Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-11 / 214. szám
Í965. szeptember 11, TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Folytonossá, a termeléssel összekapcsolttá kell tenni az ideológiai munkát A két építővállalat A Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsa megvitatta a szakszervezeti teendőket az ideológiai feladatok végrehajtásával kapcsolatban mint lehetőség a kivitelezési idők gyorsításában Tegnap, a Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsa kibővített ülést tartott, amelyen Horváth József titkár előterjesztése nyomán megvitatta és meghatározta a szakszervezetek teendőit, az MSZMP Központi Bizottságának ez év március 11- én elfogadott időszerű ideológiai irányelveivel kapcsolatban. A beszámoló a Tolna megyében folyó szakszervezeti ideológiai munkát, a SZOT idevonatkozó határozata értelmében vizsgálta. A szakszervezeti megyei bizottságok, de az alapszervezetek munkájában is már előtérbe került napjaink egyik legfontosabb feladata, az ideológiai munka. Az eredmények e néhány hónap alatt a kedvező folytatás lehetőségét mutatják, mert számos módszer, lehetőség kínálkozik arra, hogy az emberekhez közelebb kerülve, magyarázni, megértetni lehessen napjaink ideológiai problémáit — állapította meg a beszámoló. Számottevőek a felnőttoktatás eredményei, az elmúlt öt év alatt másfélszer annyi felnőtt tanult a dolgozók alsó- és középfokú iskoláiban, mint azelőtt, a felsőfokú iskolákban is nőtt a beiratkozott és eredményesen vizsgázók száma. Baj, hogy igen sok helyütt nehézségekbe ütközik a dolgozóknak lehetőséget adni a zavartalan tanuláshoz. Így például a közlekedési vállalatoknál elsősorban a dolgozók megfelelő munkakörbe osztása okoz gondot, hogy az iskolai foglalkozásokon a megjelenést biztosítani lehessen. A szakszervezetnek azonban eddig is, mint a jövőben is, elsőrendű feladatuk, legfontosabb működési területükön, a gazdasági egységben, tehetnek sokat a párt ideológiai irányelveivel kapcsolatos feladatok megvalósítása érdekében. Bár az elmúlt időszakban jelentős mértékben nőtt a szakmai oktatásban részt vevők száma, további lehetőség a szakosítás, mint arról Martinka István, a vasutasszakszervezet megyei titkára beszélt. A termelés és az ideológiai munka kapcsolata jelentős — állapította meg István József, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezetője. Nem engedhető meg, hogy egyes gazdasági vezetők lekicsinylő módon foglalkozzanak az ideológiai munkával. A termelés mögött a tudat bizonyos távolságra követi a változást. Ez a távolság törvény- szerű, de az már nem, hogy időben mekkora, és mennyi ideig tart, mennyire élesen jelentkezik, ezt befolyásolhatjuk. A szakmai továbbképzés, az iparitanuló-oktatás, az idős és fiatal szakmunkások és műszakiak kapcsolatának javítása mind az ideológiai irányelvek megvalósulását segíti elő. Érdekes dolgot javasolt Kiss Ferenc, az Építők Szakszervezetének titkára a vita során: — El kell érni, hogy a téli hónapokban az építőipar tanulói elsősorban elméleti képzésben részesüljenek és nyáron, tavasszal, a gyakorlati munkával foglalkozzanak. Szerinte a három nap iskola, három nap munka oktatási rendszer nem elégséges a jó szakmunkásneveléshez. A szakszervezeti felvilágosító munka lehetőségeiről több kul- turmunkás' amellett foglalást ‘állást, hogy a szakszervezeti művelődési otthonok esetében is változást kell végrehajtani. A tömegnevelő eszköz minden bizonynyal a jövőben a művelődési otthonok klubjaiba tolódik el. A hivatalsegéd szemével „FalujárónaW mondja magát. Közel fél évszázada hivatalosan járja a községet Tar- czal István Madocsán. iiz idő alatt a címe, megszólitása néhányszor változott, de munkája nemigen. A huszas évek elején, amikor községi szolgálatba lépett, előfogatos volt. A harmincas évek elején kisbí- róvá lépett elő, s maradt azóta is az. Csak a titulus változott. Lett altiszt, s napjainkban hivatalsegéd. Mondhatjuk, együtt nőtt a faluval, s ki tudna többet róla és lakóiról, mint ő. — Ismerem én a falut — mondja, és kezével is mutatja — a csemetétől a legidősebbig. Az 519- esben Kovács István lakik, felesége Parkóczi Erzsébet. Az 57-esben Szintűi András, Van- csár Piroska a felesége. A fiúk honvédőmagy — toldja meg a magyarázatot, mint jól értesült. Nem latolgatja, hogy és mint történtek a dolgok, de kérdéseimre elmondja, hogy Szintai András csősz volt. Ha marad a régi világ, az ifjú Szintaiból soha nem lett volna őrnagy. És hogy a fonalat elindítottuk, mesél az idős „falujáró” ilyen irányú megfigyeléseiből is. Leginkább a Kisszőlők tájékát említi. Itt éltek valamikor, aprócska, szalagnyi földeken. legnehezebb körülmények között az emberek. — Néhány év alatt — mondja — valóságnál új közsén épült ezen a részen. Már utcák vannak az új, szép házakból. A Kossuth utcában 119, a Zöldmezőben \ 18, az Adyban legalább 30 új ház épült. De sorolhatnám a többi falurészt is. — Mindig eszembe jut — emlékszik —, amikor erre járok. Kiss Imre barátom. Nyolc családja volt. Nehezen éltek. Most közülük négy testvérnek is olyan verandás, kertes háza van itt, hogy a városban is megnéznék. — Csak elnézem amikor a boltban a kenyeret kritizálják: Szebbet adj — mondják. A régi időben a kukoricás kenyér is milyen finom volt — ha volt. — A sok rádió, televízió, szép új bútor, meg már nem is újság. Az volna az újság — de ne legyen —, ha azt kellene csinálni, mint valamikor az Ambróziáknál A foglalókat kellett kísérnem, s most is emlékszem, milyen szép sárga bútort hoztunk el tőlük adóba. — Ma csak a felszólításokat hordom, nem azért, hogy nincs pénzük, hanem, mert az emberek feledékenyek. Mondják is: „Ejnye, Pista bátyám, elfelejtettem, de holnap beviszem, a tsz éppen tizet is.” No, ilyen azelőtt ritkán történt, inkább vinni kellett, amit csak lehetett, ha nem tudtak fizetni. Vyen pedig nap mint nap akadt. A két világ tapasztalataként végkövetkeztetésül ezt vonja le: Akinek most úgy régimódi szerint, igazán Panasza lehet, "em is tudom, hova kell tenni. (i—e) Az üzemi demokrácia számos fórumát, mint például a termelési tanácskozásokat, nem a kellő módon használják fel a szak- szervezetek az ideológiai munka végzésére. A gondos elemző munka, amely a termelés gazdaságosságát teszj bonckés alá, feltétlenül megköveteli, hogy mérlegre tegyük a decemberi {járt- határozat óta végbement változásokat is, az emberek tudatában. Eddig többnyire a gazdasági munkát, a gazdaságosságot elvontan vizsgálták, és nem fordítottak arra gondot, hogy a tervet megvalósító munkások, műszakiak, értelmiségiek az adott tervidőszak alatt mentek- e át változáson, tudatuk formálódott-e. A jövő hónapok egyik fontos feladata az e téren tapasztalt hiányosságot megszüntetni. A szakszervezetek feladata, felmérni az üzemekben lévő helyzetet, és meghatározni az ideológiai munka sajátos szakszervezeti formáját, amelynek fontos tulajdonsága kell, hogy legyen a szoros együttműködés a gazdasági és pártszervekkel, ezek tevékenységével. A vitában résztvevők végezetül, Horváth József előterjesztése alapján, egy intézkedésekre vonatkozó tervet fogadtak el. A tanácsülés ezután személyi ügyekkel foglalkozott. Tolna megyében két jelentős építőipari vállalat tevékenykedik. Immár másfél évtizedes múlt áll a Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat mögött, és fennállása idején a létesítmények egész sorát valósította meg. Volt idő, amikor Tolna megyében a beruházások gyors megvalósítását éppen az építőipari kapacitás hiánya nehezítette. Létrehozták a jelenleg is mintegy kétezer fővel dolgozó állami építőipari vállalatot, szekszárdi székhellyel. A két vállalat léte a megyeszékhelyen, tevékenysége Tolna megyében szinte törvényszerűen követeli meg a szoros együttműködést, egymás segítését. Az idén, az új építőipari vállalat nyolc hónapja alatt a kétoldalú kapcsolatok egész sorával találkozhattunk már. A két szomszéd „vár” egymást segítő erősséggé vált. A vezetők kapcsolata eredményeként nem egy nehézséget tudtak leküzdeni. Tamási községben például ezekben a napokban le kellene állni a tanácsi vállalat munkásainak, de kisegíti őket az állami építőipari vállalat: több mint 250 folyóméter állványlétrát, három köbméter pallót és más állványanyagot adnak kölcsön, hogy a munkálatokkal mielőbb végezni tudjanak. A tanácsi vállalatnál a munkák olyan rosszul torlódtak össze, hogy az ácsoknak nem tudtak1 munkát adni. Ezzel egyidőben viszont a Dombóvárott épülő kórháznál ácshiány volt. Ismeretes olvasóink előtt, hogy a kórház építésénél a fél évig mintegy kilencmilliós lemaradás gyűlt össze. A tanácsi vállalat ácsainak segítése nyomán itt is meggyorsult a munka, hisz a tizenkét ács az épület zsaluzatának jelentős részét elkészítette. Más alkalommal meg olyan vonatkozásban nyújtanak egymásnak segítséget a két vállalatnál, hogy egy-egy fontosabb munkához, például fűtésszereléshez, adnak munkásokat, felszerelést, hogy egyfajta szerelőmunka hiánya ne akadályozza a létesítmény generálkivitelezését, hogy rövidíteni tudják a kivitelezési határidőt. Nyilván az eddigi kapcsolatok csak a kezdetet jelentik a két vállalatnál várható lehetőségeknek. Hisz nemcsak a két vállalat, de a megye közönségének is egyetemes érdeke, hogy a létesítmények mielőbb hivatásuknak megfelelően funkcionáljanak. És ha ehhez kölcsönmunka, akár alvállalkozás, vagy más formában érünk el, akkor elértük a célt: az együttműködés a két vállalat között a létesítmények gyors megvalósítását mozdítja elő j — Pj — Exportgondok Biritón A BIRITÓI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN a szántóföldi növény- termesztés és az állattenyésztés • mellett intenzív zöldségtermesztés és szőlőművelés folyik. Amíg a szőlőművelés már korábban kialakult — 246 hold termő — 74 hold még nem termő és 50 hold új telepítéssel a szekszárdi után a biritói gazdaságnak van a legnagyobb szőlőterülete a megyében — a zöldségtermelés alig néhány éves múltra tekinthet visz- sza. A legnagyobb területen — 400 holdon — a konzervipar részére zöldborsót termel a gazdaság. A termést a helyszínen fejtik ki géppel, és csak a kifejtett borsót adják át a gyárnak. Az idén például 45 vagon kifejtett, konzerválásra alkalmas borsót adtak el. Kétszáz holdon, öntözéses módszerrel főleg paradicsomot, paradicsompaprikát, fehér paprikát, fűszerpaprikát, zöldbabot termel a gazdaság — jórészt exportra. Az exportlehetőségek szinte korlátlanok. Ezekkel a lehetőségekkel a biritóiak az idén élni is akartak — ám, az időjárás közbeszólt. Július 5-ét még ma is „fekete nap”-ként emlegetik, mert ennek a napnak délelőttjén súlyos jégverés tette tönkre a termést. Húsz hold uborkát ki kellett szántani, így ennek tervezett termése kiesett az exportból. Ugyancsak kiesett a jégkár miatt hat vagon zöldbab is. A veszteségeket a körülményekhez képest igyekeztek pótolni. Az uborka helyén most bimbóskelt termelnek, amelyből három vagonnal exportálnak Svédországba. A paradicsomot ugyancsak tetemes kár érte. A korai fajtát étkezési célokra szívesen vásárolták volna nyugati országok — így csak konzervipari export lett belőle. így is 35 vagonnal értékesített eddig a gazdaság. Bár, ezzel is voltak fennakadások. A közelmúltban napokig ott állt öt vagon paradicsom, osztályozva, ládákban végül Is a megyei pártbizottság segítségével kapott a gazdaság a szállításhoz vasúti vagont. A paradicsomot újból át kellett válogatni — ismét Icára származott a gazdaságnak. Joggal vetik fel a gazdaság vezetői, hogy ilyen, és hasonló esetekben háttérbe kellene szorítani a nem romlandó áruk exportját. A vagonrendelés ugyanis a gazdaságra hárul, a Hunga- rofruct az árut vagonban veszi át, így természetesen a késés miatti áruromlás kockázatát is a gazdaságnak kell vállalni. Aránylag kevesebb kár érte a paradicsompaprikát, így ennek mintegy ötven százalékát exportálja a gazdaság — főleg nyugati országokba. A JÉG A SZŐLÉSZETBEN is jelentős kárt okozott, de ez egyúttal a szőlőtermelés bizonyos megváltoztatását is szükségessé tette. A szőlőterületet annak idején még a hagyományos művelésnek megfelelően telepítették, egy méteres sortávolságra. Mivel a jégvert fürtökön jobban, erélyesebben lépett fel a pero- noszpóra, a lisztharmat, kézierővel nem lehetett biztosítani a permetezési forgót. Ezért úgy határozott a gazdaság vezetősége, hogy a közbenső sorokat kivágják. A gépi művelés, védekezés bevezetése időbeni elvégzése, pótolni tudja azt a termés- kiesést amelyet a kivágott tőkék jelentenének. (Az új telepítéseket már a gépi munkának megfelelően végezték, így a talajmuriká- kat, a trágyázást és a védekezést is gépekkel végezhetik.) A gazdaságnak annál inkább is érdeke a szőlőmunkák időbeni elvégzése, mert a bortermésnek mintegy nyolcvan százalékát exportálja a MONIMPEX-en keresztül. A gazdaság csak borszőlőt termel, főleg olaszrizlinget, ezerjót de kitűnő bort ad ezen a területen a zöldszilváni és a rizlingszilváni is. A biritói borok minőségét igazolja a megyei borversenyen elért első, és két második díj. AZ IDEI ELEMI KÁROK sok helyütt áthúzták az exportszámításokat, de sajnos, a mezőgaz- gazdaságban ezekkel is kell számolni. Mégis, a lehetőségeket mindenképpen ki kell használni, úgy, ahogyan a biritóiak is igyekeznek kihasználni. Egy nagyüzemi szőlészetnek, kertészetnek — a biritóiak 200 holdja és négyszáz hold borsója négymillió forint főtermék — értéket hoz — elemi károk esetén is óhatatlanul nagyobb exportlehetősége van, mint a kisüzemnek. Az exporttermelés pedig a gazdaságnak, de a népgazdaságnak is érdeke. Egy jó év pedig pótolja az előző kiesést. BI. FIGYELEM! ÁLLAMI GAZDASÁGOK, TSZ-EK! ! A Szekszárdi Szabó Ktsz (Széchenyi u. 3.) és a tolnai ' részlege vállalja vattaöltönyök készítését, javítását, bundák készítését és egyéb munkaruhák, valamint ponyva javítását. Érdeklődésre árajánlatot küldünk. (86) 1 ■ ______________