Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-03 / 207. szám

1955, szeptember 3. *fOLNA MEGYEI NEPtttSÄQ 1 Szakáiig, Kapós-völgye Mindenki más rejteget magában, félén, titkon, hogy aztán a felnőtt kor évtize­deiben néha előkotorja a mélyből. . összehasonlítsa vele a most lá­tottakat, hallottakat. Én különö­sebben nem dúskálkodhatom szü­lőfalumból, Szabályból származó élményekben, mert még tipegni sem tudtam, amikor elszakad­tam onnan, s később inkább csak visszajártam ide néhány hetes rokonlátogatásra. De ezek is mind gyérebbé váltak, olyannyi­ra. hogy most felnőtt fejjel is­mét ismerkednem kell szülő­falummal. Arra jól emléikszem, hogy a lovára mindenki nagyon büszke volt, és a falu alatt, a Kapos mentén tavasztól őszig ménes vágtázott nyerítezve. Az igásio- vak pedig sötétedéstől sötétedésig húzták a kocsit, meg az ekét, s ugyanúgy vonszolta gazdájuk az élet terheit. A szakályi ember­nek — már akinek — vagyona volt, de öröme vajmi kevés, leg­feljebb annak örült néha, hogy szép csikót nevelt. így aztán a nyerítő, vágtázó ménes képe egy gyötrelmes világot idéz. Most a Kapos völgyének éppen azon a részén bandukolunk, ahol valamikor a ménes vágtázott. Mondanom sem kell, ménes nincs sehol. Minek is lenne... Traktordübörgés hallatszik két- három irányból is. Az egykori réten, legelőn más is megválto­zott. Tehéncsorda legelészik, de nem ugat körülötte a terelőkutya, a pásztor sem ténfareg mellette unatkozva. A legeltetés — ez a népünk évezredes történetét vé­gigkísérő állattartási mód — az idén Szakályban megváltozott: ezt is modem technikai alapokra he­lyezték. A legelő szélén két hosszú vas­betonoszlop-sor nyújtózik, az osz­lopokon, körülbelül egy méterre a földtől, vashuzal. — Ez a felhajtó út — mond­ják a szakályiak. vitte a vascövekeket, amelyek ugyancsak egy vashuzalt tartanak körülbelül 80 centi magasságban. Abban a pillanatban, amikor elő­rébb került a huzal, felsorakoz­tak melléje az állatok. Amelyik­nek éppen nem jut hely. az addig megy a drót vonalában, amíg szabad helyet talál, és ő is fel tud sorakozni. Mindez rendszeresen ismétlő­dik. Előrébb kerül a huzal, és ismét sorakozó! A katonás rend, fegyelem, két tényezőnek az eredménye. Az egyik az éhség. Az állatot etetési időben a felhajtó úton végighajt­ják, egészen a vascövekek tartot­ta huzalig. Itt felsorakoznak mel­léje, s amikor azt negyven-ötvan centivel előrébb viszik, akkor negyven-ötven centi szélességben friss fűhöz jutnak. Márpedig a friss zöldtakarmány ínyenc falat, megéri, hogy az állat ne tétováz­zon, hanem gyorsan felsorakozzék hozzá, s legelje. Amikor teljesen lelegelik a keskeny sávot, — job­ban letarolja az állat, mint aho­gyan kaszával le lehet vágni —, akkor új sávot kapnak. A másik, ami feltétlenül szük­séges ehhez a katonás rendhez, a huzalokban levő elektromos áram. Meghatározott időközön­ként „áramütés” fut végig a ve­zetékeken és ez visszatartja az állatot attól, hogy hozzáérjen. Az állat legel, ’ közben megtartja a tisztes néhány centis távolságot a vezetékektől, ígv nem tud hoz­záférni ahhoz á fűhöz, amit még nem tálaltak eléje, csak amikor már teljésen lelegelte az előző sávot, akkor kap újat. így aztán a legbujább fűvű rétből sem megy semmi veszendőbe. Közben megtakarítják a beta­karítási költségeket, nem fülled be a zöldtakarmány tárolás köz­ben. Uáj'ánakkora területről’ két- háromszor annyi állatot tudnak zöldtakarmányozni, mintha leka- szálnák. Az elektromos energiát a Ka­pósból nyerik. A szövetkezet mű­helyében készítettek egy fejlesztő berendezést. Az egész két kis csónakon himbálódzik a vizen, s a víz áramlása forgatja a lapá­tokat, az pedig megfelelő áttétel­lel az áramfejlesztőt. Tehát vil­lanyszámla sincs... A rét-, legelőhasznosításnak ezt a módját most az egész országban meg akarják honosítani. Az éjszaka éppen esett, de aho­gyan az állatok letarolnak egy részt, máris öntözik. Majd egy kilométer hosszúságban csillognak ezüstösen a vízsugarak. A laikus azt hinné, hogy ezúttal nagyon fe­lesleges mindez, hiszen alig állt el az éjszakai eső. A talaj nedves­ségtartalma azonban ennek elle­nére nem éri el a kívánt szintet, így öntözni kell — megköveteli a korszerű gazdálkodás. Az öntözőbrigád váljak a fejüket, amikor elhang­zik a kérdés: „El tudták képzelni valamikor, hogy a Kapos mentén így is lehet gazdálkodni?” Kemény Imre, Pénzes Mihály és Varga István szövetkezeti ta­gok, akik valamikor maguk is a szakályi gazdák hagyományos, gondterhes életét élték, most a szövetkezeti közösségben a techni­kai vívmányokat hozzák mozgás­ba, hogy ezzel napról napra köny- nyebbé tegyék életüket. Mert gomd a szövetkezetben is akad. Csakhogy ezek nem azonosak a szakályi gazdák régi gondjaival. Azon már régen túl vannak, hogy valaki is elnyűné magát, ember- feletti munkával tönkretenné éle­tét, de közben mindennapos té­mának kell lennie, hogy a techni­kai berendezés, a gép hogyan gyü­mölcsöz jobban. Kordély János, a szövetkezet új elnöke — egy a helybeli gazdák sorából — már bizakodással te­kinthet a jövőbe. Ha még nem is tartozik a szövetkezet a legkivá­lóbbak közé, a szakályi gazdák máris emberibb körülmények közt élnek, mint bármikör, és a leg­jobb úton haladnak afelé, hogy mind előrébb tornásszák magukat a rangsorban. Boda Ferenc VANNAK DOLGOK Új fogalom. /nem azért _ készítették ezt költséges utat, hogy legyen, s mondhassák, no lám, Szakály­ban még ilyenre is telik, hanem nagyon is speciális szerepe van, arról perceken beiül meggyőződ­hetünk. A mintegy százas csorda fel­sorakozik egy vonalba a legelő teljes szélességében, mintha so­ra kozót vezényelnének nekik, vagy a hosszú jászolhoz kötöz­nék valamennyit. Pedig nem, egészen más történt. Kemény Ist­ván, az egyik szövetkezeti tag negyven-ötven centivel előrébb Mammut-csatorna Franciaországban a hajózás és szállítás szakembereit már hosszú ideje foglalkoztatja olyan víziút megépítése, amelynek kiinduló­pontja Marseille földközi-tengeri kikötője volna és a Rhónon, majd a Szajnán át észak felé haladna. Ennek az új, modern csatornának az eddigi 138, nagyobbára kis kézi kezelésű zsilipje helyett azonban csak 45 zsilipje épülne. E csatorna megépítésével az Észa­ki- és földközi-tengeri csatorna kétharmada francia földön halad­na át. A csatornát olymódon kí­... Apróhirdetések... Az apróhirdetés díja; szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap- és ünnepnap 2,— Ft Az első és minden további vastagon sze­dett szó két szónak számít Szekszárdi Földművesszövetkezet szakképzett boltvezetőt keres. Erköl­csi bizonyítvány szükséges, jelentkez­ni lehet a központi irodában. Jókai u. 2. sz. alatt. (3) Házaspár lakásért idős személy el­tartását vállalná Szekszárdon. Cím: Hirdetőben, (271) Keveset használt Panni robogó el­adó. Kovács István, Tolna, Bezerédj Pál utca 12. (274) Építőipari számlázásban és normázásban jártas férfi munkaerőt, vagy építőipari normást azonnali felvételre keresünk. Jelentkezni lehet a Paksi Járási Építőipari Ktsz elnö­kénél. Paks, Dózsa Gy. u. 40. (4) Rózsaszükségletét őszi szállításra már most rendelje meg. Százharminc féle bokor-, futó-, babarózsák, csodá­latosan szép nemzetközi újdonságaim­ból. Kérje díjtalan árjegyzékemet. Szálkái rózsakertészet. Pusztaszabolcs. ________________________________________(1) Jókarban lévő 407-es Moszkvics el­adó. Szekszárd, Kölcsey u. 12. Érdek­lődni délután 5 óra után. (273) Albérleti szoba kiadó 2 diáklány ré­szére. Cím: a Szekszárdi Nyomdában. _____________________________06) E gy db kétéves csődör szamár és 10 anyabirka sürgősen eladó. Kovács János juhász, Belecska. (18) vánják méretezni, hogy rajta 1350 tonnás hajók is közlekedhetnének. Egy korábbi elzászi terv szerint azonos vízkiszorítású hajókra mé­retezve a Rajna—Rhón összeköté­sére is gondolnak, amelynek hosz- sza 324 kilométer volna: 177 zsi­lippel. A Közmunkaügyi Minisztérium számítása szerint az 1350 tormás hajók üzemelése azonban csak akkor lehet rentábilis, ha a szál­lítandó áru éves volumene a 7 millió regisztertonnát meghalad­ja. A Lotharingia-i terv ugyanezt a mutatót 8,5 millió bruttó regisz- .tertannában jelzi. Végül, ha a Saar folyó 100 kilométer hosszú alsó folyását is bekapcsolnák a csatornába, akkor a Saar-vidók bánya- és kohóipara is bekerül a nagy észak-déli közlekedési úthá­lózatba. A Saar-csatoma a mű francia szakaszával egyazon fá­radsággal megépíthető. A 100 ki­lométer hosszú Saar-szakasz ki­építése — szakértői vélemény sze­rint — 250—300 millió márkába kerülne és ezzel költsége alig vol­na több, mint azonos hosszúságú autóút-szakasz megépítéséé. Pillanatnyilag e három terv- változat még kezdeti állapotban van, körülöttük az egyes érdek- csoportok bábái sürögnek és vi­tatkoznak, miközben a mű építé­séhez szükséges tőkét is igyekez­nek előteremteni. A csatorna meg­építésének jelentősége azonban oly nagy, hogy — beavatottak szerint — semmi meglepetést nem okozna, ha a mai csatazajt rövi­desen a baggerek és a cement­keverő gépek dübörgése váltaná fel. 1. ELTŰNT GARBÓ Olvasom a hírt, hogy eltűnt Gréta Garbó, a világhírű filmszínésznő, a haj­dani szőke szépség, népszerű sztár. Több mint egy hónapja nem tudják, hol le­het. Pedig valóság­gal őrizték. Sokszor hallottunk Garbóról, eseten­ként fényképet kö­zöltek róla a lapok, amióta — fájdalom! — megöregedett. Mindig nagy és sö­tét szemüveg takarta ezeken a felvétele­ken az arcát. Már amennyire egy szem­üveg takarni tud. Az a gyanúm, hogy Garbó megúnta az öregkori sztárfotó­kat, népszerűsítésé­nek most már csöp­pet sem kellemes módját. Ezért tűnt el. Annak ugyanis igen kicsi a valószínűsége, hogy lányszöktetéssel állunk szemben. 2. DINNYE A műikor vettem egy sárgadinnyét. Na­gyon ajánlották. Szép volt, érett, illatos. Fölvágom, belehara­pok. Tök. Nem is emlékeztet a sárga­dinnyére. Most vettem egy cukordinnyét. Na­gyon ajánlották. Ez más, mint a sárga­dinnye. Tényleg más: nem olyan sárga, in­kább zöld. Egyéb­ként is nagyon szép, érett, illatos. Fölvá­gom, beleharapok. Tök. Semmi köze a cukordinnyéhez. Egyelőre fölhagy­tam a tökvásárlás- sal. Majd ősszel folytatom. 3. KÍVÜL HALLGATJA Egy sár szentlőrinci öregasszony azt mond­ja. ő mindig az ut­cáról hallgatja meg a községi tanácsülést, nyári időben. Visz egy széket az ablak alá, figyeli, miről beszélnek odabent. Kérte már a ta­nácselnök, menjen be, foglaljon szépen helyet, ne ücsörög­jön az utcán. Nem megy be. Tulajdon­képpen meg lehet érteni, hiszen a mód­szerének van egy megfizethetetlen elő­nye. Ha olyan napi­rendet tárgyalunk, ami őt nem érdekli, feltűnés nélkül el­megy, odébbáll. Il­letve odébbül. 4. NEM LOPTAK Nagy örömmel me­séli egy tanácstitkár, hogy az árvíz idején semmit nem loptak el az egyik „árvizes” faluból, ahonnan ki kellett költöztetni az embereket. Az ég­világon semmi nem tűnt el a négy hónap alatt, pedig egyéb­ként bizony elemei­nek némely emberek kerékpárt, ezt, azt. Most is ellopták egy embernek a kerék­párját. Egy közeli faluban betörtek a postára, pénzért. Szóval kezdődik megint. Vajon mi le­het ennek a magya­rázata? Kétségtelen, hogy a fenyegető veszedelem idején nagy volt az össze­tartás és a segítő­készség. Talán ma­gukba szálltak ezek az enyveskezüek a négy hónap alatt? De aki négy hóna­pig bírja, az bírná tovább is, nem? Rejtélyes dolgok ezek. (gemenczi) A Televízió műsora SZEPTEMBER 7, KEDD 8.05: Iskola-tv. 18.08: Hírek. 18.15: Autósok, motorosok. 18.45: A Magyar Hirdető műsora. 18.55: A repülő orvos. Magyarul beszélő an­gol játékfilm. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Napi jegyze­tünk. 19.55: Micsoda blöff. Magyarul beszélő angol filmvígjáték. — 14 éven felül. — 21.20: Próza a pódiumon. 21.35: A 21. tanév kez­detén. 21.55: Tv-híradó — 2. kiadás. SZEPTEMBER 8, SZERDA 17.58: Hírek. 18.05: „Úttörők a hazáért” című mozgalom felhívását ismerteti dr. Nagy Józsefné. 18.10: Bagolyvár. 18.40: Az orvos vála­szol. Orvos a konyhában. 18.55: Napló. 19.00: Beszélgetés a budapesti zenei hetek eseményeiről. 19.20; Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Napi jegyzetünk. 19.55: A Bolgár Népköztársaság nemzeti ünnepén. 20.15: Egy lány a dzsungelbői. Magyarul beszélő NDK film. — 16 éven felül. — 21.35: Fred Astaire táncol. 22.10: Tv-híradó — 2 kiadás. SZEPTEMBER 9, CSÜTÖRTÖK 8.05: Iskola-tv. 10.00: Egy lány a dzsungelból. Magyarul beszélő NDK film. — 16 éven felül. — 11.20: Hervad már ligetünk. Magyar kisfilm. 13.35: Iskola-tv. Környezetismeret — olvasás. 14.35: Földrajz, 17.58: Hírek. 18.05: Sólyaparti randevú. Közvetítés az óbudai Hajó­gyárból. 18.45: A jövő hét műsora. 18.55: Telesport. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Napi jegyzetünk. 19.55: 2X2 néha 3. Magyar film. 21.20: Parabola. 21.40: Utazik a Broadway. Zenés angol film­összeállítás. 22.05: Tv-híradó — 2. kiadás. SZEPTEMBER 10, PÉNTEK 9.05: I&kola-tv. Uj tantárgyunk: az élővilág. 9.30: 2x2 néha 5. Ma­gyar film. 10.55: Telesport. 11.10: A jövő hét műsora. 14.30: Iskola- tv. Élővilág. 17.50: Anyagbörze. Ipari riportműsor. 18.10: Az iskola- tv postája. SZEPTEMBER 11, SZOMBAT 15.40: Atlétika EK — férfi döntő. 17.55: Hírek. 18.00: Dick és macs­kája. Lengyel bábfilm. 18.15: Robinson Crusoe kalandjai. Defoe re­gényéből készült filmsorozat. XI. 18.40: A tv jelenti. Riport. 19.20: Esit mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Csehov: A svéd gyufa. Tv-játék. 21.00: Nemzetközi táncdalfesztivál — Nápoly. 22.15: Tv-híradó. — 2. kiadás. 4 SZEPTEMBER 12, VASÁRNAP 9.20: Iskola-tv. 10.00: Foxi Maxi kalandjai. Magyarul beszélő ame­rikai rajzfilmsorozat. 10.25: Csili Csala csodái. A Bábszínház elő­adása. 11.30: Hogyan lettem önálló. Magyarul beszélő szovjet film. 15.25: Atlétika EK — férfi döntő. Közvetítés Stuttgartból. 17.15; A Magyar Hirdető műsora. 17.40: Tájak, városok, emberek. 17.55: Kis- filmek és alkotóik. Beszélgetés Kiss József dokumentumfilm-rende- zővel. 18.55: ■ Delta. Tudományos híradó. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 19.50: Sporthírek. 20.00: Nótaszó. Népzenei műsor. 20.25: Ledere felügyelő. A hallgatás ára. Magyarul beszélő francia kis já­tékfilm. — 14 éven felül. — 20.50: Egy este „Fiaker”-ban. Vidám ze­nés műsor. 21.30: Költészet. Látogatás Palotai Erzsinél. 22.00: Tv-hír­adó — 2. kiadás. (A Magyar 'Rádió és Televízió a müsorváltoztatás jogát fenntartja.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom