Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-07 / 210. szám

i 1563. szeptember 7. TOLNA MEGYfif NEPÜJSÄÖ Á hétvége eseményeiből A megyei ssántóverseny idei győztese Galambos Lajos Vasárnap délelőtt fél tízkor rakétajelre rajtolt az idei me­gyei szántóverseny mezőnye Kajmádon, a major és az or­szágát közötti táblán. Huszon­hat traktoros indult; a járási ver­senyek első öt helyezettje, és a tavalyi megyei verseny két leg­jobbja. Mindössze egy traktoros maradt távol. A traktorok nagy része MTZ, de indult Szuper Zetor, D—4-K, VE—28-as is. Az érdekes versenynek na­gyon sok nézője volt. A járási versenyen például nem indult bogyiszlói traktoros, de ezúttal tízen is eljöttek, tapasztalatot szerezni. De a versenyzőket is sokan kísérték el, még Dal- mandról. Tamásiból is. így bíz­tatásba n sem volt hiány. De szükség is volt rá, hiszen na­gyon szaros verseny alakult ki már az összeszántás első két fordulójában. Amikor a verseny már túl­jutott a felén, akkor már talál­gatták az esélyeseket az érdek­lődők, mert a hivatalos ver­senybírák szigorúan elzárkóz­tak mindenféle véleménynyil­vánítás elől. De az érdeklődők is jó bírálóknak bizonyultak, látták, kinek a szántása alakul a legszebben. — Nagyon jól dolgozik az egyes... — A négyes is. — Meg a tizenhetes ... Amint a traktorosok egymás után fejezték be a szántást, úgy születtek a meglepetések. Néhá­nyon — köztük Handli is — a szabályokkal ellentétben a kez­dő végén fejezték be a szántást, és ezért tíz hibapont járt. (Amint később kiderült, a har­Bányásznapi ünnepség Nagymányokon Nagymányokon szombaton délután tartották meg a bá­nyásznapi ünnepséget, a bri­kettgyár irodaépületének ta­nácstermében, Előzőleg, délelőtt került sor az idei hűségjutalom madik-negyedik helytől ütötte kifizetésére, a gyár dolgozói el ez a hiba) 1 között 330 ezer forintot osz­f tottak ki. A versenyt befejező rakéta jelt . , ., . i Az unnepsegien Apostol Ta­utan összeült a versenybizott-\ más, a Brikettermedő és Szén- sáp, összesíteni a tizenkét pon-} dúsító Vállalat osztályvezetője tozóbíró osztályzatát. Amíg a# köszöntötte a gyár dolgozóit és versenybizottság tevékenykedett^ tartott ünnepi beszédet. Ez- a versenyzők a kitűnő borjú-1 pörköltet fogyasztották el. 1 Az ünnepélyes eredményhir-\ detésre délután fél kettőkor ke-\ tűit sor. Tolnai Ferenc, a me-\ gyei tanács elnökhelyettese ad-\ ta át az első helyezetteknek az' értékes jutalmat. * Az idei megyei szántóverseny( győztese az 1-es rajtszámú Ga-| lambos János lett, a majosi, Aranykalász Tsz traktorosa. Fgy Carmen televíziót kapott jutalmul. Második lett a 2-es rajtszámú Szűcs István gerjeni traktoros, jutalma egy camping- sátor. A Tamási Gépjavító Ál­lomás traktorosa, Boti László szerezte meg a harmadik he­lyet. s a helyezés jutalmaként egy mosógépet. A negyedik he­lyezett dalmandi Szuper Károly filmfelvevőgépet, az ötödik, Kulcsár József tolnai traktoros fényképezőgépet, a hatodik Ha- A szombat és a vasárnap szo­lász László, a szekszárdi Ga- katlanul mozgalmas volt a szek­ray Tsz traktorosa, hálózsákot, fá/dl főállomáson. Szóm­bat reggeltől hétfőig összesen 40 a hetedik helyezett, a nagy szó- esetken csörgött a telefon az kőlyi Fürján József gumimatra- ügyeletes asztalán. cot nvert Negyven hívás közül három alkalommal könnyebb baleset után Kerekes Ferenc, a gyár vezetője kitüntetéseket adott át. Négy dolgozó kapta meg a „Bá­nyászat kiváló dolgozója’’ ki­tüntetést, harminc brikettgyári dolgozót pedig törzsgárdajed- vénnyel 'jutalmaztak. Este a művelődési otthonban bányász- bált rendeztek, amelyen részt vettek a brikettgyáriakon kívül a falu és a környék bányászai is. Kiváló termelési eredmények születtek a bányásznapi mű­szakokban. Szombaton 928 ton- ta brikettet állítottak elő, ami 18 százalékkal haladja meg a napi előirányzatot, vasárnap is tartottak délelőtti műszakot A műszak teljesítménye 330 tonna volt ez 124 százalékos tervtel­jesítésnek felel meg Két nap alatt — negyven hívás Hármas névadó (regszemcsén Az idei jó termést nagy részé­ben a megfelelő talajelőkészítés­nek, az időbeni vetésnek és a hatszor! kapálásnak tulajdonítja Kedves ünnepségre került sor a termelőszövetkezet elnöke. A szombaton I regszemcsén. A köz- korai szedésért pedig annyi pré­ség történetében először hármas miumot kapnak, amely a három- névadóünnepséget tartottak, a száz mázsa átlagon felül még to­művelődési házhan. Ámán Benedekek Anita Gyön­gyi nevet választottak az újszü­löttnek, Hadaró Sándorék kislá­nya az Ágnes, Saffer Ferencék gyermeke pedig a Gabriella ne­vet kapta. Az ünnepélyes kere­tek között megrendezett névadón sokan vettek részt a rokonok, is­vábbi negyven mázsa többletter­mésnek felel meg. Népfront-megbeszélés Bülcskén Az elmúlt hét végén megbeszé­lésre jöttek össze Bolcskón a sérültjeihez hívták őket. A szom­bat-vasárnapi ügyelet alatt Szek- szárdon egy gyógyszermérgezés Is akadt. Súlyosabb eset nem történt, zömében könnyebb be­tegek kérték a mentősök segít­ségét. Évadnyitó előadás Bonyhádon A nyári szünet után Bonyhá- don szombaton megkezdődött a színházi évad. Elsőként a Pécsi Az előadás telt ház előtt zaj­mérősök érdeklődők és a falu Népfront helyi szervezetének ve- tf r: a t úr - - . ... ^eS közül zetői. A tanácskozáson a téli nép- Nemíetl Szinhaz művészéi lato­Az úttörők egyenruhában dísz- művelési feladatokat beszélték gattak el Bonyhádra, a Bolond sorfalat álltak a szülőknek, akik meg. _ lány című darabbal, karjukban az újszülöttel, a Bőd- Sok megvalósítható javaslat csődal hangjaira vonultak a te- hangzott el a bölcskei művelő- rembe ahol Fata László vb-el- dési ház benépesítésére. A nép- lőtt le, a pécsiek színvonalas já- nök mondott köszöntőt. A kisze- front-vezetők elhatározták, hogy tékukkal méltán vívták ki a kö- sek és az úttörők egy-egy szava- ék is aktívan belekapcsolódnak a 2ö>nség elismerését. Különösen a latot mondtak, majd virágcsokor- népművelési munkába, es segi- - t iátezó pé^ j ndikó ral kedveskedtek az ünnepeltek- lenek a község vezetőinek abban, címszerepet játszó Becsi Ildikó hogy a nemrég épült modem alaki hasat tapsoltak meg a né- __________. „„ ... művelődési ház eredményesen zők. A bonyhádi járási műveló­ör * hármas névarióünnerwée működjön. Jobban ki szeretnek dési házban ezután rendszeresen hasznaim, most mar szervezett . . , formában a televízió nyújtotta tert Mmházi előadásokat a Dery­lehetőségeket, szélesíteni az is- n® Színház és más vendégegyüt- meretter j esztést. tas. : nek. szőr hármas névadóünnepség, amely impozáns rendezésével bi­zonyára sokáig emlékezetes ma­rad a szülőiknek és a résztvevők­nek. Megkezdődött a cukorrépa-szállítás Megyénkben a beütemezés sze­rint hétfőn megkezdődött a cu­korrépa átadása a cukorgyárak­nak. A mözsi U j Élet Tsz-ben azonban már a megjelölt határ­idő előtt, még szombaton hozzá­fogtak a répa szállításához. A szövetkezet tagjai vasárnap és hétfőn is mintegy százötvenen szedték, előkészítették és szállí­tották a tavalyinál 50—70 má- zsányival jobb. 300 mázsánál több holdankéntl átlagot adó termést. Húsz fogattal és nyolc gépjármű­vel 12—13 vagon cukorrépát hor­danak naponként a vasűtállo másra. Megnyílt a bélyegkiállítás Szekszárdion A szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeumban szombaton dél­után egy hétig tartó, ízléses kiállítás nyílt a Közalkalmazottak Szakszervezete Bélyeggyűjtő Körének rendezésében. Az ösztönző kiállítás érdekességei a több mint száz évvel ezelőtti, magyar pecsételésű osztrák postabélyegek; a gazdag szovjet sorozatban láthatók az űrhajósokat ábrázoló modern alu­mínium-bélyegek, és azok, melyeket sarkvidéki expedíciók em­lékére adtak ki a Szovjetunióban. Bemutatják a magyar teljes olimpia sorozatot. Figyelmet kelt a különböző országok gyereke- | két ábrázoló bélyegeinek összeállítása, nagyon tetszetösek a len­gyel állatbélyegek. Igen ötletes a francia tájakat és városokai megörökitő bélyegek elhelyezése: ezeket az illető helységek fek­vése szerint Franciaország stilizált térképére ragasztották fel. A kiállításon szemléltető tanácsokat adnak a kezdő gyűj­tőknek, s vasárnap alkalmi, különleges postabélyegző is rendel­kezésükre állt a látogatóknak. Édes mát a szőlő % » A Szekszárdi Állami Gazdaság várdombi üzemegységének szőlőjé­ben már javában áll a szüret. Képünkön Kasler Margit és Gör- nyei Irén a saszlaszőlő színelő szedését végzi. Foto: Túri. A 342 046-os mozdony menetrend szerint „kifutott” — Halló. Itt a 342 046-os mozdony vezetője jelentkezik a kölesdi vasútállomásról. — Itt a Bátaszéki Fűtőház főnöke Besenyei József be­szél. Mi újság? — Jelentem, hogy gépemen a kónusz kifúj. Újból tömíteni kellene. — Mikorra tud beérni, és menetrend szerint mikor kell továbbutaznia. — Féltizenkettőre beérünk. A menetrend szerint délután tizennégy órakor kell indulni — hangzott a drót túlsó vé­géről a katonás jelentés. — Rendben. Az ilyen természetű telefonbeszélgetés, ha nem is gyakran, de előfordul a fűtőház vezetője és a vonalon szol­gálatot teljesítő mozdonyvezető között. A Bátaszéki Fűtőház­nál ugyanis a kocsiforduló menetrend szerinti biztosítására már- régebben bevezették a vágányközötti javításokat, a hiba telefonon történő előre jelzését. Lényege az, hogy a moz­donyszemélyzet útban Bátaszók felé előre jelzi a hibát. Aa ilyen, úgynevezett „előrejelzések” után a fűtőháznál felké­szülnek a mozdony fogadására, a hiba azonnali kijavítására. Előkészítik a szükséges anyagot, alkatrészt és a mozdony­lakatosok is készenlétben állnak. A Bátaszéki Fűtőház 28 főből álló szakmunkásgárdája az elmúlt év őszén vállalást tett és benevezett, a szocialista brigád cím elnyeréséért indított mozgalomba. Vállalásuk tel­jesítéséért becsülettel megdolgoznak s a többszörös élüzem címet nyert fűtőház az idén is teljesítette az élüzem cím feltételeket. Egy célért, a szocialista brigád cím elnyeré­séért két munkaterületen folyik a versengés a fűtőháznál. Az egyik lakatosbrigád Tóth János vezetésével, a mozdo­nyok időszakos nagyjavítását végzi. A másik brigád a futó­javításokon dolgozik, vezetője Halmosi József. A pénteki telefonjelentés az ő brigádjának szólt. A brigád vezetője Halmosi József valahol a vonalon — Hidas tájéikán — dol­gozott. A Bátaszéki Fűtőház szocialista címért küzdő bri­gádjában azonban nem okozhat fennakadást egy-két ember esetleges távolléte. A mozdonyvezető és a mozdonylakato- sok között megvan a legteljesebb összhang, és Gyarmati György elvtárs irányítása mellett a brigádvezető távollété­ben is megtették az előkészületeket a mozdony kijavításá­ra. Mire a mozdony beérkezett, elő volt készítve az alkat­rész, s a brigád fiatal tagjai Mayer Mihály, Nagy György és Balázs József is készenlétben, azonnal munkához fogtak. A gép délután két órai indulásra kijavítva készen állt. A gépien dolgozó fiatalok csak a délutáni órákban ebédel­tek, de ezúttal is megvédtek a fűtőház, a szocialista brigád becsületét. A 342 046-os mozdony nem esett ki a fordulóból. Délután két órakor a menetrend szerint „kifutott”. Pozsonyi Ignácné

Next

/
Oldalképek
Tartalom