Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-27 / 98. szám

4

1365. április 21.

fOLNA MFC.TFT VPPÜ.TSAG

K EPREGENV-'^i

AAJXOtTA / SAUL ár £.A/Dfí.&

XX.n/8oL /köíjóví r*úfcséeO*jt£- t/A a

0OA&a(s &A?T3A'í vA — Oj*2

A/.A2^rnOA^ v^A/ fi ^4^0^l/A . V&215TX. SÜfCAjéc VAAJ A i fíersc sózs&E-to/jy f^Oß&AA/TXst müÄ ~>~EfZv& ...11111

PBOAlSKA OftAUfA / AS/M1 {KJ-reLEPi'reA/Ete. AWSA M A/Ac/C... A% HAS>r&££AA <ááre-Kitr mt-viTr&ic. .. iiAv... va virszAjöv&tc...^ /vievA/c/M tcecUM I ÍSLSfíBTKAA AnA&Ay^tfM

amerikai dokumentumriport az FBI-röl

MG ÄKÜL.

6.

Diliinger egy gazdag indiai kereskedő fia volt. Apja annyira elfoglalt volt, hogy édes-keveset tudott törődni fia nevelésével. Diliinger 1924 nyarán a helyi baseballcsapatban játszott, amikor a csapat egyik tagja, valami gyengeelméjű, iszákos fiú javasolta: támadják meg az egyik kereskedőt. A feladat, sorshúzás folytán, Diliingerre hárult.

AZ FBI A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN

Egy dolog autótolvajokat elcsípni, s más dolog összefogdosni az amerikai alvilág császárait. Az FBI-nak az amerikai maffia elleni hadjárataihoz rengeteg nyomozót kellene alkalmaznia és olyan megdönthetetlen bizonyítékokat kellene összegyűjtenie, amelyek ellenállnak Amerika legjobban fizetett védőügyvédéi pergőtüzének is. Az ilyen akciók eredményei minimálisak lennének és az FBI — ahelyett, hogy babérokat gyűjtene — még éles bírálat társva is lehetne kudarcai miatt. Mi az oka annak, hogy Hoover és az FBI sohasem bocsátkoztak komoly harcba az amerikai alvilág legfőbb erődítményei ellen, nem is olyan fontos, mint maga a tény, hogy erre a harcra sohasem vállalkoztak. *

1936. augusztus 24-én reggel, 9,15 órakor J. Edgar Hoovert bevezették az elnök dolgozószobájába. Roosevelt azért hivatta Hoovert, mert nagyon aggasztotta a világhelyzet rohamos romlása. Európában Mussolini és Hitler lépett a színpadra, Spanyolországot pedig polgárháború marcangolta. Roosevelt úgy érezte, nem tájékoztatják kellőképpen a belső helyzetről. Egy héttel később Roosevelt és Hoover megállapodtak, hogy az FBI ismét hírszerzési feladatokat vállal magára. Az Iroda kizárólag a külügyminisztérium tájékoztató osztálya részére dolgozik majd, és semmi köze sem lesz az esetleges vádemelésekhez.

Amikor 1939 szeptemberében Európában kitört a háború, az amerikai közvéleményt rettegés fogta el a kémektől. Hoover 1940. január 5-én a költségvetési albizottság előtt megjósolta, hogy 1940. folyamán körülbelül 70 000 feljelentés várható kémtevékenység miatt. Ezenkívül igen jelentős nyilatkozatot tett arról, hogy viszonylag kevés az alaptalan feljelentés és tudatta az albizottsággal, hogy Roosevelt utasítása alapján, mely szerint az FBI átvette a kémkedés és kémelhárítás széles területét, ismét létrehozta a CID-t, vagyis az általános tájékoztató osztályt. Ez az osztály majd „ellenőrzése alatt tartja a kémkedést, a szabotázst és más szubverzív cselekedeteket” és nyomozásokat folytat a belbiztonságot veszélyeztető személyek és mozgalmak ellen.

Ilyen körülmények között őrizték Hoover és az FBI a belső arcvonalat. Whitehead: „Mese az

FBI-ről” című bestsellerj ében szereplő adatok szerint az Iroda 19 649 nyomozást folytatott le szabotázs gyanúja miatt, de egyetlen egyszer sem derült ki, hogy ellenséges ügynökökről lett volna szó, akiket gyakorlatilag a háborúba lépés előtt számoltak fel. Tipikus módszere volt ez az FBI- nak, saját tökéletességének fitog- tatására.

BOSZORKANYÜLDÖZÉS

Rövidesen sor került a háború utáni boszorkányüldözésre, melynek alapja a kritikus háborús évek eseményeinek újra-interpre- tálása volt. Szorgalmasan terjesztették és széles körben el is fogadták az elméletet, mely szerint í a háború utáni időszak bizonyta- [ lansága a háború alatt legfelső 1 körökben megnyilvánult árulásnak

és kémkedésnek tulajdonítható. Az elmélet alátámasztására az amerikai közvéleményben kampányt indítottak, hogy meggyőzzék az embereket, miszerint a háború folyamán „a kommunisták és utitársaik” a legértékesebb amerikai titkokat lopták el.

Volt ebben a demagóg törekvésben némi ellentmondás is: Hoovernek és az FBI-nek az volt a feladatuk, hogy a háború alatt gondoskodjanak az amerikai biztonságról. Hoover az egész háború alatt azt erősítgette, hogy az Iroda szinte tökéletesen látja el kémelhárító feladatait. Most pedig, amikor megnyerték a háborút és Roosevelt meghalt, Hoover egyszeribe megfordította a lemezt és megerősí rite a tételt, mely szerint a kémek az egész háború folyamán zavartalanul tevékenykedhettek Washingtonban!

Az FBI háború utáni magatartásának egyik példája Hoover reagálása az 1960-as San Francisco-i kilengésekre. Az Amerika Ellenes Tevékenységet Vizsgáló Kongresszusi Bizottság Hoover sokéves meghitt partnere a boszorkányüldözésben, viszonylag rövid időn belül negyedszer is elvitte „utazó cirkuszát” Kaliforniába.

A Bizottságnak Kaliforniában bizonyos kihallgatásokat kellett foganatosítani. William A. Whee- ler, a Bizottság nyomozója a városi tanácsnál megrendezett ülést megelőzően, egyes „baráti” szervezeteknek belépőjegyeket osztogatott és az ülésre csak ezekkel lehetett bejutni. A diákok tiltakoztak és követelték a szabályok betartását: aki előbb jön, az léphet be. A tiltakozások a kihallgatások második napján, május 13-án értek tetőfokukra, amikor a diákok, megkísérelvén bejutni a tanácsterembe, áttörték a rendőrségi kordont. A rendőrség ismét lezárta a kordont és visszaverte a diákokat, majd mikor a diákok újra támadtak, először fecskendőket irányított rájuk, majd amikor ez sem használt, gumibotokkal támadott.

Az esemény színhelyén sok volt az újságíró és tv-operatőr, akik mind egyeznek az események leírásában. „Húsz éve vagyok riporter, de ilyen brutalitást még nem láttam” — jelentette másnap Mel Wax, mialatt George Daper, a konzervatív San Francisco Chronicle tudósítója a következőket írta: „Vékonydongájú fiút

láttam, amint két erős rendőr cipelte. Az egyik az ingénél, a másik a lábánál fogta. Kalimpált, de nem bírt a két hatalmas alakkal. Egyszerre csak valahonnan előkerült egy harmadik rendőr; odalépett a vékony gyerekhez, akit máf két rendőr vasmarokkal fogott és gumibotjával háromszor a fejére ütött. A gumibot ütései tompán visszhangzottak, a fiú teste elernyedt és elhurcolták... A rendőrség most már kedvére csépelte a tüntetőket”. Mel Wax hozzáfűzte: „A hatalmas motoros rendőrök a márványlépcsőkön lökdösték le a fiatal diáklányokat. A lányok fölcsúszott szoknyákban, sikoltozva, sírva gurultak le a lépcsőkön, de senki sem hallgatott oda”.

Hatvannégy diákot tartóztattak le azzal a váddal, hogy zavart keltettek, megbontották a rendet. Hatvanhárom diák ellen nyomban visszavonták a vádat, de ez sehogy sem tetszett a törvény képviselőinek, akik oly élesen vetették rá magukat a „fiatal forradalmárokra” és ezért elkeseredetten igyekeztek fenntartani a vádat legalább egy tüntető ellen. A kiválasztott áldozat Robert Meisenbach, a Kalifornia-egyetem 22 éves diákja volt. A hivatalos vádirat szerint Meisenbach szította a zavargásokat, midőn átugrotta a kordont, elragadta az egyik rendőr gumibotját és fejbevágta vele. A törvény képviselőinek szerencsétlenségére éppen a helyszínen volt Robert Cambell, a San Francisco Chronicle fotoriportere is, aki lefényképezte a jelenetet egy másodperccel előbb, ahogy akcióba léptek a fecskendők. Fényképéről világosan kitűnt, hogy Meisenbach, távol a kavarodástól, nyugodtan pipázgatva álldogált. Meisenbachot szabadon kellett bocsátani.

fajvédő Álláspont és

DÉLI KAPCSOLATOK

Vajon mindezen bizonyítékok fényében milyen volt J. Edgar Hoover álláspontja? 1960. július 17-i és kedvenc kongresszusi bizottsága elé terjesztett jelentésében, — az elé, amely az Ameri- ka-ellenes tevékenységet vizsgálta — Hoover „a San Francisco területén az utóbbi 25 évben lezajlott legsikeresebb kommunista vállalkozás”-nak nevezte a zavargásokat. Hangsúlyozta: a zavargások bebizonyították, hogy az amerikai ifjúság semmivel sem immunisabb a „kommunista manipulációkkal” szemben, mint a japán, vagy uruguayi diákság. A zavargásokkal a „kaliforniai kommunistákat” vádolta anélkül, hogy egyetlen nevet is említett volna. A tények ilyen torzítása ellen emelt tiltakozásoknak nem volt semmi foganatjuk. A bizottság, Hoover támogatásával, filmet forgatott, melyben a zavargások Hoover és a bizottság verziójában szerepeltek. A film, melyet a szemtanú Mel Wax újságíró „torznak és hazugnak” nevezett, s melyet éppen a tények elferdítése miatt még az Egyházak Nemzeti Tanácsa is elítélt, mégis a dühöngő jobboldal propaganda fegyvertárának díszpéldánya lett.

Létezik még egy terület, melyen a hírhedt FBI tökéletes kudarcot vallott. Ez pedig a polgárjogok területe.

Az 1963-as általános erkölcsi felháborodás — amikor a közvélemény elborzadt a rendőrkutyák láttán, melyek a szadista rendőrségtől vezetve támadtak rá Birminghamban a néger tüntetőkre, amikor a nemzet megdöbbent, hogy bombát robbantottak egy templomban és négy kislány pusztult bele — nem ébresztett semmiféle érzelmeket az FBI mindenható urának kebelében. Hoover tovább mennydörgőit a desperadok a kiskorú bűnözők, a bankrablók, a kémkedés és szubverzió ellen, de egyetlen Gzót sem szólt arról, hogy a polgárjogok aggasztanák.

Hoover tartós közönye a polgárjogokért folytatott harc iránt, rendkívül világos. Mindent el is követett, hogy Irodáját felmentsék az ezzel kapcsolatos kötelezettségek alól.

*

A porgárjogi bizottság 1961. évi jelentésében említést is tett Hoovernek erről a lanyha álláspontjáról. idézve a levelet, amelyet Hoover még 1946. szeptember 24-én intézett az igazságügyminiszterhez. Hoover ebben a levélben arról számolt be, hogy az Irodának „túl sok munkát ad” a déli kilengések nyomozása, holott „ott egyáltalán nem szegik meg a szövetségi törvényeket.” Hoover hangsúlyozta, hogy „a közvélemény és a sajtó megoldásokat követel” az FBI-tól az ilyen esetekben, holott ez árt az Iroda tekintélyének. — Csoda-e tehát, ha Délen a négereknek, kezdve dr. Martin Luther King- től lefelé megvan a véleményük az FBI-ról és nem bíznak benne, sem a helyi rendőrségben? Okkal tartanak tőle és okkal bizalmatlanok, hiszen az FBI sem szégyellt azoknak a fehér fajvédőknek az oldalára állni, akik az amerikai Dél szerves részévé tették a szadizmust.

Vége