Tolna Megyei Népújság, 1965. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-09 / 290. szám
1!W5. december 10. 'ÍOLN’A MEGYEI NÉPÚJSÁG s Miért mindig a város? Valamikor, még a felszabadulás előtt, ha egy-egy faluban egyetemet, vagy főiskolát végzett ember telepedett le, a község lakói büszkék voltak. A községben magas iskolát végzett ember lakik! Ha pedig egyszerű ember fia jött haza a faluba, az egyetem elvégzése után, még a szomszéd faluban is erről beszéltek az emberek. Hogy azóta milyen hatalmas változás történt, nem kell különösebben fejtegetni. Ma már a legkisebb faluban sem ritkaság a felsőfokú iskolát végzett fiatal. Ami a történelmi változást jelenti, nagy részük egyszerű falusi emberek gyermeke. Húsz éve megnyíltak az iskolák kapui mindenki számára és a két évtized alatt olyan szülők gyermekei jöttek ki az egyetemek kapuin, akik erre valamikor még álmaikban sem mertek volna gondolni. Igazgatók, mérnökök, pedagógusok az új társadalmi rend szakemberei dolgoznak az ország minden részén. A falun is egyre több felsőfokú iskolát végzett fiatal kapcsolódik be a mindennapi munkába, hogy egyetemeken, főisko- kon szerzett tudásával szülőfalujába visszatérve segítse, irányítsa az építő munkát. A tanult fiatalok száma évről évre növekszik a községekben. Ez azonban nem mindig és főleg nem mindenhol kielégítő. A közelmúltban Sióagárdon, a tanács titkárával beszélgettünk. A beszéd tárgyát a faluba letelepedett, valamint az ide visszakerült egyetemet, vagy főiskolát végzett fiatalok munkája képezte. Elmondta a titkár, nagyon örülnek, hogy több mint 10 magasabb iskolát végzett „saját nevelésű” fiatal dolgozik a faluban. Munkájukkal elégedettek, jó szakembernek bizonyulnak a maguk portáján. A feladatokat is maradéktalanul teljesítik, egyszóval napi megszokott munkájuk ellen nem merül fel semmi kifogás. Nagyon örül a sióagárdi vezetés az ifjú szakembereknek. A tanácstitkár még azt is hozzátette, hogy az sem volna éppen nagy baj, ha nem tizenhármán, hanem még egyszer ennyien volnának. Akadna számukra bőven munka! Úgy indult a beszélgetés, mintha panaszkodni akarna. Vajon miért? Sióagárd nem nagy község, mégis 13 főiskolai végzettségű fiatal dolgozik itt. Milyen panasz merülhet fel ? A beszélgetés során kiderült, hogy a község vezetői joggal aggódnak, nemcsak a fiatalok, hanem a falu miatt is. Azon fiatal értelmiségiek közül, akik iskolai tanulmányaik elvégzése után Sió- agárdra kerültek, nem mindany- nyian szándékoznak véglegesen letelepedni, gyökeret verni. A szülőfalujukba visszakerült fiatalok egy része távolabbi jövőjét, érvényesülését idegenben, méghozzá a városban látja megalapozni. Úgy érzik, hogy a kis községben nem veszik őket észre, városi társaik példája lelkesíti legtöbbjüket. Évek folyamán jól berendezett lakáshoz jutottak, családot alapítottak, végeredményben mindenük megvan, amit megkívánnak. Megbecsült emberei a falunak, az emberek sokat várnak tőlük. Mégis a város, az esetleges két-háromszáz forinttal több fizetés a vonzó? Különösen azoknál a fiatal szakembereknél érthetetlen ez a nézet, akik itt születtek, itt nevelkedtek. Kicsi lett számukra a szülőfalu, úgy érzik, nem számít se szülő, sem pedig a falu megbecsülése. És ehhez kapcsolódik a tanács- titkár másik panasza: a község tanultjai, akik itt élik le éveik egy részét, talán az egészet, mert ilyen is akad, munkájukon kívül nem tartják szívügyüknek a falu belső életét. Befelé néznek, csupán saját apró családi ügyeikkel foglalkoznak. Mérnök, pedagógus, agronómus, jogász mindmind sokat segíthetne a község felvilágosító munkájában, a különböző társadalmi szervek feladatainak elvégzésében. Ott van például a község KISZ-alap>szer- vezete. Munkájuk nem a legjobban halad. Megtisztelő feladat a fiatalok irányítása, vezetése, nevelése, egyszóval KISZ-vezetőnek lenni. Valljuk meg, ez egy kicsit kötelessége is azoknak, akik szakmai ismereteihez, államunk nem kis mértékben járult hozzá anyagiakban. A sportkörben végzett munka is a társadalmi munkához tartozik. A sportot nemcsak nézni, élvezni lehet, hanem azoknak, akik szeretik, kedvelik, a vezetésben is részt kell vállalniuk. Számos lehetősége akad a fiatal értelmiségieknek a közösségi munkában, hogy községükben olyan életet teremtsenek, amely nemcsak a lakosság hasznára, hanem egyben saját maguk megelégedésére is szolgál. Társadalmunkban olyan, fiatal értelmiségi generációt szeretnénk nevelni, akiket nem csupán az anyagiak érdekelnek, hanem részt vesznek a közösségi munkában, komoly szerepet vállalnak az emberek tudatának átformálásában is. Mert mit mondanak azok az emberek, akiket magukra hagynak a faluban: „Persze, már nem tetszik nekik a sár, ők is urak szeretnének lenni, mint régen volt. Csak a város a minden!” Pedig a községek mindegyikében megtalálják számításukat a fiatal értelmiségiek. A példák özönével lehet tanúsítani. Akik szeretik az embereket, ezen ke resztül szakmájukat, mindenhol boldogulnak, a megbecsült emberek közé tartoznak. Néhány héttel ezelőtt beszélgettem egy fiatal p>edagógussal, aki tanulmányai elvégzése után egy Tolna megyei kis községbe került. Városban született, ott nevelkedett, és most már tíz év óta falun él. Aránylag könnyen megszokta az itteni életet. Letelepedett a községben, megnősült és nem tudnak olyan városi állást felkínálni részére, amellyel felcserélné kiegyensúlyozott életét. A község társadalmi életében vezető szerepet játszik, mindenre jut ideje munkáján kívül. A községben mindenki szereti, bíznak benne, hallgatnak szavára. Ennél jobb érzés p>edig senkinek nem kell. A példa csak egy a sok közül. Említhetnénk ezret, tízezret, vagy ki tudja hányat. Azzal azonban mindenki tisztában van, ott, ahol megbecsülik az embert, érdemes letelepedni, embereket nevelni, dolgozni azért, hogy saját életét még kellemesebbé, hasznosabbá tegye. Az igaz, hogy néhány községben előfordulnak a sióagárdihoz hasonló esetek, de fiatal értelmiségeink legtöbbjére nem ez a jellemző. A megye faluiban mindenhol élnek egyetemet, főiskolát végzett fiatalok. Többségük megállapodott, törzslakó lett. Olyan törzslakó, aki nemcsak azért maradt a faluban, mert jelenleg máshol nincs hely, hanem azért, mert úgy érzi, hogy munkájával segítségére lehet az itt élő embereknek. Fertői Miklós Hat hónap étkezők ocsiban Nem különleges hobbyt lakar a cím. Egy kiváló szak- ember, Végvári Gyula pincér töltött hat hónapot étkezőkocsiban. — A Német Demokratikus Köztársaság utasellátó vállalata, a Mitropa és a magyar utasellátó egyezménye alapján töltöttem harminc magyar társammal hat hónapot Nyugat- Európában. Pincérként dolgoztunk hat hónapon keresztül egy vonaton. A vonat hetenként indult, ötezer kilométeres útjára. Utasai turisták, kirándulók. Tizennyolc hálókocsiból, egy étkezőkocsiból, egy rádióskocsiból állott a szerelvény. Hat- száz-hétszáz utasunk volt. Berlinből indult a szerelvény, Nürnberg, Augsburg, München, Salzburg, Villach, Klagenfurt volt az útvonal... Egy másik útvonalunk pedig Berlin, Nürnberg, Augsburg, Villach, Tarvisio volt. — Vállalatunk központja felkérésére vállaltuk a lciil- földi munkát. Már. a múlt évben is volt egy hasonló magyar szakembercsoport turistavonaton, az idei tapasztalatok nyomán, már a jövő évre is meghívást kaptunk. A magyar vendéglátóipari szakma kitűnő szakembere, Végvári Gyula képviselte Tolna megyét... — Es a magyar vendéglátást? — Nem volt ránk panasz. Szakácsunk kizárólag magyar ételeket főzött. Gulyás, töltött paprika és káposzta, lecsós borda volt a sláger. — Nem volt hosszú egy-egy út? — De igen. Sokat kellett dolgozni. Étkeztetni, napközben kiszolgálni a sok vendéget. És természetes, hogy kifogástalan ételekkel, jól szervírozva. Dicséretet kaptunk minden utascsoporttól. — Milyenek voltak az utasok? — Turisták. Kispénzű, takarékos emberek. Keményvalutás volt a vonatunk, a fizetés csak nyugati valutában történt. — Magyarokkal találkoztak? — Régi kivándoroltakkal. Órákig vonatunkon voltak, velünk akartak hazajönni... De sajnos, aki egyszer elment, annak nehéz visszajönni. — És a fizetés? — Munkánk után rendesen meg voltunk fizetve. Sokat dolgoztunk, de a rendkívüli élmény megérte a fáradságot .. .. .Most itt a restiben ebben a Dombóvár legforgalmasabb vendéglátó helyén a kiváló pincér, mint a szocialista brigád tagja dolgozik. — Pj A Tolnai Fémipari és Szerelő Ktsz faddi részlegéhez 1 vizsgázott autogénés villanyhegesztőt felvesz. Jelentkezés a szövetkezet tolnai telephelyén. (80) 1965—66 táskadivatja Vasárnap délelőtt a paksi járási művelődési házban Érdemes bekukkantani vasárnap mikor kis hócsizmás lábak siet- délelőtt a paksi járási művelődési nek a művelődési ház felé. Kicsik ház emeletén levő klubszobába, és nagyobbak. Minden vasárnap Alig üti el a toronyóra a nyolcat, Syormekfoglalkozást tartanak az iskolások részére. Mi is a program? Sokféle és sokrétű, ezért is mennek örömmel a gyerekek. A játék mellett tanulnak is játszva, mesélve. Ilus néni szereti a gyerekeket, és érzi, mi az amit nyújtani kell nekik. Együtt játszanak... Ha valaki váratlanul felmenne egy vasárnapon, vagy csendet észlelne, vagy hangos kacagást. A csend arról mesél, „Hogyan tűnt el az őzike a mérges vadász elől” ..; a figyelő gyermekszemek kíváncsian várják a folytatást, elmenekült-e a kis őz a sűrűbe? S a mese szárnyán együtt repülnek mindannyian. Még a nagyok is! Később, mert délig tart a foglalkozás, filmet vetítenek. Persze csak diafilmet, de milyen nagy szorongással várják. Színes filmet szeretnek. Szebb is az. Mi is volt az elmúlt vasárnap? A Vadölő. i; a nagyoknak, s az „Égből pottyant vendég” a kicsiknek. De legtöbbször négy filmet is vetítenek. De még játszani is kell. Sok a játék, ajándékba kapta a járási művelődési ház, tele van vele egy egész szekrény. Minden van ott. Kugli, dominó, társasjátékok, babák, könyvek, pingpong-felszerelés és Márkiin, meg mozaik, s ki tudná elsorolni még a szekrény titkát. Beszélgetnek, és verset is tanulnak, tréfás kitalálást is játszanak. S egyszerre csak dél van. Várja a gyerekeket a jó ebéd, s lármás, kacagó vidámsággal indulnak hazafelé.-r -é. A szekszárdi bőrdíszműben az idei év egyik legsikeresebb darabja volt a 911-es modellszámú táska. De készült már néhány modell a jövő év új termékeiből is. A képünkön lathato divatos válltáskát szovjet exportra szállítják majd. Foto; Túri M. Olvassa, terjessze A TOLNA MEGYEI Népújságot!
