Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-08 / 211. szám

19ÉE. szeptember 8. toitís meg'tpt vwtrjs/fö 5 GÉPEK A HATÁRBAN Ezen a felvételen a mórágyi Rákóczi Tsz szerelőjét látjuk. Ki­cseréli a vetőelemeket. Jellemző, hogy az őszi vetésekre való fel­készülés központi alakjai a mesteremberek. A technika térhódí­tásával a mezőgazdaságban is a műszaki gárda felkészültségén múlik, hogy idejében kerüljön lebonyolításra a különféle munkák sokfélesége. Aztán a vetés megkezdésekor ismét a traktorosok kezébe kerül a. vezénylőpálca. Ez a főpróba: megállapítják, hogy minden rendben, a gép kijavítva, s Mórágyon is kezdődhet az őszi vetés. A szövetkezeti gazdákat rengeteg fáradtságtól kíméli meg a gép, de még így is nagyon sok a tennivaló most, amikor megkezdő­dött az esztendő legszebb, de egyben legtöbb szorgalmat igénylő munkája, a vetés, és a gazdag termés betakarítása. HARAGBAN — Ott a szürke ház mellett, a másik soron, ott laknak a Mes­terék. Csak menjenek, megtalál­ják őket, egyszerű. A Mester néni ügyében jönnek? — Öt keresnénk. — No, csak kapják le mind a tíz körméről mind a kettőt! Megérdemlik! — fűzik az útba­igazítás mellé a szavakat. — Így bánni azzal a szegény asszony­nyal! Lelketlenek ezek a mai fiatalok. Mennyit törődött ve­lük, áldozott rájuk. Aztán ez a hála! No, szép dolog. Szidják le őket, de nagyon! A gyerek, az tabu! Fehér haját kendő mögé rejti'. Kék színű patakokként futnak kezefején az erek. Idegesen meg- megremegnek a görcsös ujjak, ahogyan válogat a fényképek között. Mindet mutatni szeretné, mindet egyszerre, — mert azok, akik a képről mosolyognak, mind egyformán kedvesek szívének. A tiszta szobában ülünk. A falak fehérre meszelten világí­tanak. A sárgára eresztett pad­lón, olcsó, tiszta szőnyeg nyúj­tózik, több csíkban. A szögle­tesre vetett ágy fölött is családi fényképek, középen pedig a kép­keret szentképet ölelget. — Hét gyereket neveltem fel. Hetet. .. Tessék, ez itt a leg­nagyobb lányom, ez meg tani ió­né, Dombóváron, mellette a fér­je. . . — És előkerülnek lassan az unokák is. Tizen vannak össze­sen. Egyikre büszkébb, mint a másikra. Szép gyerekek, csuda szépek. A gyerekek. . . ök voltak mindig a „tabuk” a családban. A tabuk, — a szen­tek, a sérthetetlenek, akiket ütésre lendülő kézzel nem volt szabad érintenie még Mester Józsefnének, az édesanyjuknak sem, s különösen nem abban az időben, amikor még csak' nyi­ladozott az értelmük, amikor még csak úgy térdmagasságból szemlélhették a körülöttük ka­vargó életet. Mester József, bo­londja volt mindig a gyerekei­nek. Imádta valamennyit, egy­formán, őrülten, mélységes ra­jongással. Hát még az unokák! Ha le­het fokozni a rajongást, akkor 'ők ketten úgy csüggenek az uno­kákon, úgy, olyan elnézéssel, megértéssel, dédelgetéssel, úgy, ahogyan csak nagymamák és nagypapák tudnak, amilyen mély ragaszkodással csak ők képesek. „Fojtogatott, meg leköpött" — Mert rászóltam, hogy ne 'üsse azt a gyereket! — kezdi Mester néni. — Persze, ami igaz, igaz, mondtam én neki mindent, hogy te ilyen, meg olyan! Ha ideges vagy, azt ne a gyereken öntsd ki. Meghasad a szívem, úgy bánt, amikor ráemeli a ke­zét. Aztán ő, az Ica, a menyem is visszaszólt és leköpött. — Akkor lépett közbe a fiam. Hogy ne szóljak mindig az ő dolgukba, ne mártsam magam mindenbe. Jutott neki is, nem mondom, tőlem sok mindenféle keresetlen beszéd, dehát én is ideges voltam. Ne bántsák, ne üssék a gyereket. Olyan aranyos, szép kis teremtmények, meg aztán beteg is volt és mégis üti. Hát anya az ilyen? Így szó szót követett, s a fiam nekemugrott, s fojtogatni kezdett. — Este aztán összekapott a két fiam is. Egymásnak estek, alig tudtam szétválasztani őket, mert a másik számon kérte, ho­gyan mert kezet emelni rám, fojtogatni amaz. . . — Most aztán így élünk itt, haragban. Pedig. . . Pongyola meg öltöny Pedig az első időben szépen megvoltak. Vállalták a két fia­talért — a fiukért, a Józsiért, meg a kis menyecskéért, az Icáért — még azt is, hogy száj­ra veszi őket a Béke-telep. Mert először nem voltak összeesküd­ve. Ott laktak, ott szorongtak már akkor is, szinte egymás he­gyén, hátán, éppen úgy, mint most, a szoba-konyhás kis lakás­ban. Aztán elköltöztek... Az első gyerek az Alföldön született, s amikor elutaztak megnézni az unokát, ők mond­ták, ők, a nagyszülők, hogy a csöppséggel nem lehet ilyen he­lyen lakni. Lehetetlenség, hiszen az égboltozat tekintgetett be a tanyai fészer tetején. Akkor köl­tözött vissza az Ica, meg a Józsi, a csöppséggel együtt. — A másik menyem is ka­pott egy matlaszé pongyolát, hát vettem az Icának is. Igaz, neki csak ilyen, egyszerűbb jutott, mert még a fiamnak is én vet­tem meg á rendes öltözet ruhát, amiben elmehetett aztán es­küdni. Először jól voltak, ami­óta a második gyerek is meg­van, rengeteget veszekednek. És a gyerekeken töltik ki a dühü­ket. Én nem értem, mi lett ez­zel az Icával... Próbára teszi őt az élet A kamra ajtaja kulcsra zárva. Hasadékán fény türemlik ki a nappalba. Itt lakik, a konyhából nyíló kis helyiségben ifj. Mes­ter József és családja. Az asszony — az Ica —, szé­lesre nyitja az ajtót. A gyerek nyöszörög, a kopogtatásra ébred. Az anyja egyik kezével csitítja, a másikkal meg a pongyolát fog­ja össze magán. Négyen, ebben a csöpp, ablaktalan kamrában. A nagyobbik beteg, azért van­nak itthon, ßokat betegesked­nek a gyerekek. Elkapja egyik a másiktól a bajt. A gyárban sem szeretik, hogy Ica állan­dóan otthon marad, de hót mu­száj. Ica vékonyka teremtés. Alig néz ki belőle a két gyerek. A szűk szoba — ahol főz, mos, ét­keznek és az éjszakát töltik —, ahogyan lekattintja a villanyt, sötét árnyként lapul a háta mö­gött. Valóban nagy próbára teszi őt és türelmét az élet! Most halkan mondja a szava­kat, szinte hihetetlen, hogy ocs- mány szó és tett is felszabadul­hat ezekről az ajkakról. Leszídni. „lekapni a tíz kör­méről” — milyen egyszerű is volna?! * Három család és egy súlyos beteg fiatalember szorong a kis lakásban. Egymás sóhajtását is kénytelenek meghallani. Még a másik gondolataiba is beleszól­nak, akarva, akaratlan; a jelen­létükkel is. A körülmények — a sok-sok eevmásba kapcsolódó napok, per­cek láncszeme. Az apró, keserű — előbb visszafojtott, majd gát­lástalanul felbuggyanó — indu­latok, tűrések. . . Milyen kompli­kált, sokrétű, széles skálájú az emberi élet, a sorsok alakulása. S mégis?! összecsaphat annyi gond, annyi probléma, annyi hullám egy gyerek fölött, hogy indulatait a szülőn vezesse le?. .. MÉRY ÉVA A kölesdi téglagyár munkásokat keres kocsitolói munkakörbe. Bé­rezés teljesítmény alapján. Jelentkezni lehet a tégla­gyár irodájában. Munkás­szállást biztosítunk. (30) A megye egyik legjobb közös gazdaságában a Zomba-szentgáli termelőszövetkezetben is az erő- és munkagépek sokfélesége ural­ja a határt. íme, így néz ki napjainkban a burgonyaszüret. A krumpliföldön traktor halad, maga után húzza a burgonyaszedőt, és a gyalogerőre már csak a gumótermés összeszedése vár. A széna betakarítását jórészt szintén a kézi erő kikapcsolásával végzik. A rendsodró hasznos, ügyes szerkezet. A traktor után akasztják, a gép megindul, és máris sorakoznak egymás mellé a rendek. A rendsodró, ha kell, akkor megfelelő szögbe* állítva, for­gat és szárít.

Next

/
Oldalképek
Tartalom