Tolna Megyei Népújság, 1965. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-04 / 260. szám
e TOLNA MLGYFI NtPtfJS.AO 19G5. november 4. Befejeződött a megyei labdarúgó-bajnokság a B csoportban Jövőre Hőgyész és Nagydorog már a megyei i-ben játszik Befejeződött a kétcsoportos megyei B labdarúgó-bajnokság. Az elmúlt vasárnap már csak a két elmaradt mérkőzés került lejátszásra. Zombán Iregszemcse vendégszerepeit, ahol 2:0-as félidő után a zombai csapat 8:0 arányban győzött. (Az ifjúságiak mérkőzéséből 4:0-ás félidő után 6:0-as végeredménnyel a zombai fiatalok kerültek ki győztesen.) Szedresben Gerjen volt az ellenfél. A hazai csapat már az első félidőben öt góllal terhelte a vendégek kapuját, majd végül 12:2 arányban győzték a szezon végére teljesen visszaeső Gerjennel szemben. (Ezen a találkozón az ifjúsági mérkőzés elmaradt, mivel Gerjen az ifiket nem vitte magával.) A Hőgyész—Tevel felnőtt mérkőzés elmaradt, mivel a teveliek már hét közben bejelentették a szövetségnek, hogy közbejött akadályok miatt nem tudnak elutazni Hőgyészre. Az elmaradt mérkőzések ügyében a szövetség már meghozta a döntést. Szedres kapta a két pontot a Gerjen elleni ifjúsági mérkőzésért 0:0 gólaránnyal, ugyanakkor Gerjen felnőtt csapatából két büntetőpont-levonást rendeltek el. Mivel Tevel csapata másodszor is távol maradt a Hőgyész elleni mérkőzésről, ezért a mérkőzés két pontját 0:0 gólaránnyal Hőgyész kapta. A teveli felnőtt csapat eredményéből két büntetőpont-levonást rendelt el ugyanakkor a szövetség, és egyben közölte azt is, hogy az 1966. évi bajnokságban Tevel csapata nem szerepelhet a megyei B-ben. A vasárnapi elmaradt mérkőzések lejátszásával befejeződött mindkét csoportban a bajnokság. A keleti csoportban — mint az már ismeretes — Nagydorog szerezte meg a bajnoki címet. Ezzel jogot nyert, hogy az 1966. »vi bajnokságban már egy osztállyal feljebb, a megyei I. csoportban szerepeljen. A nagydorogi csapat a bajnoki cím megszerzését elsősorban jó csatársorának köszönheti, bár védelme is kitett magáért, hiszen csak egyedül Sióagárd kapott két góllal kevesebbet a csoportban, mint Nagydorog. Második helyen Tengelic végzett. Játékerőben Tengelic és Nagydorog között nincs nagy eltérés, csak Tengelic rapszódikusabb teljesítményt nyújtott, és a bajnokság során többször olyan mérkőzésen is veszített pontot, melyen papírforma szerint biztosan győzni kellett volna. Sióagárd harmadik helyezése szép teljesítménynek mondható. Különösen a védelem jeleskedett Sióagárdnál, mert a bajnokságban (a kelpti csoportban) ők kapták a legkevesebb gólt. A tavaly még megyebajnokságban szereplő Dunaszentgyörgy kénytelen volt beérni a negyedik hellyel. Sorrendben következik Űcsény, Szedres, Decs, majd Bá- ta, Gerjen és Kanacs. Közülük Öcsény váltakozó teljesítményt nyújtott, de ugyanez elmondható Szedresről is. Egyik vasárnap remekül játszottak, váratlan győzelemmel hívták fel magukra a figyelmet, de egy hét múlva mintha kicserélték volna a csapatot, erőtlenül gyengén játszottak, ami megmutatkozott az eredményekben is. A decsi csapat helyezésében közrejátszik, hogy hosszú hónapokon át a sportkörnek úgyszólván nem volt gazdája, egy-két lelkes sportember irányította az ügyeket, és ebből adódott, a büntetőpont-levonás is. A bátai csapat csak az őszi fordulóban talált magára, mivel tavasszal az árvíz miatt ők szenvedtek legtöbbet: mindössze egy mérkőzést játszottak tavasszal otthon. Különösen az utolsó fordulóban ért el néhány szép eredményt a bátai együttes. Gerjen feltűnő gyenge szereplését szintén a vezetőség munkájában kell keresni. A játékosok maguk intéznek mindent, megközelítően sincs az a segítségadás, támogatás, mint ami az elmúlt években jellemezte a gerjeni sportkört. Az utolsó helyen végzett Kanacs gyenge szereplése ellenére is elismerést érdemel, mert valamennyi mérkőzésen sportszerűen küzdöttek, a játékosok fegyelmezettek voltak. Gyenge szereplésük ben közrejátszott a Nagydorog elleni mérkőzés újrajátszása, mely döntetlenül végződött ugyan, de a két pontot — jogosulatlan szerepeltetés miatt — Nagydorog kapta. Egyszer önhibájukon kívül az ifjúsági csapatot sem tudják magukkal elvinni, és így még két büntetőpont-levonást is kellett elrendelni a szövetségnek. A nyugati csoportban a bajnoki címet Hőgyész szerezte meg. A hőgyészi vezetők szerint a jelenlegi csapat lényegesen jobb játékerőt képvisel, mint amilyennel a megyebajnokságból kiestek, így ők biztosra veszik, hogy nem lesz baj az 1966. évi megyebaj- noksági szerepléssel. Gyönk a pályán elért eredményei alapján megnyerte ugyan a bajnokságot, de mégis a második helyre szó rult, mivel két büntetőpontot kellett levonni ifjúsági csapatának mérkőzéselmaradása miatt. A gyönki védelem bizonyult a megyei B felnőtt csapatai közül a legjobbnak, hiszen a 16 mérkőzésen mindössze 14 gólt kapott, Mint érdekesség: a 14-ből ötöt az utolsó mérkőzésen Hőgyész ellen kapott. A györei csapat a harmadik helyen végzett. A játékvezető- és ellenőri! jelentések szerint a györei csapat lelkesen és sport szerűen játszóit minden mérkőzésen, és fegyelmezett játékának eredménye a harmadik hely ki vívása. A szakcsiak Győré mögött rósz szabb gólaránnyal a negyedik helyet foglalják el a bajnoki táblázaton. A körülményeket figyelembe véve, elégedettek lehetünk Szakcs játékával és ami külön dicsérendő a szakcsi labdarúgó-szakosztálynál : sokat törődnek, foglalkoznak az ifjúsági csapattal, amit bizonyít hogy a szakcsi ifik nyerték csoportjukban a bajnokságot. Iregszemcse gyengén kezdett, de a tavaszi szezon vége felé, majd az őszi fordulóban már magára talált az együttes, és ennek köszönheti, hogy sikerült 13 pontot összegyűjteni és az ötödik helyen kikötni. A hatodik helyezett Zomba Iregszemcsével azonos pontaránnyal, csak rosszabb gólaránnyal a hatodik lett. Sportszerűségből, lelkiismeretességből a zombaiak is jelesre vizsgáztak, ugyanakkor az ifjúsági csapatban is több tehetséges fiatal rúgja a labdát, ami bíztató a jövő évi bajnokság szempontjából. A szakályi csapat jó rajt után visz- szaesett és így kénytelen volt megelégedni a hetedik hellyel. Dalmand ezúttal is gyenge teljesítményt nyújtott, viszont javukra írandó, hogy mérkőzésről nem maradtak távol, ifjúsági csapatukat is mindig elvitték, szerepeltették. Tevel az idei bajnokságban teljesen visszaesett, a csapaton belül felbomlott a fegyelem, fölütötte fejét széthúzás, a civa- kodás és ez eredményezte, hogy Hőgyész ellen már nem tudtak vasárnap kiállni és pályára lépni, ami magával vonta a megyei B csoportjából való kizárást. Az ifjúsági csapatok szereplésére még visszatérünk. A bajnokság végeredménye: Keleti csoport: Felnőttek: 1. Nagydorog 2. Tengelic 3. Sióagárd 18 11 3 4 71:27 25 18 10 4 4 55:29 24 18 8 5 5 32:25 21 4. D.szentgyörgy 18 8 5 5 32:29 21 5. öcsény 6. Szedres 18 9 2 7 33:38 20 18 8 3 7 60:48 19 Birkózás Varga (Szekszárdi Spartacus) harmadik lett az országos versenyen A jövő évi ifjúsági birkózó világbajnokságra való felkészülés jegyében a Magyar Birkózó Szövetség szombat-vasárnap országos kiválasztó versenyt rendezett Budapesten, a Sportcsarnok edzőtermében, az 1949-ben született versenyzők részére. A rendkívül népes mezőnyben száznál több induló volt a két fogásnemben. A versenyt már nem az ifjúságiaknál és a serdülőknél alkalmazott tíz súlycsoportban, hanem a 'Nemzetközi Birkózó Szövetség által elfogadott nyolc súlycsoportban bonyolították le. Tolna megyéből egyedül a területi bajnok, Varga, a Szekszárdi Spartacus versenyzője vett részt. Mivel nem a megszokott súlycsoportbeosztás volt, í|gy a 66 kilogrammos Varga egy súlycsoporttal feljebb, 70 kilogrammban indult. Ebben a súlycsoportban kötöttfogásban 11 versenyző küzdött a bajnoki címért. Az első három forduló győzelmei után Varga 0 hibaponttal az élen állt. A hármas döntőben azonban pontozásos vereséget I szenvedett, előbb az abonyi Petrezselyemtől, majd az első helyezett MTK-s Sülétől. így a nagy mezőnyben Varga harmadik helyezést ért el. 7. Decs 18 6 3 9 28:36 I3x 8. Báta 18 5 2 11 24:48 12 9. Gerjen 18 6 2 10 24:53 12x 10. Kanacs 18 1 7 10 21:47 7x Ifjúságiak 1. Szedres 18 12 2 4 40:16 26 2. D.szentgyörgy 18 11 3 4 22:13 25 3. Sióagárd 18 10 4 4 28:20 24 4. Nagydorog 18 774 50:18 21 5. öcsény 18 765 30:30 20 6. Bátá 18 756 28:27 19 7. Tengelic 18 6 1 11 33:44 13 8. Decs 18 5 2 11 35:35 12 9. Kanacs 18 5 2 11 30:42 12 10. Gerjen 18 3 2 13 20:71 8 Nyugati csoport: Felnőttek: 1. Hőgyész 16 12 3 1 80:24 27 2. Gyönk 16 12 3 1 69:14 25X 3. Győré 16 10 1 5 40:22 21 4. Szakcs 16 10 1 5 41:31 21 5. Iregszemcse 16 4 5 7 33:50 13 6. Zomba 16 6 1 9 30:57 13 7. Szakály 16 6 1 9 25:46 lOx 8. Dalmand 16 2 3 11 17:55 7 9. Tevel 16 1 — 15 16:62 —X Ifjúságiak: 1. Szakcs 16 12 2 2 44:15 26 2. Hőgyész 16 11 1 4 59:26 23 3. Gyönk 16 10 2 4 62:22 22 4. Zomba 16 7 2 7 40:32 16 5. Szakái v 16 7 2 7 36:38 16 6. Tevel 16 547 26:40 14 7. Győré 16 1 10 25:46 11 8. Iregszemcse 16 1 11 23:64 9 9. Dalmand 16 t 12 27:59 7 1 Ahol a szépségért állnak sorba A Moszvai Orvos-kozmetikai Intézetben naponta átlag 1500, egy év alatt■ csaknem félmillió ember fordul meg, hogy a szó igazi értelmében orvoslást találjon szépséghibáira. Az intézetet eredetileg azért hozták létre, hogy a Honvédő Háború sérültjeiről segítsen eltüntetni a sebhelyek nyomait. Később, a békés élet új követelményeket támasztott. Legfontosabb feladat ma a szépségápolás, ezt nemcsak a hagyományos kozmetikai módszerekkel végzik. Az intézetben 30 orvos-specialista dolgozik. Neves bőrgyógyászok, sebészek, akik a különböző szépséghibák okait orvosi szemmel kutatják, s tüneti kezelés helyett a bajok általános egészségügyi okait igyekeznek feltárni. Az a magyarázata, hogy sokszor akkor is érnek el eredményt, ha a hagyományos kozmetikai módszerek csődöt mondanak. Az Intézet kutatólaboratóriumában hatásos gyógyszerekkel kísérleteznek. Modem villamos berendezések segítik a kozmetikusok munkáját. Hajkezelés „vilk.mosfésűvel” (APN-fotók)