Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-11 / 214. szám
4 TOUffX MEGYEI NEPÜJSÄG 1965. szeptember 11« Engels ükunokája híres fényképész A Fotografija 65. című csehszlovák fényképészeti szaklap egyik nemrégi számában cikket közölt a világ egyik legjobb reklámfényképészéről, Maurice Engelsről, Friedrich Engels ükunokájáról. A cikkeit kivonatosan közöljük. Jean Jamest, a Photography című angol folyóirat szerkesztőjét vártuk. Két ember kíséretében nagy késéssel érkezett- A kíséretében levő fiatalemberek elhadarták nevüket, majd közülük az egyik hamarosan eltávozott. A másik Maurice Engels velem maradt, mert a BOAC légiforgalmi társaság számára egy reklámfelvételt kellett készítenie Prágáról. Ezért három hétre a csehszlovák fővárosban maradt. Ez idő alatt 40 fekete-fehér és 40 színes felvételt készített. Ne higy- gyék azonban, hogy azért ilyen keveset, mert lassan dolgozik. 1940-ben született Angliában. Szülei ugyanis Hitler elől oda menekültek. Apja a családi hagyományok szellemében Spanyolországban Franco ellen harcolt. Maurice a középiskola után egy ideig orvostanhallgató volt, de mivel az orvostudomány nem érdekelte, Párizsba utazott és beiratkozott a francia történelem tanszékre. Ezt is csak azért, hogy ne veszítse el az ösztöndíjat, és hogy tökéletesítse nyelvtudását. Csak 1960 telén kezdett foglalkozni fényképészettel, természetesen mint amatőr. Kezdetben egy olcsó fényképezőgépe volt, később édesa-ía Leicájával kezdett dolgozni. Szeretett volna egy még jobb fényképezőgéphez jutni, de nem volt rá pénze. 1961 tavaszán az Agfa gyár londoni laboratóriumában vállalt munkát. Most már nem kell fizetnie a filmekért. Minden idejét a kísérletezésnek szenteli. 1961 őszén az lleford nevű vállalat rendezésében megnyitja kiállítását Londonban, a Regent Streeten. Ekkor már az egyik legismertebb reklámfényképész, John Sadovy asszisztenseként dolgozik. Nála valóban sok mindent megtanul. Egy napon a Vogue című ismert divatfolyóirat szerkesztője magához kéreti. A szerkesztőség megkéri legyen munkatársa, s ő elfogadja az ajánlatot. Eredeti módon kezd fényképezni, kis formátumú fényképezőgéppel, széles látszögű x lencsével. Felvételei rendszeresen megjelennek a Vague-ban később pedig a Life-ban. Engels csak a hárommilliós példányszámú Woman című angol folyóirat számára 40 felvételt készít évente. Ezenkívül még külön reklámfényképészettel is foglalkozik. Ez pedig szintén jól jövedelmez: a Woman folyóiratban például egy egyoldalas hirdetés 60 000 dollárba kerül. Érthető, hogy a rendelő nem sajnálja a pénzt egy olyan felvételért, ami jól reklámozza áruját. Maurice Engels bevallja, hogy néha napokig gondolkodik egy-egy megoldáson. A Life círgű világszerte ismert folyóirat például egyszer divatfelvételt kért tőle Párizsból. A szerkesztőség közölte vele: minden költségét fedezi, azzal a feltétellel, hogy olyan felvételt csinál, amilyen még eddig nem volt. Maurice sikerrel megoldotta a feladatot: „Halszem- lencséjű" fényképezőgépét az Eiffel-torony alá. a középre helyezte, a torony négy oldalára pedig manekeneket állított. fTTTTTTTTyTTTrrrTTTTTTffTTTTTTrrm fTTTTTMTTTTTTTTrTTTf f TTTTTTTTW Sárközi Gyula: c/i sziiiqapút'i az asztalon Az ismeretlen művéss — Másolmány részletre — A hétlábon járó „lemez“ Esőre hajló, álmos délután csöppentem az egyik kis faluba. A házak a fő utca két oldalán szorosain egymáshoz bújtak, az úton végig kőkupacok, háromnégy ember szórta lapáttal a kavicsot, aztán teregette el szépen, egyenletesre, javították az utat. Az italbolt előtt elegáns Opel parkolt, mellette jobbról-balról motorkerékpárok, biciklik. Az Opel hazai rendszámtáblát viselt, a hátsó üléseken csomagok légiója. összehajtogatott, furcsa, hosz- szúkás csomagocskák, rendetlenül egymásra hajigálva, anélkül, hogy az ember sejtené a tartalmukat. Vajon átutazó idegené, vagy idevaló a gazdája a faluba? Lám, milyen szépen felzárkózik a falu a város mellé! Javában beszélgetünk a szobában, mikor az ajtó felől halk, tapintatos kopogás hallatszott. — Tessék! Középkorú férfi lépett be, s hóna alatt az Opelban látott, titokzatos, hosszúkás csomagok. — Jó estét kívánok mindenkinek! Üdvözlöm az egész kedves családot! Ha megengedik, beljebb jövök — s marasztalásra sem várva, lerakta a csomagocskákat az asztalra. A szeme fürgén mérte fel a falakat. — Ide bizony képeket kellene tenni, de semmi baj, hoztam én magammal, lehet válogatni! A furcsa csomagocskák tehát képek. Az óvatoskodó férfiú pedig eszerint — képügynök. Kiteregette a „műalkotásokat”. Volt ott minden, ami csak szemszájnak ingere. Rózsaszínű felhők mögé lebukó, nagy, lila napkorong, téli erdő, szépen kipingálva a fák ágai, a bokrok, ne adj isten, hogy egyetlen ágacska is lemaradjon. ' pofáknál ivó szarvasok, kismacskák, amint játszadoznak a köréjük tekeredő pamuttal, úszkáló hattyúk, őszi tájkép, melynek „szerzője” igencsak kevés rajztudással rendelkezhet, s végül az elmaradhatatlan csábos mosolyú, felettébb lenge öltözetű cigánylány. Pillanatok alatt takaros giccskiállítás alakult. Az asztalon, heverőn és a földön is mindenütt képsek. A férfiú diadalmasan nézett ránk, ehhez vajon mit szólunk? Rögtön elkezdte a mondókáját.. Úgy hangzott, mintha lemezről jönne. — Ezeket a képieket egy neves festő festette, aki Sopronban él, ott van a műterme, de nevét az egész országban ismerik. Nagyon jó festő, mint ezt a kirakott képiekből Önök is megállapíthatják. Érdemes vásárolni, lakásukat eredeti és érdekes műalkotások díszítik majd... A házigazda megállította a szó- áradatot, mondván: nincs szükségük egyelőre képiekre, nemrég épült a ház, majd talán jövőre... — Az egyáltalán nem baj, eljövök jövőre is, addigra a művész még szebb képieket fest. De adom részletre is kérem, ha esetleg nincs most készpénzük, az sem baj, megbízunk mi, uram a vevőinkben, ismer már bennünket az egész ország. Ha esetleg részletre óhajtanak, hagyok itt piapírokat, csak tessék a képiét kiválasztani. Megkockáztatom a kérdést: — ön felakasztaná ezeket a képieket a saját lakásába? Meghökken egy pillanatra, de feltalálja magát, s gyorsan hangot változtat: — Önöknek ezek a képiek nem tetszenek? Megértem kérem, magam sem lelkesedem értük. De az emberek keresik, főleg falun adok el sokat. Ha óhajtják, hozok majd valóban értékes dolgokat, tudok olyat is hozni, amit valóban művész alkotott. Parancsolnak értékes képiét? Annak piersze az ára magasabb, de már 600 forinttól nagyon jól vásárolhatnak. A művész minden igényt kielégít. A „művész” neve piersze mindvégig óvatosan a homályban ma« rád, még véletlenül sem ejti ki. Miért is? Nem elég annyi az embereknek, hogy művész? Lassan szedegeti össze a vásznakat, hiába, itt fuccsba ment az üzlet. Annyi baj legyen, majd a szomszéd házban újra előszedi; megint kiteregeti, elmondja a szöveget, és lehet, hogy nyélbeüt valamit. Sok megyéje és még több falva van Magyarországnak... Ki tudja hány otthonban díszlenek már a „művész” alkotásai? Mindenesetre megértem, honnan telik az italbolt előtt várakozó Opelra._ (csata!) Automata tablettakészítő gép A Ceglédi Vasipari Ktsz-ben nemrég készült el a magyar alapanyagból gyártott gyógyszeripari tablettázógép mintapél* dánya. A korszerű gépet a moszkvai világkiállításon mutatták be. A ktsz ebben az évben tizenöt, jövőre húsz gépet gyárt Jugoszlávia és Ghana megrendelésére. Az automata egy műszakban 7 ezer 8 ezer tablettát készít. — 22 — Ám haragja amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is párolgott. Már józan ésszel fontolgatta a dolgokat. Késő bánat, eb gondolat! Most már csak azon kell lennie, hogy minél előbb megszabaduljon innen. Ha nyíltan nem megy megpróbálja titokban... Mi lenne, ha az éjjel megszökne? Úgy is tesz! Éjjel, még ma éjjel megszökik! De hová? Kihez? Nincs senkije. Mit csinál egyedül ebben az idegen kikötővárosban? Hisz még olaszul sem tud. Ekkor nyílt az ajtó és signorina Adeline préselte be hatalmas testét a szobába. Szabó Zsuzsa a háta mögött állt meg. — Nehogy eszedbe jusson megszökni! Kár minden erőlködésért! A rendőrség visszahoz! Már elküldtem a listátokat az erkölcsrendészetre! — hadarta, mintha csak kitalálta volna Sári gondolatait. — Mondd meg az öreglánynak — szólalt meg Sári, Zsuzsához intézve szavait, hogy ne izguljon, nem szököm meg. Ebben a pillanatban nagy ricsaj támadt a folyosón. Signorina Adeline, mint a felfújt pulyka, vérvörösen robogott ki a szobából. Zsuzsa utána. Sári félig kinyitotta az ajtót és kilesett. A folyosó végében öt-hat társnője verekedett, egymással-e, vagy valaki mással, nem láthatta. Signorina Adeline akkor ért oda és lapát kezeivel úgy szétcsapott közöttük, hogy ahányan voltak, annyifelé szaladtak. Egy magas, fe— 23 — kete lány állt megtépázva signorina Adeline előtt és nagyokat szipogott. — Hát téged mi lelt, Elisa? Miért bántottak? Rajtad akarták kitölteni a bosszújukat? — sipákolt a bordélyosnő. — Nekem estek! Először azért, hogy visszaadják a kölcsönt, másodszor meg, hogy vall- jam be, hogy szajha vagyok, s mondjam el az igazságot, mármint azt, hogy ez igazi bordélyház. .. Csillapítani akartam őket, erre még jobban nekem estek ezek a disznók! Eltépték az új nyakláncomat, amit Bobbytól kaptam a múlt héten. — Jól van, ne szipogj! Majd vesz neked a Bobbyd másikat!. .. Megmondtam az előbb nektek, hogy üljetek a feneketeken a szobátokban, bezárkózva és ne koslassatok a folyosón! Majd délután megtartjuk az ismerkedés: és kibékültök egymással. Ügy kell neked, amiért nem fogadtái szót! Most pedig mars be a szobádba! Négyig ne is lássalak! Zsuzsa még mindig ott állt mögötte. Láthatóan nem tudta, hogy most mit csináljon. — Hát te mit állsz itt, mint Bálám szamara?! Usgyi be a szobádba! Majd ha szükségem lesz rád, hivatlak. Mondd meg a honfitársnőidnek, hogy kettőkor ebéd, négykor pedig ismerkedés! Sári mindebből az olasz hadarásból egy szót sem értett. Csak megsejtette az igazságot. S —-24—7 amikor Zsuzsa el akart szaladni az ajtaja előtt, megfogta a karját és behúzta: — Mit mondott az öreglány? Zsuzsa elismételte signorina Adeline szavait. — Valóságos kaszárnya! — válaszolta dühösen Sári és becsapta Zsuzsa mögött az ajtót. Teljesen megfeledkezett mindenről és rádobta magát a rekamiéra. Sírt, mint valamikor kislánykorában, amikor anyja eltörte a fakanalat a hátán, mert nyolcéves létére nem takarította ki a lakást. Lassan elcsendesedett a szipogása és mély álomba merült. Arra ébredt, hogy hangosan kolompolnak. Ebéd! — jutott eszébe a tulajdonosnő ígérete. amikor órájára pillantott, s az kettőt mutatott. Gyorsan eltüntette púderral a sírás nyomait, megigazította haját és elhagyta a szobát. Lent a földszinten, szemben a kis irodával nyílt a nagy ebédlő ajtaja. Amikor belépett, már mind a tizenkilenc magyar lány ott ült. Signorina Adeline az asztalfőn trónolt, jobbján pedig Zsuzsa, aki hiányos olasz nyelvtudásával máris előlépett, amolyan titkárnőfélévé és holmi előnyökre tett szert. Milyen kár, hogy ő nem tud semmilyen nyelvet! S elhatározta, hogy holnaptól tanulni kezd angolul. Igen, angolul, mert ebben az országban nem óhajt letelepedni...
