Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-04 / 182. szám
1965. augusztus 4: TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Áz augusztus és a második félév a főkönyvelő szemével Szinte félelmetes az a rengeteg kimutatás, jelentés, értékelés, amit a paksi Aranykalász Tsz főkönyvelője az íróasztalra rak. Még beszélgetés közben is gyakran kér elnézést, s átmegy a másik irodába, hozni a következő papírt, mert ahogyan mondja, szereti hitelt érdemlően alátámasztani a dolgokat. Arra gondolok, hogy pontosságával jó néhányszor felbőszíthette már a tagokat, bár ez a túlzásnak látszó ügybuzgalom inkább rokonszenves, mint ellenszenves. A számszaki emberekről általában úgy szokás beszélni, hogy kukacos- kodnak, kicsinyeskednek, s úgy féltik a forintot, mintha a saját zsebükből adnák. Itt az Aranykalász Tsz-ben arra kell rájönni, hogy ha a főkönyvelőt szidják, akkor az legtöbbször azt jelenti, hogy a főkönyvelő jól dolgozik. S ez a sok félelmetesnek látszó jelentés tulajdonképpen nem más, mint a gazdálkodás tükre. Aki beletekint, az nyomban rájön, hogy ahol a számok uralkodnak, ott mellébeszélni nem lehet.' Egyébként a paksi Aranykalász Termelőszövetkezet két évvel ezelőtt még a gyenge tsz-ek kategóriájába tartozott. Tavaly tette meg a nagy ugrást, a tagok és a vezetők jóvoltából, és közepes lett. Mint ^ megye valamennyi tsz- ében, a paksi Aranykalászban is megtörtént az idei tervek féléves értékelése. Sportnyelven szólva, az első félidőt befejezték, és megkezdték a másodikat. (Csak itt nincs szünet.) A várható jövedelem szempontjából nem közömbös, hogy a féléves értékelés milyen mértékben foglalkoztatja, vagy egyáltalán foglalkoztatja-e a termelőszövetkezet vezetőit és tagjait. A főkönyvelővel folytatott beszélgetés erre a kérdésié pozitív választ adott. A decemberi párthatározat szellemében hangsúlyozottan került előtérbe a Költségek alakulása: a takarékoskodás és a pazarlás. A féléves értékelés ilyen szempontból nemcsak gazdasági, hanem politikai jellegű kérdésekre is választ ad és a pártszervezet tevékenységének is irányt szab. Szembetűnő pozitívum, hogy az Aranykalász Termelőszövetkezet a takarmányvásárlási költségekből 149 ezer forintot takarított meg az első félévben. Ennek többféle hasznos kihatása van; egyrészt maga a nagyösszegű költségmegtakarítás, másrészt pedig a továbbiakban költségmegtakarítás a termékek előállítása terén. Nyilvánvaló, hogy azok a tagok, akik ezen a területen jó munkát végeztek, elismerést érdemelnek. Számottevő az a 60 ezer forint is, amit a kenőanyag, valamint az üzemanyag felhasználása során takarítottak meg. Hozzátehetjük úgy, hogy a betervezett gépi munkákat maradéktalanul és megfelelő minőségben végezték el. „Viszont az alkatrészből nem tudunk kijönni. Tizennyolcezer forint a túllépés” — lállapítja meg a főkönyvelő, de a termelőszövetkezet jelenlevő párttitkára nyomban hozzáteszi, hogy a téli hónapokban traktoros-továbbképzőt szerveznek, ahol egyebek között a szakszerű alkatrész-felhasználás is szóba kerül. íme tehát egy olyan költségtényező, amely gondolatokat ébresztő módon, öntevékenységre buzdítja a pártszervezetet is. A közös gazdaság a közgyűlés által jóváhagyott éves terve szerint, 1965-ben egy dolgozó tagra 11 309 forint részesedést biztosít. Ez az összeg a közepes tsz-ek kategóriájába sorolja az Aranykalászt. Ám ezt az összeget csak úgy tudják majd év végén a tagoknak elszámolni, ha a termelési tervet teljesítik, és az esetleges kiesések pótlásáról idejében gondoskodnak. Olyan szabály ez, amely valamennyi tsz-re érvényes, és amely összefügg a munkával. Ameddig a tsz-ben a betervezett jövedelmet tartják, addig egyértelműen ki szabad jelenteni, hogy a tagok és a vezetők jól dolgoznak. Az Aranykalász Tsz-ben a féléves értékelés azt mutatja, hogy a 34 forintos munkaegységet és a 11 309 forintot jelenleg még tartják, pedig a tsz-t jócskán érte jég- és vízkár, sőt közel félmillió forint az a kárösszeg, amelyet senki nem térít meg a gazdaságnak, mert árterületről van szó, A főkönyvelő szemével, a számokon keresztül nézve a dolgokat, érdekes és főleg kijózanító megállapításra juthatunk. Arra, hogy a tagok — a többség idős ember — az első félévben valóban jól dolgoztak. A határszemlékről felvett hivatalos jegyzőmért az a rendelkezés, amelyik szabályozza a táncmulatságok tartásának rendjét, s tanácsi engedélyhez köti. Nos, előfordult, hogy tilalom ellenére is felnyitották a művelődési otthont, s az eredeti elhatározásnak megfelelően elkezdték a bált. Említettük már, hogy rossz nyomon jár az ifjúsági szervezet, amelyik megpróbálja saját tevékenységét kiszakítani a körülményekből, s csak azt próbálja csinálni, ami az ő terveinek megfelel. Nem hihető például, hogy az idősebbek tanácsai, vagy éppen a pártszervezet útmutatásai nélkülözhetők. A közös cél, az együttműködés mellett szól, a munkában szerzett tapasztalat pedig különösképpen. Erről az oldalról nézve is kifogásolhatók Szentes István módszerei. Amikor a végzett munkáról akarták beszámoltatni, nem fogadta szívesen. Azt még kevésbé, hogy a munkájával kapcsolatban mondjanak véleményt. Pedig ez is elengedhetetlen a tevékenység egyensúlya érdekében. 4 z emberi érintkezésnek, az ** egészséges munkakapcsolatnak vannak bizonyos írott és íratlan szabályai. Az írottakat felesleges említeni, de ez iratla- giekből! nőkről nem árt néhány szót ejteni, mivel Majoson ekörül is voltak bizonyos problémák. Nem vitatjuk, hogy érzékenyen érinthették bizonyos rosszalló megjegyzések Szentes Istvánt, s azt sem, hogy maga határozta meg, kit fogad el a faluban tekintélynek és kit nem. A munka természete azonban megköveteli a személyes ellentétek félretevé- sét, s az idősebbek tiszteletét is. Ezek nélkül elképzelhetetlen az együttműködés, az egészséges összhang. Végére maradt az egyik legfontosabb probléma. Vannak Majoson, akik nem kevés kárörömmel nyilvánítják a módszerekben tévedő Szentes Istvánt elveszett embernek, olyannak, aki nem tud majd talpra- állni. Nincs igazuk, ezt nem lehet elégszer ismételni. Mert miről van szó? Nem arról, hogy egy ember bűnt követett el, hanem csak hibázott. A társadalom még az ellene vétők elől sem zárja el a visszatérés útját, s különösképpen nem az olyan tévedő fiatal elől, aki most kezdi az életet, a munkát, s szándékai jók, módszereiben azonban hibázott. A dologban ez a lényeg, s a majosi KISZ-vezetőség titkára bizonyára tanul az eddiSz. 1. könyvek is hitelt érdemlően igazolják, hogy a növényápolást a tsz maradéktalanul elvégezte. Mindez helytálló, de a számok mégis arra intenek, hogy óvakodni kell az elbizakodottságtól, mert az első félév eredményeit jórészt a tavalyról áthúzódó értékesítések növelik, hiszen a növénytermesztésben elvégzett jó munka majd csak a második félévben realizálódik. Kizárólag akkor, ha idejében és veszteség nélkül sikerül elvégezni a termés betakarítását. S ilyen tekintetben igazat kell adni a főkönyvelőnek: éppen az augusztus a legnagyobb erőpróba. Más években, augusztus derekán a tagok és a vezetők rendszerint lélegzethez jutottak. A gabonabetakarítás és az őszi mezőgazdasági munkák megkezdése között volt néhány szabadnap. Az eső okozta kényszerpihenőt leszámítva ilyen az idén nem lesz. Maga az aratás is eltart még e hét végéig, a szalmalehúzás, a kazlazás, a nyári mélyszántás augusztus végéig, szeptember elejéig. Eközben meg kell majd kezdeni a silózást, sőt, fel kell készülni az őszi kalászosok vetésére. Augusztus tehát az esztendő legkritikusabb hónapjának ígérkezik, mert jóformán itt dől el a második félév sorsa. S pont ennél a kritikus hónapnál szokott bekövetkezni más években a legnagyobb zökkenő azzal, hogy megszűnik a munkaegység-előleg folyósítása. Az Aranykalász Tsz-ben kellő előrelátással, a tagok józanságával magyarázható, hogy ilyen munkakedvet tompító zökkenőre nem kerül sor. S a félév elemzésénél ez a körülmény is, a jövőre nézve, tanulsággal szolgál. Annak idején, az év elején, 14 forintos munkaegység-előleggel is kezdhették volna. A szövetkezeti tagok azonban, a vezetőség javaslatára, az egész évben biztos 10 forintot fogadták el havonta munkaegységenként. Zavar, fennakadás tehát nem is lesz. Ez az írás nem léphetett fel a teljesség igényével, legfeljebb azokra a lehetőségekre hívhatja fel a figyelmet, amelyek a féléves értékelésben rejlenek. Azt viszont mégsem árt megjegyezni, hogy a termelőszövetkezetekben gyakran az az igaztalan vád éri a főkönyvelőket, hogy belevesznek a számok világába, a papirok közé és az élettől elszakadva fújják a magukét. Tévedés, a számok emberéi a valóság talaján állanak, és pótolhatatlan szolgálatot tehetnek a termelésnek, ha érveiket és megállapításaikat, valamint jelzéseiket a tagok komolyan veszik; nem pedig okvetet- lenkedésnek tekintik. ______________________ Sz. P. í* . M. A. Dirac professzor Magyarországon Ismét hazánkban tartózkodik Paul Adrian Maurice Dirac No- bel-díjas fizikus, a cambridgei egyetem tanára. A professzor a világ egyik legnagyobb tudósa. Jelentős, sokszor úttörő szerepet játszott a legmagasabb színtű elméleti fizikai kutatások csaknem valamennyi nagy és nehéz problémájának megoldásában. Számos eddigi eredményét röviddel ezelőtt a Nobel-díjasok idei találkozóján azzal a bejelentéssel egészítette ki, hogy új kvantumelméleten dolgozik, amely az átmenetileg zsákutcába jutott atomfizikát talán újból megindítja a fejlődés útján. Dirac professzor és felesége most immár másodízben tölti nyári szabadságát hazánkban. Néhány napot még eltöltenek a fővárosban, majd cambridgei otthonukba térnek vissza. Továbbfejlesztik az Ifjúság a szocializmusért mozgalmat Az idén lezárul az Ifjúság a szocializmusért mozgalom első öt esztendős szakasza. A KISZ KB intézőbizottsága ebből az alkalomból értékelte az eddigi tapasztalatokat és határozatot hozott a mozgalom továbbfejlesztésére. Megállapította, hogy a kezdeményezés általában beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Egységes keretbe foglalta a KISZ-munka legfontosabb területeit és sokoldalúan biztosította, hogy az alap- , szervezetekben széles körben meghonosodjanak és valóra váljanak a kommunista nevelés alapelvei. A mozgalomnak része volt abban is, hogy a KISZ politikai tömegszervezetté vált, s öt év alatt több mint 300 ezerrel nőtt tagjainak száma. Sok olyan fiatal is kérte felvételét az ifjúsági szövetség soraiba, aki a mozgalom közvetítésével, követelményeinek teljesítésével találta meg az utat a KISZ- be. Az intézőbizottság határozata kimondta, hogy a mozgalom új ' szakasza az iskolákban 1985. őszén j egyéb területeken pedig 1966-ban j kezdődik, s egy évig tart. A to- , vábbiakban ugyanis évente hirde- j tik meg a követelményeket. Az alapszervezetek évről évre programot dolgoznak ki legfontosabb feladataik megoldására, s ebből minden fiatal érdeklődési körének, valamint egyéni képességeknek megfelelően vállalhat részt. Azok a fiatalok, akik mind a munkában, mind a művelődésben, mind pedig a testedzésben hozzájárulnak a közösség vállalásainak teljesítéséhez, hiánytalanul eleget tesznek önkéntes kötelezettségeiknek, elnyerik az Ifjúság a szocializmusért mozgalom jelvényének arany- vagy ezüstfokozatát. A végzett munkát minden év végén az alapszervezetek vezetősége értékeli, majd indítványa alapján a taggyűlésen döntenek a jelvények odaítéléséről. A legjobb alapszervezeteket a KISZ Központi Bizottsága dicsérő oklevéllel tünteti ki. Az intézőbizottság ezenkívül úgy döntött, hogy az új tanévben az általános iskolák nyolcadik osztályaiban megszünteti az Ifjúság a szocializmusért próbát. Helyette bevezetik a úttörőpróba 4. fokozatát. A középfokú tanintézetek KISZ-szervezetei pedig az Ifjúság a szocializmusért próba formájában teljesítik a mozgalom követelményeit. (MTI). Földcsuszamlás Tihanyban A tihanyi félszigeten, a halászkikötő közelében, az elmúlt napokban hegycsuszamlás történt. A mintegy 120 méter magas hegy csaknem száz méter szélességben megrepedezett. A csuszamlást valószínűleg az utóbbi időben gyakori esőzés okozta. A víztömeg a felszíni réteg alatt levő agyagréteget feláztatta és ezen indult meg a felső talajtömeg „vándorlása”. A földcsuszamlás első jeleit kilenc nappal ezelőtt észlelték. Azóta a félszigetnek ezen a részén több ház megrepedezett, megrongálódott. Hétfőn este már a negyedik villa vált lakhatatlanná. A hegy tövében az egyik villa, amely egy hét óta repedezett, hétfő este összedőlt. A veszprémi járási tanács és a tihanyi községi tanács illetékesei kedden helyszíni szemlét tartottak és kilakoltatási határozatokat adtak ki. A lakhatatlanná vált nyaralókból egy külön bizottság mentette ki az ingóságokat és az állami gazdaság raktárában helyezték biztonságba. A mintegy másfél hete észlelhető földcsuszamlás a szakemberek véleménye szerint tovább tarthat. Ezért a megrongálódott villák közelében újabb' nyaraló tulajdonosokat szólítottak fel, hogy csak saját felelősségükre tartózkodhat-* nak a veszélyeztetett körzetben. A földcsuszamlás okainak, esetleges folytatódásának megállapítására az illetékesek a közeli napokban geológiai vizsgálatokat tartanak. A szakemberek felül-í vizsgálják a veszélyeztetett körzetben levő épületeket és gondoskodnak a vízvezeüékhálózat, valamint a hegyre vezető lépcső kijavításáról is. A várdombi Egyetértés Termelőszövetkezet 50 holdas búzatábláján az elmúlt héten fejezték be az aratást, szombaton a szalmát is lehúzták, és vasárnap már Kálazi Sándor, a Szedresi Gépállomás várdombi üzemegységének traktorosa SZ—100-as gépével megkezdte a mélyszántást. A jövő gazdasági évben a termelőszövetkezet ezt az 50 holdat háztáji kukoricaföldnek jelölte ki.