Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-03 / 207. szám
r e föl,NA WBQfFI NfPŰJSAÖ 1965. szeptember 3. Barátságos ökölvívó-mérkőzés: Dunaföldvári YL—Dombóvári VSE 20:6 Az utóbbi hetekben megélénkült az élet a dunaföldvári Vörös Lobogó ökölvívó-szakosztályában. Már a harmadik mérkőzését vívta a dunaföldvári csapat és szeptember 12-ón Tolnára látogat a Vörös Lobogó csapata barátságos mérkőzésre. A Kossuth Művelődési Ház nagyterme megtelt az érdekesnek ígérkező mérkőzésre, ahol Dunaföldvár 20:6 arányú győzelmet aratott a Dombóvári VSE együttese ellen. Részletes eredmények: (Elől a dunaföldvári versenyzők). Sumicz 1.—Tóth. Mind a két versenyző sokat ütött, de Sumicz felütései biztosabbak, határozot- tabbak voltak és a pontozóbíróit egyhangú döntése alapján győz Sumicz. 2:0. Görgics—Oláh II. Az első két menetben a dombóvári fiú kezdeményezett valamivel többet, de mindkét részről a nagy ütésekre mentek. A harmadik menetig Oláh II. előnyre tett szert és ekkor hiába erősített Görgics a dombóvári fiú előnyét mér nem tudta behozni. Győz Oláh II. 2:2. Linger—Rózsa. A területi bajnokságon második helyezést elért Rózsának ezúttal meg kellett elégedni a döntetlennel. Linger nem engedte közelharcba ellenfelét, így kénytelen volt távol; ütésekkel kísérletezni Rózsa, de ezek elől az ütések elől is ellépett Linger és az időnkénti nagy horgok is csak a levegőt találták. A döntetlen megfelelt a játék képének. 3:3. Kovács—Kovács. Ez a mérkőzés ósak 20 másodpercig tartott, mert a dunaföldvári fiú jobb egyenesétől a dombóvári versenyzőre a mérkőzésvezető rászámolt, majd kiütéses győzelmet hirdetett. Győz a dunaföldvári Kovács. 5:3. Joó—Szanyadi. Három nagyiramú meneten át kellett verekedni a győzelemért a dunaföldvári versenyzőinek. Különösen a második és a harmadik menetben szép kombinációk ás felütések voltak, melyben a dunaföldvári fiú bizonyult jobbnak. 7:3. Salamon—Góman. Az első menetben mindkét versenyző tartott egymástól, és kevés akciót láthatott a közönség. A második meinet elejétől Salamon irányította a mérkőzést és a harmadik menetre tovább tudott erősíteni a dunaföldvári versenyző, aki kemény ütéseivel biztosan győzött. 9:3. Gavrilovics—Virág. A sokat szabálytalankodó Virágot nem intette meg a vezetőbíró és így nagy meglepetést keltett, hogy a mér- kőzésvezeitő a dombóvári versenyzőt hirdette ki győztesnek. A látottak alapján a mérkőzés döntetlent érdemelt volna. 9:5. Szőke II.—Tálos. Az első menetben a két versenyző keveset ütött. A második menetben Szőke II. megtalálta Tálos taktikájának az ellenszerét, és amikor Tálos megroggyant a mérkőzés- vezető nyolcat számolt rá, a dombóvári edző feladta a mérkőzést. 11:5. Bálint—Dinnyés. A dunaföldvári és a dombóvári versenyző egyaránt sokat szabálytalankodott, és a második menetben Bálint jobb horgától Dinnyés megrogy- gyant ás feladta a mérkőzést. 13:5. Varró—Kerti. Már az első menetben Varró fölényt szerzett magának, irányította a mérkőzést. A dombóvári fiú meglepően keményen állta Varró rohamait és a harmadik menetben Kerti úgyszólván meg sem tudta ütni Varrót, így biztosan győzött a dunaföldvári fiú. 15:5. Miskolczi—Gergely. Ettől a mérkőzéstől is szép küzdelmet és három menetet várt a közönség, de nem így lett, mert a dombóvári fiúra már az első menetben rászámolt a mérkőzésvezető, aki feladta a kilátástalan küzdelmet. 17:5. Lepsényi—Oláh I. Igazi ökölvívó-csemegét mutatott be a két versenyző, ahol a vezetőbírónak alig akadt munkája. Mindkét versenyző sokat ütött fejre, kemény horogcsaták, ütésváltások váltották egymást és a két versenyző a nap legszebb mérkőzését vívta. A közönség nagy tapssal üdvözölte a döntetlen eredmény kihirdetését. Szőke I.—Árva. A dunaföldvári közönség ismét nem láthatta Szőkét három meneten át küzdeni, mert a második percben egy jobb horgától Árva a padlón maradt, győz Szőke. 20:6. Asztalitenisz 0 Szekszárdi Petőfi vezet... Forgács Józsefet a közelmúltban igazolta át Bonyhádról a Szekszárdi Spartacus. Forgács szereplésétől a szekszárdi kerékpáros- szakosztály erősödését várják. A Maracana születésnapján A napokban tizenötödik életévét töltötte be a világ legnagyobb és egyben az egyik legismertebb stadionja, a Rio de Janeiro-i Maracana stadion. Tizenöt évvel ezelőtt 21 ágyúlövés jelezte, hogy a 200 000 férőhelyes lelátókon elfoglalhatják helyüket a temperamentumukról híres brazil szurkolók, és gyepre léphetnek a világhírnévnek örvendő brazil labdarúgók. Az évforduló alkalmából a futballrajongók és az újságírók egyaránt statisztikákkal rukkoltak ki, amelyek tükrözik a stadion életének legszebb pillanatait, de a szomorúakat is. Amint egy ilyen statisztika kimutatja, a Maracana gyepszőnyegén 32 mérkőzést vívott az ország válogatottja, amelyből megnyert 27-et, döntetlenre játszott kettőt és elvesztett hármat. Kevés ország és kevés stadion dicsekedhet ilyen eredménnyel. A három vereség között azonban van egy, amely még ma is fáj a braziloknak. Világbajnokságot vesztettek el itt, hazai pályán. Ez volt az a híres meglepetés, amikor Uruguay elütötte Brazíliát a világ legjobbja címtől. Pedig hogy készültek erre a brazilok. Különben ebből az alkalomból építették a Maracanát, amelynek elkészítéséhez 8 millió munkaóra, 500 000 zsák cement és 60 000 köbméter kő kellett. Persze azóta kiköszörülték a csorbát, mint ismeretes, két világbajnokságot nyertek fölényesen, és most készülnek harmadszor is erre a bravúrra. De nézzük csak tovább a statisztikákat. A tizenöt év alatt 11 szurkoló lelte itt halálát. Ebből kilenc az izgalmakba halt bele. Kettő pedig szerencsétlenség áldozata lett. Még néhány figyelemre méltó számadat: a stadion fennállása óta 34 millió rajongó nézte végig az itt rendezett mérkőzéseket, ami azt jelenti, hogy évente átlagban kétmillió, hetente pedig 62 000. A Tolna megyei Asztalitenisz Szövetség elnökségi ülésén foglalkozott az elmaradt mérkőzések ügyével. A szövetség ezen az ülésén elrendelte, hogy az összes elmaradt mérkőzést le kell játszani. mivel ezt a határozatot a csapatok csa' részben hajtották végre, így a le nem játszott mérkőzések sor: áról a megyei szövetségnek k dlett dönteni. Ennek alapján a Döbrököz—Bonyhád két pontját 2' :0 arányban Döbrököz kapta. A Tolna—Nagykónyi mérkőzés két pontját szintén 20:0-as arányban Tolna kapta, míg a Dombóvá] —Nagykónyi mérkőzés két pont j i a Dombóvári Vasutas csap>até. Az őszi bajnokság sorsolásénak elkészítésekor a szövetség azoktól a ősapátoktól, akik a tavaszt fordulóban nem utaztak el, elvette pályválasztó jogukat, tehát ismét idegenbe kell utazniuk. Az alábbiakban közöljük a bajnokság tavaszi fordulójának végeredményét és a csapatbajnokság őszi fordulójának sorsolását: A bajnokság állása: 1. Szekszárd 6 6 ------- 91:29 12 2. Dombóvár 6 4 1 1 78:42 9 3...Döbrököz 6 3 — 3 63:57 6 4. Bonyhád 6 2 1 3 60:60 5 5. Kocsola 6. Nagykónyi 7. Tolna 6 2 — 4 47:73 4 6 2 — 4 47:73 4 6 1 — 5 32:88 2 A CS. B. sorsolása: Szeptember 19: Döbröközi Tisz SK—Szekszárdi Petőfi, Dombóvári Vasút—Kocsolai Tsz SK, Bonyhádi Vasas—Nagykónyi Tsz SK, Tolnai Vörös Lobogó szabadnapos. Szeptember 26: Nagykónyi— Dombóvár, Kocsola—Döbrököz, Szekszárd—Tolna, Bonyhád szabadnapos. Október 17: Kocsola—Tolna, Döbrököz—Nagykónyi, Dombóvár —Bonyhád, Szekszárd szabadnapos. Október 24: Döbrököz—Bonyhád. Tolna—Nagykónyi, Kocsola —Szekszárd, Dombóvár szabadnapos. Október 31: Szekszárd—Nagykónyi, Tolna—Bonyhád, Döbrököz —Dombóvár, Kocsola szabadnapos. November 14: Dombóvár—Tolna, Bonyhád—Szekszárd, Nagykónyi—Koasoia, Döbrököz szabadnapos. November 21: Kocsola—Bonyhád, Szekszárd—Dombóvár, Tolna —Döbrököz, Nagykónyi szabadnapos. Kézilabda-híradó Hatvan gól a Fadd—Tolnai Gimnázium férfimérkőzésen Vasárnap megkezdődött a megyei kézilabda-bajnokság őszi fordulójának küzdelemsorozata. Eredmények: Nagydorog L— Tolnai Vörös Lobogó II. (női) 5:4, Nagydorog—Tolnai Vörös Lobogó (férfi) 24:26, Bonyhádi Spartacus—Nagydorog II. (női) 7:5, Fadd—Tolnai Gimnázium (férfi) 30:30, Mözs—Szekszárdi Bőrdíszmű (női) 8:3, Mözs—Szekszárdi Honvéd (férfi) 20:20, Bonyhádi Cipő—Dunaföldvár (női) 5:8, Bonyhádi Cipő—Dunaföldvár (férfi) 13:17, Kocsola—Szakcs (női) 15:5, Kocsola—Szakcs (férfi) 49:6. « A megyei kézilabda-szövetség foglalkozott az elmaradt mérkőzések ügyével. Döntést hoztak, melynek alapján szeptember 30-ig a következő mérkőzéseket kell lejátszani: Dombóvári Spartacus—Gyönk (férfi), Gyönk —Nak (női), Gyönk—Simontor- nya (női), Gyönk—Simontornya (férfi), Máza—Dombóvári Gimnázium (női), Máza—Dombóvári Gimnázium (férfi), Nagymányok —Dombóvári Gimnázium (férfi). A szövetség fegyelmi bizottsága Élő Károly és Kovács Károly kurdi játékosok játékjogát felfüggesztette és fegyelmi ügyüket szeptember 7-én délután 16 órakor tárgyalja. A bajnokság állása: Keleti csoport: Nők: 1. Dunaföldvár 12 10 — 2 87:40 20 2. Sz. Bőrdíszmű 12 8 1 3 66:51 17 3. MÖZS 12 7 2 3 100:63 16 4. Tolnai V. L. II. 12 6 2 4 77:40 14 5. Nagydorog I. 12 6 2 4 54:47 14 6. Bonyh. Spart. 12 6 2 4 58:56 14 7. Bonyh. Cipő 12 5 1 6 64:67 11 8. Nagydorog II. 12 5 — 7 65:56 10 9. Szedres 12 1 «1 10 23:78 3 10. Máj os 12 — 1 11 24:119 l Férfiak: 1. Mözs 11 9 1 1 297:158 19 2. Sz. Honvéd 10 8 1 1 293:170 17 3. Dunaföldvár 10 8 — 2 214:123 16 4. Tolnai V. L. 10 7 — 3 234:135 14 5. Tolnai Gimn. 11 4 1 6 184:194 9 6. Bonyh. Cipő 11 4 1 6 144:184 9 7. Szedres 10 2 1 7 106:218 5 8. Fadd 10 1 1 8 172:238 3 9. Nagydorog 11 — 2 9 116:340 2 Nyugati csoport: Nők: 1. Kocsola 12 12 — — 147:26 24 2. Simontornya 11 9 — 2 81:43 18 3. Máza 11 8 1 2 76:47 17 4. Gyönk 10 5 — 5 35:27 12 5. Nak 11 5 — 6 58:70 10 6. Kisdorog 11 4 1 6 44:43 9 7. Szakcs 11 4 — 7 57:89 3 8. Dombóv. G. 11 2 — 9 30:64 4 9. Hőgyész 10 2 — 8 26:66 4 10. Kurd 12 1 — 11 9:102 2 Férfiak: 1. Kocsola 11 10 — 1 236:100 20 2. Gyönk 8 7 — 1 180:90 14 3. Dombóv. Spart. 9 7 — 2 179:112 14 4. Simontornya II. 10 5 2 3 191:127 12 5. Dombóv. Gimn. 10 4 1 5 163 .T27 9 6. Máza 10 4 1 5 136:122 9 7. Kurd 10 3 — 7 100:117 6 8. Szakcs 10 1 — 9 94:315 ■ 2 9. Nagymányok 8 — — 8 55:174 — Hírek — Érdekességek - Eredmények A Dombóvári Járási TS elnöksége szeptember 3-án, pénteken délután 15 órai kezdettel elnökségi ülést tart. Ezen Gertner József, a Dombóvári Spartacus Sportkör elnöke számol be a sportkör tevékenységéről, majd Fenyvesi József, a járási tömegsport bizottság elnöke tájékoztatja az elnökséget az alapfokú versenyek állásáról. * A Szekszárdi Dózsa Sportkör vezetősége tárgyalást folytat Sebes Gusztávval. Amennyiben a tárgyalások eredményre vezetnek, úgy Sebes Gusztáv előadást tart. Szekszárdon, melynek keretén belül több sz^akfil- met mutat be. Az előadást szeptember 10-re tervezik. * Szeptembre 5-én, vasárnap a tavaszi fordulóból elmaradt Bajai Vízügy— Bonyhádi Vasas férfi kosárlabda- mérkőzésre kerül sor. Mint ismeretes a tavaszi fordulóban mindkét csapat megjelent, de a bajaíak csak NB I-es játékvezető mellett lettek volna haj- I landójk a mérkőzést lejátszani. Va-1 sárnapra szintén Nfe I-es játékvezetőket kért a Tolna megyei Kosárlabda Szövetség, de amennyiben ők mégsem jelennének meg, a két csapat köteles a szövetségi ellenőrök bíráskodása mellett (akik játékvezetők) lejátszani a mérkőzést. A Dombóvári Gőgös Gimnázium—Bonyhádi Cipő női mérkőzést szeptember 4-én. szombaton játsszák le Dombóváron. • A Nagymányoki Brikett Sportkör vezetősége és a Siófoki Olajbányász vezetősége között történt megállapodás alapján a vasárnapra kisorsolt NB III-as labdarúgó-mérkőzést szombaton, szeptember 4-én 16 órakor játsszák le Nagymányokon. • A Bonyhádi Járási Labdarúgó Szövetség értékelte a járási labdarúgó- bajnokság tavaszi fordulóját. Az ér- tékelés minden csapat eredményét, hibáit, erényeit feltárja, és megállai pftia: a bajnokság élmezőnye és a hátsó régió között nincs nagy különbség, a mezőnyből csak a' Bonv- hádi Petőfi játéka emelkedik ki.