Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-01 / 180. szám

A varázsdoboz A televízió térhódítása Magyar- országon gyorsnak mondható. An­nak idején tizenöt évre volt szük­ség, míg a rádió népszerűsége el­jutott az ötszázezredik előfizetőig. Ugyanez a tévének öt év alatt sikerült. Jelenleg már csaknem hétszázezer készülék veszd a mű­sort országszerte, s minthogy ezek egy-egy családot, sőt a köztulaj­donban lévők egész közösségeket szórakoztatnak, elmondhatjuk, hogy a televízió műsora milliók­hoz jut el. A lakosság felének mindennapi életében jelentős sze­repet játszik: divat lett a tele­vízió, s ez jó dolog, mert a sza­bad idő kellemes és hasznos eltöl­tését segíti. Egy nemrég tartott közvéleménykutatás megállapí­totta, hogy a tévétulajdonosok- és nézők hetenként átlag tizenhárom órát 'töltenek a készülék előtt. Ez­által a művelődésre fordított idő a tévévásárlást megelőző ' hely­zethez képest legalább a másfél­szeresére nőtt. Egyetlen adat is jól érzékelteti, hogy már ma. és a jövőben, a tévé további terje­dése nyomán méginkább, a tele­vízió juttatja el a legszélesebb közönséghez a hírszolgálat és a szórakoztatás különböző műfajait, válfajait. Nemzetközi tapasztalat szerint az érdeklődés a készülék bekapcsolása után két-három év­vel, csökken, s a figyelem a továb­biakban jobban megoszlik a sajtó, a rádió és a televízió között. Ar­ról tehát fölösleges beszélni, hogy a tévé vagy később majd a szí­nes tévé háttérbe szorítja az új­ságokat és a rádiót. Kétségtelen viszont, hogy mindinkább a fi­gyelem, az érdeklődés középpont­jába kerül, közvéleményformáló szerepe növekszik, közművelődési tényezővé válik, az egész ország szórakoztatásában vállal jól vagy kevésbé jól ellátott feladatot. Jelentőségének okai közül hadd utaljunk a legismertebbre, arra ugyanis, hogy a láthatóvá tett él- 'mény ereje milyen nagy, mennyi­vel nagyobb, mint a hallás utáni. Egy amerikai pszichológus kísér­leteket végzett, s kimutatta, hogy az úgynevezett audio-vízuális, tehát egyszerre látható és hall­ható közlés minden korábbinál jobban leköti a figyelmet, s jobb eredményt biztosít a megértés és rögzítés szempontjából. Meghatá­rozott szöveget különféle módon továbbított kísérlete alanyaihoz, és megállapította a következőket: akik csak hallás után értesültek a közlésről, azonnali visszakérde­zéskor 71 százalékban válaszoltak pontosan. Három nap múlva vi­szont a hallottaknak már csak 10 százalékára emlékeztek. Akik csak látták a szöveget, három nap múltán 20 százalékos választ tud­tak adni. Aki viszont látta is, hallotta is. napok múltán is a szöveg 65 százalékára emlékezett. A televízió tehát nemcsak egy­szerűen megtoldja a rádió lehető­ségeit, hanem a szó és a kép egye­sítésével újfajta hatást tesz le­hetővé. A filmmel, az audio-ví­zuális hatások felhasználásának korábbi eszközével szemben meg­különböztető vonása és előnye, hogy az előfizetők lakószobájába viszi produkcióit, közlendőit. Be­hatol a családi otthonok világába, s mind a műsoridőt, mind pedig a felhasznált formákat s műfajo­kat tekintve, sokkal kiterjedtebb intenzívebb hatást képes elérni, mint a mozi. Ezek után talán nem is kell érveket sorakoztatni a tévé je­lentőségének bizonyítására. Ezért fontos, hogy a közművelődésnek és a szórakozásnak ezt a minden­nél hatékonyabb eszközét min­denki a legkellemesebben, leg­ésszerűbben élvezze, hasznosítsa. Az első kérdés, amit ez az igény jelent: mit nézzünk meg a tévé­ben, hogyan osszuk meg figyel­münket a különböző műsortípu­sok között? Induljunk ki a közel­múlt tapasztalatából, a közvéle­ménykutatás számokban rögzített eredményeiből. Egy tavalyi fel­mérés szerint száz néző közül 89 említi az, általa kedvelt műsorok között a színházi közvetítést. 85 a Ki mit tud vetélkedőt, 79 a hír­adót. 75 a játékfilmeket, 64 a té­véjátékokat, 62 a sportközvetíté­seket és 50 az ismeretterjesztő műsorokat. Ebben a sorrendben próbáljuk meg néhány szembeöt­lő vonással jellemezni a tévé leg­népszerűbb látnivalóit. Célunk ezúttal is az, hogy kedvet csi­náljunk az olvasónak az igénye­sebb válogatáshoz, segítsük az adások erényeinek és gyengesé­geinek jobb felismerését. A szín­házi közvetítések kedvességének sok oka van. A néző otthonában, külön kiadás és hozzákészülődés nélkül ismerkedhet meg színházi produkciókkal, amelyek jelentős részével a tévé nélkül soha nem is találkozna. A közvetítések többsége művészileg jelentős, ér­tékét pedig növeli, hogy a kame­ra kiemeli a jó vonásokat, köze­lebb hozza, láthatóbbá teszi az arcjátékot, a színészi alakítás lé­nyegét. Nem ritka, hogy a tévé- közvetítés azoknak is jobban tetszik akik látták már a köz­vetített színdarabot. Az élő szín­pad varázsa persze mégis olyan többlet, amiért mindig is érdemes lasz elmenni a színházba. Az emberek szeretnek játszva tanulni. Ezért kedvelik a vetél­kedőket, amelyek egyszerre iz­galmasak és tanulságosak. A mű­vészi vetélkedők pedig a szórako­zás mellett feszültséget is kelte­nek, választ kémek <s várnak a kérdésre: ki volt a legjobb, me­lyik produkció tetszett leginkább. A tévé-híradó megelevenedő ké­pes újság. Lehetővé teszi, hogy a néző a világesemények szemtanú­jának érezze magát. A kommen­tárok és a különböző világpoliti­kai kérdéseket, vagy egy-egy or­szágot ismertető összeállítálsok a a földrajzi, a történelmi, a köz- gazdasági és a politikai műveltsé­get egyaránt fejlesztik. A televí­zió filmműsora több feladatnak kíván megfelelni. A filmtörténet klasszikusainak bemutatásával és a róluk szóló előadásokkal az ál­talános műveltség részévé vált filmismereteket fejleszti. A víg­játékokkal és a kalandfilmekkel szórakoztat, a fajsúlyosabb, témá­ban is igényesebb filmdrámákkal gondolkodásra is késztet, asiszol- ja az érzelmi és látáskultúrát. Fontos helyük van a tévé-műsor­ban a dokumentum- és kisfil- meknek. Nincs olyan ismeretterü­let, amelynek anyagát, a népszerű tudományos felvilágosító filmek ne tudnák hatásosan közel vinni a laikusokhoz is. A stúdióból su­gárzott tudományos ismeretter­jesztő műsorok is rendkívül hasz­nosak. A csillagászattól az elektro­nikáig, az űrrepülés problémáitól az ipar és a mezőgazdaság kemi- zálásáig sokrétű problémkört ölel­nek fel, érdekesek, aktuálisak. Ugyanez elmondható a nem na­pi eseményekhez kapcsolódó poli­tikai, társadalmi műsorokról is. Ezek a közérdekű társadalmi kér­déseket vetik fel, vitafórumot te­remtenek, megszólaltatják a köz­vélemény nézeteit. Fontos szerep jut végül a tévéműsor gazdagítá­sában a televíziós játék műfajá­nak. Ez egyesíti magában a szín­ház és játékfilm vonásait, lehető­vé teszi a drámai összecsapások sűrített, érzékletes ábrázolását, a gondolati elemek hangsúlyozását, a lélekrajz elmélyítését. Drama­turgiáját, mint a többi televíziós műfajét is, ezután kell még kidol­gozni, hiszen a tévé művészete fiatal, elmélete együtt fejlődik a nézők igényeivel. ízlésével, a vi­lágszerte tért hódító televíziókul- túrával. DERSI TAMÁS flz írók Erhard ellen A bonni kormány és az értelmiség viszálya Erhard nyugatnémet kancellár nemrégi beszédében hevesen tá­madta bírálóit, a nyugatnémet értelmiségieket. Szokatlanul sértő kifejezéseket használt, s ez nagy vihart keltett a nyugatnémet köz­véleményben. Erről ír a L’Unitá és a Times. Huszonöt nyugatnémet író és értelmiségi, polgári és választói jogával élve, támadást indított a kormány ellen és nyíltan követel­te a kormány leváltását, mert az tehetetlen, nem képes megoldani az előtte álló feladatokat. A nyu­gatnémet értelmiségiek különösen akkor támadták hevesen Erhard kormányát, amikor maga a kancel lár bírálta Rolf Hochut cikkét, amely a nyugatnémet társadalmi osztályok helyzetével foglalkozik. Günther Grass, ismert író nem­rég választási körútra indult, ab­ból a célból, hogy minél több szavazatot szerezzen a szociálde­mokratáknak. Természetesen ez sem volt ínyére a bonni kormány­nak. A Frankfurter Rundschau című szociáldemokrata lap azonban a nyugatnémet értelmiségiek védel­mére kelt. Egész cikksorozatot kö­zölt a legismertebb német értel­miségiek tollából. Többek között Uwe Johnson és Hans Werner Richter, az ismert 47-es csoport vezetője is írt cikket a lapba. A Frankfurter Rundschau többek között megállapította, hogy Er­hard eszméi a fasizmus felé ve­zetnek. Erhard különösen Düsseldorf­ban és Kölnben tartott beszédé­ben támadta hevesen bírálóit. „Egy ideje divattá vált, hogy a költőik politikusokká, a társada­lom bírálóivá válnak. Termé­szetesen erre megvan a demokrati­kus joguk. De ha így cseleksze­nek, akkor bele kell törődniük, hogy annak tartjuk őket, akik, vagyis tudatlanoknak, nem illeté­keseknek... A kis pártfunkcioná­riusok legalacsonyabb szintjére ereszkednek, mégis azt szeretnék, hogy komolyan vegyék őket köl­tői rangjukkal...” Erhard beszédé­ben hangzott el ez a mondat is: „Létezik egyfajta intellektualiz- mus, amely idiotizmussá válto­zik... Erélyesen szembeszállók az értelmiségi sznobokkal, akik meg­próbálják gúny tárgyává tenni a Német Szövetségi Köztársaságban uralkodó jólétet...” Erhard sze­rint Hochutnak fogalma sincs a gazdasági problémákról. A Frank­furter Rundschau ezzel kapcsolat­ban gúnyosan megjegyzi: „Ha Erhard azt tanácsolja Hochutnak, hogy inkább a maga dolgával tö­rődjön, mert semmit sem ért a gazdasághoz, akkor a kancellár­nak: is emlékezni kell arra, hogy Komrad Adenauer több ízben ki­jelentette: „Ludwig Erhard egyál­talán nem ért a politikához”. Erhard beszédei sok írót arra késztettek, hogy véleményt nyil­vánítson az ügyről. Johnson, Mar­tin Walser, Heinrich Böll és Emst Bloch megdöbbenését fejezte ki, Hans Werner Richter pedig ször­nyűnek mondta azt a tényt, hogy Erhard már korábban is olyan kife­jezéseket használt, mint például „a degenerált művészet”, amelyek a nácik szótárához tartoztak. A Frankfurter Rundschau jú­lius 14-i számában még egyszer foglalkozott ezzel az esettel: „Ez a hangnem ismert előttünk. Utol­jára Joseph Göbbels, a III. Bi­rodalom propagandaminisztere be­szélt így”. (L’Unitá. Times) Pataki Pál ÁPRILY LAJOS: Éjjeli zene Nagyszerű volt ez az éji vihar. Hörgő morajában küldte előre szilaj, hűst lehellő követét. Majd a hegyek koszorújából lerohant a Dunáig s csattogtatta tüzes mennyei ostorait. Alvó kis falukat vert fel riadó robajával, ablakon át láttam: lángol a szénakazal, ott a sötétség félkaraját beragyogja világa, rémképpé magasít egy lobogó jegenyét. Am a vad égzengést zúgás váltotta: özönvíz s a kialudt tűznek égy ura lett: a sötét. Fulladozott a csatorna a bő zápor rohamától, India fellege ont ily zuhanással esőt. Kurjongattak a fák, ujjongtak a bokrok, a rétek szikkasztó heteink gyilkos aszálya után, szívta, vedelte a föld a vizet, mint szeszt az a korhely. akinek ínye soká várta a drága italt. Éreztem: ha fa volnék most magas erdei ormon, élvezném, hogy a víz hogy fut alá tövemig, s harsognám a cikázó fényben a záporesőbe: Fürdess meg, gyönyörű, éjjeli, dús zivatar! (Vaiámafi dHelúit ~W~7~andi sugárkéve settenkedett be az al­Bá bérleti szoba ablakán. Lassan végig­B^L osont a kopott bútorokon, végigsimí­totta az alvó lányt, rácsókolt a kes­keny, dacosan összezárt szájra, meg­csiklandozta fitos orrát, végül megült két le­zárt szemén. A lány megrezzent, fordult volna az oldalára, de élesen reccsent az ágy — fel­ébredt, az ablakhoz szaladt, kétkézzel kapott a sárgaréz kilincs után, szélesre tárta a két üvegszárnyat és félig kihajolva tekintett kö­rül odalenn az utcán. — Csao Éva! Jössz már? Csak a kezével intett vissza: várj! Végig­osont az előszobán, berobbant a fürdőszoba ajtaján, s magára zárta. Leengedte a két vé­kony pántot, s derékig a csap alá hajolt. A hideg víz szinte égette a testét, aprókat si­kongatott, majd erősen ledörzsölte víztől csil­logó bőrét a durva lenvászonnal. Perc, s már a fekete blúzt kapta magára, hozzá a rövid, libbenő szoknyát. Gyorsan fé- sülködött — sikertelen kísérlet, hogy valami­féle frizurát formáljon rövid, bozontos fürt­jeiből —, lecsapta a fésűt és megrázta a fe­jét. Ez csodálatos módon használt. A rakon­cátlan tincsek elrendeződtek. A címkés sport­táskát már este elkészítette... Megtorpant. Mosolygó ajka lebiggyedt, zöl­deskék szeme összeszűkült. A táska alatt a félig nyitott levél... Péter még nem tudja. — Csakhogy! — szaladt ki az elégedetlen­ség a fiú száján, köszönés helyett. Duzzogva tekintett rá, majd hirtelen elfor­dította a fejét. — Na — karolt bele Péter. — Ezt csak úgy mondtam. Az egész női nemnek címezve. — Gyere, itt a busz! — riasztotta a fiú sür­gető hangja. A fiú gondtalanul fecsegett. Mindenről, ami éppen az eszébe jutott. Elgondolkozó arccal hallgatta. Időnként intett a fejével, jelezve, hogy figyel a beszédre, de valójában egészen másutt jártak gondolatai. Jobb lett volna el sem jönni. Elválni búcsú nélkül. Ügy talán könnyebb felejteni. Felej­teni, de miért? Miért éppen őt nem? A busz csikorogva fékezett. — Gyere már! — sürgette Péter, s most először értetlen arccal tekintett rá. Pénteken — amikor utoljára találkoztak, mert tegnap délutános volt a fiú —, pontosan megbeszél­ték a kirándulás tervét. Az időt, a helyet. Mindent. Most meg úgy tesz. mintha semmi­ről sem tudna. Zavartan mentegetődzötL — Elgondolkoztam... — Jól van, Kócos — karolt bele Péter és gyengéden megszorította kezét. — Nekivá­gunk? — bökött fejével a hegynek. — Mehetünk... Fújtatva kapaszkodtak egyre feljebb. Jó volt. Ilyenkor nincs beszéd, nem kell figyelni a szóra. Csak a meredek útra és a kövekre, amelyek imbolyognak a talpuk alatt. Miért is jött el? A vonat már félúton járna vele. Pénteken még minden olyan szép volt. A holnap, a vasárnap ígérete. Egész élete. És most? Mi maradt belőle? Mindennek a levél az oka. Tizenöt kemény, hivatalos szó. Ha csak holnap érkezett volna. .., ma még bol­dog lenne. Már túljutottak a csúcson, körülöttük har- sogóan zöld volt a fű, a levegő meleg, illata az érett gyümölcsök szagára emlékeztette. Régi ismerős ízeket érzett a szájában, ilyen illata van a határnak odahaza. — Itt leülhetnénk — szólt a fiú, s válaszra sem várva letelepedett, csak aztán húzta maga mellé. — Mi van veled? — nézett rá kérdőn a fiú, amikor végre lehuppant melléje. — Semmi... — rázta a fejét, de a sírás már a torkát kaparta. — Valami bánt! — erősködött Péter és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. — Hagyjál! — s elfordult. — Ide figyelj, Kócos! — dühösködött a fiú.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom