Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-13 / 87. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPtjSAG 1965. április 12. m m Ünnepi megemlékezés a koncentrációs táborok felszabadulásának 20. évfordulójáról A Magyar Partizán Szövetség és a nácizmus üldözöttéinek bizott­sága vasárnap délután á Vasas Szakszervezet székházának dísz­termében emlékünnepélyt rende­zett a volt náci koncentrációs tá­borok felszabadulásának 20. év­fordulója alkalmából. Dezséry László, az Országos Béketanács főtitkára ünnepi be­szédében hangsúlyozta, hogy a buchenwaldi példa most is arra tanít, hogy azt a szolidaritást, amely a haláltábor foglyai fel­kelésének alapja volt, ébren kell tartani, meg kell őrizni, mert ez a biztosítéka annak, hogy a fa­sizmus soha fel ne éledjen, soha vissza ne térjen, a népeket, az embert soha többé ne fenyeget­hesse. Az emberiségnek ma is szüksége van antifasiszta egyet­értésre, egyértelmű, közös állás- foglalásra a fasizmus feléledése ellen, hiszen olyan történelmi kor­szakot élünk, amelyben a máso­dik világháborúnál is pusztítóbb, nukleáris háború fenyeget Szük­ségünk van ezért mindenütt a vi­lágon azokra az emberekre, akik okulni tudtak a múltból, és elég érettek ahhoz, hogy felfogják en­nek a veszedelemnek nagyságát és realitását. Szükségünk van olyan emberekre/' akik bátran szembenéznek a veszéllyel, és le tudják fogni a gyilkosok kezét — hangsúlyozta egyebek közt az ün­nepi szónok. A náci koncentrációs táborok felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából a Magyar Partizán Szövetség és a nácizmus üldözöt­téi bizottságának képviselői va­sárnap délelőtt megkoszorúzták Budán, a Gyorskocsi utca 25. szá­mú épület — a volt Gestapo- íogház — falán elhelyezett emlék­táblát. Elhelyezték a kegyelet vi­rágait a Dohány utcai templom falán lévő márványtáblánál, amely a Bergen-Belsen-i koncentrációs táborba hurcolt és ott mártír­halált halt magyarországi depor­táltak emlékét őrzi; Tornádó pusztít az Egyesült Államok középső részében Vasárnap óta heves szélviharok pusztítanak Amerika közép- nyugati államaiban. A hétfőn reggel közölt, még nem hivatalos adatok szerint a súlyos termé­szeti katasztrófa következtében állítólag 130 ember életét vesz­tette, s a sebesültek száma több ezer. Indiana államban például az ádáz erejű forgószél házakat, üzletházakat döntött romba, fá­kat csavart ki, gépkocsikat, autó­buszt fordított fel az úton. Egye­dül ebben az egy államban 71 embert írtak a veszteséglistára. A Wisconsin állambeli Monroe déli külvárosaiban pusztított a legtöbbet az óránként 130 kilo­méter sebességgel kavargó forgó­szél. Nyolcvan-száz házat romba- döntött, egész gépkocsisorokat sodort le az útróL Vall a Novena Notes és Ginder, a jezsuita Az egyik nyugatnémet képes­lap nemrég riportot közölt a vi­lág leggazdagabb embereiről. Az első helyen Paul Getty, az ame­rikai olajmágnás szerepelt, aki állítólag már maga sem tudja, mennyi a vagyona, öt követik a Rockefellerek, a német Finck bankár, Krupp és mások. A cikkíró a jelek szerint cson­ka statisztikát produkált, mert ugyancsak nemrég a feltétlenül illetékes Novena Notes, a „Mária szolgái” nevű katolikus szervezet orgánuma leszögezte: „Az Egye­sült Államokban a katolikus egy­ház sokkal gazdagabb a konti­nens bármely társaságánál, vagy vállalatánál.” Ezt a megállapítást kiegészíti: az egyház vagyona és ingatlanai többet érnek olyan konszernek ingatlanainál és összes vagyonánál, mint a Standard Oil, az United Steel, az American Telephon and Telegraph együtt­véve. Ezt olyan személyiség szö­gezte le, mint a jezsuita Richard Ginder. Az is közismert tény, hogy az Egyesült Államokban a katolikus egyház számos nagy vállalat tulajdonosa. így például birtokában van a willmingtoni acéltermelő társaság részvényei­nek többsége. A Wall Street Journal, az Egyesült Államok pénzvilágának félhivatalosa pe­dig megírta: A katolikus egyház pénzügyletei olyanok, hogy ügy­nökei útján gyakran egymillió dollárért, sőt többért vásárol ara­nyat az államtól. Az természetesnek tűnik, hogy az Egyesült Államokban a kato­likus egyháznak sok olyan in­gatlana van, melyeket kolostorok, szemináriumok, általános és kö­zépiskolák és egyetemek céljára használnak fel. A sor azonban ezzel nem ér véget. Filmszínhá­zak, szállodák tömege van az egyház tulajdonában az Egyesült Államok legkülönbözőbb részein. Ezzel kapcsolatban érdemes idézni a római Espresso című lapot: „Ha Szent Péter nem ta­lálná Spellmann bíboros nevét a püspökök jegyzékében, könnyen megtalálhatja a legnagyobb in­gatlantulajdonosok listáján.” A következő tétel a nagybirtok. A washingtoni és buffaloi püs­pökségekre vonatkozó adatok magában is sokatmondóak. Egye­dül a washingtoni katolikus egy­házközség háromszor akkora földterülettel rendelkezik, mint az egész Vatikán. S bár Washing­ton lakosságának csupán 19 szá­zaléka katolikus, itt ők tartják kézben az adómentes földterü­let ötven százalékát. Tizenkétezer kőid új szőlőt, 6400 hold gyümölcsöst telepítenek a tavasz folyamán Eredménnyel járt a fertőző betegségek elleni küzdelem Az egészségügyi statisztikák sze­rint számottevő eredményeket ho­zott a fertőző betegségek elleni küzdelem. 1938-ban például dif- téria öt és félezer megbetegedést okozott, 1963-ban 69-et. A has­tífusz-esetek száma a háború előt­tinek egy tizede alá csökkent, s jelenleg százezer ember közül évente átlag öt-hat betegszik meg hastífuszban. Átlagosan mindössze egy tetanuszos megbetegedés jut ugyancsak százezer lakosra. A több évben súlyos járványokat okozott fertőző gyermekbénulásra ma már csak az évenként ismét­lődő védőoltások emlékeztetnek, amelyeknek eredményeként öt év i óta évente 1—4 eset fordult elő. Tixenketten lemaradtak a gépről Szombaton ebéd után a liba­noni szálloda halijában rendezni kellett azt a kínos ügyet, hogy ki marad le a 62 főnyi európai turistacsoport tagjai közül a je- ruzsálemi kirándulásról. A liba­noni hatóságok ugyanis valami­lyen oknál fogva nem adtak le­szállási engedélyt a British Cale- donian Airwaystől bérelt külön- gépnek, s helyette a Hajram-ün- nép okozta csúcsforgalom miatt, csak egy gép, a jordániai királyi légitársaságé jöhetett szá­mításba. Ezen viszont csak 50 hely volt. A társaság tagjai önkéntes je­lentkezés alapján döntöttek. A türelmesebb turisták 12 főnyi cso­portja délután 5-kor szomorúan tózkodott. baktatott a beiruti kikötőben vá­rakozó hajóhoz — amely Egyip­tom felé tartott. Az 50 másik — örvendezve a szentföldi kirándu­lásnak — este fiölszáilt a jordá­niai gépre. Ez utóbbiak sohasem tértek vissza. Gépük Szíria légiterében Damaszkusztól körülbelül 20 ki i lométerre, eddig ismeretlen okok ból nekirepült egy hegycsúcs­nak. Hétfőn reggel közölték, hogy az 50 utas és a négytagú személyzet közül senki sem ma­radt életben. Az utasok túlnyo­mórészt belgák voltak, de szere­peltek köztük hollandok és svájciak is. Magyar utas a gépen nem tar­Országszerte meggyorsultak a kora tavaszi munkák a szőlők­ben, gyümölcsösökben és a zöld­ségeskertekben, a termelőüzemek jól kihasználják a korai tavaszo- dás adta lehetőségeket. A Föld­művelésügyi Minisztérium kerté­szeti főosztályán adott tájékozta­tás szerint ez év tavaszán kere­ken 12 000 holdon telepítenek új szőlőt, 6400 holdon pedig gyü­mölcsfa-csemetéket. A szőlőtele- ! pítések előkészítése országszerte i befejeződött sőt a homokos tala- Ijú vidékeken április közepére vé­geznek a telepítéssel, s csak a kötött talajú vidékeken húzódik el a munka a hónap végéig. A szükséges szaporítóanyag min­denütt már az üzemek rendelke­zésére áll. A szőlők nyitását csaknem mindenütt befejezték, a metszés­sel pedig 70—75 százaléknál tar­tanak. Az alanyvessző és az euró­pai simavessző szedésével már­ciusban végeztek: több mint 40 millió vesszőt adtak át gyökerez- tetésre illetve oltásra. Az oltvá­nyok előhajtatása, a simavessző iskolázása valamennyi szőlőtermő Gépesített a gerjeni tanács Gerjenben a községfejlesztési ják használni különféle fuvarok- munki’.ik jelentős részét végzi el j hoz, anyagszállításhoz. A beton­keverőgép főleg a járdaépítésben évről évre a tanács házi brigád­ja. Az idén például befejeződik a könyvtár építése, és elkészül három és félkilométer hosszú betonjárda. Ezekhez a munkák­hoz nagy segítséget nyújtanak a Betonútépítő Vállalattól átvett gépek, a pótkocsis vontató és egy betonkeverő gép. A vontatót nagyon jói. fel Utó­vidéken megkezdődött. A szak­emberek véleménye szerint az idei enyhe télben a szőlők nem szenvedtek számottevő kárt. A gyümölcstelepítésekre kije­lölt területeken a telepítés teljes ütemben halad, s eddig kereken 4000 holdon ültették ki a gyü­mölcsfa-csemetéket nagyüzemi művelésre alkalmas rendszerben. Valószínűnek látszik, hogy a gyümölcsfa-csemetékből minden igényt ki tudnak elégíteni a le­rakatok. Az időszerű munkákkal ugyancsak jól haladnak a gyü­mölcstermesztő gazdaságok: min­denütt befejezték a koronaalakí­tó, illetve koronaritkító metszé­seket és a kora tavaszi permete­zéseket is. A gyümölcsösökben — a termőrügyek számáról és jó állapotáról ítélve — jó virágzás­ra számíthatunk. Az előirányzatok szerint az idén 205 000 holdon termesztenek zöldségféléket, ebből a szerződé­ses termelési terv 185 660 hold. A szerződéskötésekkel jól haladnak, az előirányzott területnek több mint 90 százalékát máris lekötöt­ték. Érdemes rövid pillantást vetni a politikai háttérre is. Köztudo­mású például, hogy a katolikus egyház egyik szervezete, a je­zsuita rend hatalmas organizá­ciókat tart fenn az Egyesült Ál­lamokban. Az ő politikai tevé­kenységüket az említett anyagiak fedezik. S itt kel! megemlítenünk, hogy éppen az amerikai katolikus vezető körök' támogatják a leg- határozattabban a Vatikánban érezhető kötélhúzásnál a reálisabb szemlélet és a száz százalékig maradi vonal között az utóbbit, ök általában azt az álláspontot vallják: teljes mértékben helyre kell állítani az úgynevezett XII. Pius irányzatot. Ehhez elegendő egyetlen adalékot említenünk. 1943-ban a sztálingrádi vereség után Németország vatikáni nagy­követe így jelentett: „XII. Pius megbízott, hogy adjam át üdvöz­letét és jókívánságait a Führer- nek.” Vitán felül áll azonban az is, hogy az amerikai katolikus kö­rökben ugyancsak különböző irányzatok érezhetőek. Amikor a Polgári Jogok Katolikus Taná­csának délkalifomiai csoportja szervező gyűlést tartott, az össze­jövetelt az ultra-jobboldaliak megtámadták és tettlegességre is sor került Francis Rummel ér­sek az egyházmegyéjéhez tartozó iskolákban elrendelte a fehér és a színesbőrű gyermekek közös oktatásának bevezetését. Ellene viszont határozottan fellépett Emilo Wagner, katolikus ügyvéd, aki az egyház egyik legbefolyáso­sabb világi vezetője. A vita odáig fejlődött hogy végül a pápához fellebbeztek. Az amerikai katolikus egyház törzsgárdáját mértéktelenül fel­dühítette XXIII. János pápa egyik enciklikája is. mivel ebben többször előfordul a „szocializá­lás” kifeiezés. Végül egyes papok próbálták megnyugtatni a hívei­ket: nem kell túl komolvan ven­ni a katolicizmus legfőbb fejé­nek ezt a kijelentését. Amikor viszont az 50-es éveikben McCarthy hirhedt bizottsága garázdálkodott, nem sok megdöbbenést lehetett észlelni a katolikus egyház ber­keiben. Ezen nem is lehet túl­zottan csodálkozni, mert ma már köztudomású: a „birchistáknnk” és más hasonló kifejezetten fa­siszta jellegű szervezeteknek ko­moly kapcsolataik vannak az em­lített ultra-politikát folytató ka­tolikus vezetőkkel. A Nation cí­mű amerikai lap írta: „A katoli­kus reakciónak sokféle változata van és az új amerikai radikális jobboldalnak fontos részét képe­zi.” __ S ümegi Endre rrm w>T»»f>iwr>immnm»»trwimiiimr»rMW»nnTrmTnmTVTTTTm» jelent nagy segítséget, megszün­teti a kézzel való keverést, lénye- p gesen gyorsabbá, termelékenyebb bé teszi a házi brigád munká­ját. De felhasználják más épít­kezéshez is, hiszen a Duna töl­tésének áthelyezése miatt új rév- ópáíeoi) Tavasszal újraéled, csinosodik a város. Szekszárdon is javában folyik a parkosítás, virág ültetés, A váeas kertészeti dolgozói a sétákért! rúzaató veket gondozzák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom