Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-05 / 209. szám

I TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1965. szeptember 5. Óriási szenzációról számolhatok be. Ismeri Dorothea Morgenstemt? Ö egy argentin csillagjós. Mindent megjósol, ha jól megfizetik. Most azt jósolta meg, hopy invázió ké­szül a Föld ellen. Tudja vannak ezek a repillotányérok, meg mifenék. nosza kapott ezen az alkalmon Morgemstem asz- szony és kijelentette: ezek a repülőtányérok egy másik vi­lágból. a Ganymedes csillagkép valamelyik bolygójáról jön­nek. Ezekben a repülötányérokban, a Ganymedes lakói, igen magas fejlettségi fokon álló, rendkívül intelligens élőlények vannak, akik számunkra elképzelhetetlen mértékben előre­haladtak a tudományos és műszaki kutatások terén. A Ganymedes lakói most Földünket és a rajta lakókat vizs­gálják. Ebből az következik: jó lesz, ha az elkövetkezendő idők­ben jól becsukja az ablakokat, leereszti a rollókat, mert így se a szomszéd nem lát be a lakásba, se a másbolygóbeli für- készők. Csak egy dolgot nem tudunk eltitkolni előlük: még­pedig azt, hogy mi beszélünk is. A hang a modem lakások­ból még a szomszédhoz is átjut, hát még egy olyan magas fejlettségi fokon álló élőlényekhez, mint a Ganymedes lakói! Egy szó, mint száz: el vagyunk veszve. Morgemstem asszony is azt mondja: 1. Októberben egy hihetetlenül fontos és érdekes világ­űri felfedezésre kerül sor, amely megváltoztatja az emberi­ség történelmét és új szakaszt nyit az űrközlekedésben. Ez meglepő bejelentés. Azt tudtam, hogy októberben szenzációs bortermésünk lesz, bár a szőlők elég gyatrák. De ezt természetesnek tartottam, hisz az idén különösen jó lesz a cukorrépatermés. És e kettő nálunk már régóta összefügg. De arra még álmomban sem mertem gondolni, hogy októ­bertől új szakasz nyílik az űrközlekedésben! Nekem, egyedül nekem elárulta Morgenstern asszony azt is, hogy: 2. Decemberben a Ganymedesről származó élőlények in­váziót indítanak a Föld ellen, és érintkezésbe lépnek az em­berekkel. Te, jó ég! Miért pont decemberben jönnek. Ha nyáron jönnének, akkor az ember csak kiugrana az ágyból és úgy, ahogy van usgyi! De télen! Amikor mínusz húsz fok van és az em­berről lefagy a gatya. Mert ugye nem tudni, hogy milyen emberek ezek. Lehet, hogy békés természetűek. Lehet, hogy egy béke­szózattal elintéznek mindent. De lehet, hogy rossz szándé­kúnk. Még talán az is kitelik tőlük. hogy megnyúznak ben­nünket, és cipőt készítenek belőlünk. Külön választanak ben­nünket: a műtőiteket és a nem műtőiteket. A mütöttek bő­rét külön készítik ki és azt a maszekoknak adják, hogy ebből a bőrből készítsenek elsőrendű cipőt. De az is lehet, hogy ál­latnak néznek bennünket és cirkuszaikban mutogatnak majd minden embert. És majd nagyon tanulékony állatnak tart­ják. Mert az embert tulajdonságánál fogva megtanítják majd pitizni, szépeket mondani, talpat nyalni és egyebekre. És ezeken a mutatványokon ők majd jókat röhögnek. Az is előfordulhat, hogy ezek a más bolygóbeliek többet tudnak rólunk, mit a személyzetisek és akkor hiába húzzuk le a rolókat, hiába sugdolózunk. Minden hiába lesz. ök jön­nek és mindent tudnak. Jaj lesz nekünk! Mennyi mindenre derítenek ők majd fényt! Viszont az is előfordulhat, hogy egy ilyen inváziós jármű pontosan Szekszárdon száll le, és ha még akkor sem lesz­nek rendben az utak, akkor lesz ám csak nagy ribillió. Per­sze a ribillió is elmaradhat, ha küldöttség megy elébük, tár­gyalásokat folytat velük és a Népújság majd így számol be a tárgyalásokról: ,.A Ganymedes csillagkép inváziós hadsere­ge 4. szalcaszának parancsnoka, aki szakaszával Szekszárdon tartózkodik, fogadta küldöttségünket. A parancsnok jóvágású, mokány, tengeri csillaghoz hasonló ember, akinek öt lába van, beszéd közben a lábait váltogatja. Egy iábon is kitűnően áll. A beszélgetés során kifejtette véleményét Szekszárd gyö­nyörű fekvéséről, csak akkor lett dühös, amikor megtudta, hogy Szekszárdon nem lehet igazi szekszárdit inni. Ekkor a helyetteséhez fordult és Ganymedes nyelven, pontosan, pre­cízen csak ennyit mondott munkatársunk füle hallatára: ..Félretájékoztattak!” Köpött egyet, mire fél Szekszárd el­tűnt. Haragja gyorsan csillapodott és megígérte többet nem fog köpni.” Előfordulhat egy ilyen varriáció is. Ha nem, hát fel kell készülnünk a védekezésre. Köröm szakadtáig fogunk védekezni. Inkább a halált választjuk, minthogy leköpjenek bennünket. Én nem félek a haláltól. Kanadában, Montrealban be­szélgettem Delroy Ovthouseval a halálról. Ő a hálál spe­cialistája. Mondhatnám úgy is, hogy neki a halál jó barátja, neki még a halálnál is protekciója van. Tudja, kedves Hári, a haldoklás egyáltalán nem kel­lemetlen érzés. Sőt! Kissé hasonlít az ájuláshoz. Higgye el. tapasztalatból mondom. Én már tizenötször meghaltam. Egy­szer két és fél percig voltam halott, de az orvosok mindig feltámasztottak. Biztató szavak ezek. De azért remélem elmarad az invázió. Ennek reményében zárom soraimat. Tisztelettel: 20 év bűnügyi krónikájából R-csoport URH Emlékeznek a veteránok — Tűzharcban a közbiztonságért — Pánik az alvilágban — Gyerünk a ruhával öreg — nyomták a revolvert a késői ha­zatérő hátába. — Szegény ember vagyok ké­rem — próbálta amaz jobb be­látásra bírni a marcona alakokat. — Kuss, vetkőzz azonnal. — Segítsééég! — tépte szét a csendet a kétségbeesett kiáltás. A házak falai mögött meghúzódó emberek némán hallgattak. Tűz- csík hasított a sötétségbe. A se­gélyt kérő hang megszakadt. Mo­hó kezek nyúltak a földön heve­rő felé, cibálták a holmikat. Reggel a környező házak elő­merészkedő lakói meztelen halot­tat találtak a járdán . .. — Bajtársak! Megalakult a Riadócsoport Csak önként jelentkezőket fo­gadunk el... A felhívás 1945 telén, tizen­kilenc évvel ezelőtt hangzott el a Zrínyi utóiban, a főkapitány­ság akkori épületében. Budapest al}g pár hete szabadult fel a fa­siszta rémuralom alól. Kiégett épületek, romba dőlt házalt. Nél­külözés, éhség. Ez jellemezte az akkori állapotokat. És e kedvező talajon felütötte fejét a bűn, el­burjánzott a banditizmus. A romházakban börtönökből szabadult bűnözők, katonaszöke­vények, bujkáló SS-ek vertek ta­nyát. Raboltak, fosztogattak. A riadócsoportnak kellett megte­remteni a közbiztonságot. Óriási feladat volt! A munkások leg­jobbjaikat küldték a rendőrség soraiba. Az államosított Radiátor­gyár és a csepeli WM golyóálló páncéllemezeket készített a gép­kocsikhoz. Hónapokig minden éjszaka tűz­harcot vívtunk — így emlékezik a régmúlt időre Fóti Andor r. alezredes, a riadócsoport egyik parancsnoka. Akkor hadnagyként teljesített szolgálatot, s az ösz- szecsapások során kétszer meg­sebesült. — A rablások napirenden vol­tak. Egy-egy éjszakán tizenöt­húsz eset is történt: A helyszínre érkező csoportot sokszor csak a didergő panaszos fogadta. — Merre távoztak? .. . — Arra! Pokrócot dobtak a meztelen emberre, felvették a kocsira és a motor felbődült... Ha a menekülő rablókat utol­érték, a romok közt próbáltak egérutat nyerni. Megkezdődött a hajsza. Ebben az időben voltak hír­hedt bandák is — állandó rette­gésben tartották a békés lakos­ságot. Ezeket is nekik kellett le­fülelniük. Ilyen gyülevész társa­ság garázdálkodott például a gö­döllői országúton. Megtámadták az autóbusz utasait. Az R-csoport elvegyült az utazók között. Fegy­vereiket készenlétbe helyezték. A rossz múltú „patkó" kanyar­ban — ahol a busz lassított, — támadta l< az útonállók. De alaposan meglepődtek, ami­kor ólom spriccelt az ablakokból. A tűzharcban két bűnöző esett el, hat megadta magát. Ezután szabad lett az országút a vándo­rok előtt. A tervszerű akciók nyomán minimálisra csökkentek a vetkőz- tetések. A bűnözők azonban nem nyu­godtak. Most már az üzletekre vetették magukat. Akkoriban kü­lönösen megnehezítette a foszto­gatás a lakosság ellátását, hisz jóformán a semmiből kellett megteremteni az új gazdasági rendet. — Felfigyeltünk egy fekete au­tós bandára. Ez üzletek kirablá­sára specializálta magát. A re­dőnyhöz láncot kötöttek, a másik végét a gépkocsihoz. Egy rántás és a védőberendezés kiszakadt. — Késő éjszaka kaptuk az ér­tesítést. hogy a volt Király utcá­ban (Majakovszkij utca) működik a társaság — mondja Erős Dénes r. alezredes, aki ugyancsak cso­portparancsnokként tevékenyke­dett. — Amikor odaértünk, a fe­kete személygépkocsi keresztben állt az úton. A banda dolgozott, egy ruhaüzlet redőnyét szaggat­ták le éppen. Észrevették ben­nünket, beugrottak az autóba, menekülni kezdtek. Mi teljes gáz­zal utánuk. Tüzet nyitottak. Vi­szonoztuk. Állandó lövöldözés közben haladtunk, amikor a fe­kete gépkocsi hirtelen megper­dült és felbukott. Egy romház törmelékeire futottak fel. Alig tudtunk megállni. Elfogásuk után megszámlálhatatlan bűncselek­mény került napvilágra. Egyszer épp a kétes hírű Met- ropol étteremben razziáztak. Iga­zoltatás közben kitört a vereke­dés, sőt egy-két lövés is eldör­dült. Rövid idő alatt sikerült rendet teremteni, de egy csillár sem maradt épen. Be is kellett záratni az éttermet, mert itt ál­landósult a verekedés, feketézés. A riadócsoportnak felbecsülhe­tetlen segítséget nyújtott a Szovjet Katonai Városparancsnokság. Minden gépkocsihoz katonai járőrt adtak. — A szovjet elvtársakkal váll­vetve harcoltunk a közbiztonság megteremtéséért. Kapcsolatunk igazi fegyverbarátsággá kovácso- lódott — mondja Erős elvtárs. Igen. Együttes erővel helytáll­tak. Ott voltak az utcákon. S ha kellett, életük kockáztatásával, fegyverrel harcoltak a bűn ellen. Az alvilág kénytelen volt meg­hátrálni _ a riadócsoport elől, amely a bűnözők rettegett ellen­felévé vált. A „Vigyázz, jön az R-csoport!” felkiáltás rémületet keltett a bűnözőknél, megnyug­vást a becsületes embereknél. * — Eleinte saját ruhánkban tel­jesítettünk szolgálatot, sokat fáz­tunk. Az. infláció bennünket kü­lönösen sújtott. Nem volt időnk csereberére járni. Ha letelt a szolgálat és vásárolni indultunk, a fizetésből már csak egy-két doboz cigarettára telt. Ezt ellen­súlyozta a természetbeni juttatás. Családtagonként negyed kiló hús, fél kiló babot, húsz deka lisztet kaptunk hetenként. Ez nem volt sok, de az adott erőt. hogy egy­szer majd minden másképp lesz. Vastl Ferenc r. őrnagy emlé­kezik így, s hozzáteszi: — Ezt kellett vállalni, s mi önként je­lentkeztünk. Kemény munkát végeztek Csak egy évi kimutatást néz­zünk: 1946. február l-től 1947-jg az R-csoport 2432 személyt állí­tott elő. Elfogott: 64 vetkőztető útonállót, 169 betörőt, 5 rabló­gyilkost. 203 zsebtolvajt, 21 poli­tikai bűnözőt. Jelentős segítséget adott annak a légkörnek a kialakításához, amely mintegy előfeltétele volt a nyugodt, békés, országépítő mun­kának. Amilyen mértékben szi­lárdult a közbiztonság, úgy apadt az R-csoport létszáma. S miután elvégezte, amit rábíztak. 1949 nyarán megszűnt a már kis lét­számú csoport. Nyolc évvel később, 1956. no­vember 6-án, az ellenforradalom vérzivataros napjaiban ismét el­hangzott a felhívás. — Elvt.lrsak! Megalakult az R- csoport. Csak önként jelentkező­ket fogadunk el... És újra gyülekeztek a veterá­nok, akiknek megdobbant a szí­vük, amikor találkoztak és jöttek egyre többen azok közül, akik rendet akartak. A régi parancs­nokok — köztük Fóti és Erős elvtársak vezetésével ismét meg­kezdődött a harc a közbiztonság megszilárdításáért. Számtalan rendfenntartó akció követte egy­mást. Á fosztogatások megszűntek Az R-csoport által visszaszer­zett értékek több millió forintra rúgtak. Elfogták a Szent Domon­kos utcai kórházban működő el­lenforradalmi gyilkosokat, a Tóth Gizella-féle társaságot. Felkutat­ták Nagy Dezsőnét, az aljas Mo­csok gúnynevű prostituáltat, aki hírhedt kegyetlenségével a Köz­társaság téri vérengzéseknél „tűnt ki”. Újra megtették kötelességüket s a közbiztonság megszilárdult; 1958 elején az immár legendás hírű R-c^oport ismét megszűnt, de csak névleg. mert ma, amikor esténként fővárosunkban kigyúl- nak a fények, korszerű, modem URH rádiós gépkocsik indulnak közbiztonsági járőrszolgálatba. Mattyasovszky Jenő Jövő vasárnap: Látogatás a hősi halott Kramer Pál családjánál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom