Tolna Megyei Népújság, 1965. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-10 / 265. szám
4 WSOíS MEGYEI VEPtJSAO 1965. november 10. Tágranyílt lehetőségek VÁRDOMBON, a község közepén áll az új művelődési otthon, tavasszal volt az ünnepélyes átadás. Azóta igen csak zárva volt, nem használták rendeltetésének megfelelően. A község és a társadalmi szervek vezetői a „szünetet” egyrészt a mezőgazdasági munkával járó elfoglaltsággal magyarázzák, másrészt azzal, hogy a község lakossága elszokott a művelődési háztól. Ebben van is valami. Néhány évvel ezelőtt a művelődési háznak használt épület a tűz martaléka lett. Azóta, ha valamilyen rendezvényt tartottak, az általános iskola egyik tantermében szoronkodtak. Az érvek így summázva elfogadhatóak, de csak részben, mert a lakosság másként vélekedik. Az igaz, hogy nyáron át a falusi ember a napi munka után este nem szívesen látogatja a rendezvényeket. Későig dolgozik a határban, utána meggondolja, hogy menjen-e valahova. Viszont a vasárnap délutánokat és estéket a tavasz óta nagyon is jól ki lehetett volna használni. Az egész heti munka után a falusi emberek igénylik a művelődést és a szórakozást. Nemrégen községi tanácsülésen, majd vb-ülésen foglalkoztak Várdombon a művelődési otthon és az ott folyó művelődési munka fellendítésével. Az 1965—66. évre szóló művelődési programot vitatták meg, amely általában foglalkozik a művelődési feladatokkal, tennivalókkal. Azért .általában, mert maga a program is jobbára idényjellegű. A rendezvények tartását a téli hónapokra korlátozzák. Szerepel a tervezi!?. Meghívják a már jól működő és ismert színjátszó csoportokat, a Tolnai Egyesített Művelődési Otthon és a Bonyhádi Járási Művelődési Ház színjátszóit. A PROGRAM elkészült, de ez csak egyik része a dolognak. Sok múlik a kivitelezésen, amit egy ember, — a művelődési otthon igazgatója — nem képes megvalósítani. A tanács vb-ülésén kialakult vitából viszont arra lehet következtetni, hogy a művelődési otthon igazgatója nem marad egyedül ebben a munkában. A tanács vezetői, a községi és a tsz pártszervezet titkára, a társadalmi szervek vezetői ígéretet tettek, hogy támogatják a művelődési munka fellendítését. A lehetőségek adva vannak Várdombon. Az általános iskola úttörői műsorukkal már nem egy esetben kitettek magukért. Van az iskolának aranyérmet nyert szavalója, és vannak Várdombon jó táncos fiatalok. A vb-ülésen az is szóba került, hogy néhány évvel ezelőtt a Tancz pedagógusPaksoin, a konzervgyárban minden dolgozónak kerek, számmal ellátott fémlap a belépőcédulája. Műszakváltáskor a portán ülve megfigyelhettem, hogy különböző vérmérsékletű emberek hogyan reagálnak erre a természetes kérelemre: „Mutassuk a belépőket!” Ami még érdekesebb volt: honnan került elő a biléta? Megfigyeléseim típusok szerint is csoportosíthatnám. Például, volt a belépők közt házaspár vezetésével jónevű, nemzetiségi tánccsoport működött Várdombon, pedig abban az időben nem volt alkalmas művelődési otthonuk, de több akarat és lelkesedés volt a fiatalokban. Ezt a lelkesedést kellene újból felszítani — javasolták. Tágranyílt lehetőség van Várdombon a művelődési munka fellendítésére. Vannak tehetséges fiatalok, akik szívesen szerepelnének az új művelődési otthon színpadán és mint kiaknázatlan adottság ott van a Várdombi Gépállomás. Szakemberei bizonyára szívesen támogatnák a művelődési otthon munkáját egy-egy politikai előadás megtartásában, de lehetne mezőgazdasági előadás- sorozatot is indítani a téli hónapokban. A művelődési otthon programja e lehetőségek figyelembevételével készül. Végrehajtásához azonban kevés egy ember. Ahhoz, hogy a várdombi új művelődési otthon szellemi központja legyen a községnek, társadalmi összefogásra van szükA LELKIISMERETES Tudja, hogy meg kell mutatnia, és nagyon fél, hogy elveszti, ezért gondosan a táska mélyére süllyesztette. Mögötte már gyűlik a türelmetlen tömeg, de ő nem zavartatja magát, édes nyugalommal keresgél. Kisvártatva meg is találja, boldogan mutatja: — Mondtam ugye, hogy itt kell lennie! AKIK ELVÁLASZTHATATLANOK A biléta és hordóséi Ez is szállás ? Nagy munkába kerülne, ha valaki arra vállalkozna, hogy összegyűjti, vajon a Tanácsi Építőipari Vállalat az elmúlt tíz évben hány ezer forintot költött munkásszállásokra? Es az igazsághoz, a jól berendezett munkásszállásokhoz tartozik az is, hogy egynéhány munkahelyen kritikán aluli állapotok uralkodnak, ha egyáltalán munkásszállásnak lehet nevezni azokat a helyeket, ahol a vidéken dolgozó munkások pihenik fáradalmaikat... A néhány ilyen közül csak egyet mutatunk be, azt is abban a reményben, hogy elejét vegyük annak, hogy másutt is hasonló „szállással” fogadják a munkásokat.,. A vállalat aszfaltozó brigádja a múlt hétfőn a paksi járásba ment dolgozni. Miután elvégezték a néhány ezer forint értékű aszfaltozást Madocsán, átvonult a kilenctagú brigád Dunakömlődre. Itt az egyik nagy istállóban kellett nekik aszfaltozni. A munkahelyre történő elvonuláskor ígéretet kaptak, hogy szállásuk lesz, és a munkát zavartalanul folytathatják. A munkával nem is volt baj, a szállással annál több. A kilenctagú brigád részére kijelöltek egy 4x5 méteres szobát, betettek oda négy vaságyat, meg egy bitumenes hordóból készített dobkályhát. Ennek adták a szállás nevet. Természetes, hogy a szálláson a kilenc ember nem tud lefeküdni a négy ágyra. Ezért a tsz-ből kértek — vagy hoztak? — néhány szalmabálát és azon alszanak éjszaka. Az ágyakon nádpálló helyettesíti a szalmazsákot — és a lepedőt. Takaróul a munkások esőköpenye, vagy kabátja szolgál. Természetes ezek után, hogy mosdási, tisztálkodási lehetőség nincs. Egyetlen lavór, vagy pohár nincs a „szálláson". Pedig a minimális munkásszállási feltételeket biztosítani lehetne és kellene. A munkások méltán elégedetlenek. Jelentették áldatlan elhelyezésük körülményeit a munkavezetőnek, de változás nem történt. Azt mondják: ha felmegyünk a főmérnökhöz, elintézik azonnal, de az ember már restell minden aprósággal a legfelsőbb vezetőhöz menni. Valóban, ezek olyan problémák, amelyek a vállalatnál megoldhatók volnának, az igazgató és a főmérnök beavatkozása nélkül is. Bizonyára az aszfaltozok áldatlan „szállásolás” ügyének folytatása lesz. Es annak az érthetetlen tervben, hogy a téli hónapokban 12 ismeretterjesztő előadást tartanak. Terveznek ifjúsági klubesteket, ki mát tud vetélkedőt, könyvkiállítást, irodalmi estet rendeznek, hogy a könyvtár látogatottsága is fellendüljön. A lakosság színielőadás iránti igényének kielégítésére vendég HÁZIAS Batyuba gondosan bugyolált ételféleséget hoz, a másik karján zsúfolt táska. — Kérem a belépőkét! '' ^zót a portásasszony. Erre a váratlan bejelentésre zavarba jön, szemrehányóan mondja: — Most hogy vegyem elő, még színjátszó csoportok meghívását kiborul a levesem! »TVT**»TT**»’*TTT'rT’rTTVTTTTTTTTTTTTTTTTTyTTTTTVTTTTTTTTTTrrTTTYVTT» Sárközi Gyula cA s ziiKjap/u i tó ne ent lé Két barátnő jön egymás után. Az első mindjárt előbújtatja pénztárcája zugából a kincset, de párosával. Biztösítótűn van mind- , kettőjüké. Megtakarítottak egy mozdulatot, *és ezzel is hangsúlyozták összetartozásukat. A PRAKTIKUS Neki nem kell keresgélnie sem a táska mélyén, sem a bukszában. Csak kifeszíti széles mellét és mosolyog. Jól látható helyen ott díszük az odatűzött „belépőcédula”. VÉGÜL, AKIK LEGTÖBBEN VANNAK: Zsebből, vagy marokból előve- «szik, nem várnak külön felszó- > lításra, nem veszik a portás ké- ’ rését okvetetlenkedésnek, és ami í szintén elég fontos: nem felejtik >otthon sem. Moldován Ibolya helyzetnek is, ahogyan „gondoskodtak” az aszfaltozok haza- szállításáról. A múlt hét elején azt ígérték az aszfaltozók- nak, hogy a hét végén gépkocsival hazaszállítják őket. Elérkezett a hét vége, a munkásoknak azt üzenték: menjen mindenki haza, úgy, ahogy tud. Egy ember Dunakömlődről Szekszárdra kerékpárral ment haza, a többiek gyalog, autóstoppal, kinek milyen szerencséje volt... Ehhez az intézkedéshez, úgy hisszük, kommentárt sem kell fűzni. A másik üggyel kapcsolatban azonban van javaslatunk. A ll-es AKÖV ezekben a hetekben több tucat régi típusú Ikarusz 30-as autóbuszt kap. Ezek közül a jobbakat felújítják, forgalomba állítják, amelyeket már forgalomba nem tudják állítani, kiselejtezik, szétdarabolják. Ilyen, szétdarabolásra ítélt autóbuszokból lehetne készíteni mozgó munkásszállásokat. A vállalat rendelkezik szakemberekkel, nyilván pénzt is lehetne a kocsik átalakításához biztosítani, és akkor megoldódna a vándorló munkások, aszfaltozok, kubikosok szállásának ügye.- Pj mrrmTmTmTTTTTmTWTTTWwt — 175 — — Nem! — ugrott fel fekhelyéről Sári és a parancsnok elé térdelt. — Ne tedd ezt, parancsnok! Szeretem Bábut, az életmentőmet és oltalmazó- mat! Ha elesik, ki fog engem oltalmazni? — A parancsnok — emelte rá tüzes fekete szemét Gongatu. — Bábu holnap reggel bevetésre megy! — Könyörgöm, légy emberséges, parancsnok! — A parancsot nem lehet megváltoztatni! — Gongatu felállt, s visszament a helyére. Két társa szótlanul követte példáját... Másnap reggel Bábu egy kisebb csoport élén portyára indult a dzsungel mélyén húzódó vasúthoz, hogy aláaknázza a pályatestet, mert azt a jelentést kapták, hogy délután hadianyagot szállító szerelvény fog arra menni. A Szingapúrban hajóról kirakott hadianyagot a Malájföld belsejébe, Kuala Lumpurba továbbítják. — Fel kell robbantani! Minden áron meg kell akadályozni, hogy a hadianyag Kuala Lumpurba jusson! — fejezte be szavait Gongatu. — Úgy lesz, parancsnok! — felelte Bábu és gyorsan elbúcsúzott Sáritól. A lány egészen az odulejáratig kísérte szerelmesét. Amikor visszafeküdt gyékényágyára, nyugtalan érzés kerítette hatalmába. Eszébe jutott szörnyű álma és magában azért fohászkodott, hogy bár csak ne essen Bábunak baja. Az utóbbi időben a fiú — éppen ő miatta — ritkán volt bevetésen és Sári már elszokott az effajta izgalmaktól. — 176 — így telt el feszült várakozásban és egyre fokozódó izgalomban egy fél nap és Babuék még mindig nem érkeztek vissza a vállalkozásból. Végre délután megjött az osztag egy része, de bár csak ne jött volna meg! Mert a fele hiányzott és a súlyosan sebesült Bábut bajtársai hozták hordágyon. Ezek elmondták, hogy aknatelepítés közben váratlanul egy század katona lepte meg őket és a harcban majdnem valamennyien elvéreztek a túlerővel szemben. Sári, amint megpillantotta a gyászos menetet, odarohant a hordágyhoz és ráborult Bábu véres testére. Hosszan rázta a zokogás. Bábu haldokolt... Már nem lehetett rajta segíteni. Tüdőlövés... állapította meg a felcser. Alig lélegzett és minden lélegzéskor sípolva hörgött és véres hab buggyant elő a száján. Eszméletlenül feküdt a hordágyon és arca a nagy vérveszteségtől halottsápadt volt. A harcosok némán állták körül a hordágyat és amikor Sári felsikoltott, mert Bábu teste vo- naglott egyet s ezzel kiszenvedett, hátráltak néhány lépést. Kemény, harcokban edzett katonák voltak valamennyien, sok halált láttak tulajdon szemükkel, maguk is nap mint nap farkasszemet néztek a „kaszással” és mái’ megszokták. De ez a jelenet az ő szívüket is megsajdította ét- nem tudták közömbösen 'szemlélni. — Bábu!!! — visszhangzott a sziklaterem. — Itt hagytál, drága Bábum!... Ki visz most át engem Szumatrára?! Nem... Ez nem igaz! Te nem haltál meg! — 177 — Lassan feltápászkodott és a gyékényre rogyott. Késő este volt már és Sári még mindig sírt. Bábu holttestét szép csendben kivitték a barlangból és eltemették a lejárati fa tövében. Gongatu mondott felette rövid gyászbeszédet. Aztán Song társaságában odament a lányhoz. — Ne sírjon, miss — szólalt meg kis idő múlva. — Bábut nem szabad siratni, Bábu hősként esett el a túlerőben lévő ellenséggel vívott küzdelemben. Csak büszke lehet rá és őrizze őt meg emlékezetében... — Köszönöm, parancsnok úr — suttogta Sári kicserepesedett ajakkal. — El, ed innen! — zokogott fel a következő pillanatban és kezébe temette arcát. — Minél előbb! Nem akarok többé egy percig sem várni... Nincs többé Bábum!... Itt minden az ő emlékét idézi... Haza akarok menni!... Bárhogy is vigasztalták, Sári nem tudott megnyugodni. Gyékényén ült és rázta a zokogás. Gongatu és Song végül is tehetetlenül széttárták karjukat és csendben magára hagyták fájdalmával. Sárit egy félóráig még rázta a hangtalan sírás, aztán egyszeresük hirtelen felugrott és rohanni kezdett a folyosón a kijárat felé. Valahol a sziklafolyosó közepe táján, talán éppen ott, ahol idejövetelükkor Bábuval összeölelkeztek, megállt, nekidőlt a nyirkos sziklafalnak és körmével belemart a kemény kőbe. — Bábu!... Édes Bábum! — visszhangzott a sötét és kihalt folyosó.
