Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-06 / 184. szám
i,U^ ___r4 •rÖLNS MEGYEI NÉPÚJSÁG ■nr&x. aygttsrrrR n. Balatoni képeslapok Az idén mintha dömping lenne a balatoni képeslappiacon. Sok a képeslap, de a választék is nagyobb, mint néhány éve. Ismerősöm összeszámolta, hogy hány helyre kell feltétlenül balatoni üdvözlő lapot küldenie, és megvásárolta annak a dupláját. A következő meggondolás vezette erre: Az idén még sikerült valami bonyolult összeköttetés révén beutalót szereznie a Balaton partjára, de ha így megy tovább, jövőre már nem valószínű, hogy itt fog üdülni. És, hogy az ismerősök azért megkapják a megszokott balatoni képeslapot, inkább már most megvásárolta. * Minden más híresztelés ellenére azért magyar szót is lehet a Balaton mentén hallani. Magyarul mondja a büféslány: „Ne tessék kérem türelmetlenkedni, talán még most sem tetszik ráérni?’’. A ruhatáros: „Ne szégyenítsen meg kérem ötven fillér borravalóval! Már tavaly is legalább két forintot szoktam kapni”. A szállodaportás: „Uram, ha keresik, a feleségének is itt tetszik lakni?”. A pincér: „Kérem, az előbb volt egy jó ismerősöm, de már annak sem tudtam sertésmájat hozni”. A gépkocsivezető a zebránál: „Te anyct- tetű!”. * Íme egy víkend története. A feleségnek új fürdőruha kell. Ez már csak természetes. Forintban kifejezve 200. De a férj sem mehet akármilyen fürdőnadrágban. Ez egy százas. Ha már az ember a Balatonra utazik, némi jobb falatokból álló útravalót is csak megengedhet magának. Százas... A szomszédoknak, ismerősöknek feltétlenül el kell mesélni az útitervet, hadd emész- sze őket a sárga irigység! Mert ez még csak pénzbe sem kerül... Az útiköltség viszont már igen. Oda-vissza legalább 200. Az időjárás pedig kegyetlen, mit törődik mindezzel: esik, fúj, a nap még mutatóba sem bújik elő. A Balatoni Intézőbizottság igazán gondoskodhatna fedett strandokról is. * Erről jut eszembe. Számolni kezdtem a sátrakat a Balaton- parton. öt, tíz, száz, kétszáz — és itt elfáradtam, abbahagytam. Annál is inkább, mert ez még csak a kezdet kezdete volt. Ahogyan a vonat döcögött (nem száguldott!), minden pillanatban új és új sátrak, sátortáborok, sátor-ligetek, sátorcsoportok, meg mit tudom én, mi mindennek nevezik őket. tűntek fel. Magas számot kapnánk, fut IcTk'hítailálnánk az egy hold BalatonJSIÍPL Mtá.- sátor,, sűrűségét, magasabbat, mint például azt valaha is álmodtuk. Viszont ez nagyon aggasztó is, mert arra vall, hogy nincs bennünk semmi kollektív érzés. Mert ha lenne, akkor összevarrnánk ezt sok sátrat, beborítanánk vele az egész Bala- ton-partot és senki sem lenne kiszolgáltatva az időjárás viszontagságainak. (Ha megvalósítják, a találmányi díjhoz ragaszkodom!). — Menjünk oda strandolni, ahol annak idején megszoktunk telepedni. Csendes, nyugodt hely, nem kell nekünk a vetkőzőkabin, befutunk a bozótba... Meg a nagy zsivaj sem hiányzik. — Rendben! Ezzel elindultunk Siófok felső vízparti részéhez. Oda is találtunk a régi, megszokott helyünkre. Néhány szállodaójiást találtunk ott, gyönyörűen parkosított környezettel. Ezt az utat megtakaríthattuk volna, ha nem hiszünk ennyire a régi tradíciókban. * Útközben kellett rájönnöm, hogy nem mondtam igazat három éve. Azt írtam három éve, hogy úgy készül a Szekszárd—siófoki út Somogy megyei szakasza, mint a Luca-szék. Ha akkor igazam volt, akkor az útnak Luca napjáig kellett volna elkészülni, márpedig még ma, három év Után sem készült él. így aztán most helyesbítenem kell akkori véleményemet: „Ügy készül a Szekszárd—siófoki út Somogy megyei szakasza, mint a szuper Luca-szék”. B. F. Hogy ökot is szeresse valaki... > Az asztalon hímzett térítők sorakoznak egymásra rakva, a zongora tetején új ruhába öltöztetett baba, a falakon összeragasztott papírcsíkokból font láncok, mellette rajzok, lehúzós képek. Valamennyit gyerekek csinálták, olyan gyerekek, akiknek nagyon kevés jut mindabból az örömből, ami más . gyerekeknek „természetesen” kijár. A pálfai kastélyba azok kerülnek, ahol semmi remény a gyógypedagógiai oktatásra, itt kapott helyet az Állami Egészségügyi Gyermekotthon, a testileg és szellemileg fogyatékos gyermekek intézete. Háromszáz emberkét gondoznak és látnak el a kastélyban nagy-nagy szeretettel és türelemmel. Gyerekek között lenni mindig öröm, most azonban elszorul a szívem, amikor a széles, sima folyosóról belépek az első terembe. Az ágyakon itt-ott felemelkedik egy fej, aztán újra visszahuppan, van olyan, aki tovább fekszik mozdulatlanul, kevés szemben csillan fel az értelem fénye. — Hát szerbusz Ibiké — hajol az egyik fölé az ápoló nővérke — hogy vagy? Ibiké ránkmosolyog. aztán elfordítja a fejét, tovább bámul a plafon felé. — Ez is nagy eredmény náYTTYTTTTTTTYTTTTTTTYTTTTYTTTTYTTTTY TTVTTTfTTTTTTTTTTMmMTTTTmfr Pintér István: GYILKOSSÁG NEW YORKBAN lünk, hogy egyáltalán megérti amit mondunk, Ibiké szépen fejlődik — húzza rá a takarót. flki mindig vár valakit Éva kilencéves, állandóan ágyban fekvő, mert a lába nem bírja el kis testét. A többiekhez viszonyítva meglepően értelmes, vidám. Az egyik legjobb kézimunkázó gyermekem, — dicséri Mária néni, az intézet pedagógusa. Csak mindig vár valakit. Havonta egyszer látogatás van, s Évához eddig még soha nem jött senki. Pedig van anyja — csak éppen teljesen megfeledkezett nyomorék kislányáról, feléje sem néz. Éva pedig állandóan az ajtót lesi: jön-e valaki? — Múltkor már én mentem be hozzá, mert nem tudtam nézni a vágyódását. Vittem egy kis csokoládét, utána percekig csókolgatta a kezemet. 0 kézimunkázó Karcsi A következő szobában nagyobb fiúk üldögélnek, ahogy belépünk, azonnal körénk sereglenek. — Gyere ide Karcsi, mutasd magad! Karcsi előjön, illedelmesen meghajol, aztán néz ránk. Mert Karcsi nem tudja megmondani a nevét, nem hall semmit — süketnéma. — Kezdetben sok bajunk volt vele, nem találta a helyét, nyugA szegedi Széchenyi tér virágdíszben fogadja a vendégeket. (MTI fotó — Tóth Béla felvétele) talanul viselkedett, egyszer felmászott a legmagasabb fa t: tejére, alig tudtuk lehozni. Amióta kézimunkázik, teljesen megváltozott. — Mit csinál? — Kivarrt egy komoly, nagy térítőt, amire meglehetősen büszke is, ugye Karcsi? Karcsi feszülten figyel ránk, mikor megérti miről is beszélünk, rögtön felvillan az arca és mutatja a térítőt. Hz éneklő Ili A lányoknál nagyobb zsivaly fogad, a nővérek alig tudják visszatartani őket, mindnyájan meg akarják simogatni Mária néni kezét, vagy legalább hozzáérni a ruhájához. — Nagyon vágynak a szeretetne, talán kétszer annyira, mint az egészséges gyerekek. Minden kis morzsáért hálásak, szinte kiskutya módjára mennek Mária néni után. Ebben a szobában van a mindig éneklő Ili. — Szeretsz énekelni? — Hát persze. Énekeljek valamit? — Mit tudsz? — Válassza ki a néni, amit csak akar. Kiderül, hogy Ili közel kétszáz éneket ismer, slágert, műdalt, népdalt vegyesen, ahogy a rádióból hallotta, és ami a legnagyobb csoda, valamennyinek pontosan ismeri a szövegét. Ilit megnyugtatja az ének, boldog, ha szórakoztathatja a többieket. Most is rákezdi: „...nekem mindenem a fekete, szívem régi vágya, esete :.. ” Rendületlenül folytatja, a folyosón is halljuk, hogy Ili új énekbe fogott. • Nagyon nagy türelemre van szüksége annak, aki itt nevelő. Balogh Mária nyolc éve él a pálfai kastélyban, ő foglalkozik azokkal a gyerekekkel, akikkel egyáltalán lehet. — Hogyan foglalkoztatják a gyerekeket? — Az orvossal együtt kiváló^ gátjuk azokat, akik alkalmasak erre, aztán megtanítom őket kézimunkázni. Persze nem megy könnyen, de a gyerekek való- sággal rajonganak a munkáért. Nálunk-az a büntetés, ha valamelyik nem kap tűt, vagy papírt a kezébe. — Emellett szeretette, nagyon sok szeretetre van szükségük, úgy sincs senkijük, tőlünk várják és kapják meg, mert kell, hogy őket is szeresse valaki.;. Cs. E. JfYYTYWWTTYWrYVTTTTTTVTTYYYTTTTTTTTTYTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTYTYTTyYTTTyTYYTYYfYTTYYTTTTTTrYTYYTYTTVTT — 46 — — Kisasszony, kár kockáztatnia a pénzét. Tízezer dollárt nagyon nehéz lehetett összeszedni, és a világért sem szeretném megfosztani tőle. .. Az ügyvéd nem hagyta, hogy Ruth válaszoljon. — Téved, uram — kezdte magyarázni —, az én megbízóm nem a különben általam nagyon nagyra becsült Ruth kisasszony, hanem Lewis úr. Pontosabban a lapja, az Evening News. Ök térítik meg a költségeimet és ők bocsátják rendelkezésre a tízezer dollárt is. Elképedtem. Hogy jön ahhoz egy számomra teljesen ismeretlen ember, és még inkább egy lap, hogy ennyi pénzt szánjon rám? De nem juthattam szóhoz, mert Lewis azonnal folytatta, amit az ügyvéd elkezdett. — Természetesen mindennek megvannak a maga feltételei. Annak például, hogy mi a tízezer dollárt óvadékként letétbe helyezzük, az a feltétele, hogy maga minden tekintetben alávesse magát az utasításaimnak. Megegyeztünk? Az elmúlt napokban, és különösen előző este óta sokkal több fura esemény történt velem, semhogy azonnal mindent kellőképpen mérlegelni tudtam volna. Ruth látta, hogy bizonytalankodom és a segítségemre sietett. — Arról van szó, hogy Lewis úr storyt szimatol benned. Illetőleg az esetedben. Valamiféle szenzációt készít, és ahhoz szüksége van rád. Így nyugodt lehetsz, drágám, nem fogsz veszélybe kerülni, nem kell a törvény harag— 47 — jával számolnod, ha igent mondasz Lewis úrnak. — Különben is, nagyobb veszélybe nem kerülhet — folytatta az ügyvéd —, mint hogy ittmarad magára hagyatva, ügyvédi védelem nélkül. Azt már mondtuk, hogy tájékozódtunk az ügyében. Nos, azzal akarják megvádolni, hogy egy idegen hatalom ügynökeként az életére tör az államapparátus alkalmazottainak. Az ilyesmiért villamosszék járhat, de a legjobb esetben is legalább tízévi börtön vár magára. — De én ártatlan vagyok! Az ügyvéd elnézően mosolygott. — Kérem, én negyedik évtizede állok az Egyesült Államokban a jog és igazág szolgálatában. Én magam, személy szerint nem kételkedem ártatlanságában, és mint ügyvéd, nemcsak az ön, hanem minden ügyfelem ártatlanságáról is mindig meg voltam, meg vagyok és meg leszek győződve. De ettől még azért villamosszékbe kerülhet. .. — Egy ártatlan ember? — Egy bölcs és tapasztalt jogász mondja önnek: az ártatlanoknak segítségre van szükségük, mert különben a bíróság ártatlanságukat annak bizonyítékául fogja fel, hogy az átlagnál agyafúrtabb, tehát veszedelmesebb bűnösök. Viszont a bűnösök megvédhetik magukat Mrs. Justicia útvesztőiben. Fiatalember, ha igent mond, a ma éjszakát már nem a fogdában, hanem ott tölti, ahol akarja. Ruthra néztem. A szeme most kékebbnek és — 48 — szebbnek tűnt fel, mint valaha. Ha ma este elmerülhetek Ruth szépségében, bánom is én. mi jön azután! És különben is: Ruth nem akarhat rosszat nekem, a két úr pedig az ő ismerőse. Hogy milyen szálak fűzik hozzájuk? Van-e jogom a múltja után megítélni egy hölgyet? Igent mondtam. Az urak Ruth kíséretében azzal az ígérettel vonultak el, hogy legkésőbb délután ötkor visszatérnek a bíróság szabadlábra helyezési engedélyével és az óvadék letételéről szóló nyugtával. Még öt óra. Fogalmam sem volt, mennyi telhetett el belőle, mert a karórámat persze elvették. Ügy tetszett, hogy már két teljes napja várok, s közben nem sötétedett be. Igazán minden ok°m megvolt rá, hogy utáljam az ébresztőórákat, de most sokért nem adtam volna, ha ott ketyeg egy előttem azok közül, amelyekre én szereltem fel a kallantyúkat. Végre az őr bedugta az orrát a cellába. — Jöjjön! — Szabadlábra kerülök? — érdeklődtem. — Mr. Búrt hívatja, hozzá kell kísérnem magát. Ebből arra következtettem, hogy a magabiztos ügyvéd szavának több a füstje, mint a lángja. Véleményem azonban tüstént megváltozott, amint beléptem Búrt szobájába. A falon lévő óra pontosan ötöt mutatott. A szobában ott ült Förster, otthonosan, mintha csak a saját dohányzójában lenne. Amikor meglátott, felállt és kezet nyújtott.
