Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-18 / 168. szám
8 TOLNA WEGYFT W.PÜJSA6 1Ü65. július is. ! A múltkor azt írtam, hogy dög meleg van. Sajnos, tévedtem. Mondták többen: „Na, Háry bátyánk, maga ugyancsak eltalálta a szarva közt a tőgyit. Azt irta, hogy dög meleg van, holott akkor, igaz, hogy július volt, de az ember mégis elbírta volna a télikabátot”. Megvallom őszintén, férfiasán, úgy, ahogy az illik, ahogy az önkritikát szokták gyakorolni egyesek: tévedem, de mentségemre legyen mondva, bíztam a meteorológusokban. Hát lehet bennük bízni?! Nem lehet! És én ezt világgá kürtölöm. Világgá, méghozzá azzal a rengeteg trombitával, ami nemrég Dél-Vietnamba érkezett. 78 000 dollár értékű harsona érkezett Williams Westmore- land tábornok kérésére. El tudják képzelni: mekkora rakás trombitát lehet kapni ennyi pénzért? Akkorát legalább, mint amekkora rakás szemét lenne, ha Szekszárdon minden utcai szemetet eltakarítanának és egy helyre hordanának. Ez pedig nagy lenne ám! Most jut eszembe, hogy a trombiták rendeltetéséről még nem is szóltam. Először azt hittem, hogy ezek lesznek majd a győzelmi harsonák. Nos, az amerikaiak is vannak annyira okosak, hogy győzelmi harsonát nem rendelnek. Bátorító harsonák lesznek ezek, legalább is a tábornok úr véleménye szerint. Ezekkel fújnak lelket a dzsungelba induló amerikai katonákba, akiket onnan legtöbbször lélek nélkül hoznak vissza. És, akit így hoznak vissza, annak nincs szüksége már semmiféle rangra. Öt már nem érdekli semmi, még az sem, ha megfosztják a rangjától. Bezzeg nem lehet ezt elmondani Billy-ről. Szegény Billyt a napokban fosztották meg a káplárt rangjától Kaiserlauternben, az egyik nyugat-németországi laktanyában. Szívszorongató esemény volt ez. A felsorakozott ezred előtt fosztották meg Billyt a káplárt rangtól. Nem is csoda. Billy több szabálytalanságot követett el. Többek között felöklelte az ezred parancsnokát, két sátrat felborított és részegen jelent meg a sorakozón. Ez már több volt a soknál. Ezt még egy bakkecskéből avandzsált káplárnak sem tudták elnézni. Mert Billy bakkecske volt, a világ egyetlen kecskebak káplárja. Szamár káplárral már találkoztam. Soha nem hittem volna, hogy egyszer még kecskebak káplárral is találkozom. Méghozzá ilyen szégyenteljes körülmények között. Nem ő a hibás. Az emberek a hibásak, akik előléptették és nem figyelmeztették a rá leselkedő veszélyekre. Nem figyelmeztették arra, hogy a főnököt nem illik felöklelni, nem illik részegen sorba állni, a sátrakat is a helyén kell hagyni. Billy semmiről sem tehet. Viszont Los Angelesben a gépkocsivezetők mindenről tehetnek majd. Majd, ha megvalósítják az egyik lelkész ötletét, aki a gyorsaság megakadályozása érdekében azt javasolta, hogy bizonyos felírásokkal lássák el a kilométerórákat. Javaslata szerint, ha a mutató eléri a száz kilométert, ilyen feliratnak kellene megjelenni az órán: „Csak vendég vagyok itt a földön. Az ég az én igazi lakhelyem”. Százhúsz kilométeres sebességnél: „Közeledek hozzád, uram!”. Százötvennél: „Istenem, megtérek hozzád!”. ök könnyen megtehetik ezt. ök hisznek a túlvilágban, ők idealisták. De mit tegyünk mi, akik nem hiszünk benne, ezért minden hét végén jónéhányan elköltöznek közülünk. Mert ugye az autósok útja kifürkészhetetlen. Sőt a motorosoké is. Hát még milyen kifürkészhetetlen lenne, ha egynémely telefonfülkében olyan jelenetet látnának autóból, motorkerékpárról, mint amilyet én láttam a New York-i metró ablakából. Egy telefonfülkében egy nő vetkőzni kezdett. Nagy tömeg csődült köréje. Amikor a vetkőzés a tetőfokára hágott, a hölgy kiakasztott egy táblát: .,A sztriptíz folytatását holnap este megtekinthetik a Brooiway Castle bárban”. Szóval ha még ilyent is látna az ember az autóból, a motorkerékpárról, akkor bizony nálunk is kitehetnénk egy olyan táblát, mint amilyen Illionis állam több útvonalán fogadja az embert: „Hajtson lassabban! Nem győzzük már a sok munkát. Illiomis állam sírásói”. Persze, ott sincs mindenütt ilyen dömping. A kanadai Star című lapban olvastam a hirdetést:• „Sírásók kerestetnek 50 000 lakosú városba, lehetőleg szakmai gyakorlattal. Jó jövedelemnövekedési kilátások, mivel városunkban új kórház épült és több új szakorvos telepedett le”. Erről jut eszembe, hogy nemcsak az orvosok, de az újságírók is adnak néha jó tanácsot az embereknek. Az egyik amerikai hetilap szerkesztőségétől azt kérdezték: miről lehet felismerni a mérges kígyó harapását? Az olvasó ezt a választ kapta: „Egyetlen, viszonylag biztos felismerési mód van, ha a megharapott ember három nappal később még éleben van, akkor nem mérges kígyó harapta mag”. Ha nem, hát nem... Ezzel zárom soraimat. Tisztelettel: Aknák a sivatagban Tragikus végű kirándulás egy egyiptomi homokpusztaságban A második világháborúból jól ismert El Alameintől mintegy 170 kilométerre az egyiptomi homoksivatagban, nemrégiben életét vesztette öt német kiránduló. A csoportot figyelmeztették a vállalkozás veszélyére, s arra, hogy életükkel játszanak. A németek azonban minderre nem hallgattak és vakmerőén nekivágtak az útnak. Egyébként mint szakemberek dolgoztak az Egyesült Arab Köztársaságban. Vezetőjük, Wander Schek volt, aki egy repülőgép- gyárban dolgozott. Hans Hauser tolmácson, Claus Erich Boeh- men és H. Rimmen kívül még egy nő is csatlakozott hozzájuk. Ügy volt, hogy Boehme felesége is velük megy. A nagy hőségre való tekintettel — kis gyereke van —, azonban az utolsó pillanatban mégis otthonmaradt. Később még ketten csatlakoztak a csoporthoz. Az elgondolás Schektől származik, aki egy vacsora alkalmával Boehméknél lelkesen kijelentette: — El kell jutnunk a Siva- oázisba, amely körül gyönyörű tavak és olajfaerdők vannak, s ahol körülbelül 9000 ember él. Olyan csapáson juthatunk el oda, amelyet nagyon kevesen ismernek, s amelyet tulajdonképpen én fedeztem fel 1962-ben. Egy Egyiptomról szóló könyvben olvastam, hogy valamikor rengeteg tevekaraván járt azon az úton. Néhány nap alatt felkészültek az útra. Kairóból június 4-én indultak, majd, miután megérkeztek El Alameinbe, egy kis szállodában szálltak meg. Itt ismételten figyelmeztették őket, hogy mondjanak le a vakmerő vállalkozásról. — Figyelmeztetem önöket — mondotta a szállodatulajdonos, — hogy életükkel játszanak, mert a sivatag még most is tele van aknákkal. A háború alatt ugyanis legalább 11 millió aknát helyeztek el a homokban, s azóta senki sem szedte fel őket és senki nem is tudja pontosan, hol vannak. Ami talán még ettől is rosszabb, a „kamszin” is fenyeget. Ez a szörnyű erejű szél még a festéket is lesurolja a gépkocsikról. A kirándulók azonban nem hallgattak rá. A három Volkswagen hamarosan elhagyta El Alameint és nekivágott a végtelen pusztaságnak. Nem jutottak messzire. A kocsik hamarosan megfeneklettek a homokban. Szerencséjükre kisegítette őket a bajból egy teveháton elvonuló egyiptomi járőr. Az utat tovább folytatva egy mérnökcsoporttal találkoztak, akik azon dolgoztak, hogy megkössék, azaz megszilárdítsák a sivatag homokját, és különféle vegyi eljárással termőtalajjá tegyék. Ezek is mindenáron le akarták beszélni őket az út folytatásáról. Különösen a kam- szinnal ijesztgették őket, amely, mint mondották, ha egyszer meglepi őket, egykettőre betemeti gépkocsijaikat, s ha gyalog próbálnak menekülni, eszüket vesztik és szörnyű halállal pusztulnak el. Két kiránduló ekkor meggondolta magát és visszafordult. öten azonban továbbra is kitartottak tervük mellett, és elszántan nekivágtak az út további szakaszának. Nem sokkal később ismét találkoztak egy járőrrel. A parancsnok erélyesen felszólította őket, hogy forduljanak vissza. Schek azonban vitába szállt vele, s végül abban egyeztek meg, hogy a csoport aláír egy nyilatkozatot, amely szerint a továbbiakért minden felelősséget magukra vállalnak. Az őrjárat ezután útjukra bocsátotta őket. Teltek, múltak a napok, és semmi hír sem érkezett róluk. Azok ketten, akik visszatértek El Alameinbe, a hatóságokhoz fordultak, mert aggódni kezdtek társaikért. El Alameinből járőr indult a kirándulók keresésére. A Várostól mintegy 170 kilométerre három holttestre bukkantak. Két nappal később, 16 kilométerrel délre két gépkocsit találtak a homokba temetve, majd pedig a harmadik napon egy harmadikat. Később, tíz kilométerrel tovább ismét két holttestre bukkantak. Az egyiptomi hatóságok rekonstruálták a tragikus esetet, és nagyjából tisztázták, mi is történt a szerencsétlen kirándulókkal. A csoportot a perzselő homokpusztaságban erős kamszin lepte meg. A szélvihar következtében aztán eltűnt minden nyom, s a három gépkocsi tanácstalanul körbe-körbe, irányát vesztve folytatta útját. Amikor megfeneklettek a homokban, a kirándulók gyalog próbálták folytatni útjukat. Nyom nélkül természetesen ők is elvesztették az irányt és ugyancsak céltalanul, körbe-körbe vonszolták magukat a rekkenő hőségben. Az emberfeletti küzdelemnek az éhség és a borzalmas szomjúság következtében hamarosan a halál vetett véget. A repülősárkányok szigete Több mint 180 évvel ezelőtt jó állapotban megmaradt kisebb csontvázra bukkantak az egyik mészkőfejtőben a németországi Eichsädt városka határában. A mészkő a földtörténeti jura időszakban rakódott le a tenger vizéből és finom lemezekre hasadó rétegeiben számtalan ősviiági tengeri élőlény maradványa rejtőzött. A csontváz egy repülő őshüllőtől eredt. Az állat valószínűleg a szápazföldön pusztult el és dagály idején sodorták a hullámok a parti övezetből a mélyebb vizekbe. A csontvázat a francia Cuvier, kora kiváló ősállatkutatója írta le a múlt század elején s kimutatta, hogy az egy repülő őshüllő, repülősárkány váza. Ennek a repülő őshüllőnek egyik ujja az elülső végtagján rendkívül megnyúlt, hosszabb lett, mint az állat egész teste és az erős és hosz- szú ujj és a test között erős bőr- szárnyat feszített ki, amellyel az állat kitűnően repült. Később hasonló csontvázakat találtak Angliában, Amerikában, s újabban a Szovjetunió területén, Kazahsztánban. Ezek a repülősárkányok tehát jóformán az egész földön elterjedtek és otthon érezték magukat. A sok lelet lehetővé tette, hogy a szakemberek az elmúlt évszázad alatt alaposan tanulmányozhassák az érdekes állatokat. KiilöRepülősárkány rekonstruált képe. nősen Ábel, a bécsi egyetem tudósa kutatta életmódjukat. A repülősárkányok rovarokkal vagy halakkal táplálkoztak. Úgy repültek a tenger sima tükre felett, mint ma a tengeri halászmadarak, s csőrükkel ki-kikapták a felvetődő halat. Angliában olyan maradványokra bukkantak, amelyeken a szárnyak hegye egymástól 7 méterre esett. Hétméteres fesztávolság élő állaton! Egy másiké, maradványaiból kiszámíthatóan, még ennél is nagyobb. Szárnyfelületük legalább 25 négyzetméter! Valóságos eleven vitorlázó gépek voltak ezek az állatok. Az ilyen óriások maradványa persze ritkaságszámba megy. Üvegvékony méteres csontjaikat is nehéz feladat egyvégtében kifejteni a kőből. Pedig van néhány lelőhely, például Amerikában, ahol a repülősárkányok eldorá- dója lehetett hatvan-hetven millió évvel ezelőtt. Legalább is ezt TUDOMÁNY—TECHNIKA SZÖLŐPRÉSELÉS ULTRAHANGGAL A grúziai élelmiszeripari kutatóintézet munkatársai ultrahang segítségével 8 százalékkal emelték a szőlőszemekből kipréselt lé mennyiségét. A gyümölcs húsárak az a része, amely korábban veszendőbe ment, most tiszta sző- lőnedwé alakul át. TURPO VÍZŐR Csehszlovákiában ezen a néven egy készüléket hoztak forgalomba, amely a motorkerékpáros bukósisakjára szerelve esős időben lehetővé teszi, hogy a motoros jól lássa az utat. bizonyítja az a nagy tömeg repülősárkánycsont, kisebb és nagyobb állatok egymásra halmozó, dott maradványa, amikre a szakemberek ráakadtak. Hasonlóan a napjainkban is híres madárszigetekhez, ahol tízezrével tanyáznak a halászó tengeri madarak, Ábel véleménye szerint voltak repülősárkány-szigetek is, ahol ezek az állatok tojásaikat lerakták, kikeltésüket a nap melegére bízták. Olyan óriások is éltek közöttük, amelyeknek a koponyája elérte a háromnegyed métert! Ezek az állatok népesítették be időnként az ősóceán girbe-görbe homokhátait élénkséggel töltve meg az egyébként elhagyatott, kopár parti homokvonulatokat. Jellegzetes kép volt ez a kréta időszak ősvilágában. A hatalmas szárny lehetővé tette, hogy órák hosszat, sőt napokon át vitorlázhassanak a nyílt óceán felett, felhasználva az áramlatokat a végtelen légitérben. Olyan remekül alkalmazkodott egész szervezetük a repüléshez a hosszú évmilliók alatt, hogy később csak a ma élő madarak jutnak előbbre ezen az úton. De bármennyire alkalmazkodott is a repülősárkányok szervezete a repülő életmódhoz, kihaltak és helyüket átadták a színes tollú, énekes szavú, fészket rakó, költő és vándorló igazi madaradnak. Tasnádi Kubacska András
