09 / 290. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1965. december 10. Szakkörök, állandó helyiség nélkül — Megtűrt emberek vagyunk, amíg nem épül fel a roú- velődési házunk — mondta Tamásiban Márky János, a jelenleg nem létező művelődési ház vezetője. Most a pártbizottság épületében dolgoznak, zsúfolt helyiségekben, amelyeket időnként kölcsönkérnek különböző értekezletek, egyéb összejövetelek céljára. Ott jártunkkor a baloldali szobában tüdőszűrés folyt. — A „megtűrt" szóban az is benne értődik, hogy nincs a községben alkalmasabb hely, ilyenformán nem is lázado- zás, vagy panaszképp említem, csak azért, hogy pontos képet adjak a munkánkról. — Milyen szakkörök működnek jelenleg Tamásiban? — Foto-, nyelv-, kézimunka-, táncszakkör. Van ezenkívül úttörőkből alakult fúvószenekarunk, 25 taggal. — Mikor jött össze a fotoszakkör utoljára? — Két hete nem tartották meg rendes keddi találkozójukat, mert jelenleg az ő helyiségük is foglalt, a laboratóriumhoz vezető utat nem tudják megközelíteni. — Hány tagja van a kézimunkaszakkörnek? — Eredetileg tizennyolc. Ök hétfőn tartanák a szakkör- foglalkozásukat, és a legutóbbin csak nyolcán vettek részt. — Az oka? — Sokat vándoroltak, nem volt állandó helyük és ez erősen bomlasztotta a kollektívát. Most végül a járási tanács klubhelyiségét használhatják, itt úgy látszik, megállapodhatnak. Reméljük, lassan visszaszoknak azok, akiket az idegen helyek elriasztottak. — Melyik szakkörük munkáját nem zavarja a helyhiány? — Talán a nyelvszakkor működésében nincs fennakadás. Orosz és német kezdő tanfolyamokat indítottunk, de németből átcsoportosítást kell végrehajtanunk, annyi a jelentkező. — Mikor alakult a legfiatalabb csoportjuk? — Október elején, az irodalmi színpad. Egy szatirikus műsort mutatunk majd be, címe: „Fejlődésünk határtalan''. Szorgalmasan próbálnak a lelkes gimnazistáink, bízunk a sikerben. — Az irodalmi színpadot nem zavarja, hogy nincs állandó helvük? — Mindenki tudja, ha felépül a kultúrházunk, nem lesznek nehézségeink. Addig pedig dolgozunk, ahogy tudunk. A fotoszakkörünknek például vándorol a kiállítása, jelenleg Iregszemcsén van. Nagyobb baj, hogy tánccsoportunk munkája is visszaesett, állandó oktató hiányában. A mostani Kaposvárról jön, szerződést kötöttünk vele. De a közlekedés o/jnap jiébi problematikus, ilyenkor előfordul, hogy az időre összegyűlt helyi tánccsoport felesleges várakozással tölti idejét. Megpróbáljuk rözíteni a hallottakat. Helyiség- és oktatóhiány van, ennek ellenére néhány szakkör ugyanúgy működik, mintha ezek a hiányok nem léteznének. Vajon Tamásiban csak a „megtűrt”-ségböl adódnak a zökkenők, vagy visszaesett a régen jól működő szakkörök lendülete is? Félünk, hogy az utóbbi kijelentésünk tartalmazza inkább az igazságot. A szakkörök évadjának még elején járunk, sok mindenen változtathatnak a tagok, ha akarnak. — moldován — Rab Ferenc Áramtelep a vízben Mire használják a halak elektromos energiájukat? Júdá6pén<z A villamos áram kibocsátására képes halakat, már az ókori rómaiak is ismerték, sőt a „Torpedó nobiliana” nevű halat különféle idegbetegségek kezelésére is használták. A XVIII. században Volta elektromos halakat alkalmazott fizikai kísérleteinél. A XX. században és napjainkban már több neves fizikus és biológus folytat beható kísérleteket az egyes halfajták áramkibocsátásával kapcsolatban. Az elektromos halak elfogása mind a mai napig meglehetősen nehéz feladat. Egy elektromos angolna például 650 volt feszültségű áram kibocsátására képes, áramütése tehát nemcsak a kisebb halakat és békákat végzi ki, hanem igen kellemetlen érzést vált ki a vízben tartózkodó emberben is: néha sokkot, ritkábban halált okozhat. Teljesen érthető, ha a halászok nem szívesen vállalkoznak az ilyen halak gyűjtésére. Lissmann professzor, a cam- bridgei egyetem munkatársa, 1960 óta végez széles körű kutatásokat az elektromos halakkal. Munkájához a kísérleti alanyokat részben akváriumi, részben Dél-Amerika f oly óiból gyűjtött halak szolgáltatják. Ugyanakkor az említett kontinensen a professzor helyszíni kísérleteket is végez. Lissmann szerint napjainkban kb 300 különféle halfaj képes elektromos áram kibocsátására. Az áram intenzitása ezeknél változó. Az előbb említett 650 volt feszültséget is elElektromos áramfejlesztő „szatyorban“ Különösen a lakott területtől távol pihenő, nyaraló ember kerül oly körülmények közé, hogy szüksége lenne elektromos áramra, a főzéshez, világításhoz, rádiózáshoz, de nincs. Ezen is kíván segíteni az a kisméretű, jóformán „szatyorban hordozható” 6,3 kg súlyú áram- fejlesztő agregát, melyet német mérnökök konstruáltak. A kétütemű benzinmotorral hajtott dinamó 300—500 Watt elektromos teljesítményre képes, és azt 2,2 liternyi üzemanyaggal négy órán keresztül szolgáltatja. A túlterhelést a szerkezetbe épített thermo- elem akadályozza meg, szükség esetén automatikusan kikapcsol. Építkezésnél, campingnél, és háztartási áramzavaroknál egyaránt jó szolgálatot tehet az elmés kis szerkezet. érő angolna mellett tekintélyes, mintegy 200 voltos áramot fejleszt a tengeri zsibbasztó rája. Az angol professzor laboratóriumi kísérletei részben az egyes elektromos halfajok áramtelepének elhelyezkedésének megállapítására terjednek ki. Az angolnánál az áramtelep például a gerinc két oldalán, hosszanti irányban helyezkedik el. A különböző halfajoknál az áramképző szerv elhelyezkedése és működése nem egyforma. Lissmann az utóbbi években azonban elsősorban azt igyekszik kideríteni, hogy az egyes elektromos halfajok milyen célokra kamatoztatják természetadta energiájukat. Néhány év óta fény derült arra, hogy egyes elektromos halak nemcsak védekezés és táplálékszerzés esetén bocsátják ki áramütéseiket, hanem például az elektromos harcsának egészen gyenge áramkisülése is észlelhető, amely a radarhoz hasonló tájékozódásra, vízalatti mérésre szolgál. A víz alatt kibocsátott és visszaverődő áramkilökéseket az állat fejében lévő szerv fogja fel. Ez a „radarvevő” berendezés a vízalatti tárgyakról, és a ragadozók közelségéről informálja az elektromos harcsát. Lissmann most azt kutatja, milyen halfajok rendelkeznek még az elektromos harcsáéhoz hasonló, természetadta radarberendezéssel. Érdekes Liss- mann-nak az a tanulmánya is, amelyet a közelmúltban tett közzé az elektromos papagályhalak és a késhalak élettanával kapcsolatban. A professzor a helyszínen, tehát délamerikai folyókban figyelte meg, hogy. az említett két halfaj mindig éjszaka indul ragadozó kőrútjára, tehát abban az időszakban, amikor a nagyobb testű „konkurren- cia” pihen. Nappal ez a halfaj a folyók medrében lévő üregekben pihen messzemenően kihasználva áramfejlesztő képességük előnyeit. A papagály- és a késhalak látása ugyanis nagyon rossz, zsákmányukat az elektromos harcsáéhoz hasonló radarszervükkel mérik be. Lissmann erősítőkkel összekötött, hidrofo- nos elektróda-rendszert bocsátott le a papagály- és késhalak lakóhelyeihez és ezeknek segítségével mérte a gyenge intenzitású, tájékozódásra szolgáló áramlökéseket. Az angol professzor akinek eredményeit a szakkörökben érdeklődéssel várják, tovább folytatja ezirányú kísérleteit. ENDRESZ ISTVÁN Mi történik az űrhajós verejtékével? Az űrhajók kabinjában a levegőben állandóan jelen van bizonyos mennyiségű vízpára, amelyet az űrhajós életműködése során termel, részben az elpárolgó verejték, részben a tüdejéből távozó vízgőz révén. Az első emberi űr- ütazásök alkalmával á levegőbe bekerült pára felesleges hányadát kémiai anyagokkal megkötötték, elnyelették. Újabban érdekes rendszert alkalmaznak, amely a verejték és a tüdőből kikerülő vízpára oxigénjét hasznosítja. A berendezés foszforpentoxidot tartalmaz, amely a rajta átáramoltatott levegő páratartalmát megköti, miközben foszforsavvá alakul. A foszforsavat elektrolízisnek vetik alá, minek eredményeként az visszaalakul foszforpentoxiddá, az általa megkötött vízpára pedig — ugyancsak az elektrolízis eredményeként — gáznemű hidrogénre és oxigénre bomlik. Az oxigén így „visszatáplálható” a kabin atmoszférájába, míg a hidrogén kémiai úton könnyen megköthető. A vízpára elnyeletése azért fontos, mert ha ez nem történne meg, a fokozatos telítődés eredményeként a levegő páratartalma bizonyos idő után a kabin és a benne levő berendezések felületére kicsapódva akadályozhatná a műszerek leolvasását, működését stb. Ugyanakkor a növekvő páranyomás nehezítené az űrhajósok légzését is. HIRDESSEN a TOLNA MEGYEI Népújság!) an! TTTVrrrTTTTTTTTTTTTVTTTTTTTTTfTTTTTrrrTTT *TTTTTTTTTTVTTTTTTTTTf¥TTTrTTTTTTTTTTVTTTVTTTTTTT'rTT'r”>»»ww»www — 43 — A pincér poharat hozott, megtöltöttem a lánynak, s az asztalok között átvágtuk magunkat a táncparkettre. Ebben a pillanatban Gréti szólt valamit az idős férfinek, aki bocsánatkérően mosolygott, majd ők is táncoltak. Gréti — a férfi válla fölött gúnyos grimaszokat vágott, közben pillantása vé- gigsiklott táncpartnernőmön. Hiúságomnak jól esett ez a kis finom féltékenység, amelyet kiolvastam Gréti szeméből. Amikor vagy fél kartávolságnyira táncoltam Grétitől, — hangosan, hogy Gréti is hallja, azt mondtam a lánynak: — Azt hiszem, fönn a szobámba is elfogyaszthatnánk azt az üveg konyakot... Mindjárt ezután karon fogtam a lányt, és szóltam a pincérnek, hogy a konyakot küldje fel hozzám és megindultunk a kijárat felé. Még egy pohár italt sem fogyasztottam el a lány társaságában, amikor a liftboy kopogott és közölte, hogy a hölgyet várják lent a hallban. — Engem ...? — kérdezte csodálkozva a lány és hol rám, hol a küldöncre nézett. — Valószínű Önt, asszonyom... — felelte a liftboy. Amikor a lány elment, hangosan elnevettem magam. Tudtam, hogy már nem jön vissza. Nem is jött. Gréti nem végez félmunkát. Elaludtam. * Jaguár másnap este jelentkezett a kocsival. Két bőröndre való holmimat levitettem a boy- jal, kifizettem a szállodát s elindultunk. Útközben csak néhány szót váltottam Jaguárral. Nem szívleltem ezt az embert azóta, hogy megtudtam, ré— 44 — szese volt az én „pszichológiai” próbatételemnek ott a parkban, amikor olyan csúnyán megvertek. Különben is gondolataim egészen másutt kalandoztak. Visszatérek-e még egyszer a Hotel Európába? Amelyhez annyi kellemetlen, de annyi szép emlékem fűződik? Kitől féltem? Pontosan nem is tudom meghatározni. Mit is mondott Gréti néhány héttel ezelőtt? „Ezek nem teketóriáznak az emberrel...” Pedig Gréti közel sem ismeri a magyarországi állapotokat úgy, mint én. Ismertem az ádáz sajtócsatát, amely immár évek óta zajlik a Nyugat és Magyarország között. Otthon győzködnek az ötéves tervvel, minden erőt arra összpontosítanak, s aki a terv végrehajtása elé egy szalmaszálat tesz, azt egyszerűen elsöprik az útból. Gondolhatom, hogy nem várnak tárt karokkal, mert — könnyen lehet — a fejemmel játszom. Marseillé-ben Jules Lenoir őrnagy többször tett célzást arra, hogy egyes futárok nem tértek vissza, lebuktak, semmi hír róluk. Az Államvédelmi Hatóság legalább úgy felkészült „fogadtatásukra”, mint ahogy minket előkészítettek Marseillé-ben a futárszolgálatra. Amikor megérkeztem Grétihez, idegességem elmúlt ... Felcipeltem a bőröndömet. Jaguár várt lent a kocsiban. Gréti komoly arccal fogadott: — Most mindjárt indulnotok kell, hogy hajnalban, de még szürkület előtt Agfalvára érhess. Közölte velem, hogy Ágfalva mellett — Bren- bsrgbányánál hajnali háromnegyed négykor vár rám egy magyar férfi. „Budapest” lesz a jelszó. — 45 — A férfi átvezet engem a határon s amikor el- válok tőle, adjak át neki háromszáz forintot. — Ebből a borítékból vedd ki a pénzt, a háromszázon kívül még kétezer forint van benne. Elég lesz szűkén arra a másfél hétre, amíg Magyar- országon tartózkodsz. — Mit kell tennem? — kérdeztem türelmetlenül. — plőször is átöltözöl. Tetőtől talpig más ruhába, cipőbe kell öltöznöd. Ezek a holmik Magyai-- onszágról valók... A másik szobában Gréti már készített ruhákat. Típusruha volt, a zakó nyakrészén látható volt a cégjelzés: „Magyar Divatcsarnok, Budapest”. Bakancsot húztam s Gréti adott még egy vízhatlan, — linóleumhoz hasonló anyagból készült — barna színű esőköpenyt. Gréti ezután meghatározta feladatomat. Ágfalván ettől a férfitől, — aki átemel a határon — kapok egy kerékpárt. Ezzel kell bemennem Sopronba. Nem lesz feltűnő, mert ebből a községből valóságos karaván indul hajnalban be Sopronba. az üzemekbe és hivatalokba. Sopronban aztán ... Közel egy óra hosszat tárgyaltam Grétivel, majd elbúcsúztunk. — Vigyázzatok, mert a hó elolvadt, a sárban megmaradnak a nyomok ... — kötötte lelkemre a lány. Az ajtóban átöleltem, éreztem, hogy Gréti remeg. Félt engem. De egy szóvaíl sem árulta el érzelmeit. Gréti mindig komoly volt, amikor „hivatalos” ügyeink voltak.
