Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-23 / 172. szám
1«65. július 23. •tolna megyei NÉPÚJSÁG 3 | '»Mii A gyár kiváncsi. •• Hogy vélekedik a kereskedelem ? Vaskos levélköteg fekszik a Bonyhádi Cipőgyár főmérnökének asztalán. A levelek az ország különböző részeiből jöttek, válaszul a gyár által küldött körlevélre. Feladóik: áruházak, nagykereskedelmi vállalatok. Érdemes belelapozni a levél- kötegbe. Persze, elsősorban a gyár vezetőinek, de a kívülállóknak is. — Nem öncélú ez a kíváncsis- kodás — mondja Zentay József főmérnök —, legalább tudjuk, hogyan vannak megelégedve a gyártmányainkkal, hol, milyen hibák fordulnak elő, hogyan fejlesszük a termelést, a technológiát. Hadd tegyem hozzá, hogy régebben is érdekelt bennünket a kereskedelem, a fogyasztók véleménye, akkor azonban elsősorban azt tekintettük fontosnak, hogy teljesítsük a tervet, minél kevesebb legyen, vagy egyáltalán ne merüljön fel kötbér, a mutatóink jók legyenek. De most már egyre többet hallunk a kialakuló új gazdasági mechanizmusról, amelyben bizonyára nagyobb lesz az ipar felelőssége, érdekeltsége termékeinek eladhatóságában. Ezért fordultunk most közvetlenül a kiskereskedelmi szervekhez is. Hogy mire kíváncsi a gyár, azt A falusi áruforgalmat lebonyolító földművesszövetkezetek vezetőit, a szakszervezeti bizottságok titkárait és a falusi bankok ügyvezetőit megyei aktívaértekezletre híva össze a MÉSZÖV igazgatósága. A résztvevőket Horváth János, a MÉSZÖV igazgatóságának elnökhelyettese tájékoztatta az 1965. első félévi eredményekről és ebből kiindulva a második félévi feladatokról. A többi között elmondotta, hogy megyei szinten a kiskereskedelmi áruforgalmi terveiket a földművesszövetkezetek az előírásnak megfelelően teljesítették, mintegy 3 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolítottak le, mint az elmúlt esztendő azonos időszakában. A vendéglátóípari egységek viszont nem teljesítették a tervet, a lea körlevél másolatából tudjuk meg. „Közöljük a T. Címmel, hogy vállalati távlati fejlesztési terveink és a harmadik ötéves terv feladatainak és célkitűzéseinek összeállításánál a vásárlók igényeinek fokozottabb kielégítése céljából támaszkodni szeretnénk a kereskedelem tapasztalataira, segítségnyújtására is. Ezért kérünk választ az alábbi kérdésekre...” — Mennyiben felelnek meg az általános minőségi követelményeknek a bonyhádi cipők ..., a goyser-, vagy a goysex-techno- lógiával készülő cipők iránt mutatkozik-e meg a nagyobb érdeklődés. .., megfelelő-e a választék. .., ha 50 százalékkal növelik a kapacitást, mit termeljenek..., eladhatók-e a cipők és ha vannak, akkor melyik fajtából rakódnak le elfekvőségek? A levelekben akad jócskán kifogás is. A budapesti CNV -a férfifélcipőknél branzol felpúpo- sodást tesz szóvá, az Északdunántúli CNV egyes goysexcipőknél a túl merev talpat kifogásolja, a Lottó Áruház a 65—470-es mo- dellszámú női cipők túlságosan alacsonyra siWferült kérgét kifogásolja és akad a levelekben panasz a cipők átázására is... — Ezeket gondosan tanulmámaradás jelentős, közel 10 százalék;. A földművesszövetkezetek felvásárló tevékenységét illetően a MÉSZÖV igazgatóságának elnökhelyettese elmondotta, hogy még a lehetőségeket sem használták ki. A bátaszéki kivételével egyetlen fmsz sem teljesítette első félévi felvásárlási tervét, a megyei átlag pedig nem éri el a 40 százalékot. Ez az egyik oka annak, hogy még a hagyományos zöldség- és gyümölcstermelő községek is a központi alapból igényelnek zöldségárut, holott még arra is van lehetőség, hogy a helyben kialakult szabadpiaci áron vásároljanak. Az aktívaértekezleten sok szó esett a földművesszövetkezeteknél folyó versenymunkáról is. R. É. nyozzuk — mondja Zentay elvtárs —, és módosítunk a technológián, megszigorítjuk a meó- zást és ahol kell, — mert a hibák legtöbbje gyengébb minőségű anyagra vezethető vissza —, alaposabban vizsgáljuk meg a beérkező anyagokat. A levelekből azonban kialakítható általános tapasztalat is. Mégpedig az, hogy a bonyhádi cipők megfelelnek az általános minőségi követelményeknek. Ezt írják azok a kereskedelmi vállalatok is, amelyek itt-ott szóvá tesznek egy-két előforduló minőségi hibát. Ugyancsak általánosítható, mert a levelekből szinte valamennyi erről is szól, hogy a goysex-technológiával készülő cipők iránt nagyobb a kereslet. (Néhány évvel ezelőtt éppen lapunk hasábjain reklamáltuk, hogy az új technológiával készülő cipőket több tízezer párás tételekben exportálják, ugyanakkor a belkereskedelem nem érdeklődik iránta). Ugyancsak minden válaszlevél azzal zárul, hogy a bonyhádi cipők eladhatók, csak többet és nagyobb választékban szállítson belőlük a gyár. Elfekvő készlet a bonyhádi termékekből sehol sincs. A szombathelyi állami áruház például azt írta többek közt, hogy nagyon jól beváltak a 64—505, modellszámú férficipők, a 165 forintos leányka félcipők, de különösen a 181 forintos női félcipő. Sajnálattal közlik, hogy ennek a modellszámát nem tudják megadni, mert jelenleg raktáron egyetlen darabot sem találnak, mind elkelt. „Megfelelő a minőség, az eladhatóság nem okoz problémát” — írja a győri CNV. „Hiánv mutatkozik női és leánykacipőből, elfekvőséget képező bonyhádi termék nincs” válaszolja a hajdúsági áruház. A gyár, néhány évvel ezelőtt még nem volt érdekeltté téve abban, hogy figyelemmel kísérje, egészen a fogyasztóig, termékeinek sorsát. Ha teljesítette tervét, az előírt mutatókat, ha időben leszállította a kereskedelemnek a tervezett mennyiséget, ezáltal eleget tett kötelezettségeinek. Az érdekeltség, pillanatnyilag még nem sokban változott. Bizonyos azonban, hogy a változások nem sokáig váratnak magukra és ezt jól tudják a gyár vezetői. Ezért „kíváncsiskodnál?’ Ez a kíváncsiság nagyon helyénvaló. J. J. Aktívaértekezleten beszélték meg az első félév tapasztalatait és a második félévi tennivalókat az fmsz-ek vezetői Elhallgatott, mintha várná a bíztatást, aztán mégis csak magától folytatta. — Munka nélkül maradtam. De hogy szavamat ne felejtsem, ide engedtem a fiamat. Nálam laktak, később elköltöztek. Nem bántam. Aztán ide engedtem a lányomat, az urával. Én azért teljesen külön élek tőlük, a magam gazdája vagyok. Büszkén, rátartian mondja ezt az öreg. És így folytatja. — Amíg bírom, addig magam intézem a sorsom. A mezőőrség nem sikerült. Később volt itt ez a kastélyépítés, és jött a rendőr, hogy menjek el őrnek. Jó, lehet róla szó. Utóbb összevesztem a rendőrrel, mert nem szeretem, ha ugráltatnak. Munka nélkül maradtam újból. Erre bementem a tsz-irodára és azt mondtam: Idefigyeljetek, tudjátok, hogy összevesztem a rendőrrel és munka nélkül vagyok, adjatok hát nekem valami hivatalt. Olyanformán volt, hőgy majdnem kiröhögtek. Még szerencse, hogy egy éjjel az igazgatót megijesztették és erre ismét visszavettek őrnek... Kénytelen voltam közbe szólni, és az öreg Mohaira rákérdezni. — Maga Mohai bácsi tsz-tag? — Az vagyok és amit mondok, az szentigaz, mert nem szokásom a hazugság. — Dolgozott egyszer is a közösben? — Volt egy idő, amikor száz munkaegységet szereztem, ez külön história. — Akkor most mi a panasza? — Nincs nekem semmi. De ami másnak jár, az nekem miért nem jár? A csoport tíz óra ingyenfuvart, vagy pedig helyette 160 forintot ad az idősebbeknek. Egyszer azt kérdezi tőlem a ve- jem, hogy hát én felvettem-e már a pénzt? Azt válaszoltam neki, hogy bemegyek majd az irodára és kérem. Valami vidám- vásárt tartottak. Oda indultam, hogy majd veszek magamnak valamit. Zárszámadás után volt és benéztem az irodára. Hát tudja, mivel utasítottak el, azzal, hogy keres maga eleget. Ezt kaptam. Engemet ez nagyon bántott. Utána bementem a kocsmába, kértem két deci bort, mert sört nem igen iszom, inkább egy kevéske bort. Mondom ott az egyik brigádvezetőnek: hát mondd, ezt érdemiem én? Miért, azért, mert megkeresem azt a néhány forintot? Úgy beszélek, ahogy van. A brigádvezető azt válaszolta; nem akarja megérteni, hogy a szociális segély csak a rászorulóknak jár? Én ezt megértem, de ha jár az egyiknek, akkor miért nem jár a másiknak? A konyha hűvösében, mint valami segélytkérő kiáltás hangzott az öreg Mohaiból a felszakadó kérdés. — Én talán kevesebb vagyok? Valamit dadogni próbáltam, a közösség új erkölcseiről, de aztán jobbnak láttam hallgatni. Néha nagyon nehéz a szó. De beszélt az öreg Mohai. — Miért vagyok- ón bűnös? Miféle bűnöm van nekem? 1960-ban száz egységet csináltam. Vannak, akik kapnak földjáradékot. — Maga nem kap Mohai bácsi? — Én is kapok. De akik sonkán és bor mellett nevelkedtek, azok még többet kapnak. Én pedig a volt cselédgyerek azt kapom, hogy nem jár. Mi haszna van a tsz-nak ebből? Keresek, igaz, hogy keresek, de ha az egyiknek jár, akkor járjon a másiknak is. Mi az a kilencszáz forint? — Kilencszáz forint a havi fizetése? — Most már nem, javítottak rajta. Ezer forint... Szóval az öreg Mohai, bírót és igazságot keres, aztán az a legfájdalmasabb, hogy vannak új igazságok, amelyeknek létjogosultságát ő már nem fogja megérteni soha. Olyannak kell elfogadni mégis, amilyen. Azt hiszi, hogy neki a volt cselédgyereknek több a joga, mint azoknak, akik boron és ■ sonkán nevelkedtek. Hetvenhét éves. S azt hiszem akkor legnehezebb a tsz-ben vezetőnek lenni, amikor tőle kell megtagadni valamit. cAraniflu'qif — M egszólalt a táskarádió. Híreket mondtak. Hallgattam a hírt, lélegzetem szaporább lett, valahol mélyen bennem megindult a láthatatlan gépezet. Az emlékezet gépezete. A háború, a bombák, a légiriadók, a -szirénák, a menetelük ütemes lépte, a sok szörnyűség, minden, minden... Gyerek voltam még akkor. De a háború pokla még mindig élénken élt bennem. Olyan emlékek ezek, amilyenek csak azokban élhetnek, akik végig is élték. Másoknak csak mese. Emlékszem, két évvel ezelőtt, amikor az NDK-ban jártam, eljutottam a 120 ezer lakosú Zwickauba, ebbe a bá- • nyászvárosba is, ott láttam a múzeumban egy háborús kiállítást. A kiállítást megnézték a magyar fiatalok is. Tizennyolc évesek lehettek, vagy valamivel többek. A háború idején még nem éltek. Ök csak hallottak a háborúról. Most találkoztak vele először a kiállításon. Húzták egymáist a különböző tárgyakhoz. — Idenézz! Ennyi kenyér jutott egy napra. Hogy lehetett ennyivel jóllakni? Nekem egy evésre sem lenne elég. Nézd, fatalpú bakancs, nézd. itt mag gumidugókból összefűzött kerékpárgumi... Néztek és csodálkoztak. Akkor arra gondoltam: Jó lenne egy múzeumot beren- minden országban, ahol bemutathatnák a háboiú minden borzalmát, ahol megmutathatnák: mennyivel boldogabban élhetnének az emberek háború nélkül. Dédelgettem magamban ezt a gondolatot. Adatokat gyűjtöttem és nagyon megörültem, amikor kezembe akadt egy írás, amelyben arról volt szó, milyen boldoggá lehetne tenni az emberiséget. Jelenleg a Föld mezőgazdasági területe 13,5 milliárd hektár. Ennek azonban mindössze tíz százalékát .művelik meg. Tudósok véleménye szerint ez a tíz százalék, vagyis 1,3 milliárd hektárnyi terület nyolcmilliárd hektárra növelhető. És milyen óriási lehetőségek állnának a terméshozamok növelése előtt, ha... jEgyszer a Szovjetunióban jártam. Beszélgettem az egyik területi pártbizottság első titkárával, aki azt mondta: — Ha a Szovjetunióban ■ minden gyárat békés célokra állítanának át, akkor rövid idő alatt, sőt talán azonnal megteremthetnénk a kommunista társadalomhoz szükséges- bőséget. ____ .. . A merikában fegyverkeznek. A Szovjetunióban is fegyverkezni kell. Mindenütt fegyverkezni kell. És a fegyverkezés óriási összegeket emészt fel. A New York Héráid Tribüné szerint a világon óránként több. mint 14 millióba kerül a fegyverkezés. Évente 130— 140 milliárd dollárt költenek ilyen célra. Az UNESCO Courrierből már az is kiderül: hogyan hasznosíthatná békés célokra ezt a hatalmas összeget az emberiség. Néhány példa is. Egy legújabb típusú bombázó minta- példányának előállítási költségeiből 50 000 traktort lehetne gyártani. Egy Polaris rakétákkal felszerelt amerikai tengeralattjáró árából 25, egyenként 100 ágyas kórházat lehetne építeni, berendezni. Ma már vannak olyan bombázók, amelyeknek értéke a platina értékével azonos. Ahány tonna súlyú ez a bombázó, annyi tonna platinaértéknek felel meg. És mire lenne elegendő az a 130—140 milliárd dollár, ami évente fegyverkezésre megy? Ebből az összegből hónapokig fedezhetnénk földünk valamennyi lakosának élelmiszer-szükségletét. Vagy: ebből az összegből háromszáz olyan hőerőműveket lehetne felépíteni, amely annyi energiát szolgáltatna, mint amennyit a világ valamennyi hőerőműve együttvéve szolgáltat. Volt ambe-r, Jacques Babel svájci tudós, aki ennél is tovább ment. Ez a tudós kiszámította, hogy a világon a legutóbbi századokban több, mint 14 000 háború volt. Ezekben a háborúkban — csak a harcmezőkön — legalább három és félmilliárd ember esett el. Több mint amennyien jelenleg élünk a Földön. Óriási veszteség. A z a tudós megpróbálta kiszámítani azt is, hogy mennyi értéket emésztettek fel ezek a háborúk. Kiderült, hogy nem kevesebbet, mint 2150 trillió svájci franknak megfelelő ösz- szeget. Kimondani is sok. Azon gondolkodtam — hogyan lehet ezt a 'számot leírná, hogyan lehetne jobban bemutatni, mekkora is ez az összeg, amikor tovább olvastam és magától a tudóstól kaptam meg a feleletet. Átszámította ezt az összeget aranyra is. Szerinte annyi arany gyűlne össze, hogy ebből harminc kilométer hosszú, ezer méter magas aranyhegyet lehetett volna építeni. Aranyhegyet, amit vértenger vehetne körül. Hatalmas az ember! És a világ egy részén, ahol a pénz az úr, gyilkolásra használják fel az ember hatalmát, tudását. És Észak-Vietnamra hullanak a bombák! Össze kell fognunk, neked, nekem, neki, mindannyiunk- hogy ezek a bombák elrettentésül az utókor számára a múzeumokba kerüljenek. SZALAI JÁNOS Szekulity Péter
