Tolna Megyei Népújság, 1965. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-24 / 303. szám
SZOMJASAK A A GYERMEKVÁROSBAN „Hazamegy, ■ hazajön, hazajár”f A fóti gyermekváros kapujában hallom ezeket a szavakat, e gyermekvilág sajátos életének több- értelmű kifejezését. Mert karácsonykor a gyermekváros lakóinak egyrésze hazamegy szüleihez, pontosabban apjához, édesanyjához, vagy más hozzátartozójához. Ám az ünnep végén, amikor a kapuban csengetnek, a kisgyermekek így szólnak a kapus bácsinak: „Csókolom, visszajöttünk, hazajöttünk”. Az idén is biztosan így lesz. Karácsony előtt már tudják, készülnek rá, ünnepi programot szerveznek. Kilencszázhúsz gyer- mekvárosi állampolgár várja a szeretet, a békesség családi ünnepét. KiTencszázhúszból kétszáz óvodás, 480 általános iskolás, s 240 — 14 évtől 18-ig — szakközépiskolás, ipari tanuló vagy mezőgazdasági szakmát elsajátító fiatal. Karácsony estéjén a nagyobbak felviszik otthonaikba a kisebbeket, fogadott becseiket, húgaikat — új mozgalom ez a gyermek- városban, a falakon belüli testvérszellem —, s leülnek velük, játszanak. A hároméves csöppségnek, az ötéves óvodásnak jólesik a 18 éves „néni” vagy „bácsi” szer'etete, barátsága. Ezen az estén az idősebb öle annyi, mintha apjáé vagy anyjáé lenne. Karácsonykor este: díszes fenyőfa áll a városka otthonainak közepén, itt is, ott is gyertyák gyulladnak, aprócska lángok vibrálnak, csillagszórók sercennek, szikráznak — az ünnepi hangulat, az ajándékvárás, az apró | kis titkolódzások, a meglepetés izgalomtüzei. A nagyobbak süt- nek-főznek, elkérték a hozzávaló anyagot a konyháról, mákos kalács tésztáját tekerik, szórják a cukrot, készítik az ünnepi vacsorát. Ilyenkor elmaradhatatlan a mákosbukta, a palacsinta. A lányok papucsot, babát varrnak a kisebbeknek, fogadott testvéreiknek. S mire Ha csak lehet, mindenki, a város vezetői együtt maradnak a gyermekekkel. Az ingzgató, s a tanárok „pendliznek" az. otthonok között, ide-oda mennek, látogatják a karácsony-esti gyermekcsaládot. Karácsonykor, este: sokan hazamennek a gyermekvárosból: az egyik részlegből, ahol 480 fiú városban, vagy a gyermekváros mozija ad műsort. Az ünnepi programhoz tartozik a bélyeg- múzeum megtekintése, kirándulás a műjégpályára, a fedett uszodába, s onnan visszatérve este az otthonokban egymással vetélkednek, szellemi versenyen játszanak, „ki mit tud’’-oznak. SítáboTTÓl is szó van a legna— Egy nagy autót szeretnék — mondja Sándor Ferkó fogadott testvérének, Szabó Marika negyedik osztályos gyermekvárosi tanulónak. elérkezik a gyertyafényes este, az ajándékozás meleg perc-pillanata, a falak közötti gyermek- világ megtelik az otthoni hangulat szeretetével, s a karácsonyfák alatt az asztal ajándékkal. Mindenki kap. A gyermekváros csomagját és a patronálok, a városontúli ajándékozók küldeményét. A külső ajándék: közös tulajdon marad. És amikor mindenki megtalálta a maga karácsonyi meglepetését, amikor már lecsitult az izgalom, az öröm zaja, a csendet megtöri az énekszó, a szavalat, a muzsika, az önfeledt, boldog játék örömzsivaja. Rögtönzött műsorokat adnak egymásnak a városka lakói. Karácsonykor, este: a nevelő családját az otthonba invitálja, s együtt ünnepel a még nagyobb gyermekcsaláddal. így maradnak késő estig, közös szórakozásban. Az is gyermekvárosi szokás, hogy lakásába viszi a nevelő a benti gyermeksereget. él együtt, 80 eltávozik. Az egyik 240-es létszámú leányotthonból 120-an indulnak haza. „Hazamegy, hazajön, hazajár”. Karácsonykor: mindenkinek legyen valakije vagy valakijei. Az érzelmet — ésszerűséggel kell pótolni. Pótszer ez, akárhogy is beszélünk róla, az igazit, a szülői szeretetet nem pótolja semmi. Mert sajnos igaz-: sok gyermekvárosi kis állampolgárnak az igazi otthonban nagyon rosszak a családi körülményei. Sokszor annyi negatív élménnyel jön vissza, hogy talán jobb 'lett volna, ha bent marad a gyermekvárosi otthonában. De az elvágyódás ereje is nagy, ezek a szívek mégiscsak látni akarják édesanyjukat, édesapjukat. Sokat lehet tenni a két karácsony között a gyermekek érdekeiért, s amit kapnak az állami gondviseléstől, még érzelmi támaszban is nagyobb talán, mint amit otthon nyújt az „igazi” szülő. Karácsony este után színház- látogatás következik, bent a főK ész ül az ajándék: fapálcikából lovacska, bárányka. gyobbak örömére, Budára viszi őket majd az autóbusz, de beszélnek a több napos túráról is, a kirándulásról a szép budai hegyoldalakra, mert Főt mégiscsak a homokdombok aljában fekszik. S mindezek után ott a helyi mozi vagy a tv. Már napok óta érkeznek az ajándékok belföldről, külföldről egyaránt. Az igazgatósági szobában dobozokat bontanak, mélyükről színes autók, babák, traktorok, mérlegek, villanyvasutak kerülnek elő. A Békés megyei nőtanács játékokat és ruhaneműt küldött, egy amerikás magyar pénzt adott fel a gyermekváros címére, megjegyezvén: „abból az alkalomból, hogy feleségem tíz évvel ezelőtt elhunyt”. Mindezek persze a szeretetnek, a figyelmességnek apró jelei, kiegészítői annak a nagy áldozatvállalásnak, amelyet az állam nyújt a fóti gyermekvárosnak. Csengetnek. Még nem a karácsonyfa gyertyagyújtásához, szünet van, vége a tanításnak, özönlenek a gyerekek, átöltöznek, indulnak ebédhez. Rövid közvéleménykutatás, karácsonyi statisztika a folyosón. Milyen itt a karácsony? — Szép. Őrsönként tartjuk az otthonokban, a nevelőkkel együtt. A kérdezett élénk tekintetű, mosolygós szemű, pisze orrú kisfiú, Jeremiás János, aki második mond~tában azzal büszkélkedik, hogy a bátyja bokszoló. S a „mit szeretnél?” kérdésre így hangzik a válasz: „Bélyegalbumot”. — Nagyon szép nálunk a karácsony — mondja Csorba István. — Én olyan autót szeretnék, amelynek a tartálya felemelkedik és kiömlik belőle, amit hoz. BÉKÉS ATTILA (Wormser Antal felvételei) JOBBAGY KAROLY: Bicskei betlehem (Emlék) Leterítettünk két sátorlapot a szalmás pelyván aztán jó nagyot nyújtózva, fehér pokrócunk alatt vártuk, hogy jöjjön el a virradat. Karom alatt a szalma zizegett s a béke lengett a fészer felett, ahol megszálltunk, fáradt katonák általkocsizva sok falut, tanyát. Egy pisszenés se volt. A hangtalan estében szinte láttam önmagam: A lábaimnál — Ó, hogy ropogott! — lovaink ették még az abrakot. Csak ők dobogtak. Leheletüket éreztem szinte a fejem felett. S aludtam volna, olyan boldogan, mint kisgyerek, ha ünnep-este van. de mint Jézus, a szűk betlehemijászolban, kezdtem én is érteni s érezni, hogy még sokat szenvedek. — És föl-fölnyögve néztem az eget. KÄLDI JÁNOS: Emlék Ez a dombhajlat a szökés, nappali-holdas nyíressel. — ha látom évenként egyszer — téged is fölmutat mindig! A világcsavargó patak mögött a valószerűtlen susogásban megjelensz: előtörsz az évek bozótjai közül, nem állíthatnak meg tüskék, bánatok; szétfolyt mosolyodat megmutatod, a hajló fűzbokor felidézi mozdulatodat: s a fénybe-csöndbe-vesző híd, — igen, ez az emlékszerű, rozoga-karfás hidacska - arról beszél, hogy pallóján énekelted: »Lemegy a nap a maga járásán .. Ha nagyon figyelek, még szinte hallom is a hangodat olykor, ahogy egymásnak adják a kakukkfüves partoldalak, az erdőszél hosszúra-nyúlt virágai és a levelek. IHASZ-KOVACS ÉVA: Éb reszt tr o Mondanivalóm, ha tovaillan, mint ölbefont testből a vágyak, én továbbhurcolom újra-kinyílón a kicsírázott halál fekete virágait magamban, s a bánat árvácska-tekintetét, s hirtelen zuhanását az égi pokolnak. Emberként viszem tovább panaszotok felsőbb Fórum elé. Ti vettétek át egykori sorsunk, rettegve kémlelitek a kéket, ahonnét bombák gyilkos füzére hull... Azt hiszitek: tehetetlen a távol, s csak a lélekharang sikolya hallik. Dobaj támad: valami ősi tam-tam, egyre erősödő zaj s az egész világon zakatol. Most méretik meg vérnyomása a világnak! Mert összetett szívdobogásunk nagyobb robaja, s akaratunk: ez a hatalmas, leterítheti elleneinket, s a messzi Vietnam vészmadár-szavú egéről letörölheti a kínt. PÁLOS ROZITA: Kis téli dal A végső rózsák dérben fürdenek. lejárt pompájuk óvatos fehér — midőn a kert kopár termébe tér a Hold, a mirtuszbokrok fénylenek. Szobában kályharőt falat hímez és almaillat-éjbe von szemed — valóban egy — csak oly kettő lehet, kiket egy perc örökre összegez.
