Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-13 / 87. szám
1665. április 13. TOLNA WEGTEI NÉPÚJSÁG 3 A túlzásokról és az együttműködésről A mikor Tolnán, a zárszámadó " közgyűlésen az elnök a termelésben elért eredményekről beszélt, első helyen a tagok és a vezetők jó együttműködését említette a sikerek magyarázataként. S ez nem is valami üres szólam. A jó együttműködés ugyanis nagy erő. A megye legjobb közös gazdaságaiban kivétel nélkül első helyen említik, mint a termelés egyik fontos mozgatóját, lendítő- jét, előresegítőjét. A mezőgazda- sági üzemekben, de főleg a termelőszövetkezetekben a csoport- tulajdon keretei között, a termelés döntő láncszeme a hasznos és gyümölcsöző együttműködés. De mit is jelent ez és hogyan jelentkezik a gyakorlatban? Talán a pálfai közös gazdaságot érdemes ilyen szempontból közelebbről szemügyre venni. Ebben a tsz-ben tavaly ősszel azokon a napokon is dolgoztak a tagok, szállították haza a termést, amikor nagy volt a sár, csepergett az eső. Miért? Azért, mert nemcsak a vezetők érdeke a termést bizton _gba helyezni, hanem a tag oké és a vezetőké egyaránt. A pálfai szövetkezeti gazdák ebben az időszakban tehát nem azért vállalták a nehézségeket, mert a munkára a vezetőség utasítást adott, hanem azért, mert vannak dolgok, amelyeket egy adott időszakban el kell végezni, még nehéz körülmények között is. Az együttműködés viszont leggyakrabban ott szenved csorbát, ahol egy, vagy több tag a szövetkezeti demokráciát úgy értelmezi, hogy a közös gazdaságban mindenki azt csinálhat, amit akar, úgy dolgozik, ahogy akar, és akkor, amikor neki tetszik. Ilyen esetben a brigádvezetőnek, vagy az illetékes vezetőnek nemcsak joga, kötelessége szólni, és a demokráciát önkényesen értelmező tagokkal szemben a felelősségrevonást alkalmazni. Akkor elvszerű az együttműködés, ha a gazdák döntő többsége, a vezetők rendre, fegyelemre irányuló intézkedéseit nem ellenzi, hanem egyetértéssel fogadja. Időszerű erről beszélni, hiszen az idei termelési feladatok, tennivalók legelején vagyunk. Időszerű, mert néhány közös gazdaságban ez az egyik fontos feltétele annak, hogy a tsz, „helyére rázódjon”. Kurdon például talán mindennél többet fog érni az együttműködésnek a jól értelmezett, elvszerű, hasznos formája, Érdemes megfigyelni, megjegyezni: ahol jó az összhang, ott pezsgő az élet, és kimondottan alkotó a légkör. Egy ilyen légkör kialakulását a tagok bizalommal, a vezetők a legteljesebb őszinteséggel tudják kezdeményezni. Az oktalan, az állandó gyanakvás viszont a lehető legrosszabb tanácsadó. Lehangoló példája ennek Lengyel község, az ottani tsz, ahol tavaly már annyira elmérgesedett a helyzet, hogy akadtak emberek, akik nem riadtak vissza a rágalmazástól sem. Végül ki látta ennek a kárát? Kézenfekvő. A tagok. Egyébként az oktalan gyanakvás csak azoknak jó, akik szeretnek a zavarosban halászni. S ők azok, akik kiagyalt, soha meg nem történt, kitalált dolgokkal próbálkoznak éket verni a vezetők és a tagok közé. Igen, mert nekik ez a légkör kedvez ahhoz, hogy tudjanak szerezni, jogtalan előnyökre szert tenni, az alapszabályt megsértve, üzletelni, stb„ stb. A jó együttműködés alapvető feltételével, az érdekazonossággal, valamennyi tsz rendelkezik. Oktalanság, dőreség ugyanis elhinni, hogy a tsz-ben más a taA hét végén történt Műsoros összejövetel a kórházban Szombaton este a kórház klub- koztatták a meghívottakat. A sze- jában műsoros összejövetelt tartottak az egészségügyi szakiskola kiszesei. A műsor fél nyolc után néhány perccel kezdődött, telt ház előtt. A jól kiválasztott villám tréfákon, jeleneteken sokat derült a közönség. Az egészségügyi szakiskola tanulói több mint egy órás vál- idén képesítőző kolléganőik tozatos, színes előadással szóra- talmazására ajánlották fel. repeket maguk a fiatalok választották és tanulták be erre az alkalomra. A műsor befejezése után tánc következett. A talpalávalót a honvédség zenekara húzta, éjfél utánig tartott a mulatság. A bevételt a KlSZ-fiatalok az juHat megye amatőr ilmfesztiválja Szekszárdon gok és megint már a vezetők ér- dőlni kell a jövőre is, arra, hogy deke. Néha mégis elhangzik az a a közös nem egy évre szól és a kijelentés, hogy az elnök azért tsz-ben nemcsak a prémium adja szorítja a vetést, vagy a növény- a biztos jövedelmet. Szem előtt ápolást, mert jó pontot akar sze- kell tartani még, hogy a szocia- rezni a járásnál. A tagok többsége lista elvekkel teljesen ellentétes ma már szerencsére megmosó- olyat kapni, amiért nem dolgozott lyogja az efféle badar beszédet, meg valaki. Üjabban viszont jelentkezik egy súlyosabb, az együttműködést — \/égső soron pedig a termelés ha nem vigyázunk — egész évben ” rovására megy, ha a tagok zavaró jelenség, és ez nem más, felülnek azoknak a hangoskodók- mint a jogtalan, a mértéket nem nak, akik képtelenek mértéket ismerő követelések áradata. tartani, és akik kizárólag azt szeretnék, hogy nekik mindent, és a Átmeneti és legyőzhető nehézsé- többieknek pedig azt, ami jut, gek ezek. Jórészt a tamási járás vagy ami marad. A józan gondol- területén terjedtek el. Arról van kodású szövetkezeti gazdák álljaszó, hogy vannak közös gazdasá- nak a sarkukra, utasítsák vissza a gok, amelyekben az ösztönző mód- közösségre nézve káros, a tagok szereket néhány ember teljesen a £s a vezetők együttműködését visszájára szeretné fordítani. A bomlasztó törekvéseket. Említet- hangadók látszólag úgy tesznek, tűk, ahol jó az összhang, ott pezs- mintha a tagok véleményét kép- gö> eleven az élet, és kimondottan viselnék, pedig valójában ennek alkotó a légkör. Ott mindent mun- az ellenkezőjét teszik. A tétel köz- kával akarnak megteremteni. S ez ismert és megcáfolhatatlan: a ta- a célravezető, mert annak nincs gok gyarapodásának, egyéni bol- semmi értelme, hogy hosszas al- dogulásának nélkülözhetetlen fel- kudozás folyjon a brigádvezető és tétele a tsz állandó erősödése, erő- a tagok között a jóváirandó mun- sítése. Ahol gazdag a tsz, ott a ta- kaegységen. Ez elég gyakori volt gok is jómódúak. Bizonyság erre m£g tavaly, a megye néhány ter- Döbrököz, Dombóvár, Tolna, Mözs, melőszövetkezetében. Pedigamun- Tengelic-Szőlőhegy, Szentgál-pusz- kaegység csak akkor érték, ha möta és még több község. Viszont götte ott a teljesítmény. Értelmetpontosan ezt az érvényes tételt ien dolog azt hinni, hogy a munka- Tahi és Leányfalu közelében lyák jelezték a tavaszt Az esőszeretnék egyesek hátbatamadm. egység száma határozza meg a ta- emelkedik a Pilis hegység egyik be hajló, hűvös időjárás miatt a Hogyan? Úgy, hogy a tamasi ja- gok részesedését. Erről szó sincs, nagy csúcsa; a Vöröskő S2ikla. rás egyik-másik közös gazdaságú- Ha a tsz á tervét nem teljesíti, ha ; a Duna-kanyarban önálló hegy Szombaton hat megyéből jöttek el az amatőr filmesek Szek- szárdra, hogy a filmfesztivál keretében összemérjék tudásukat. Fejér, Somogy, Bács-Kiskun, Baranya, Zala, Tolna megyéből 25 filmes, 20 alkotással vett részt a vetélkedőn. Szombaton délután megtartották a selejtezőt. Filmesekből, néprajzi szakemberekből álló zsűri döntött a beérkezett alkotások sorsáról. A döntőt vasárnap délelőtt a városi művelődési házban tartották, szép számú közönség előtt, ahol levetítették a legjobban sikerült filmeket. A vetítés után a díjkiosztásra került sor. Szekszárd város díját, egy ezüst serleget Kiss István ipari iskolai tanárnak és Katona Gyulának a MOKÉP főmérnökének ítélték oda, megosztva. Aranyfokozatot kapott Fán esi István szekszárdi amatőr és a dombóvári amatőr-filmklub kollektívája. Ezüstfokozattal jutalmazták Ko- hut László dunaújvárosi amatőrt. Bronzfokozatot kapott a pécsi filmstúdió kollektívája és a Tóbiás—Vesztergombi „páros7’ Absztrakt című alkotásával. Koszorúzás felhőben tavalyinak jóval kevesebb, de így is több ezer természetbarát bán a tagokat arra bíztatják, hogy éppen az alkudozások miatt meg- csúcson tizenhét évvel ezelőtt a gyűlt össze Budapest kerületeio Icilkori- lrÁn-no Tro.t-óccol o nr\xrÁrvtr4rtr»l «Sc- * ___. 7. '-----------------1-------- -----j___-------------------7. ‘ „„ . . \ ... a vegyszeres művelésű kukori- késne a vetéssel, a növényápolás- munkásmozgalom veteránjainak, cáért, amelyet nem kell kapálni, saj és kevesebbet termelnek, ak- köztük Kossá Istvánnak a kezköveteljék azt a prémiumot, amit kor lehet egy tagnak akár e vr deményezésére felszabadulási addig kaptak, amíg a kukoricát munkaegysége is, jövedelme még- emlékművet emeltek. Azóta a kapálni kellett. A tamási járási ta- sincs. Viszont ahol megtermelik magyar szervezett természet jánács mezőgazdasági osztályveze- holdanként azt a 25—30 mázsa rók „Mekkája" a sűrű erdővel mea a~ ünnevséa 9 mennénk kötője mesélte el a minap, hogy ahol májusi morzsolt kukoricát, 13—14 borított Vöröskő szikla. Minden szorúiát is elhe've-tükV az emeletét akarják venni a premizálás mázsa búzát, 200—250 mázsa'cu- évben egy napon elzarándokol- l ékművön Mintha^ a-’ időin rév címén hangoztatott túlzott követe- korrépát, kilenc hónapos korra nak, emléktúrát tesznek oda az komorsága ielkéoes lett volnaléseknek, ott a vezetők lettek a nt> kilósra készítik el a hízót, ország turistái, s megkoszorúz- hiányzott Valaki aki több mint rossz emberek. Az együttmüko- S2ÓVt.«. ahol van termelékenység, zák ^ emlékművet: Tmfvtizedenát’ ünnertszónoka dést pedig kezdi felváltani a karos ott a száz munkaegység érhet anv- , , « osztozkodás. Mindennek van ha- nyit mint az örökké alkudozók Az idén vasarnap tartottak volt minden esztendőben a nőből és a megyékből. A pestiek most is sátorfalut vertek fel, s a legtöbben a tábortüzek körül melegedtek. Átvonuló felhőkben kezdődött Ezen a határa. A premizálásnak is. A pre- tsz-ében az ezer. mizálás mértéke csak addig jó, ameddig a közös érdekek és az S ezzel ismét az egyuttmuko- egyéni érdekek egyaránt érvénye- déshez jutottunk el. Ahhoz, hogy sülnek. Helyesen járnak el tehát amikor a kukoricát vetni kell, ak- azok a tagok és vezetők, akik ki kor ezt ne csak a vezetők, de a A M, érdek hangját nem lehet es nem szabad embereket, hogy másnap ez és ez megbontani. A vegyszeres kuko- a dolog, akkor ne az legyen, hogy rica példájánál maradva, rövid, majd meglátom, hanem a brigád- egyéves .éven beid, «ok £ valóban jól jamak, akik annyi gz jejentse a hasznos együttműkö- részt kapnak kapálás nélkül, mint dést, szóval az, hogy amikor dol- kaptak természetben tavaly, ka- gozni kell, akkor nincs demokrá- pálással. De mit szólnak ehhez ciaí az állattenyésztők? Másrészt gon- Sz. P. Az idén vasárnap _______ m eg a vöröskői felszabadulási rösköi találkozónak turistaünnepséget. ~ Kossá Istvánra gondoltak a megjelentek. gyományokhoz híven, a Tolna Nemcsak a munkásból lett állam- megyei természetbarát-szövetség férfira, hanem a bajtársra, az háromtagú küldöttsége is részt íróra, az emberre és a turistára vett, köztük Debulay Antal el- is- A néma gyász perceiben mosnak és Eberling István, a megyei dulatlanul álltak a régi harcosszakszövetség titkára. Küldött- társak. Köztük egy fehér hajú ségünk borongás időben tette veteránturista, a náci koncentrá- meg Leányfalutól a hegycsúcsig c*ós táborokat átélt Szántó Gyű- vezető erdei ösvényt. Mire fel- M bácsi könnyeivel birkózott, értünk, sűrű felhő vonta be az ^fg az illegalitásban lettek bará- ju .. ., , . tök es eszmetarsak, s hetven500 metemel magasabb hegyte- kilenc éves kora eUenére sok tőt. Odafenn a ködben inkább kilométert gyalogolva, felment novemberinek tűnt az időjárás, csak a levelet bontó szilfák, a A furkó-pusztai kendergyár dolgozói az áztatás megkezdése előtt felújítják az áztatomedenceket. A régi és rossz közfalakat kicserélik, elvégzik még a szükséges munkaiatokat, hogy aztan teljes lendülettel megindulhasson az áztatás. erre a magas hegyre, végtisztességre. . ., , , ,, , , 5 amikor az pmlékiinneps^a buján nyila kankalinok es ibo- hirdették a harsonái-. a koszorúk zöldié és piros művirágai mellett illatozott néhány frissen szedett ibolyacsokor is. A legfiatalabb turisták, az úttörők tették od-a. BALLABÁS LÁSZLÓ Újabb 29 hideglevegős szénaszárító berendezés (Tudósítónktól). A pillangósok gyors és jó minőségben való be- 1 takarítását segíti elő a Vámosiféle hideglevegős szénaszárító. A megye 24 termelőszövetkezetében az elmúlt év folyamán 28 berendezés üzemelt. Ez évben 26 tsz- ben újabb 29 berendezés épül. Mivel a berendezések megépítése és üzemeltetése a tsz-ek fel- (adata, megfelelő tájékoztatás I céljából az Agrártudományi Egye- ‘ sülét Tolna megyei Szervezete ; Bátaszéken és Kocsolán az idén j építő tsz-ek építésvezetői és szak- I emberei részére tájékoztatást tartott. A tájékoztató során felhasz- j náltáik az eddig szerzett tapasz- I tálatokat és felhívták a figyelmet a gyakrabban elkövetett hiányosságokra hibákra. A részt- i vevők megtekintették a berendezéseket, megvitatták a bemutatott tervrajzokat. A széna- szárítók építését több helyen a hét folyamán már be is indítják.