Tolna Megyei Népújság, 1965. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-04 / 260. szám
fOTXA RTFGYFI NEPÜJSÄG 5 ■sws. november ?. A > Meditáció épülő házak felett Furcsa a cím, de mit tehet az ember, ha egyetlen napon részt vesz az újjáépítési bizottság ülésén, végighallgat egy vitát, a bizottsággal együtt kimegy helyszíni szemlére, több, az újjáépítéssel kapcsolatos, már megjelent cikk tartalmát raktározza él az agyában és még ugyanazon a napon megpróbál tisztázni egy kérdést: félretájékoztatták-e az újságírót, vagy az újságíró értett félre valamit. Ez a zsúfoltság jó is, meg nem is. Jó azért, mert amikor arról esik szó az újjáépítési bizottság ülésén: vagonokat kell biztosítani bizonyos építőanyagok, födém- béléstestek szállítására, mertenél- kül nem megy a munka, nem tudják befejezni az építkezéseket, és eddig mindössze egy vagon ilyen anyagot kaptak, akkor hallja a választ: a vagon biztosított lesz, beszélnek a MÁV-val, mert Dombóváron van ilyen anyag, és akkor eszébe jut egy cikk, amely szeptember 4-én jelent meg a Népújságban. Idézem; „A jelentésben áll, hogy e hét közepéig huszonegy helyreállítási és hét újjáépítési dokumentáció, tervrajz készült el. A megyében megkezdett helyreállítások száma tizenkilenc és eddig tizenhármat fejeztek be. Az újjáépítéshez szükséges építési anyagok zöme a helyszínen, a TÜZÉP-telepeken van. A hiányzó anyagok — például gerenda, béléstest, faanyag — szállítása folyamatosan történik.” MÉG MINDIG TÖRTÉNIK. Túl hosszú ez a folyamat! Igaz, vannak problémák. A de- csi tizenegy cigánycsalád például még annyi fáradságot sem vett magának, hogy elintézze a saját Ügyét. A megyei tanács szakemberei futkostak az ő nevükben hitel, anyag és egyéb után. Ha lesz házuk, akkor ez a tanácsi embereknek köszönhető. És az építőknek. Mert az építők alaposan hozzáláttak a munkához. Hat kisipari szövetkezet és két maszek kőműves építi a tizenegy házat. Nyolc vállalkozó jut tizenegy házra! Ez bíztató. És bíztató az is, hogy az anyag nagy része most már a helyszínen van, mind a tizenegy háznak az alapját kiásták, egynek az alapozása kedden kész volt, egynek pedig a lábazatát készítették. DECSI HÁZAK! Ezen a napon ezek körül is kialakult egy vita. Október 26-án ugyanis Imre József elvtársnak, a megyei tanács építési és közlekedési osztályvezetőjének nyilatkozata alapján megjelent egy cikk, amelyben többek között ez állt: „A kilenc ház alapzata és lábazata már elkészült.” Samu Lajos, a KISZÖV osztály- vezetője felhívott bennünket telefonon és azt mondta, ez nem igaz. Ö 25-én volt kint a területen és ott nemhogy lábazat, de még alapárok sincs. Kértük: adja ezt írásban. Ö írásban adta, és mi ezt október 28-i számunkban meg is jelentettük. Megjegyzést is fűztünk hozzá, amelyben az október 26-i cikk említett kijelentését elítéltük. Ebből aztán nagy vita lett. Kinek van igaza? Imre József elvtárs kijelentette: ő nem mondott ilyent. Ez félreértés lehetett. Ö azt mondta, hogy szombaton és vasárnap gimnazisták ássák ki az alapárkokat. Az újságíró pedig azt állítja: igenis szó volt az alapról és a lábazatról. Ki tud itt igazságot tenni! Próbáljuk rekonstruálni a helyzetet: Pénteken történt a beszélgetés. Még ugyanaznap este elutazott az újságíró és csak hétfőn tért haza. Szombaton és vasárnap szép idő volt, és mivel biztosra mondta Imre elvtárs az alapárok kiásását, hétfőn megírta az anyagot. Lehet, hogy elírta az alapárkot alapnak, sőt az is lehetséges, hogy a bátai lábazatot összekeverte a de- csivel. Ezt ma már megállapítani nem lehet, mivel a beszélgetés két ember között zajlott le. Azt viszont meg lehet állapítani, hogy 25-én, illetve hétfőn, pontosabban, amikor Samu Lajos kint járt Deesen, még nem volt meg az alapárok. Sőt, kedden reggel sem volt meg, amikor a cikk megjelent, mert kedden dél körül mentek ki honvédek alapot ásni. ENNYIT A DECSI ÜGYRŐL, amelyből mi azt a következtetést vontuk le, hogy félretájékoztattak, Samu elvtárs pedig azt, hogy most már ideje lenne komolyan hozzálátni az újjáépítéshez, mert a kertek alatt kopog a tél, és félő, hogy több család lakás nélkül marad. Szó volt ebben a cikkben arról is, nem volt helyes társadalmi alapokra helyezni az újjáépítést, mert a felajánlások megtörténtek ugyan, de annak teljesítésétől, néhány kivételtől eltekintve, a felajánlók vonakodtak. Hogy mennyire így van ez, azt bizonyítja az is, hogy egymás után kétszer, egyszer szeptember negyedikén: „ígéret szép szó — megtartani becsület dolga”, szeptember 12-én pedig: „Egyhelyben- topogás” címmel foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. És ehhez az adatokat az illetékesektől kaptuk. Hogy ők maguk is helyesnek látták feszegetni ezt a kérdést, világosan bizonyítja a két cikk is. A helyes az lett volna, ha ekkor azonnal hozzákezdenek az újjáépítés más módon való megszervezéséhez. Akkor ma már nem kellene azt mondani: tizenegy háznak csak az alapárkát ásták ki Decsen, Bátán és Bátaszéken két ház építéséhez kedden még hozzá sem kezdtek. MEGGYORSULT AZ ÚJJÁÉPÍTÉS. Az utóbbi napokban óriási és dicséretre méltó erőfeszítéseket tették az újjáépítési bizottság, a megyei tanács illetékes szakemberei. Ezek az erőfeszítések máris éreztetik hatásukat: mindenütt meggyorsult a munka, és ha az idő kitart, akkor az építők teljesíteni tudják adott szavukat: december 31-ig tető alatt lesz minden ház. Ennek a legilletékesebbek, az árvízkárosultak örülnének a legjobban. Szalai János Járási sportaktíva Pakson A Politikai Bizottság határozata alapján a paksi járási párt- bizottság és a járási TS november 2-án járási sportaktíva-ér- tekezletet tartott, a pártbizottság nagytermében. A vitaindító beszámolót Schmidt János, a pártbizottság PTO-vezetője terjesztette elő. A beszámoló az elmúlt két év tapasztalatait figyelembe véve, járási viszonylatban értékelte a sportszakosztályok munkáját. Hangsúlyozta, hogy a sportmozgalom célja, a sportolók, az emberek nevelése. Ebből következően a sportszakosztályok nevelő munkájának az ideológiai munka javításában is érvényesülnie kell. Foglalkozott a sportszakkörökben végzett politikai nevelő munka jelentőségével és megállapította: a párttagok sportszakkörökben végzett munkáját pártmunkának, a pártonkívüliek részéről végzett munkát társadalmi munkának kell tekinteni. A tanácskozáson foglalkoztak a sportszakköri vezetőségválasztásokkal, amelyhez a pártszervezetek politikai munkával adjanak segítséget. A vitában a sportkörök képviselői beszéltek arról, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonítanak az akívaértakezlet munkájának. A vitában felszólalt Tatár Lajos, a megyei párt- I bizottság munkatársa, valamint | Lépő László, a megyei TS elnö- ke is. A sportaktíva-értekezlet 1 Kontra Sándor járási titkár záró- j ■ szavaival fejeződött be. ISO mássa kukorica Kukoricával megrakott, pótkocsit vontató Szuper-Zetor kanyarodik be a majorba. Rááll a hídmérlegre. Idős házaspár huppan a földre a pótkocsiról. — Ez az utolsó forduló? — kérdezi az apró mérlegházból kilépő Kalifa Imre mezőgazdász. — Ez — mondják szinte egyszerre. — Elfogyott végre. A mezőgazdász lemérlegeli a megrakott pótkocsit, majd számolni kezd a füzetében. Összeadja a számokat kétszer, majd háromszor is, miközben egyre a fejét csóválja. — Nem akarom elhinni — mondja —, de akárhogyan számolom, ennyi jön ki. Százötvenegy mázsa, negyvennégy kiló... — Reggel a Laci azt mondta, két fordulóra behozzuk — mondja az ember —, én meg azt válaszoltam rá, szeretném a többit a hátadon elhordatni. Hát még ha a fehér kukorica nem lett volna... Igaz, két rész volt... A mezőgazdász ismét számol. — Ebből tehát maguknak jár hatvan mázsa, hatvankét kiló. — Még utóbb kulákok leszünk — örvendezik az asszony. — Azért is összeszámolom még egyszer — a mezőgazdász most már nevet de az eredmény változatlan. — Százötvenegy mázsa, 4400 ölről, pedig volt benne lengyel kukorica is, ami kisebb terméssel fizetett. Mit csináltak maguk? Pék János, Pék Jánosné megvonja a vállát. — Kapáltunk. Meg a föld is jó volt. — Bizony, jó az a dinnyeföld — szól közbe a vontató vezetője, Krähling Henrik —, de a tény az, hogy nagyon jó a kukoricánk. Ki gondolta volna, az idei tavasz után, hogy ilyen jó termésünk lesz? No, menjünk — sürgeti az idős házaspárt —, mert még mások is várnak! — A górék már lassan megtelnek, a kombájnszérüét is igénybe kell vennünk — mondja Kalifa Imre. — A háromszáz hold kukoricából már csak tán hatvan hold töretlen. Ügy számítunk, a héten végzünk vele. A vetéseket már el is felejtettük. — Beneveztek a megyei versenybe? — Még egy versenyből sem maradtunk ki. Nem veszíthetünk. .. Még akkor sem, ha nem mi leszünk az elsők. Csakugyan. Október 23-ra elvégezték a vetést, a héten leteszik a gondot a kukoricaszedésről. De az is felér egy nyereséggel, hogy a bonyhádi Petőfi tagjai közt van, aki hatvan mázsa kukoricát visz haza. BI. GAZDASÁGI FEJLŐDÉSÜNK IDOSZ El Üiiiügl m k RU IK ::Ss;ÍinÍaÍRÍnH! I US — )ES El Gazdaságpolitika és gazdasági irányítás 2i Amióta széles körökben ismertté vált, hogy az országos vezetőszervek gazdasági irányító rendszerünk megreformálásán dolgoznak, több téves nézet és felfogás is keletkezett. A tévedések forrása többek között a gazdasági irányítás és a gazdaságpolitika különbségének, illetve kapcsolatuk nem megfelelő ismerete. A gazdasági inányító rendszer nem más, mint „gépezet”, amelynek egymással összefüggő legfőbb részei: a tervezés rendszere, a pénzügyi és hitelrendszer, a piaci viszonyok felhasználását szabályozó rendelkezések köre és az anyagi ösztönzés rendszere. A gazdasági irányító rendszernek az a feladata, hivatása, hogy segítségével megvalósuljanak fő gazdasági célkitűzéseink, vagyis gazdaságpolitikánk. Mit értünk gazdaságpolitika alatt? A gazdaságpolitika nem más, mint egy adott időszakra vonatkozó legfőbb gazdasági célkitűzések összessége. Ide tartoznak pl. az egyes népgazdasági ágak arányaira vonatkozó tervek, elképzelések, amelyek azt mutatják meg, hogy egész termelésünk mekkora részét tegye ki a kohászat, vegyipar stb.; melyik iparágat milyen gyorsan célszerű fejleszteni egy adott időpontban. Ide tartoznak a lakosság élet- színvonalának alakulására vonatkozó elképzelések. A gazdaságpolitika a vezető párt- és állami szervek döntése arról, hogy anyagi eszközeinket, termelési eszközeinket hogyan osszuk el az iparágak, illetve a lakosság között. A gazdaságpolitika tehát a sokféle belső és nemzetközi tényező gondos mérlegelése alapján született döntéssorozat: amelyekben a párt- és államvezetés megszabja: hogyan, s milyen inányba fejlődjön népgazdaságunk, hogyan tudjuk a legcélszerűbben kihasználni a rendelkezésünkre álló lehetőségeket. Elegendő-e csak kitűzni a célokat, rögzíteni a fejlődés irányát akkor, amikor e célok csak milliók mindennapi termelőmunkájával valósulhatnak meg? Nyilvánvaló, hogy nem elegendő, mert a bonyolult gazdasági kapcsolatok, összefüggések szakszerű ismeretével meg kell szervezni a feladatok végrehajtását, ki kell alakítani azokat a gazdasági eszközöket, amelyek segítségével el is lehet érni a kitűzött célokat. Erre hivatott a gazdasági irányítás rendszere. Ez tehát szorosan összefügg a gazdaságpolitikával és ha összhangban áll azzal, akkor segíti annak teljesülését, ha hiányzik az összhang, akkor akadályozza. Az elmúlt évek tapasztalatai közül több arra figyelmeztetett, hogy gazdasági irányító rendszerünk már nem eléggé korszerű és a jövőben egyre nehezebb lenne vele megvalósítani gazdaságpolitikánkat. Ezért kerül sor az irányító rendszer átalakítására. Mindebben semmi rendkívüli és különös nincs. Ahogyan a bonyolultabb feladatok megoldására bonyolultabb, finomabb szerszámokat készít az ember, úgy merül fel a bonyolultabb gazdasági feladatok napirendre kerülésekor a megfelelő irányító rendszer kidolgozásának igénye. Jelenlegi gazdasági inányító rendszerünk a szocializmus építésének kezdeti szakaszán alakült ki. Akkor még a termelés meny- nyiségének növelése volt a legfontosabb feladat, ezt segítette pl. az anyagi érdekeltség rendszere is. Ma már a minőség és a gazdaságosság javításában kell érdekeltté tenni a gazdasági Vezetőket, dolgozókat egyaránt. A tervezés rendszerében az volt a helyzet, hogy szigorú közpohti terveJőírásokkal biztosítani kellett a népgazdaság számára szükséges és csak szűkös mennyiségben meglevő cikkek termelését. Most már — lényegében — túl vagyunk ezen, s az a döntő, hogy a tervezés és ennek nyomán a termelés is gyorsabban, rugalmasabban alkalmazkodjon a változó belföldi és külföldi igényekhez. Ez a tervezésben is bizonyos decentralizálást feltételez, összefoglalva: a gazdaságpolitikai célok sikeres megvalósítása megfelelő gazdasági irányító rendszert követel. Bognár Gyula KIÁLLÍTÁSOK tervezése és kivitelezése, prospektusok, címkék stb, tervezése, TABLÓK készítése, KIRAKATOK rendezése a Pécsi Tempó Ktsz DEKORÁCIÓS RÉSZLEGÉBEN Pécs, Bajcsy Zsilinszky u. 31. (14)