Tolna Megyei Népújság, 1965. június (15. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-08 / 133. szám
4 fOLtfÄ WFGTFt WIÍPTtJfSAG 1965. június 3. Ä parányitól a legnagyo&mg mindent terveznek A jövő iparművészei között A villamoson, ahogy — a zsúfolt utcákat magam mögött hagy. va, — közeledtem Budapest zöld övezete felé, gondolatban felkészítettem magamat az Iparművészeti Főiskola hallgatóval történő találkozásra. Hosszú, lengő haj, valahol mélyben, a nyak körül, fekete ing és lehetőleg minél ápolatlanabb szakáll. Ezt vártam, miután a néhány, magát „művésznek” valló amatőr-kollégájukat már ismertem. A Zugligeti úti villában ahol Krúdy Gyula töltötte annak idején szabad óráit a százados fák árnyat adó lombjai között, és kóstolgatva a magány ízét — az őserdővel átitatott budai környezetben, itt talált otthonra az Iparművészeti Főiskola. Széles lépcsősorán fiatalok. De hol a szakáll?! Hol az ápolatlan külső? Hol a lengő haj?! Fantázia lenne csupán? Hát persze. Ök ezt már nem tekintik kötelezőnek, annál inkább a minél gazdagabb szakmai tudást. „Ezt a Már betört a nyár. A felhők közül meleget ontva kacsingat le a városra a Nap. A vastag, zöld lombokon átszűrődik a fény a pirosra festet padokra. Vizsgaidőszak. Vastag könyvekkel sétálnak a hallgatók, beszélgetnek, vitatkoznak. „Sűrű” körülöttük a levegő. Elkapok egy- egy mondatfoszlányt... izgalom, vizsgadrukk. Egy kis lugasban az ipari formatervezők ülnek. — Mi a feladatunk? — kérdezik vissza. — Erre egyszerű és egyben mégis bonyolult a válasz. Hisz alig négy éves a főiskolának ez a tanszéke és máris egyik „legfontosabb” részévé vált az iparművészetnek. Mi elsősorban az ipari termék alakjait tervezzük. vigyázva, nehogy öncélú, „művészkedő” legyen a munkánk, Ahhoz azonban, hogy egy esztergapad, vagy akár egy vasaló külső formáját kialakítsuk, nagyon sok szempontot kell figyelembe vennünk. A célszerűséget, a gyártási lehetőségieket, az anyag minőségét. Más formákat tervezünk például, műanyagból, mint a nehezebben formálható ketnényfé- mekből... Hevesek, tele lendülettel. Itt az öt esztendő alatt komoly műszaki képzésben is részesülnek a hallgatók. Mert csak így tudnak a tervezőmérnökökkel együttműködni. Kicsit ezermesternek kell lenniök, ha jól akarják végezni a munkájukat, hisz a legparányibbtól a legnagyobbakig mindent terveznek; kilincset, evőeszközöket, tengeri hajót, teherautót és kombájnt; Szép hivatás! * A festőtanszéken éppen alkotnak. A modell fáradtan tartja csípőjén a kezét, összehúzódnak a szemek. Lassan mozdul a vásznon az ecset, formálódik a ögu- ra. ök a jövő dekoratőrei, grafikusai. A lakások modem festéKésziil a műalkotás. sét tervezik, elképzeléseik reálisak, tudásukat a szép szolgálatára csiszolják. Karcsú, kékköpenyes kislány jön szembe a folyosón. — Mit tanul a főiskolái»? — Én belső építész leszek — mondja. — Beszéljen terveiről, választott hivatásáról, — kérem. Meg- mvitái, menjünk a műhelybe, éppen oda tart; — Most például széket készítek. Tessék, nézze meg. Én terveztem, én fűrészeltem, csiszoltam, enyveztem! A mi feladatunk minden olyan tárgy megtervezése, ami a helyiségek belső terét foglalja el. Bútorokat, s a lakáskultúra minden alkotóelemét tervezzük. A textilesek hatalmas végek között éppen rendet teremtenek, ök nencsak az anyag színét, mintázatát. de nyersanyagát, szövés! sűrűségét, vastagságit is tanulják tervezni. A ruhatervezők aztán ebből a kész nyersanyagból álmodják reális valósággá öltőal®- dési cikkeinket. Forog a korong, fürge ujjak formálják az anyagot. A kerámi- kustanuló készíti az újvonalú vázákat, vonalakat, de minden, az iparban használható porcelán-, s agyagformóval is megismerkednek. * Serény munka folyik valameny- nyi műhelyben. Vizsgamunkájukat készítik a hallgatók. A végzősök is készülnek számot adni tudásukról, hogy holnap kiléphessenek az életbe, s a főiskolán szerzett gazdag tudásukat minél hamarabb kamatoztathassák. Kép és szöveg: Regős István — Miért sírsz gyermekem? — szólította meg egy ismeretlen ember. Rosa az első pillanatban él akart futni, de az ismeretlen ember dallamos hangja és barátságos mosolya bizalmat keltett benne. r------' A hurok ms&szcusi — Eltévedt««: Nem tudom, merre van a Langenstrasse. No, majd én megmutatom az utat. Egyenesen odavezetlek. A kislányt kézenfogta a barátságos bácsi és elindult vele. Végigmentek a Höherwegen, s bekanyarodtak a Kettwigerstras- seba, amelynek végén a Szent Vince templom tornya vált ki a sötét háttérből. — Jó helyen járunk? Még sohasem láttam ezt a templomot — mondta a kislány, aggodalmaskodva. — Erre közelebb. A templom mögött van egy kis utca, s ha azon végigmentünk, már egészen közel leszünk a ti utcátokhoz. Csakugyan egy szűk utca, valóságos sikátor volt a templom mögött. Az egyik oldalán hosszú deszkakerítés húzódott. A sötét utcában az ismeretlen hirtelen megállt, balkezével tor- konragadta a kislányt, jobbjával előrántotta zsebéből a gyilkos ollót..; Áldozatát a deszkakerítés tövében hagyta, s gyors léptekkel távozott. Hazafelé indult, de közben meggondolta magát. Jegyet váltott egy moziba, végignézte az előadást, aztán, a néptelen utcákon visszaosont tettének színhelyére. A gyilkosságot még nem fedték fel, a halott kislány vérbefagyva, ott volt a kerítés tövében. Az éjszaka folyamán még háromszor járt a gyilkos a templom mögötti sikátorban. Harmadszor — a kora hajnali órákban — egv üveg petróleumot vitt magával. Leöntötte vele áldozatát, meggyújtotta, s a lángok fellobbanása után elsietett. Fél órával később a helyszínen voltak a gyilkossági nyomozócsoport tagjai. — Legalább tizenhárom szúrás érte — állapította meg Berg pro- feszor, rendőrorvos. Sabel, bűnügyi tanácsos, a gyilkossági nyomozócsoport vezetője, sok mindent látott és tapasztalt harminc év alatt, amióta a rendőrség szolgálatába lépett, de ez a látvány, a kis Rosa Ohlinger ösz- sze-vissza szabdalt és helyenként megégett holtteste őt is megrendítette. — Csak őrült képes ilyen szörnyűségre — jegyezte meg. — Nem biztos — válaszolta dr. Berg, a holttest mellől felemelkedve. — Véleményem szerint szadizmus a tett indító oka. Mertens detektív szakította félbe a vitát. — Tiszta, világos ujjlenyomatokat találtunk a petróleumoe- üvegen — jelentette. Ez volt az első támaszpont a nyomozás megindítására. A holttestet elszállították, a nyomozók visszamentek a rendőrségre. Első dolguk az volt, hogy a petróleumosüvegen talált ujjlenyomatot összehasonlítsák a bűnügyi nyilvántartóban szereplő ujjlenyomatokkal, de nem találták meg a mását, vagyis büntetlen előéletű személy követte el a gyilkosságot. Ennél a megállapításnál nem jutott tovább a rendőrség. Habár 7500 márka jutalmat — azokban a válságos időkben tekintélyes öszszeget — tűztek ki a nyomravezetőnek, a nyomozás egyetlen lépéssel sem jutott tovább. A rendőrség naponta százával kapta a bejelentéseket, lenyomozott minden adatot, a gyilkos azonban nem került elő. * Ezen a tavaszi szombaton Düsseldorf Flehe nevű peremvárosában nagy népünnepély volt. Kolbászsütősátrak sorakoztak egymás mellett egy nagy térségen, a céllövőbódéktól sorozatos dörrenté- sek jelezték a találatokat, a körhintáknál harsogott a gramofon. A nagy tömegben senkinek sem tűnt fel egy szürkeruhás, szikár, középkorú férfi, aki látszólag céltalanul ődöngött a körhinták, céllövöldék és mutatványosbódék körül. Néha megfordult valamelyik nő után, némelyiket határozatlan léptekkel követte is egy ideig. Az egyik céllövölde előtt megszólított egy magányos, szőke nőt. — Egyedül van, kisasszony? — Már nem sokáig — válaszolta a megkérdezett, és végigfuttatta tekintetét az ismeretlenen. — Megengedi, hogy addig is önhöz csatlakozzam? — Kérdezze meg a férjemet — válaszolta a nő kacagva. — Épfjen itt jön. Az ismeretlen sarkónfordult és gyorsan eltűnt a tömegben. A körhintáknál bukkant fel újra. Örák hosszat nézte a forgókeringő gyermeksereget, a szélben lebegő szoknyákat, Az egyik forduló után két leány beszélgetésére figyelt fel. — Most már haza kell mennünk, Gertrud. Már egészen beesteledett — mondta az idősebb. — Csak még egyszer, Luise, egyetlen egyszer. Az idősebb engedett a kérésnek. Újra felültek és az öt percig tartó menet után hazaindultak. Elég messze laktak, egészen a külváros szélén, ahol konyhakertek között keskeny ösvény vezetett. Nem vették észre, hogy egy szürkeruhás férfi követi őket. ’ A bekerítetlen kertek között néptelen ösvényen az ismeretlen megszólította őket. Ez volt az utolsó szó, amit a tizennégy esztendős Louise Lenzen és az ötéves Gertrud Hamacher hallott... . * Maria Freudbach másnap reggel már hat órakor talpon volt. A templomba sietett, az első misére, hogy utána nyugodtan megfőz- hezze a vasárnapi ebédet. Férje még aludt. A kertek között sietett a külvárosi templom felé, mert arra rövidebb az út. Hirtelen visszahőkölt. Néhány lépésnyire egy fekvő leányalakot pillantott meg. Közelebb lépett, s felsikoltott. Luise, a szomszéd leánya feküdt előtte, véresen, holtan. Hazafutott olyan gyorsan, ahogy csak a lábai bírták és felköltötte férjét. Vele együtt visszament a holttesthez — s rögtön utána megpillantották a másik áldozatot, a kis Gertrudot is. Max Freudbach a legközelebbi rendőrőrezobára rohant, onnan rögtön jelentették az esetet a központnak. — Amitől tartottunk, bekövetkezett — mondta a rendőrfőnökség központi ügyeletese. Ugyanis a szülők késő esti bejelentése alapján a rendőrség egész éjszaka kereste a két leányt, de nem akadt a nyomukra. Jó időbe telt, amíg együtt volt a gyilkossági nyomozócsoport, a műszaki személyzetet — fényképészeket, ujjlenyomat-szakértőket, nyombiztosítókat és az orvost is beleértve. S amikor gépkocsijaikon a tett színhelyére értek, már nagy tömeg gyűlt össze, úgyhogy az összes rendőr alig tudta távoltartani az embereket. — Mikor történhetett? — kérdezte a csoportfőnök az orvost. — A kislány legalább tizenegy órája és legfeljebb kilenc órája halott. — A fegyver? — Kés, vagy tőr — válaszolta az orvos. Letakarta a kis Gertrud holttestét, s megvizsgálta a másik tetemet. — Négy mély szúrás érte hátulról — mondta dr. Berg a vizsgálat után. — Az egyik bizonyára átvágta a tüdőaortát. A halál közvetlen oka belső vérzés. Mind a két gyilkosság szadizmusra vall; A jelek szerint ugyanaz a személy követte el, aki Rosa Ohlingert meggyilkolta. — A tett végrehajtásának módját tekintve az — jegyezte meg a főnök, majd utasításokat adott embereinek. — Mertens, vegyen gipszlenyo- matot a kislány holtteste mellett látható, elég határozott lábnyomról, Faber kutassa fel a tanúkat ha egyáltalán számíthatunk tanúkra. (Folytatjuk)
